Családi csapatépítés

A leggyakoribb szülői kérdés, amivel az elmúlt hét év során találkoztunk: „Hogyan tudom gyermekemet rábírni az együttműködésre?” Egy kicsit mélyebbre ásva, hamar kiderül, hogy ez az óhaj pontosabban azt jelenti a szülők részéről: „Hogyan tudom rávenni gyermekem, hogy azt csinálja, amit én szeretnék tőle?” Amikor a mai szülők gyerekek voltak, a XX. században, az engedelmesség századában, valóban ez volt az igény. Kövesd az utasításokat pontosan, különben büntetéssel találod szembe magad. Mindenre utasítások, szabályok és persze tiltások voltak kialakítva. Hosszú listákat lehetne írni arról, mi minden volt tilos. Turáni Szabolcs (Értsünk szót) írása

2017.09.10 Skita Erika

Aztán az ezredfordulóra viszonylag nagy hirtelenséggel eltűnt sok határ. Az emberek közötti távolság lecsökkent, az események felgyorsultak. Olyan, mintha összement volna az élettér. Ma már legtöbbször szinte lehetetlen elkerülni az együttműködést más emberekkel. Nehéz olyan álláshirdetést találni, amiben ne szerepelne az elvárások között: jó kommunikáció, együttműködő készség, rugalmasság, csapatmunka.

Ezt érzik a szülők is. Jönnek és kérdezik tőlünk: „Hogyan tudom gyermekem rábírni az együttműködésre?” A megoldás – legalábbis szerintünk – a csapatépítés. Ez a fogalom is széles körben ismert. Az üzleti életben, a munkahelyen alig van olyan, aki ne vett volna még részt csapatépítésen. Amikor egy tréningen feltesszük a kérdést, ki vett már részt csapatépítésen, a legtöbben jelentkeznek. A munkahelyen sok embernek kell együttműködnie, máshogy ez nem megy. A családban kevesebbnek kell(ene) együttműködnie. Érthetőnek tűnik, hogy a családoknak is szükségük van a csapatépítésre, ha annyira sok szülő keresi a választ a „Hogyan tudom gyermekem rábírni az együttműködésre?” kérdésre.

Az üzleti életben a csapatépítés célja, hogy emberek egy csoportjának együttes teljesítménye túlszárnyalja az egyének együttes egyéni teljesítményét. Bonyolult mondat, de valahol arról van szó, hogyan lehet megoldani azt a matematikai egyenletet, ahol 1+1>2. A családban kevésbé ez a cél. A hatékonyság növelése persze adott esetben jól jön. Mondjuk egy reggeli oviba, iskolába indulásnál, ami kritikus pont a családok legtöbbjénél. Jobb lenne a napot nem megtépázott idegekkel kezdeni, sem gyermek, sem szülői oldalon. A csapatépítés haszna a családban elsősorban az igazi együttműködés elérése.

A családi csapatban a csapattagok között megvan az érzelmi biztonság – ez majd jó szolgálatot tehet a viharosabb időkben, például a felnőtté válás lépcsőfokainál, különösen annál, amit kamaszkorként emlegetünk a legtöbben. Az érzelmi biztonság egyik mellékhatása, hogy a gyermekek például könnyebben sajátítanak el új ismereteket. Egy olyan környezetben, ahol nem kell harcolniuk a kapcsolatért (a szülő figyelméért) több energiájuk marad felfedezni a világot.

A családtagok nem értenek mindenben egyet – baj lenne, ha másként lenne – így elkerülhetetlen, hogy konfliktusok alakulnak ki. A családi csapatban megvan a konfliktuskezelés készsége és igénye. Az olyan konfliktuskezelés igénye, ahol a legnagyobb hangsúly azon van, hogy együtt oldják meg a konfliktus. Az eredmény másodlagos, – a gyakorlás előbb-utóbb eredményre vezet, - az elsődleges a folyamatban való közös részvétel.

