„Az egészségesen működő közösségekben megtalálják mindenkiben a jót, az erőforrásokat” - sorozatunk Dr. Petke Zsolttal a függőségekről

Dr. Petke Zsolt a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet osztályvezető főorvosa. Nevéhez fűződik az intézetben az ún. felépülésközpontú szemlélet bevezetése. Interjúsorozatunkban a függőség és felépülés leggyakrabban feltett kérdéseiről kérdeztük. Sorozatunk 4. részében a felépülés során elsajátítandó kompetenciákkal foglalkozunk.

2020.01.13 Szabó Előd

Azt írjátok a könyvetekben, hogy „a felépülés során soha nem az egyén áll talpra, hanem a kapcsolatrendszere újul meg.” Hogyan lehetséges ebben valakit támogatni? Ha valaki hozzászokott és tíz évig nem volt rendes kapcsolata. Honnan szerzi hirtelen akkor ezeket a kompetenciákat?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): A terápiás közösségekben minden másképp működik, mint a függő előző környezetében, itt van lehetősége megtanulni azokat az viselkedési és gondolkodási mintákat, amleyek segítik majd a józanság megtartásában. Azt látjuk, hogy az első hetekben fizikai nehézséggel jár a csoportokra beülni a klienseink számára, még a szervezetük is „tiltakozni” a közösségbe kerülés ellen. Amikor felvesszük a kórházba, másnap jön az első csoport és előtte gyakran felmegy a láza harminckilenc fokra,  „beáll a dereka”, hogy nem tud kikelni az ágyból. Tehát a szervezet ellenkezik, védekezik az ellen, amitől fél. Jól begyakorolt mintái vannak a hárításra, gondoljunk csak a környezetünkben élő alkoholistákra: rendszeresen lemondják a megbeszélt találkozót, megbízhatatlanok egy idő után a munkahelyen, állandóan „elfoglaltak”, miközben nem tudni, mivel foglalkoznak: kell a sok idő a szerhasználatra. Az ivás abbahagyásával azonban felszabadul az idő, ezt meg kell tanulni beosztani, értelmes, aktív elfoglaltsággal betölteni. Az első lépés, hogy beüljön tíz ember közé a csoportba és hallgasson, ne szóljon semmit. Azt lájuk azoknál a függőknél, akik az önsegítő csoportokban kezdik meg a felépülést, hogy az első gyűléseken rendkívül erős „azonosulásuk” van, ez azt jelenti, hogy biztonságban érzik magukat, megérkezés-érzést tapasztalnak. Valaki naponta, hónapokon keresztül. Viszont az első fél évben a legtöbbjük nem szólal meg, mert nem mer megszólalni. Annyira hiányoznak a készségek, hogy képviselje a véleményét, vállalja az érzéseit. Hogy azt mondja, hogy ezt tényleg így gondolod? Vagy én erről ezt és ezt gondolom. Ahhoz szokott hozzá, hogy meghallgasson valakit és utána eldöntse magában, amit akar. Majd csinálja, amit akar. A jellemző működése a függőnek, hogy valaki mond nekem valamit, arra azt mondom, hogy oké, szabaduljak minél gyorsabban, aztán azt gondolom, hogy „hülye vagy” és csinálom, amit akarok, vagyis nehéz neki a saját véleményét képviselni. A  csoportjainkon ezért sok energiát fordítunk arra, hogy elkezdjük őket beszéltetni az érzéseikről. Erre vonatkozóan is van egy saját élményem. Ugye én azért akárhogy nézzük, harminc évesen már pszichiáter voltam, de a rehabilitációs intézetben, tíz évvel később kezdtem saját érzéseimről beszélni először. Hiányoztak ezek a készségeim,  mert az én családomban nem láttam ilyent. A családban senki nem beszélt az érzéseiről. Kérdezték is apámat elég gyakran, hogy miért nem beszél magáról. Azt mondta, hogy minek magamról beszélni? Tudom, hogy mi a dolgom, minden családtag tudja, hogy mi a dolga. Én is  ezeket mondtam, amikor az első pszichoterápiás ülésemre elmentem. Ez számomra még mindig hihetetlen, hogy ha ilyen steril környezetben nő fel a kliens, akkor mennyire hiányoznak ezek a megoldások az életéből, hogy a saját érzéseiről is tud beszélni. A rehabilitációkon fél évig, háromnegyed évig tanítják azt, hogy milyen a hála érzés, vagy mikor van az, hogy dühöt érzek, és mi a különbség a félelem, a düh meg a szomorúság között. Mert a függő, legtöbbször annyit tud megfogalmazni, hogy rosszul vagyok, de azt sem tudja felmérni, hogy magammal van bajom, a környezettel van bajom, vagy nem pihentem eleget.

