ADHD-s gyerekek, akiket az iskolarendszer távoli bolygóról idetévedt ufónak nézhet

Az ADHD olyan, mint a tök. Tökből van hosszúkás meg gömbölyű, sárga, piros meg sötétzöld, édes és savanykás, díszes és dísztelen. Egy valami állandó: a „tökség”. Ezzel a hasonlattal az ADHD-Magyarország Alapítvány (https://www.adhd-magyarorszag.com/) konferenciájának egyik előadója kívánta érzékeltetni, hogy a tudások és tapasztalatok megosztásának küldetése teljesíthetetlen, de annál fontosabb. Aki a négy betűvel jelölt spektrumzavarhoz útmutatót szeretne kínálni szülőknek, pedagógusoknak, az bizony bajban van. Még nagyobb bajban vannak a kis „tökök”, akiket az iskolarendszer hol dinnyének néz, hol meg valami távoli bolygóról idetévedt ufónak, szomorú-ideges tehetetlenségében. Néhány tudásmorzsát fölcsipegettünk ezen a konferencián.

2019.11.10 Mihalicz Csilla

Bár a konferencián ez csak a hivatkozás szintjén került szóba, Szabó Diána 2016-ban látleletet készített arról, hogyan viszonyulnak a Közép-magyarországi régió állami fenntartású általános vagy középiskoláinak pedagógusai a speciális nevelési igényű (SNI) tanulókhoz, mennyire szolidárisak velük, milyen esélyei vannak az integrációnak. A kutatásból itt csak azért idézünk néhány megállapítást, hogy érzékeltessük azt a közeget, amelyben a kis „tököknek” meg kell próbálniuk túlélni gyermekéveiket.

A kutató kérdései többek közt arra irányultak, milyen mértékben tudnak megküzdeni a feladattal a pedagógusok a különböző hátrányokkal küzdő tanulók nevelése terén. Figyelemreméltó, hogy a megkérdezettek legeredményesebben oktathatónak a látássérült, a mozgássérült, illetve a tanulásban akadályozott tanulókat tartják. Legnagyobb kihívást pedig az autista és az egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók fejlesztése jelent számukra. Nem meglepő ez, ha tekintetbe vesszük, hogy az autista tanulók integrált nevelése speciális szakismeretet és tárgyi felszereltséget igényelne - Magyarországon mindkettőből nagyon kevés van. Csak néhány éve indult el az Autizmus spektrum pedagógiája szakirány az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán. Nem csoda hát, ha azok, akik annyit értenek a tökhöz, hogy az „valami zöld”, hozzácsapják a tökök halmazához a dinnyét meg az uborkát is, „zöld – zöld” alapon. Így kerülnek egy kalap alá a magyar integrált oktatási rendszerben az autista vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral - ezen belül a jelentős figyelem- és magatartás-szabályozási zavarral - küzdő tanulókkal együtt a súlyos pszichiátriai esetek is, egyöntetűen, mint „problémás” gyerekek. A negatív hozzáállás alapja az ismeretek és a tapasztalatok hiánya. A pedagógusok többsége nem rendelkezik kellő mélységű ismeretekkel a különböző sajátos nevelési igények mibenlétéről. Bár az információhiány általános, a kutatás azt igazolta, hogy a községekben dolgozó pedagógusok, akiknek sok tapasztalatuk összegyűlt a különleges bánásmódot igénylő tanulókkal való differenciált bánásmódról – és jobbak a személyközi és a szakmai kapcsolataik -, pozitívabban viszonyulnak az integrált oktatáshoz, és jobban is boldogulnak a gyerekekkel, mint a fővárosiak, akik sokkal kevésbé befogadónak vallják magukat.

 

„Nem szégyen bevallani, hogy nem bírjuk”

A kutatást idéző Rideg Gyula református lelkész, középiskolai tanár - esetgazda a Bethesda Kórház ADHD Ambulanciáján -, gazdag tapasztalatkészlettel állítja, hogy az ADHD-tünetegyüttest hordozó gyerekekhez nem lehet megoldókulcsot adni. „Minden gyereknek más és teljesen egyedi az idegrendszere, emiatt mindegyikkel másként kell bánni.” Hasonlóképpen személyiség, vérmérséklet és habitus függvénye – és persze pedagógiai tudásé -, hogy a tanár tud-e az adott gyerekhez pedagógiai eszközöket találni. „Meg kell kérdezni magunktól: bírom vagy nem bírom? És nem szégyen bevallani, hogy nem. Az önismeret nélkülözhetetlen pedagógiai készség.” Előadása végén lejátszott egy jelenetet az Amadeus című filmből, Mozart és Salieri jelenetével illusztrálva a fésületlen egyediség és az unalmas középszer közötti különbséget, célzásul arra, hogy a különleges bánásmódot igénylő gyerekek közül inkább az előbbi kerülhetne ki.

Nem minden ADHD-s gyermek lesz persze Mozart, Einstein, vagy Steve Jobs, Jamie Oliver és sorolhatnánk a híressé vált figyelemzavaros hiperaktívokat. Pláne, ha Magyarországra születik, és már az alsó tagozaton azzal megy haza a szülői értekezletről az anyukája, hogy gyermekét eltanácsolták az iskolából, mondván, „nem idevaló”.

