Kudarcról kudarcra – avagy, mi történik a hiperaktív gyerekekkel a „normál” iskolai osztályokban?

Jó esetben az iskolakezdésig kiderül, van-e a gyereknek olyan zavara, amely egy nehezített „karriert” vetít előre az oktatási rendszerben. Vajon kell-e aggódniuk azoknak a szülőknek, akik gyermekükön a hiperaktivitással, túlzott impulzivitással és koncentrációzavarral leírható ADHD-érintettség jeleit észlelik? Beadhatják-e nyugodt szívvel a sarki általánosba, vagy ezzel kudarcoknak teszik ki őt és magukat – ezt kérdeztük Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológustól*. És mit tehetnek azok, akik már megjárták a hadak útját, és kudarcot kudarcra halmoztak?

2019.09.30 Mihalicz Csilla

Jó-e egy ADHD-zavarral küzdő gyerekeknek az integrált oktatás?

Röviden azt tudom mondani: a jelenlegi formájában kevés rá az esély, hogy megállja a helyét. Általában az integráció Magyarországon fából vaskarika. Hogyan is vezetne eredményre, ha abba a rendszerbe próbálunk visszagyömöszölni valakit, amely kivetette magából? Csakis egy olyan tanítási és nevelési rendszerben van rá esély, amely valamiképpen illeszkedik az ő működésmódjához is. Integráció helyett több értelme volna inklúzióról beszélni, ami azt jelenti, hogy a környezet a másságával együtt képes befogadni a gyereket, és nem belepréselni próbálja egy olyan rendszerbe, amelyben nem képes működni. A környezetet kell úgy megváltoztatni, hogy az képes legyen kezelni ezeket a gyerekeket. A finnek példáját tudom hozni, ahol nem renitens dolog, ha a gyerek hintán ülve csinálja meg a feladatait. A hiperaktív gyerekek rugós székeket kapnak, de fölmászhatnak a bordásfalra és lógázhatnak. Tanítok a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanító- és óvodapedagógus alapképzésében, és próbálom elérni, hogy legyen egy olyan tantermünk, ahol azok, akik majd a sajátos nevelési igényű és vagy különböző zavarokkal küzdő gyerekekkel foglalkoznak, lássák, hogyan lehet dolgozni a gyerekekkel, ha mozgáseszközök vannak a tanteremben. Ez egy finn iskolában teljesen természetes.

És nem a rendetlenséget fokozza?

Nem, ez egy általános tanítási helyzet, mozgásra ugyanis nemcsak a hiperaktívoknak van szükségük. Az Apor Főiskolán azért kezdtük fölépíteni az atipikus fejlődés módszertani központot, illetve képzési szakirányt, mert nagyon fontos megtanítani, hogy ezek a gyerekek hogyan működnek, ugyanis a pedagógusoknak semmilyen ismereteik nincsenek erről. A magyar oktatási rendszer kirekesztő, szegregáló, akkor is, ha azt mondják rá, hogy integrált. Maga az egész működésmódja szegregáló: nem segíti azoknak a gyerekeknek a beilleszkedését, akik atipikusan fejlődtek.

A feltételek megvolnának, csak a szemléletváltásra, a probléma felismerésére és nyitottságra volna szükség?

Nem. A feltételek is teljesen hiányoznak. Minimum arra volna szükség, hogy minden osztályban legyen pedagógiai asszisztens. Mondok egy példát a hiperaktívoknál maradva: ha egy hiperaktív gyerek beindul, akkor őt nem büntetésből kell kivenni és „eltávolítani” az adott környezetéből, hanem azért, hogy megnyugodhasson. Ugyanis ilyenkor felpörgeti magát, és új helyzetbe kell vinni. Ugyanez a helyzet az autistával. De ehhez kell valaki, aki vele marad, ezért nem elég a feladat megoldására a pedagógus, hiszen akkor mi lesz addig a többivel? Tehát minden olyan osztályba, ahol legalább egy speciális nevelési igényű gyerek van, kellene legalább egy pedagógiai asszisztens.

Becslések szerint a mai gyerekek hány százaléka érintett?

A hiperaktív gyerekeknek kb. 10 százaléka kap diagnózist – ez a gyerekek 2 százaléka. Ami azt jelenti, hogy mintegy 20 százalékuknál beszélhetünk arról, hogy jelen van a hajlam, akik, ha nem kapnak megfelelő nevelést – márpedig a hiperaktív gyerekek fele nem kap -, akkor hiperaktivitás-zavar lesz belőle. Tehát a gyerekek 10 százalékánál diagnosztizálatlanul jelen van a hiperaktivitás. Ezek azok a „rosszcsontok”, akiket nem tud a rendszer kezelni, akiknek nincs is papírjuk arról, hogy mi a problémájuk. A pedagógusoknak tehát fontos volna minimum valami felkészítést kapni arról, hogyan lehet ezekkel a gyerekekkel bánni. Van, amelyik úgy gondolja, azzal tesz jót, ha mindent megenged, a másik meg azt, hogy a kemény kéz válik be, ezért üvöltözik velük. Ez mind eredménytelen, sem a szabados nevelés, sem a folytonos büntetés nem segít. Amellett, hogy fel kellene készíteni a pedagógust, szükség volna szupervízióra is, és mivel ezek a pedagógusok többletmunkát végeznek, ezt a fizetésükben is érvényesíteni kellene. Ez volna az integráció, de még mindig nem az inklúzió, amire végképp alkalmatlan az oktatási rendszerünk, hiszen semmilyen módon nem felkészült a gyerekek sokféleségére.

