„A függőségből való felépülés a kapcsolatokban való bizalom megszerzéséről és fejlesztéséről szól” - interjú Dr. Petke Zsolttal, az OPAI osztályvezető főorvosával

Dr. Petke Zsolt a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet osztályvezető főorvosa. Nevéhez fűződik az intézetben az ún. felépülésközpontú szemlélet bevezetése. Interjúsorozatunkban a függőség és felépülés leggyakrabban feltett kérdéseiről kérdeztük. Az 1. részben a felépülésközpontú szemlélettel foglalkozunk.

2019.11.17 Szabó Előd

Mesélnél pár szóban magadról?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): 45 éves vagyok, 18 éve dolgozom az OPAI-ban orvosként, 7 éve vagyok az Addiktológia Osztály vezetője. Ez egybevág azzal az időszakkal, amikor országos intézetté vált a Nyírő Gyula Kórház. Akkor kértek fel engem arra, hogy egy olyan Addiktológiai Osztályt hozzak létre, ahol leginkább a függőségből való felépülés a célja a terápiának. Nem csak az alacsony küszöb, ahol megmentjük a kliensek életét nap, mint nap, hanem a magas küszöbű ellátás is, ahol azok a kliensek kapnak segítséget, akik már eldöntötték, hogy változtatni akarnak, de nem találják az utat. Úgy látom a funkciónkat, mint egy oktatás, egy gyorstalpaló a józanodáshoz, a józanon maradáshoz. Nagyon fontos számunkra az, hogy a klieseinket nem kizárólag orvosi szemlélettel kezeljük, hanem segítjük őket, miután meghozták azt a döntést, hogy változtatnak, viszont nincsenek eszközeik arra, hogy ezt hogyan valósítsák meg. Mi egy pótlólagos személyiségfejlesztést végzünk tulajdonképpen az Osztályon. Hozzásegítjük őket ahhoz, hogy hogyan tudják ezt az új életmódot megtartani, amit választottak. Erősen hiszek az orvostudomány megvalósításaiban az utóbbi évszázadban, ezzel együtt azt látom, hogy a függőségből való felépüléshez az orvostudomány kevés, mert itt a kapcsolatok helyreállításáról, a kapcsolatokban való bizalom megszerzéséről és fejlesztéséről szól a nóta.

Az OPAI-ban a felépülésközpontú megközelítést vezettétek be pár éve. Ez egy szakmai újdonság, vagy máshol is alkalmazzák ezt a megközelítést?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Ez a megközelítés a budapesti egészségügyi ellátásban újdonság. Baranyában, Pécsen és környékén már 20-25 éve működnek kórházi osztályok (például Szigetváron), illetve Debrecenben is, ugyanezzel a profillal. Illetve vannak rehabilitációs intézetek, ahol szintén a felépülésközpontú megközelítés a lényeg. De Budapesten eddig az orvosi szemlélet mindent elmosott. Valószínűleg azért is van, mert itt kis túlzással minden sarkon áll egy pszichiáter, mi, orvosok viszont egyetlen szót sem tanultunk hosszú képzéseink során erről a megközelítésről, ezért is nagyon nehéz a tapasztalataim szerint a felépülésközpontú szemléletet egy egészségügyi intézményben honosítani. Elsősorban amiatt, mert az egészségügyi intézményekben egyedül az orvos hoz döntést. Amit ő mond, az van. És a függőségből való felépülésben elengedhetetlen a több fókuszú megvilágítás az ún. team munka, a közösségben való működés, a kliens felépülésében való tapasztalati- és hivatásos szakértők partnerként történő munkája. Tehát több irányból kell a függőséget megvilágítani. Fontos az orvosi személet is, hogy mi történik a különböző szervrendszerekben, azonban legalább ennyire számít a szociális megközelítés, hogy mi van a kliens kapcsolataival, hogyan lesznek ebből működő kapcsolatok. A függőség azért ilyen nehéz betegség, mert a függő magányos. Azt mondjuk, hogy akkor kezd el „gyógyulni”, mikor elkezdenek működő kapcsolatai lenni. Tehát fontosabbnak tartja azt, hogy elmenjen a barátaival moziba, sportolni, vagy akár csoportra, mint azt, hogy üljön egyedül otthon, takarítson, nézze a tévét, vagy pornót nézzen.