 

„Sérül-e a gyermek tanuláshoz való joga, ha nem talál elérhető távolságra olyan iskolát, ahol befogadnák?”

Aáry Tamás Lajos az Oktatási Jogok Biztosa nagyon sok ilyen panasszal találkozik. És persze tudatlansággal, amikor visszakérdeznek, hogy vajon van-e sejtése arról a pedagógusnak, hogy az a gyerek miért olyan, amilyen. „Akik eltanácsolnak egy ADHD-s gyereket, nem gonoszak, csupán tehetetlenek. Csakhogy ezzel sérülnek a gyermek oktatáshoz való jogai.”

Nehéz innen megfogni a problémát, hiszen az az ENSZ által definiált négy elvárás csupán azt határozza meg, hogy legyen az oktatás elérhető (épület), hozzáférhető (megkülönböztetés- és akadálymentes), elfogadható és kiszámítható, vázolja az oktatási rendszer szervezeti pilléreit az ombudsman. „Sokáig nem volt evidens, hogy minden gyerek tanítható, csak meg kell keresni a megfelelő módszert hozzá. Az Alaptörvény biztosítja a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében a tanulás, valamint - törvényben meghatározott keretek között - a tanítás szabadságát. Vajon annak a gyermeknek a joga nem sérül-e, aki nem talál elérhető távolságra olyan iskolát, ahol befogadnák?”

Az ADHD-s gyermek amiatt is kihívás, mert szembesít az oktatás alapkérdéseivel. Például azzal, hogy miért tanítunk? Mi a célunk vele? Lemondhatunk-e ezen célok mentén arról a nem kevés gyermekről, akik az ADHD tüneteit mutatják? „Aligha – szögezi le Aáry Tamás Lajos. - Akkor sem, ha a plusz munka plusz pénzt igényel. Biztosak lehetünk abban, hogy minden forint, amelyet gyermekeink szürkeállományába fektetünk, busásan megtérül.”

 

Óvodában zseni, iskolában meghülyül?

„Egyre több a bizonyíték arra, hogy Leonardo da Vinci ADHD-s volt. Hitlerről is ezt mondják. Nem mindegy, hogy Leonardókat vagy Hitlereket nevelünk” – mutat rá az oktatás felelősségére Fléger Ildikó, aki a Bethesda Kórház ADHD ambulancián főnővér, tréner, szülőcsoport-vezető, művészetterapeuta. Minden alapja megvan ahhoz, hogy szülő-csoportot vezessen, hisz annak idején egyik gyermekével maga is megjárta a hadak útját. „Az óvodában még zseninek mondták, a két utcányira levő iskolában megbukott. Nem értettem, hol és mitől hülyült meg!” – emlékszik vissza saját vívódásaira a tréner, aki 2013-19 között 550 ADHD-val érintett családdal foglalkozott a Bethesda Kórházban kéthetente összehívott szülőcsoport keretei között. A szülőket némiképpen megnyugtatja a sorsközösség, meg a sok aha-élmény: „jé, tényleg, nálunk is az volt csecsemőkorában, hogy bármit csináltunk, sírt, most meg egy energiavámpír, és mellesleg minden sérelmet rajtam ver le…” A gyakran ismételt szülői kérdésekből már egy könyvre való összegyűlt, kezdve attól, hogy egyáltalán mi ez: betegség vagy személyiségjegy, és hogyan lehet elfogadtatni a családtagokkal, addig, hogy vajon mit lehet kezdeni az agresszív kitörésekkel? Igaz, hogy nincs két egyforma ADHD-s, hangsúlyozza Fléger Ildikó, de azért vannak aranyszabályok, amelye mindenkinél eredményesen működnek: például, hogy egy-egy kitörés után legyen 5 perc egyedül arra, hogy lehiggadjon, ilyenkor nem szabad provokálni. Lehet egyezményes jeleket is használni arra, hogy figyelmeztessük, túlment a határon, ideje lecsillapodni. És a durva káromkodások helyett törekedni a „szótárazásra”, vagyis kreatív módon alternatív kifejezéseket keresni az indulatok kezeléséhez.

 

Maradandó érzelemszabályozási problémák

Bunford Nóra klinikai gyermek-szakpszichológus, a Lendület Fejlődéstani és Transzlációs Idegtudomány Kutatócsoport vezetője olyan fiatal felnőtteket vizsgált, akiket ADHD-val diagnosztizáltak. Arra volt kíváncsi, milyen érzelemszabályozási problémáik jelentkeznek a mindennapokban, és ezek milyen negatív következményekkel járnak a társas kapcsolataikra. Megállapította, hogy az ADHD tünetegyüttese funkcionális károsodásokat okozhat, amelyek olyan egészségügyi, pszichés, társas illetve gazdasági problémákkal járnak, mint például az agresszió, evészavarok, érzelemvezérelt magatartás, kockázatos szerhasználat. Felnőttkorban az ilyen embert könnyű felzaklatni, az átlagosnál gyakoribbak a családi, munkahelyi problémái, többek között a gyenge alkalmazkodási képesség, a kooperáció miatt. A pszichológus olyan eredményeket vár kutatásaitól, amelyek a megelőzési és terápiás programok fejlesztése révén a személyes és társas problémák kezelésében segítséget jelenthetnek.

Címlapkép: istock / Maryke Janse van Rensburg

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!