Mintha nem csak a függőknek, hanem egy általános probléma lenne a magány. Csányi Vilmostól van egy érdekes idézet a könyvetekben, miszerint a korábbi több száz fős közösségek lényegében egy fős közösséggé alakultak át. Majdhogynem ennek a tünete, hogy sok függő van?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Igen, azt gondolom, hogy a nyugati világ sokkal intenzívebben termeli ki a függőket pont az elmagányosodás miatt, ontják ránk ezer oldalról az információt és az elvárásokat, amelyeknek kimondva vagy kimondatlanul meg kell felelni. Legyél ennyi kiló, legyen ennyi iskolád, akkor jó vagy. Ha nem, akkor nem vagy jó. Szóval azt gondolom, hogy az egészségesen működő közösségekben megtalálják mindenkiben a jót, az erőforrásokat. Ez történik nálunk is a terápia során kórházban. Felvesszük a függőt, aki azt gondolja magáról, hogy a legnagyobb lúzer és akkor kezdjük kérdezgetni, hogy mi az, amiben jó voltál, mi az, amit szerettél. Hogyha szerettél sportolni, akkor elviszünk sportolni. És akkor a négy-öt sporttevékenység közül megtalálod, ami jó neked. Vagy, ha inkább írni szerettél, akkor beültetünk a meseterápiára. És a terapeuta elkezdi a mesét, te meg folytasd. És azt gondolom, hogy ami talán a legfontosabb dolog az ilyen terápiákban, hogy kizárólag a pozitív megerősítést alkalmazzuk, tehát amikor tudjuk, megerősítjük a klienst. Megtaláljuk azt, hogy lépten-nyomon valamiért megdícsérjük. Ahogy kapod ezeket a pozitív érzéseket, pozitív visszacsatolásokat, lassan jaul az önbizalmad, bátrabb és határozottabb leszel. Ha a közösség, ahol élek az erősségeimet tartja fontosnak, akkor egy idő után én is ezekre figyelek majd. Átveszem a kommunikációt, átveszem az értékrendet, amit ők képviselnek. Ezek a terápiás közösségek is ezt alkalmazzák, hogy bekerül hozzájuk a függő, aki egész életében csak a világot szidta és terápiás közösségben meg azt mondják neki, hogy mi a jó dolgokat keressük az életben. Lehetnek neked rossz érzéseid, de mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy te mi jót látsz az emberekben. Mert mi benned azt látjuk jónak, hogy ilyen vagy meg olyan vagy, meg amolyan vagy.  Az első hetekben rágódik ezen, hogy tényleg basszus ezek azt gondolják rólam, hogy jó társaság vagyok? És következő csoporton már sokkal nagyobb önbizalommal fog megszólalni. Hihetetlen, hogy milyen ereje van a pozitív visszacsatolásnak, a dicséretnek.

Nemrég olvastam egy szép történetet egy afrikai törzsről, ahol ha valaki hibázik, akkor kiállítják őt egy napig a falu közepére és csupa jó történetet mesélnek róla, hogy emlékeztessék, hogy ki is ő valójában. Nem megszégyenítik.

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Ezt pont így megy. Az önsegítő csoportok szabályrendszere is ebbe illeszkedik – sok más jellemző mellett – azt is tartalmazza, hogy vannak elvárások arra vonatkozóan, hogy miről beszélj. Beszélhetsz bármiről, de vannak ajánlások, hogy jobb, ha a tapasztalatunkat, erőnket és reményeinket osztjuk meg. Azt látjuk, hogy ez a három dolog az, ami segíti a függőt a változásban. A csoporttagok ereje, hogyan volt ereje változtatni, az erre vonatkozó tapasztalata és hogy milyen reményei vannak az út során, mert ezek energiát tudnak adni a változtatáshoz.

Nagy téma az ellazulás, a stressz kérdése. A függő évekig, évtizedekig azzal oldotta a stresszt, hogy ivott, kábítószert fogyasztott, pornót nézett. Milyen módszereket adtok át neki, hogy ezt jól tudja megélni a hétköznapjaiban?

Dr. Petke Zsolt (OPAI):  Dolgozunk célzott terápiás eszközökkel is, ahol a pszichológus a csoporton kezdi az érzésekkel való munkát, de akinél nehézséget, elakadást lát a folyamatban, egyéni terápiában is megbeszélik, hogy mit lehetne tenni. Abban hiszünk, hogy a teljesen hétköznapi tevékenységek segítenek. Próbálj ki új dolgokat! Például azt látjuk, hogy egy nagyon fontos tapasztalás a függőnek lépni egyet az ismeretlenbe, mivel abban szocializálódott, hogy csak a megszokott a jó és soha nem próbál ki új dolgokat. „Csak a piához térek vissza és abban mindig megtalálom a biztonságot”. Azt tanulják nálunk, hogy új dolgok kellenek ahhoz, hogy a felépülés működjön. Ez alapján meg a kórházi tevékenység része az, hogy elkezd golfozni, focizni, sziklát mászni. Nagyon fontos dolog, hogy megéljék azt az érzést, hogy milyen kezdőből győztesnek lenni, amikor például felmászik a segítségünkkel a tíz méteres sziklafalra. Pedig hát a kollégák mind segítettek és neki csak annyit kellett tenni, hogy tegye az egyik kezét a másik után, amikor először felért, akkor megéli azt, hogy elég bátor voltam ahhoz, hogy odaálljak a falhoz és végigcsináljam. És ebben mi megerősítjük, mert ez nagyszerű teljesítmény egy zárkózott, bizalmatlan kliens részéről. A betegsége részeként a  magáról való véleményéhez az is hozzátartozik, hogy nem látja az erőforrásait, nem látja, hogy mikor volt bátor az élete során, csak azt látja, hogy mikor tévedett. Mi ebben erősítjük meg őt, hogy „na látod, most is bátor voltál, tudsz te bátor lenni. Na akkor légy bátor holnap a csoporton és szólalj meg te először.”

