„Három perc alatt kideríti egy képzett segítő, hogy a függő készen áll-e a változtatásra” - interjú Dr. Petke Zsolttal, az OPAI osztályvezető főorvosával

Dr. Petke Zsolt a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet osztályvezető főorvosa. Nevéhez fűződik az intézetben az ún. felépülésközpontú szemlélet bevezetése. Interjúsorozatunkban a függőség és felépülés leggyakrabban feltett kérdéseiről kérdeztük. A 2. részben a függő motivációival foglalkozunk, hogy megértsük mikor áll készen egy kliens a függőségből való felépülésre.

2019.11.26 Szabó Előd

Dr. Petke Zsolt (OPAI): A legfontosabb dolog, amit vizsgálunk, az a motiváció, vagyis az elhatározás a változtatásra. Ez egy rövid beszélgetés alapján kiderül, egy részletes motivációs interjú másfél-két órát is eltart. A felépülés-központú kezelésben dolgozó segítők az első találkozás során három perc alatt kiderítik, hogy a függő készen áll-e a változtatásra. Kettő alatt pedig egy saját élményű tapasztalati szakértő. Adok ehhez néhány fogódzót, hogy ne legyen ennyire misztikus. Azt kérdezzük meg első találkozáskor, hogy ki a felelős szerinte az okozott krízisért. Azok a függők, akik motiváltak a változásra, látják a saját felelősségüket és erről is beszélnek, míg aki  a család vagy a rendőrség nyomására- ezt úgy hívjuk, hogy „megfelelésből”- érkezett, inkább a körülményeket hibáztatják a krízishelyzet kialakulásáért. A felelősségvállalás tehát egyik első lépése a változásnak.  A motiváció hiánya azonban nem jelenti azt, hogy a jelentkező „megbukott a felvételin”, ilyenkor ajánlunk számára olyan önismeretet fejlesztő lehetőségeket, amelyek segíthetik a motiváció erősödését. Azönsegítő csoportok, egyéni és csoportos önismereti foglalkozások lehetnek ilyenek.

Milyen más tényezők, kérdések vannak?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Ha az elérni kívánt célok iránt érdeklődünk, a motivált kliens jellemzően rövid távú, elérhető célokat nevez meg. Például legyen egy párkapcsolatom, szerezzem vissza a munkahelyemet, szűnjön meg a hajléktalanságom. A kevésbé motiváltak nehezen elérhető, illuzórikus célokat fogalmaznak. Legyek új ember, vagy kapjam vissza a régi életemet. Ezek mentén egy tíz-tizenöt perces interjúból kiderül az, hogy megérkezett-e a mélypontjára. Ez megint egy fontos jellemzője a függőségnek, a felépülésének. Megérkezett-e már az az érzés, hogy minden áron változtatni akar és elfogadja a segítséget, vagy „tudja majd ő”, hogyan lehet ebből egyedül kikászálódni.

Szükséges megérkezni a mélypontra? Nem lehet „egy nagy személyiségfejlődéssel” átlépni a függőségen?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Ezt a mélypont-kérdést úgy is magyarázhatnám, hogy amikor  azt kérdezem, honnan várja a változást, akkor az a kliens, aki nem motivált a változásra, rendszerint kívülről várja a változást, változzanak meg a körülmények: új munkahely, új párkapcsolat majd megoldja a problémát. Valahogy úgy, ahogy a kezdő kliens elmegy a pszichológushoz. Magam is úgy mentem első alkalommal pszichoterápiára, hogy azt gondoltam, én most beülök a fotelba, beszél hozzám a szakember és egy idő után valami megváltozik a fejemben, ettől meg más ember leszek. Jobban fogok működni a párkapcsolatban, leteszem a szereket. Itt azt látjuk, hogy a mélypontra még várni kell. Ha azonban látja a kliens, hogy ebbe neki is munkát kell fektetni, nem lesz olyan egyszerű, hogy valaki más majd beletölti a tudást, akkor azt gondolom, hogy az egy ígéretes kezdet. Fontos ebben a folyamatban, hogy aki változtatni akar, lássa a rossz döntéseiben a felelősségét, legalább némileg. Ez a személyiségfejlődésnek egy foka, amikor látom, hogy az öt évvel ezelőtt tönkrement párkapcsolatban én mit rontottam el. Az aktív függők legnagyobb részénél nagyon nehezen jönnek el a hasonló felismerések, rendszerint a környezetet hibáztatják a kialakult állapotért.

