Bekarcolt a gyerek a Szigeten? Múló szeszély, vagy a szakadék széle?

Serdülők esetében jól látszik, hogy szinte elkerülhetetlen az az időszak, amikor többféle élvezeti szert kipróbálnak, sokszor mértéket nem ismerve. Az esetek többségében fiatal felnőtt korban rendeződik az életforma és a szerhasználat is beáll egy tolerálható szinten. De van, akinél nem, és a bulizós korszak szülői szemmel aggasztóan hosszú mélyrepülésnek látszik. Demetrovics Zsolt professzorral, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének igazgatójával arról beszélgettünk, mi mindentől függ, hogy fennmarad-e a problémás szerhasználat. Mihalicz Csilla interjúja

2017.09.12 Mihalicz Csilla

Vannak-e olyan kutatások, amelyek megmutatják, milyen arányban marad fenn a serdülőkori problémás szerhasználat, elsősorban a nagy ivászat, és ez mi mindennel függhet össze?

Kevés jó longitudinális – vagyis hosszabb életutat átfogó - vizsgálat van ebben a témában, de azért elég sokat tudunk a serdülőkori szerhasználat jellemzőiről, illetve arról, hogyan alakul ez a későbbi életszakaszban. Az alkoholfogyasztásnak alapvetően négy motivációját szokás elkülöníteni - ezeket kétszer kettes mátrixban lehet legjobban értelmezni. Érdemes megkülönböztetni külső és belső okokat - másfelől megközelítve: egyéni vagy társas okokat -, illetve azt, hogy az ivással valamilyen pozitív élmény elérése, vagy egy negatív élmény elkerülése a cél. Pozitív belső ok például az, hogy  „azért iszom, mert az alkohol feldob” - ez tehát egy belső pozitív állapot elérésére irányul. Ugyanígy belső ok, de valamilyen elkerülő motivációja van, amikor valaki azt mondja: „azért iszom, hogy ne szorongjak”, vagy, „hogy kevésbé zavarjanak a mindennapos gondjaim, konfliktusaim”. Ezt megküzdéses típusú ívásnak hívjuk. A külső okok közül tipikusan társas jellegű, ha azt mondom: „azért iszom, mert jobb a buli, jobban feloldódom a társaságban”. Negatív társas ok, ha „azért iszom, hogy ne közösítsenek ki”. Előbbit társas motívumként, utóbbit konformitásként hívjuk. A kutatások azt mutatják, hogy a serdülők inkább pozitív okok miatt isznak: azért, hogy jól érezzék magukat, meg azért, mert társaságban jó buli inni. Legkevésbé azért isznak, hogy a kiközösítést elkerüljék. Ez fontos üzenet azoknak a segítőknek, akik a nemet mondásra alapozzák a prevenciót - hiába van az a köztudatban, hogy azért lesz valaki alkoholista vagy drogos, mert nem tud ellenállni a társas nyomásnak, ez még, ha a kipróbálás szintjén lehet is valós ok, a későbbiekben, a problémás ivás magyarázatában már semmi esetre sem. A fiatalok elsősorban azért isznak, hogy jól érezzék magukat. Mindazonáltal, náluk is megjelenhet már az az indok, amelyet megküzdésnek vagy copingnak szokás nevezni. Vagyis, hogy azért iszom, hogy felszabaduljak, tehát valamilyen belső negatív hangulati állapotommal megküzdjek. Úgy tűnik, hogy a kockázatos ivás tekintetében ez az, ami rizikótényező lehet, mert ennek az átmeneti sikeressége magában rejti a „rátanulás” kockázatát: a fiatal megszokja, hogy valamilyen negatív hangulati állapotát az alkohollal kezelje.

Vagyis a problémás szerhasználat felé való elmozdulás inkább belső okokkal magyarázható, mintsem a „szer”addiktív voltával?

Igen. Míg a fiatalkori alkoholfogyasztás egyértelműen társas aktus, és még szélsőséges formájában is inkább a szórakozáshoz köthető,  addig az, hogy valakinél tartósan kialakul egy alkoholhasználati zavar – közkeletű nevén függőség -, az inkább belső okokra vezethető vissza. De természetesen a szernek is van szerepe, az alkohol egy potenciálisan nagyon addiktív szer. A függőséget azonban a szer és a használó kölcsönhatásában tudjuk csak értelmezni.

Mennyire növeli az addikció gyors kialakulásának esélyét a jó ideje divatba jött úgynevezett „rohamivás” szokása?