A sziklamászásban az is egy fontosnak tűnik, hogy nagyon jelen kell lenni az adott pillanatban, nem? Ott nem úgy van, hogy nem figyelek oda, mert akkor visszaesek.

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Ha félrenyúlok, akkor megtart a kötél. Ez csak lentről néz ki úgy, hogy ő egyedül van a falon, de rögzítve van a kötél által, amit lent a másik tart. Ha ő melléfog, akkor húsz centit tud zuhanni, mert megtartják a többiek lentről akik figyelnek és vigyáznak az életére. Ez is nagyon fontos abban, hogy megbízzak valakiben, mert soha nem bíztak valakiben a függők. Szoktunk olyat is csinálni, hogyha valaki nagyon hangoskodik, akkor az elején egy másik függőt teszünk oda, hogy őt biztosítsa, amikor mászik fel a falon. Persze a biztosító egy régen józan, diplomás mászó. Viszont elmondjuk neki, hogy téged most nem a doktor úr fog biztosítani, hanem egy másik függő, akivel még tíz évvel ezelőtt együtt drogoztatok. És azt látjuk, hogy odaáll a fal elé és elhallgat. Ez segít neki abban, egyszer csak megéli azt, hogy ebben is jó lehetek.

A könyvben utaltok még a relaxáció témájára. Ez sok embernek megfoghatatlan szokott lenni, hogy akkor üljek le fél órára relaxálni?

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Inkább meditációról szoktunk beszélni és ezalatt elsősorban azt értjük, hogy legyen olyan idő, amikor csak magammal vagyok és magamra figyelek. Ezt egy függőnek nagyon nehéz elérni. Leggyakrabban olyan tevékenységet kell hozzá választani, ami a figyelmét leköti, de mégis egyedül van. Így van egyedül például a sziklafalon. Nincs egyedül és mégis. Hasonló történik a jógában, vagy amikor meditációs szöveget hallgat, ugyanaz történik akkor, ha zeneterápián van. A tizenkét lépéses csoportokban ez történik, amikor ülnek körben és mindenki magáról gondolkozik, hiszen a csoporton csak magamról beszélhetek. Ha meg akarok szólalni, akkor csak a személyem lehet a mondandóm témája. Ez segít átirányítani a figyelmet a mások kritizálásáról, amiben én otthon vagyok függőként. Olyan elfoglaltságok ezek, ahol lehetősége adódik békét kötni és ismerkedni önmagával és egy idő után elfogadja, megbarátkozzon vele.

Illúzió az részemről, hogyha valaki felismeri ezeket a kompetenciákat, amikről eddig beszélgettünk, hogy a saját érzéseimről beszéljek, hogy foglalkozzunk önmagunkkal, legyen egy jó kapcsolatrendszerem, akkor ez az egész függőség probléma sokkal kisebb lenne? Ha a családok így működnének…

Dr. Petke Zsolt (OPAI): Azokban a családokban, ahol mindenki magáról beszél és az édesapa meg tudja fogalmazni a saját érzéseit a gyermekének ha például haragszik rá, ott ritkábban nőnek fel függők. Azt mondja, hogy én most nagyon haragos vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy te rossz gyerek vagy. Ezeket akkor képes megfogalmazni magának, ha van önismerete, vállalni tudja a gyermekével szemben, hogy ő is lehet ideges. És amikor ideges vagyok, akkor bizony a gyerekemmel néha kiabálok. Ezt nem minden szülő tudja ma felvállalni, úgy gondolom. Önismeretet tanulni ma már csak bátorság, elhatározás kérdése, meg egy tudatos döntés is: azzal tehetem jobbá a világot, ha magamon dolgozom. A felépülést választó kliensek meghozták ezt a kemény döntést és napról napra gyakorolják a vele járó munkát, rendkívüli teljesítménynek tartom ezt az elköteleződést.: egy másik utat választani ahelyett, amit megismertem.

Címlapkép: istock / mel-nik

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!