Ha valaki ebben a stádiumban van, tud bármit tenni a környezete azért, hogy leessen neki a tantusz?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Igen, vannak javaslataink ilyen esetekben is. Erre valók az önsegítő csoportok meg azok a csoportok, amelyek az alacsony küszöbű szolgáltatásokban elérhetőek. Azt ajánljuk ilyen esetekben, hogy látogasson meg három anonim alkoholista -,  azaz önsegítő csoportot. Ez lehet az első próbája annak, hogy elkötelezett-e a változásra. A hozzánk forduló kliensek kilencven százaléka erre azt mondja, hogy nem megy el, az neki nem lesz jó, ő menekülni akar „ezektől”, mindek küldjük közéjük? Érthető. Soha nem járt ott, mégis tudja, hogy az nem való neki: ez a bizalmatlanság. Akkor inkább nem fekszik be. Csak hát ez a betegség lényege, a függő menekül a magányba, amikor szert használ. Ha megvan a mélypont vagyis szeretne változtatni,  leggyakrabban „meghozza ezt az áldozatot” azért, hogy bekerüljön a kórházba.

Mennyi időt szokott nálatok egy kliens eltölteni? Mire elég ez az idő?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Átlagosan három-négy hónapot töltenek el nálunk. Ez egy minimum ahhoz, hogy újratervezzenek. A függőségből való felépülés tulajdonképpen egy újratervezése az életnek. Úgy hívjuk ezt, hogy egy rendezőpályaudvar funkcióval működik az Osztályunk. A sokoldalú terápiás csapat segítségével néhány beszélgetés után tanácsot tudunk adni a kliensnek, hogy merre lenne eredményes szerintünk elindulnia, aztán ő eldönti, hogy mit szól hozzá. Ilyen például, hogy a személyes kapcsolatait kezdje el újraépíteni, változtasson környezetet, váltson munkát. Ebben az útkeresésben a csoportok nagyon sokat segítnek. Illetve látjuk azt, hogy hol vannak az elakadások, mi az, amin változtatni kellene. Milyen a megküzdés a sóvárgással, nehéz helyzetekkel, hogyan hoz döntést, mit tart fontosnak az életében, melyek az erősségei, miben kell fejlődni. Nem ritka dolog, hogy a súlyos függők krízisekkel terhelt családból érkeznek, számos trauma éri őket. Mégis azt látjuk, hogy amikor hozzánk fordulnak, továbbra is erősen él bennük a vágy, hogy újraépítik a kapcsolatot mondjuk a szülőkkel: oda szeretnének visszatérni, ahol szerhasználókká váltak. A felnőtté válás nem arról szól, hogy visszaköltözöm a mamahotelba, hanem, hogy elengedem a szülőket. Építek velük egy kapcsolatot, de ez egy jóval távolabbi kapcsolatot jelent. Például ez egy első funkciója a kórházi kezelésnek, hogy megértessük a klienssel, hogy felelős az állapota kialakulásáért és a felépüléséért is.

Ez egy nehéz szemléletbeli váltás lehet.

A döntések a kezében vannak, az eszközöket mi összehordjuk hozzá. A függők leggyakrabban azzal a gondolattal érkeznek a terápiába, hogy a körülmények szerencsétlen összjátéka okozta az ő függőségét,  „igazából belerángatták őt ebbe”, „szembejött vele az, hogy…”, „rossz helyen volt a rossz időben”, ezt szinte mindegyikük megfogalmazza. A felelősségvállalás tehát központi témája a felépülésnek, azonban a szerhasználat a felelősség hárításáról szól, szóval ezzel is van munka bőven, ezért fogalmazunk úgy, hogy a felépülés egy élethosszig tartó utazás. A terápia elején sok hozzánk forduló úgy kerül be 30-40 éve rosszul működő családból, hogy előtte nem is találkozott azzal, hogyan is van ezzel a felelősségvállalással, otthon „mindig más volt a hibás” a kialakult helyzetekért, a szomszéd, a kormány, az egészségügyi rendszer. Évekig tart, amíg ezek az elindított változások készségszintűvé válnak, meg kell tanulnia az érzéseivel szemben dönteni, ez hosszú munkaórákat, sok türelmet igényel a kezelő csapattól, ezért nem lehetünk elég hálásak az önkénteseinknek, azoknak a szolgálattevőknek, akik végighallgatják, megértik, elfogadják azt, amit a klienseink lassan elkezdenek elmondani. Ahogy ez a folyamat elindul, jelentkeznek a várt változások is, a derű, optimizmus, kiváncsiság. Így működik ez.

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!