Ha a szülő tudatában van annak, hogy nagycsoportos gyereke hiperaktív, figyelemzavaros, atipikus, akkor mit tegyen? Ha beadja a sarki általános iskolába, azzal valószínűleg nem tesz jót. Az alapítványi iskolák speciális tanterveit azonban korlátozza a nemrég elfogadott köznevelési törvénymódosítás, holott eddig jobbára ezek jelentették a menekülési útvonalat. Mit tud ajánlani?

Továbbra is az alapítványi iskolákat tudom javasolni, illetve, akinek ez nem megoldás, kérjen a gyerek számára magántanulói státuszt, illetve adja magántanulói csoportba. Nem kell megijedni az alapítványi iskolák körüli változásoktól, és a magántanulói státuszok igénylése is működik. Az igazgatók úgy félnek attól, hogy ezek a gyerekek megjelennek a normál osztályokban, hogy minden további nélkül aláírják a kérelmeket. Ha pedig majd egy központi bizottság fogja ezeket elbírálni, ők lesznek az elsők, akik támogatják. Pontosan tudják, hogy ha nem engedik ezeket a gyerekeket, hogy a megfelelő pedagógiai ellátást kapják, azt az iskola is megsínyli. Egyébként vannak olyan tanítók, akik nagyszerűen bánnak a hiperaktív gyerekekkel, tehát érdemes először alaposan megnézni a tanítót. Ha a gyerek jól érzi magát az osztályban, és a tanító tudja őt kezelni, akkor nyugodtan ott lehet őt hagyni a körzeti iskolában. Ha viszont látszik, hogy nem fognak egymással boldogulni, akkor keressen más tanítót a szülő, ezt tanácsolom. Én magam azért is fókuszálok mostanában a tanító- és az óvodai képzésre, mert ott dől el minden: kicsi korban a legfontosabb, hogy megkapja a megfelelő kereteket a gyerek. Ha a pedagógus tudja, hogy ez az egész miről szól, akkor meg tudja oldani, hiszen a feladat nem megoldhatatlan.

Ismerek egy csaknem 30 éves fiút, aki a kilencedik osztály elvégzéséig jutott el a „normál” oktatási rendszerben - elég nagy valószínűséggel mondható, hogy a diagnosztizálatlan hiperaktivitás-zavara miatt. Ő maga is elkönyvelte magát alkalmatlannak arra, hogy érettségi bizonyítványt szerezzen, miközben bizonyos képességei rendkívül fejlettek. Neki mit lehet javasolni?

Tájékozódjon, töltsön ki kérdőíveket, és ha rájött, hogy problémája van, elakadt az életben, akkor menjen el életvezetési tanácsadásra első menetben. Ott kiderül, hogy van-e olyan pszichológiai problémája, amely esetleg pszichoterápiát kíván, vagy elég egy pár alkalmas konzultáció. A Nap-Kör Mentálhigénés Alapítvány keretei közt lehetőség van pszichoterápiára is, akár egyénileg, akár csoportban. Ezeket a lépéseket érdemes végigcsinálni, hogy teljes mélységében lássuk a problémát. Az életvezetési tréning abban is segít, hogy értelmes célokat tudjon valaki kijelölni: hosszú távú, középtávú és rövidtávú célokra bontsa az életét. Ez nem megy a hiperaktív embernek, hiszen ő mindig újabb lehetőségeket kerget, szanaszét csapong, mindenbe belekezd, és semmit se fejez be. Ha sem az életvezetési tréning, sem a pszichoterápia nem segít, annyira súlyos a helyzet, akkor szükség lehet gyógyszerre - ebben a Semmelweis Egyetem Felnőtt ADHD Ambulanciáján segítenek. Nagyon ritkán van igazán szükség gyógyszerre. Míg a gyógyszer külső kontrollt állít, az volna jó, ha az illető maga venné kezébe az életét, és saját kontrollt építene föl. Ebben – a legsúlyosabb eseteket leszámítva - segíthet az életvezetési tanácsadás, majd a pszichoterápia.

(*Interjúalanyunk az MTA Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének tudományos főmunkatársa.)

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!