A fiatalkori szerhasználatra jellemző az egy alkalommal történő nagy mennyiségű alkoholbevitel, a binge drinking, vagyis – hivatalos definíció szerint - amikor valaki rövid idő (mondjuk egy este) alatt legalább hat italt iszik meg (egy italnak egy üveg sör, két dl bor vagy egy feles felel meg). Ez mindenképpen kockázati magatartás, akkor is, ha ritkán történik, és a fiatalok nagy részénél viszonylag hamar lecseng. Maga a serdülőkor ilyen szempontból kockázattal terhelt időszak - ilyenkor a fiatal nem érzékeli valós súlyuk szerint a veszélyeket. Nem tervez a jövőre, nemcsak távolra, de még középtávra sem. Hajlamos kipróbálni mindent, amit csak tud, anélkül, hogy mérlegelné az ártalmakat. Ez az életkor előre haladtával és az életforma átrendeződésével megváltozik, mert a fiatal elvégzi az egyetemet, párkapcsolata, családja, munkája, gyereke lesz, és az ilyenfajta szerhasználat egyszerűen folytathatatlanná válik. Nem mellesleg van egy kognitív érési folyamat is: a felnőtt agyban egyre nagyobb szerepet kap a tervezés és csökken az impulzív viselkedés. Ezekre az agyi fejlődési adottságokra érdemes tekintettel lenniük a prevenciós programok tervezőinek, hiszen egy serdülőt nem érdemes azzal riogatni, hogy mi lesz 10 év múlva, ha így vagy úgy viselkedik. Ez teljesen hatástalan, hiszen az ő fejében még a jövő év sincs meg.

Akkor tehát mi az, ami számára visszatartó erő lehet?

Nem igazán racionálisan dőlnek el a dolgok ilyenkor. De a korábbi fejlődés, a családi háttér, a kialakult kontrollmechanizmusok fontosak lehetnek abban, hogy mennyire választ kockázatos viselkedésformékat egy fiatal. De természetesen a pillanatnyi állapotok, s a társak hatása is fontos. De ahogy beszéltünk róla, a kipróbálás, az alkalmi ivás és a problémás ivás hátterében nagyon különböző dolgok lehetnek. A fiatalkori problémás alkoholhasználat sok esetben magától lecseng az idővel. Ha mégis fennmarad, az sok mindennel összefügghet: genetikai érzékenységgel, például. A veszélyeztetettség megmutatkozik abban is, hogy különbözőképpen reagálunk az alkoholra: van, aki olyan pozitív állapotként éli meg a részegséget, amely ismétlésre készteti, más pedig rosszul lesz az alkoholtól, s inkább kerüli.

Az alkoholista szülő is „kockázat”?

Igen, több szempontból is az. Úgy is, mint modell, de amiatt is, hogy az alkoholista embernek a szülői funkció is sérülnek. A nevelésben jelentkező problémák lehetnek veszélyeztető tényezők az alkoholfogyasztásban. És hát a genetikai kockázat is nagyobb.

Problémás szerhasználónak tekinthető-e az, aki csak heti egyszer fogyaszt mértéket vesztve alkoholt vagy drogot, de egyébként - úgymond - rendezett életet él, van munkahelye, családja, egzisztenciája?

Nehéz erre válaszolni. Ma függőség helyett az alkoholhasználati zavar kifejezést szoktuk használni, mert az alkoholfogyasztásban van problémamentes, kevéssé problémás és súlyosan problémás viselkedés is. Ilyenformán a diagnózisnak is három fokozata van: enyhe, közepes és súlyos. A kérdésében idézett példában van egy olyan elem, amely aggályossá teszi: ha valaki kontrolt veszít, az mindenképp problémát jelez. De persze mérlegelendő, hogy a feladatait azért ellátja-e zavartalanul az illető, keletkeznek-e családi problémái, jogi természetű gondjai a „nagyivása” miatt? Illetve, hogy ha fölmerül, hogy ezekre való tekintettel csökkenteni szeretné az alkoholhasználatot, akkor sikerrel jár-e? Ha nem, akkor ezek mind olyan jelek, amelyek azt jelzik, hogy baj van. Az is lehet, hogy mindez csak egy átmeneti időszakra jellemző. De ha visszatérő jelleggel, hosszabb időszakon át öt napon keresztül dolgozik valaki, és aztán visszatérően „kiüti magát”, akkor ott baj van. 

Nem ritka, hogy valaki minden este elszív egy füves cigit és másnap reggel elviszi a gyereket óvodába, iskolába, és nincs az életében különösebb zavar. Az ilyen ember problémás szerhasználónak számít?

