Anonim alkoholisták – „Minek kell történnie, hogy élve ki tudjak szállni?”

Van egy olyan hiedelem, hogy el kell érni a gödör alját annak, aki a függőségétől szabadulni akar, különben újra és újra vissza fog csúszni. A függőségek – illetve nevezzük korrektül „szerhasználati zavaroknak”, és itt a szer fogalma alatt bármit lehet érteni, ami fogva tart – mutatnak olyan változatosságot, hogy nehéz legyen általános bölcsességeket megfogalmazni. De annyira azért közös a gyökerük, hogy ez a bizonyos gödör, és a benne való vergődés sok hasonlóságot mutasson. Ezt járjuk körül a gödör pereméről – vergődők és kikapaszkodottak segítségével. Mihalicz Csilla írása

2018.04.13 Mihalicz Csilla

Ahhoz, hogy valaki rabja legyen az italnak (ciginek, szerencsejátéknak, egyéb szereknek), fogyasztani kell. Sokat és szívesen. És ez egészen sokáig jólesik. Akkor lesz vele gond, amikor elvész a kontroll, a „szer” előtérbe tolakodik, és az életnek egyre több terét befoglalja, kioltva az egyéb vágyakat, veszélyeztetve a mindennapokat. Akkor már nem megy csettintésre a szabadulás. Aki megismerte az igazi sóvárgást, annak valamilyen mélységig óhatatlanul alá kell merülnie. Hogy meddig? A leszokási történetek sokkal nagyobb változatosságot mutatnak, mint a rászokások. A kifelé vezető út eleje is még hasonló: egyre lejjebb csúszás, fölkapaszkodások és mélyebbre kerülések. A szerhasználati zavar olyan, mint a szerelmi bánat: minél inkább szeretett valaki, annál nehezebb az út a felejtésig és a felépülésig.

A fordulópontok rejtelmessége izgalmas igazán. Kívülálló számára sokszor nem érthető, miért épp akkor hallott meg az illető egy mondatot, vett elő egy telefonszámot, kapaszkodott meg egy kinyújtott kézben. A közös ezekben a történetekben, hogy valamiképpen összegyűlt annyi erő, elszántság, kétségbeesés, hogy az érintett képes volt segítséget elfogadni. És hogy még volt kitől.

AA csoport, csendestárssal

Az Anonim Alkoholisták első számú szabálya az anonimitás. De mivel a rejtve maradás vágya mellett hasonlóan erős a segíteni akarás és a sortársakkal való szolidaritás, megengedték, hogy néma tanúként végigüljem az egyik szokásos péntek esti találkozójukat. Van közöttük egy lány, aki még iszik, nemrég került a csoportba, és gyakran firtatja ezt a bizonyos „gödör-kérdést”. Elmondták hát neki, nem először, hogy ki meddig jutott el „lefelé”, hogyan, hányszor csúszott vissza, hány napja, hány éve nem iszik. Nem mellékeltek szépen becsomagolt tanulságokat. Azért járnak AA- csoportba – van, aki 29 éve –, mert nincsenek tuti tippjeik. Egyensúlyoznak a gödör peremén, ki magabiztosabban, jobban eltávolodva, ki bizonytalan léptekkel. Tudomásul véve, hogy az alapvető státuszuk az életben többé már soha nem változik. Itt mindenki másképpen egyforma: „X vagyok, alkoholista” – és ebben a csoportban a mondat második fele a lényeges. Soha ne feledd, ki vagy, figyelmeztetnek szokásos köszöntésükkel minden találkozójuk elején: veszélyeztetett. Minden társadalmi státuszod, címed, rangod, apaságod, anyaságod csak az után jön, hogy ezzel tisztában vagy. Valaha egyszer kontrollt vesztettél, és soha többé nem kacérkodhatsz a szerrel, mert újra és újra alul maradsz.

Lehet vitatkozni azon, hogy igazuk van-e, de ők nem vitatkoznak senkivel erről, mert az AA-csoportok alapvetései, törvényei, az együttlétek, minden teatralitásukkal együtt is, az ő életükben beváltak. Hiszen aki itt van – egy kivétellel –, nem fogyaszt alkoholt. A csoportban az is jelen lehet teljes jogú résztvevőként, aki iszik. De általában ők a „csendestársak”. Ebben a csoportban: Anna. Nem mindig hallgat, és amikor beszél, akkor is leggyakrabban kérdez. Sokféleképpen ugyanazt: hogy „minek kell még történnie ahhoz, hogy ő élve ki tudjon szállni”.