Ha eddig eljutottál az olvasással, akkor valószínűleg foglalkoztat a gondolat, hogyan kellene nekikezdeni a család csapattá kovácsolásának, például a reggeli indulás erőt próbáló helyzeteinek megoldása érdekében. Egy klasszikus csapatépítéskor az első kérdésnek így kellene hangoznia – ám még sosem tapasztalatam, hogy valaki feltette volna: „Mindenki akar a csapat tagja lenni?” Az emberek általában szeretnének, de érdemes megadni a lehetőséget, ha valaki ki szeretne maradni ebből. Egy családban persze nem sok értelme van feltenni ezt a kérdést. Ugyanakkor visszapörgetve az eseményeket egy családi csapat építése akkor kezdődik, amikor két ember találkozik. Akik majd később, közösen elhatározva szülőkké szeretnének válni. Tehát a családi csapatépítést érdemes még a gyermekek megérkezése előtt elkezdeni. Ebben a kontextusban már van értelme a kérdésnek. Később a születendő gyermek csapatba illesztése lesz a pár feladata - hiszen eldöntötték, hogy szeretnének egy csapatot, akik között megvan az érzelmi bizalom, a konfliktuskezelés készsége stb.. Ez persze hosszú folyamat. Egy ideig két kis csapat alakul ki a családi csapatban, a szülők és a gyerekek csapata. Ahogy a gyerekek nőnek és felnőtté válnak, ezek a belső határok eltűnhetnek – még mielőtt a gyerekek elhagyják a szülői házat.

Az első lépés tehát a döntés, hogy igen, akarunk jó csapat lenni. A második lépés az úton az érzelmi biztonság, a bizalom kiépítése. Ez egy állandó feladat,ezt állandóan építeni érdemes, hiszen a csapat tagjai között a kapcsolat ebből táplálkozik. Amikor ez a bizalom fennáll, az azt jelenti, hogy a család tagjai ki tudnak állni egymás elé érzelmileg teljesen védtelenül (őszintén, bizalommal), miközben nem kell attól tartaniuk, hogy a másik ebben a védtelen helyzetben fájdalmat okoz (visszaél az információkkal).

Például amikor a gyermek hazamegy az iskolából és a szülő észreveszi, valami gond van. Rákérdez és a gyerek azt mondja, hogy a hülye történelem tanár egyest adott a dolgozatára. Ott áll a gyerek a szülő előtt érzelmileg kitárulkozva, sebezhetően és már eleve sebesülten. A tipikus szülői reakció képes további sebeket okozni. „Már százszor mondtam, hogy lusta vagy és nem tanulsz eleget. Teljesen várható volt, hogy ez lesz az eredménye. Csak magadra vethetsz emiatt.” Néhány hasonlóan ismétlődő alakalom után a gyerek megtanulja, hogy ne álljon a szülő elé sebezhető állapotban. Vagy egyáltalán ne álljon a szülő elé, ha gondja van. Aztán jön a kérdés néhány évvel később: „Mit rontottam el? A gyermekem nem őszinte, nem mond el semmit nekem, nem tudok róla semmit.” Visszatérve az eredeti helyzethez, amikor a gyermek elmeséli, hogy egyest hozott történelemből a szülő reagálhat empatikusan is. Elfogadhatja, hogy gyermeke most igen kényelmetlenül érzi magát: lehet, hogy dühös, vagy csalódott, esetleg szégyelli magát de érezheti igazságtalannak is, ami vele történt. Ez persze nem azt jelenti, hogy a szülő ilyenkor megdicséri a gyermeke teljesítményét. Csak annyit jelent, hogy vigyáz a köztük, a családi csapat tagjai közti érzelmi biztonságra, a bizalomra. Aztán pár perccel később, amikor a gyerek megnyugodott, már beszélgethetnek arról is, hogy mit lehetne tenni a helyzet javítása érdekében.

Legyen ez az első cél, a bizalom kiépítése és fenntartása. Ehhez empátiára van szükség. A gyerekekkel már egészen fiatalon is lehet játszani egy játékot. Lehet gyakorolni velük a „gondolatolvasást”. Ki kell választani valakit a környezetetekben. Lehet idegen, vagy ismerős. 3 kérdésre kell a játékban megadni a választ (a kérdések sorrendje fontos):

  1. Mit érezhet most az az illető?

  2. Mire gondolhat?

  3. Mit fog tenni a következő percben?

Gyakorlással egyre kifinomultabb lesz az empátiátok.

 

Ajánlott linkek:

Címlapfotó forrása: istock / skynesher

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!