Erre is nehéz definíciószerűen válaszolni. Általában azt lehet mondani, hogy a napi szintű szerhasználat problémához vezethet. Gyakori az alkohol esetében is, hogy valaki napi szinten keveset fogyaszt, azt is általában étkezéshez kötődően - ezt a mediterrán országokban teljesen elterjedt gyakorlatot gondolhatjuk problémamentesnek, de azért a WHO ajánlása szerint az elfogadható mértékű alkoholfogyasztás - férfiak esetében - napi egy-másfél deci bor, heti két-három nap szünettel. De megkockáztatom, hogy önmagában még az sem jelez túl nagy problémát, ha valaki minden este megiszik ilyen mennyiségű vörösbort a vacsorájához. Nemcsak a mennyiségtől függ a problémásság, hanem attól is, hogy milyen kontextusban történik a fogyasztás, hogyan integrálódik az életformába, mi a célja, jelentene-e problémát az abbahagyása, járna-e megvonási tünetekkel? És ez így van a marihuánával is.

Ma a különböző szerekhez való hozzáférés könnyebbé vált. Vajon ez másfajta fogyasztói életutat jelöl-e ki, mint korábban? Ha hozzávesszük, hogy mennyire kitolódott a pályakezdés illetve a munkapiacra való belépés illetve a párválasztás időszaka, mindez növeli-e a szerhasználat tartóssá válásának kockázatát?

 Az egzisztenciális helyzetben beálló rögzülések, amelyek részei az identitás kialakulásának, megtartó erővel bírnak, csökkentik annak a veszélyét, hogy valaki belecsússzon valamilyen problémás szerhasználatba. Azok a folyamatok, amelyekre azt mondjuk: „megtalálom magam, rájövök, hogy ki vagyok én”, azt is jelentik, hogy az illető el tudja magát helyezni egy párkapcsolatban, egy foglalkozásban, munkában, családi szerepben. Ez a folyamat valóban kitolódott. De azért a kilengő szerhasználati formák, viselkedések megvoltak 20-40-60 évvel ezelőtt is, talán kevésbé elnyúlt módon. Lehet, hogy a zárás korában bekövetkezett, de ebben sem vagyok biztos. Változtak a szerek és a mintázatok, de maga a jelenség nem új. 

Tehát nem lehet azt mondani, hogy jelentősen több lenne a problémás szerhasználó, mint 20-30 évvel ezelőtt?

Nincsenek igazán jó adataink erre. Bizonyos szerek tekintetében biztos több, hiszen, mondjuk 30 évvel ezelőtt a kannabisz és az egyéb illegális szerek nem voltak még jelen Magyarországon. De az alkoholfogyasztás terén nem igaz, hogy most problémásabb a helyzet. Valamivel talán előbbre tolódott a kipróbálás életkora,, illetve a nők esetében romlottak a mutatók.

Nagy kultusza – és óriási kommunikációs bázisa - van a bor-, sör-, pálinkafesztiváloknak, a kulturális változások is a terjedés és többletfogyasztás irányában hatnak. Sokkal nagyobb a kínálat és a választék – ez mennyire befolyásolja a problémás szerhasználatot?

Erre nincsenek adatok. Adott esetben a különböző alkohollal kapcsolatos kampányok – az állam részéről – akár a mérsékelt alkoholfogyasztást is szolgálhatnák. Mivel az alkoholnak van elfogadható fogyasztási mennyisége, nem lehet azt mondani, hogy nem érdemes elfogadható alkoholfogyasztási mintázatokat propagálni. Sokkal reálisabb célkitűzés, mint azt mondani, hogy „ne igyál”. De sajnos Magyarországon nincs elképzelés arra, hogy mit kéne az alkoholfogyasztással kezdeni, miközben talán a legnagyobb népegészségügyi problémát jelenti. És a fent említett fesztiválok kizárólag a fogyasztás növeléséről szólnak, semmiylen egészségszempont nem jelenik meg bennük. A stratégia hiánya látszik a kommunikáción is. Az alkoholizmus nem téma a médiában. Nézzük meg, hány hír jelenik meg az évi 10-20 drogos halálesetről, és hány az évi  több ezer alkohollal összefüggő mortalitásról! Senkit nem érdekel, hogy az ittas Józsi bácsit elütötte az autó, és annak sincs hírértéke, hogy valaki májelégtelenségben meghalt. Érdekesebb, ha egy „drogos túllőtte magát”. Pedig a két eset gyakorisága között vagy százszoros a szorzó. A mindenkori kormányzatoknak volna mit átgondolniuk.

 

Ajánlott linkek:

Címlapfotó forrása:

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!