A gödör lejtője, ahonnan már látszik a mélység, nem valami vidám hely. Olykor már fölsejlik, hogy csupán önámítás ez a mondat: „akkor hagyom abba, amikor akarom”. De még jó inni. Még az alkohol a legjobb barát. Az egyetlen „igazi”, aki mindig kéznél van, sosem hagy egyedül, önbizalommal tölt el, megszabadít a szorongástól. Cserébe nem kíván semmit. A gödör lejtőjén még nincs meg a felismerés, hogy ez a „semmi” – valójában minden.

Péter, aki 26 éve „tiszta”, 14 éves kora óta töltötte magába az alkoholt, és 29 évesen azt hitte, most már tényleg bele fog halni. Akkor jutott el arra a szintre, hogy az ital már „átengedte a fájdalmat”. Már nem tudott annyit inni, hogy ne legyen rosszul.

„Kilogikáztam a maradék cseppnyi eszemmel – meséli –, hogy ha nem tudok megdögleni, akkor valahogy élni kell. Viszont így élni sem tudok. Az orvosoktól vártam a megváltást. Az akkori feleségem többször is kórházba vitt. De miután kiengedtek, pár óra múlva már ugyanott tartottam, mint előtte. Azt, hogy ne igyak egyáltalán, az AA-csoportban hallottam először. Oda is a feleségem vitt el. Emlékszem, átverekedtük magunkat egy áthatolhatatlan füstfellegen, és valaki elém tolt egy pohár vizet. Annyira remegtem a piától, hogy nem bírtam fölemelni. De jó érzés volt, hogy valamit kapok. Az volt a legjobb, hogy odaillőnek éreztem magam. Nem értettem, hogy mit beszélnek, lehetetlenségnek éreztem, hogy meg tudjak szólalni, folyt a nyálam, egyedül már nem tudtam menni… Annyit mondtak: „jó helyen vagy!” És éreztem, hogy jó helyen vagyok. Nem kérdezték, hogyan ittam, mert azt mind tudjuk, hogyan lop, csal, hazudik az ember a piáért. Meg azt is, mennyi bánata van. Az egyetlen, amit nem tudunk, hogyan lehet józanul élni. Azt csak próbáljuk. Valaki feltette a kezét és azt mondta: „Feri vagyok, alkoholista, 12 napja nem iszom.”. Erre mindenki megtapsolta. Csak néztem. Hogy 12 napja nem inni!? Az igen!… A végén azt mondták, menjek másnap is. Mentem, és mindig vártam, hogy majd megmondják, mi az, amitől lehet nem inni. Így elteltek hetek, hónapok, évek. És kezdtem úgy érezni magam a bőrömben, hogy nem kellett felvennem a poharat. Kezdtem belátni, hogy tehetetlen vagyok emberekkel, helyzetekkel, érzelmekkel és az alkohollal szemben. És kezdtem hinni, hogy az AA segíteni tud. Így telt el 26 év.”

Én én vagyok, és hol a valóság?

Péternek ez már a gödör alja volt. Pedig még volt családja és fedél a feje felett. Aki még mélyebbre ereszkedik, komoly életveszélyben van. Judit gondolatban mindennap meghalt már egy ideje.