A könyvetekben azt írjátok, hogy „a felépülésközpontú szemlélet nyomásgyakorlás nélkül alkalmas arra, hogy az aktív klienseket segítse az önmagukkal törődés” útján. Hogyan valósítjátok meg gyakorlatban ezt a nyomásgyakorás nélküli törődést?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Önként jönnek, bármikor elmehetnek, nem az van, hogy tessék befeküdni a kettes kórterembe a hármas ágyra és aztán jönnek a változások, mihelyst be tetszik szedni a pirulát, az első interjútól azzal indítunk, hogy a kliensnek is felelőssége van ebben a folyamatban. Mi nem azt vállaljuk, hogy „téged meggyógyítunk”, hanem azt, hogy „megosztunk veled olyan információkat, amelyeket, ha akarsz hasznosítasz, és ha nem, akkor meg drogozhatsz tovább, ameddig akarsz”. Ez egy elég nehezen emészthető része az addiktológiai terápiának. Azt látom a klienseinken, akik ide befekszenek, hogy nem arra számítottak, hogy nekik is dolgozni kell magukon, azonban a támogató, szeretetteljes környezetben gyorsan rájönnek, hogy ez egy nagyon jó üzlet. Nálunk nincs felelősségre vonás, meg hegyibeszéd, viszont minden nap beszélgethetnek olyan hozzájuk hasonló helyzetből induló függőkkel, akik sok éve józanok, munkaidőben mondjuk cégvezetők, a szabadidejüket meg nálunk töltik ingyen, hogy megosszák a klienseinkkel, ők hogyan csinálták.  Ahhoz, hogy tartósan józanok legyenek, be kell vállalni például azt, hogy az első két évben nem járnak bulizni, mert nagyon nagy esélye van annak, hogy ilyenkor visszaessenek. Nem lehet meginni Szilveszterkor fél pohár pezsgőt, hanem azonosulni kell azzal a gondolattal, hogy ezután almalével fognak pezsgőzni Szilveszterkor vagy még azzal sem. Ez egy elég nehéz kérdés a változtatni akarók számára, de csupán az első napokban.

Említetted, hogy az orvosi szemléletet más dolgokkal ki kell egészíteni. Ez hogyan néz ki nálatok? Milyen, foglalkozások, milyen szakemberek vannak nálatok?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Országos intézetként nagyon összetett esetekkel találkozunk, a várandós drogfüggők gondozásától a súlyos belgyógyászati vagy pszichiátriai betegséggel küzdő alkoholbetegekig széles palettával találkozunk, így az együttműködő intézményeink segítségével gyakorlatilag nincs olyan segítő szakma, amelynek a magasan képzett ismerőivel ne állnánk kapcsolatban. Az ellátás második pillére a tapasztalati szakértő, ő hosszú évek óta felépülésben lévő függő, aki a tapasztalati tudását teszi adja át, a harmadik pillér pedig az önsegítő közösségek szolgálattevőinek önzetlen munkája. Így találkozik egy terápiában az elméleti és tapasztalati tudás, valamint a saját élmény. Ez a három összetevő szükséges egy reményteljes felépüléshez. A felépülésben és nem csak függőségből való felépülésben, hanem a pszichiátria többi területén is a saját élmény nagyon fontos abban, hogy az út elején állók reményt kapjanak ahhoz, hogy elinduljanak ezen az úton. Az elfogadással, a reménnyel, a hála érzésével intenzíven foglalkozunk a csoportjainkon, azonban ezek az érzések egy tudományos orvosi szemléletben nehezen megközelíthetők.  És ezek nélkül azt gondolom, hogy a felépülés, a szerhasználatból való kitörés elképzelhetetlen. Nehéz átfogó képet adni arról a közel harminc terápiás eszközről, amelyek rendelkezésünkre állnak, majd a kliens érkezése után, rövid ismerkedést követően egyénre szabottan „adagolni” kezdjük őket. Egyes foglalkozások -például a terápiás csoportok nagyrésze- minden kliens számára kötelező, mások csak egyeseknek, ilyen például az egyéni terápia, gyászfeldolgozó csoport, különböző fizikai erőnlétet igénylő sportfoglalkozások.

Mi tud nekik reményt adni?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Elsősorban az, hogy abból a mély krízisből, ahonnan indulnak, mások hasonló esetben kijöttek. Ez úgy történik, hogy együtt van a kliens tizenöt olyan függővel a csoportban, akik ugyanonnan indultak, mint ő. És elkezdenek magukról, kizárólag magukról beszélni. Elmondják a történetüket és ebben felismeri a függő a saját elakadásait. És abból, hogy a másik elmondja, hogy ő hogyan tudott első napról a második napra, majd a harmadik napra józan maradni, ebből erőt tud meríteni ahhoz, hogy ő is aznap józan maradjon, majd még egy napig és így tovább.

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!