Hogyan szelídítsd meg gyermeked félelmeit? Tippek egy túsztárgyalótól

Miért van az, hogy valakire pozitívan hat a stressz, valakit pedig hátráltat a teljesítményben? Igaz, hogy nagyrészt ezt is a gének határozzák meg? Hogyan taníthatjuk meg a gyereket arra, hogy képes legyen megszelídíteni a félelmeit? Végh József pszichológust és túsztárgyalót kértük meg, hogy válaszokat adjon ezekre a nehéz kérdésekre.

2018.04.30 Bakóczy Szilvia

2006-ban az emlékezetes Széna téri bankrablásnál az elkövető túszcserét követelt. Egészen konkrétan azt akarta, hogy Végh József túsztárgyaló legyen az új túsz. Amikor kiderült, hogy ez nem lehetséges, a bankrabló le akarta lőni a szakembert, végül kiegyeztek egy lábszárlövésben. A történet végén ugyan semmilyen lövés nem dördült el, önmagában már az is egy kisebb csoda, hogy egy ilyen helyzetben valaki alkuképes. Hogy nem mutat félelmet. Az eset tanulságait Végh József így összegezte: „Azt, aki élni akar, és nem fél, nagyon nehéz megölni. Én sosem a félelem legyőzését tanítom az embereknek, hanem azt, hogyan lehet túlélni és helyesen viselkedni nehéz szituációkban.”

De hogyan néz ki ez az egész az agyban?

A félelem az egyik legalapvetőbb érzések egyike. Evolúciós szerepe vitathatatlan, hisz életveszély esetén menekülésre ösztönzi az embert. Genetikailag is kódolt, hiszen például a hüllőktől születésünktől kezdve szinte mindannyian félünk. Amikor valamilyen közelgő feladattól szorongunk, kétféleképpen hathat ránk a stressz. Az úgynevezett distressz hátráltathatja a teljesítményt, ellentétben az eustresszel, ami ösztönzőleg hathat ránk. Egyes emberek stressze jellemzően mobilizáló, vagyis jó stressz. Ők azok, akik kiválóan teljesítenek minden vizsgahelyzetben. (Például színészek, előadóművészek, sportolók.) Hozzájuk képest azok, akik szorongó személyiségűek, nem képesek mások előtt a maximumot kihozni magukból. Mindennek a jelei már gyerekkorban is megfigyelhetők. Bizonyos mértékig a stressz kezelése természetesen fejleszthető. A kérdés az, hogyan.

Végh József tippjei szülőknek:

  1. Használjunk pozitív állításokat!
    Oltás előtt ne azt mondjuk például, hogy: „Nem fog fájni!” mert az agy ebből csak a fájni szót érti meg. Fogalmazzunk helyette inkább valahogy így: „Hamar túl leszel rajta, egy pillanatra fogsz csak egy icipici szúrást érezni!”
     
  2. Tanítsuk meg a gyereket arra, hogy használja a képzelőerejét!
    Amennyiben például a gyerekünk egy közelgő sportversenytől fél, kérjük meg, hogy csukja be a szemét, és képzelje el, hogy fent áll a dobogó tetején, körülötte pedig mindenki tapsol, majd mindenki gratulál az eredményhez. Fontos, hogy a vizualizáció során túllépjünk a félelmet keltő eseményen, és annak csak a legvégét képzeljük el.
     
  3. Mutassunk jó példát!
    Nem elég az, amit mondunk, fontos a viselkedésünk is. Vagy talán még fontosabb. Ha nem vagyunk bátrak, ne tegyünk úgy, mintha azok lennénk! Az a szülő, aki maga is fél a gyermeket érintő eseménytől, nem tudja hitelesen megtanítani a gyerekét arra, hogy ne féljen. Egy gyerek pontosan érzi, hogy fél-e a szülő: hallja a hangján, látja a szemén, a mozdulatain. Amennyiben a szülőben nagyon nagy a stressz, először neki kell segítséget kérnie egy szakembertől, utána fog tudni csak ő maga segíteni a gyereknek. (A pedagógusok és egyéb – gyerekekkel foglalkozó – szakemberek esetén is ugyanannyira fontos a hitelesség.)
     