„A saját temetésemet képzeltem el részegen. Láttam a szeretteimet sírni, azért, hogy nem mentettek meg. Akartam, hogy vége legyen már ennek az őrületnek. Tervezgettem balesetnek álcázott öngyilkosságokat. Álltam a metróra várva, és hallottam a dobolást, ahogy a tudatom kereste a megfelelő ütemet az ugráshoz. „Most!” Úgy akartam, hogy ne maradjak életben. Ez a dobolás – a metróra várás közben – csak egy-két éve múlt el, jóval azután, hogy abbahagytam az ivást. Háromszor is átéltem delíriumot. Először megnyílt a fal, és a Bosch-festmények szörnyeihez hasonlatos lények jöttek ki mögüle. A félelemtől akkorát dobbant a szívem, hogy majd' kiugrott. Erősen kellett koncentrálnom arra, hogy én én vagyok, és ez nem a valóság. Nagyon sok vizet ittam, és arra gondoltam, hogy valahol itt lehet egy pont, ahonnan már nem lehet visszajönni. Az AA- csoportban visszakaptam a reményt, hogy ennek vége lehet. De először 20 nap után visszaestem. Akkor már egyedül éltem, a gyerekeim elköltöztek az apjukhoz, akit kineveztem bűnbaknak. Ma már tudom, hogy én voltam mindenért a felelős, hiszen mindig volt választási lehetőségem. Én azt választottam, hogy iszom. Volt egy képem egy általam ideálisnak gondolt asszonyról, akiről azt hittem, én vagyok. Azokban a helyzetekben, amelyekben ez a bizonyos asszony másképpen viselkedett volna, mint én, körülnéztem, látták-e mások is. Ha nem, akkor úgy éreztem, nem számít, amit tettem. Ha látták, elkezdtem kimagyarázni.

Az AA „lépéseket” többször is megcsináltam, mindig az akkori őszinteségi szintemnek megfelelően. Emlékszem, amikor először beszéltünk arról, hogy mit jelent az AA-nak az a szabálya, hogy „a józanságot tedd az első helyre”. Akkor azt mondtam, nekem a gyerekeim vannak az első helyen. Mire valaki azt kérdezte: „és mit kezdjenek veled a gyerekeid, ha részeg vagy?” Ez nagyon fájt. Nehéz volt kikapaszkodnom egyedül. Pláne, hogy egy időben együtt éltem valakivel, aki szintén alkoholista volt. Az a nagy szerencsém, hogy egyik gyerekem sem követett ezen az úton, mert azt nem tudom, hogyan tudnám magamnak megbocsátani.”

A félelem a megőrüléstől szinte mindenkinél fel-felbukkant a fordulópont környékén. István emlékszik egy autós ámokfutásra egy haverral, amikor „a piára még ráfüveztünk, és később hiába próbáltam visszaidézni, hogy ki vezetett. Máskor is eltelt úgy több óra, hogy nem emlékeztem semmire. Már nem volt jó inni. Nem hatott. Elkezdtem félni. A mélypontra úgy emlékszem, hogy rémülten kapaszkodom a tudatomba. Attól féltem, hogy megőrülök. Akkor feltettem a kezem, és az interneten kerestem egy csoportot.”

Ákosnál „hét év pazar tűzijáték” előzte meg a fordulópontot: intenzív osztályon ébredések, koponyatörések, híd alól munkába menések. Az összeomlás egy magas pozíciót is maga alá temetett. „Az elvonó után éreztem, hogy ennek itt a vége, de nem tudtam, hogyan tovább. Akkor a villamoson valaki kiszúrt, odalépett és egy telefonszámot nyomott a kezembe. Addig mindenkivel vitáztam, de ott akkor nem. 90 nap alatt 90 gyűlés – olyan érzés volt, hogy hazaérkeztem. Végre nem kell hazudni és bizonygatni semmit. Nincs szégyen. Elmúlt a frusztráló kényszer, hogy egyedül megoldjam. Itt minden megoldódik: az AA megmérgezi az alkoholt. Ha nem vagyok jól, még több gyűlésre járok – általában hetente háromszor. Mások sikere is húz magával. A múltat lassan dolgozom fel: mint egy rémálomból, úgy jönnek elő képek. Felülírva korábbi mozdulatokat, hozzáállásokat, újra tanulok élni.”

Anna mindvégig hallgatott. Búcsúzáskor megmutatja a friss sebet a csuklóján, és gyorsan hozzáteszi: ő még inni akar. Inni jó. Csak élni rossz. Azt hiszem, azért jár ide, hátha kiderül, hogy ez mégis csak fordítva van.

 

Címlapfotó forrása: istock / shironosov

(A cikkünkben megszólaló Anonim Alkoholisták csoportja minden pénteken 17.30-kor találkozik a Zöld Kakas Líceumban. Minden hónap utolsó péntekjén nyílt napot tartanak, amikor bárki csatlakozhat hozzájuk.)

 

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!