  4. 3+1. Tanítsuk meg a gyereknek, hogy a nehéznek tűnő feladatok közben maximálisan a feladatokra koncentráljon!
    A száz százalék természetesen nem lehetséges, de meg lehet közelíteni. Annak, aki 95 százalékban a feladatra koncentrál, csupán öt százaléka marad a félelemre. Természetesen valamennyire nyitva kell tartani az éberséget az esetleges veszélyekre is. Nem vakmerővé kell nevelni az embereket, hanem feladat-orientálttá. Nagyon sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy ne jöjjön létre negatív stressz, hanem pozitív nyomás alatt dolgozhasson az ember.

 

Végh József (tanár, pszichológus és pszichoterapeuta)

1992 óta tart tréningeket (konfliktuskezelés, ügyfelekkel való bánásmód), mellette állandó tanácsadója különböző biztonsági cégeknek. A Rendőrség Különleges Szolgálatánál eltöltött nyolc év alatt részt vett az állomány kiválasztásában speciális feladatokra, felkészítette a szakembereket túsztárgyalásra, válságkezelésre, több kiemelt ügyben volt túsztárgyaló. Dolgozott a terrorelhárítás területén, segítette bonyolultabb bűnelkövetők esetében a kihallgatás megtervezését, végrehajtását, valamint kiképzéseket tartott ugyanebben a témakörben.

Természetesen nem csak a szerepléstől félhetnek a gyerekek. A félelem számos hétköznapi élethelyzetekben a hatalmába kerítheti őket. Vegyünk egy nagyon egyszerű példát: A gyerek fel is akar mászni a fára, meg nem is. Mászna, mert ez amolyan vagány dolog, vagy azért, mert a szomszéd kisfiú is felmászott már rég. Nem mászna, mert a fa ágai magasan vannak, márpedig azokról könnyen le lehet esni. Végh József szerint ilyenkor négy tipikus szülői magatartás figyelhető meg:

  1. „Mássz fel arra a fára, különben szétrúgom a feneked!”
    Ennek a mondatnak az a hatása, hogy a gyerek félelemből fog cselekedni. Hosszú távon ez azt eredményezi, hogy ugyan remegő testtel megteszi, felnőttként azonban maga is üldöző, agresszív emberré válik.
     
  2. „Mássz fel, ha leesel, itt vagyok, és elkaplak!”
    Ez a fajta hozzáállás biztonsággal tölti el a gyereket. Az eredménye az lesz, hogy nő az önbizalma, bátor lesz, és kötődni fog a szülőhöz.
     
  3. „Ne mássz fel, leesel, majd én megmutatom neked, de te ne csinál!”
    Ez a mondat elveszi a gyerek önbizalmát, és hosszú távon bebetonozza a félelmét hasonló helyzetekben, így ügyetlen áldozat marad.
  4. „Szeretnél felmászni? Rendben van, itt vagyok, ha megbillennél, elkaplak.”
    Bátor, és kezdeményező lesz a gyermek.

A félelem extrém esete a bántalmazói légkör által okozott rettegés. A szakember szerint mindenképp meg kell tanítani a gyerekeket, hogy ezekben a helyzetekben merjenek másoknak szólni, másoktól segítséget kérni. De ez csupán az első lépés. Súlyos fizikai, netán szexuális abúzus esetén később biztosan szükség lesz pszichológusra a trauma feldolgozásához. „Gyakran azok a gyerekek válnak áldozattá, akik nem kapnak elegendő szeretetet otthon. Akik azt tanulják meg, hogyan kell figyelmet kiprovokálni például áldozatként, vagy valami rosszat téve, és a megbocsájtás mértékéből vonja le azt a következtetést, hogy mennyire szeretik, ugyanakkor ez nem a szeretet” – magyarázza a szakember.

Hasonló megoldása lehet az iskolai, illetve az internetes zaklatásoknak. Ezekben az esetekben is döntő jelentősége van annak, mer-e a gyerek segítséget kérni. Ennek előfeltétele persze, hogy tisztában legyen a jogaival, azzal például, hogy ahogy mindenkit, úgy őt is megilleti a tisztelet.

Címlapfotó forrása: istock / TheCrimsonMonkey

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!