Életkerekítő játékok - egy varázslatos játék az érzelmi intelligencia fejlesztésére

Redő Júlia Együttműködő Kommunikáció tréner és a Kompátia Életkerekítő Játékok egyik alkotója. Ez a közösségépítő- és érzelmi intelligenciafejlesztő játék óvodában, iskolában és oktatási intézményeken kívül is segíti azt, hogy nyitottan és empátiával kommunikáljunk egymással.

2017.12.01 X Kommunikációs Ügynökség

Tegyük tisztába a fogalmakat: Erőszakmentes vagy Együttműködő Kommunikációról beszélünk?

Ezt a módszertant dr. Marshall B. Rosenberg, amerikai származású pszichológus még a ’60-as években fejlesztette ki. Akkor még az erőszakmentes mozgalmak kapcsán volt egy politikai felhangja az „erőszakmentes” kifejezésnek. Később ő maga is azt mondta, hogy nem szerencsés ez az elnevezés, mert arról szól, hogy mit nem, és nem pedig arról, hogy mit igen. De ne szaladjunk ennyire előre.

Édesanyám hozta be a módszert Magyarországra. Ő angoltanárként dolgozott ki egy játékos nyelvtanulási módszert, amivel bejárta a világot. Ennek kapcsán ismerkedett meg egy nemzetközi konferencián Rosenberggel. Ez a találkozás megfordította az életét. Rájött, hogy eddig idegen nyelvet is azért tanított, hogy az emberek közötti megértést segítse. Azt élte meg, hogy az erőszakmentes kommunikáció igazán segít abban, hogy két ember a szavaival és a figyelmével valóban kapcsolatba kerülhessen egymással.

Számomra először ez nagyon szokatlannak és mesterkéltnek tűnt. Főleg azért, mert még ő maga is akkor tanulta ezt a módszert, és kereste a szavakat. Az egész egy paradigmaváltás, melynek során ki kell törnünk a megszokott játszmákból és stratégiákból. Arról szól, hogyan tudjuk úgy összehangolni a szükségleteinket, hogy az mindenkinek az előnyére váljon.

Először számomra is nagyon meghökkentő volt, de egyszer csak azt vettem észre, hogy akár a harmincéves berögződések is megváltozhatnak.

Redő Júlia

A gyakorlatban hogyan működik mindez?

Az Együttműködő Kommunikáció négy lépésre épül. Az első, hogy egy adott helyzetben tanuljuk meg objektíven megfigyelni azt, ami megérintett minket. Ne keveredjen ítélkezés a megfigyelésbe. Ahhoz, hogy fennmaradhasson a figyelem, érdemes olyan objektivitásra törekedni, mint amikor a kamera kap valamit lencsevégre. A második lépésben megvizsgáljuk, hogy ami történt, milyen érzést keltett bennünk. Harmadikként felismerem, hogy milyen szükségletem van, amikor ez az érzés kerít hatalmába. Itt fontos látni, hogy az érzéseinket nem az kelti, ami történt, hanem az, hogy ennek kapcsán valamilyen szükségletem teljesült vagy nem teljesült. Ennek fényében tudom magam így vagy úgy érezni. A negyedik lépés pedig az, hogy a szükségleteimet kifejezem. Elmondom, hogy mit tehetek – vagy tehet valaki más valamit ahhoz, hogy ezt a szükségletemet megéljem.

 

Tudna egy konkrét példát mondani?

Nemrég egy családnál voltam, és a négyéves óvodás kislánynak mondott valamit a nagymamája, ami nem tetszett neki. A kislány kijött hozzánk, felborogatta a székeket, dúlt-fúlt. Az édesanyja próbálta megnyugtatni, megszólítani, de ő folytatta, mintha meg sem hallotta volna. Elővettük a kártyákat, és mondtam neki:„mutasd meg, melyikre hasonlítasz”. Először a „dühös” rajzot vettem elő, amin egy fiú látható. Mondta, hogy „nem, nekem nem is olyan rövid a hajam”. Ezután legalább már abbahagyta a székborogatást. Nézegette tovább a kártyákat, és egyszer csak meglátta a „tehetetlen” kártyát, amin két kislány van, az egyik lemondóan, ernyedten néz, a másikról feszült tehetetlenség sugárzik. Azt mondta: „ilyen vagyok”. Megkérdeztem:„és mit szeretnél ilyenkor?” Erre előkereste a „figyelembevétel” feliratú sárga kártyát.

Tulajdonképpen tehát nem is kell, hogy a kártyán szereplő kifejezést el tudja olvasni, mert maguk a képek is megszólítják. Idősebbeknél már jó kimondani az adott fogalmat, a rajz és az írás együtt működik igazán, ugyanis az egyik a jobb agyféltekére hat, a másik a balra. Az a lényeg, hogy tudatosítsuk a bennünk zajló élményeket, tehát a szívet és az agyat össze tudjuk kapcsolni.

Mióta használják iskolákban ezt a módszert Magyarországon?

Fokozatosan lép be az oktatási intézményekbe. Eleinte a trénerképzőt végzett lelkes pedagógusok a nevelési szemléletükbe vitték be a gyerekekkel való együttlétbe. 1996-ban édesanyám hívta meg Rosenberget Magyarországra, egy konferenciára. Az ezután induló trénerképzőn már nagyon sok pedagógus vett részt.

Kőbányán, a Harmat utcai általános iskolában például az egyik tanár barátnőm, Borbély Lívia észrevehető eredményeire a szülők és a pedagógusok is kezdtek felfigyelni, hiszen a gyerekeken is látható volt a változás. A többi kollégának is feltűnt mindez, és végül megkérték, hogy az egész tanári karnak tartson egy bemutatót, a szülők pedig azt szerették volna, hogy tartson nekik is képzés-sorozatot. Ezek után külön Játékos EMK-órákat indított Lívia, pár éve pedig már egy lengyel testvériskolával is kapcsolatban állnak, ahol szintén a nevelés szerves része az EMK.

Melyek az első kézzelfogható jelei annak, ha a módszert eredményesen használja egy csoport?

Elsősorban a gyerekek nyitottságán látszik az eredmény. Sokkal nagyobb bizalommal mondják el az érzéseiket.

Redő Júlia

Asszertívebben kommunikálnak, bizalommal merik kifejezni az álláspontjukat egymás előtt. Ebben a kiskamasz-kamasz korban pont attól szoktuk félteni őket, hogy rossz hatással vannak egymásra, mert a szülőktől elszakadó stádiumban a közösséghez tartozásért cserébe gyakran feladják saját értékrendjüket is. Ekkor nagyon fontos megtapasztalniuk, hogy kifejezhetik a saját önálló véleményüket, és mégis elfogadják őket a barátaik. Így egymást is formálni tudják, és önálló felelősséget vállalnak azért, hogy olyan legyen az életük és a választásaik, amelyek szolgálják őket. Bátornak és elfogadottnak élik meg magukat.

Lívia mesélte azt is, mennyire fontos változás volt, hogy ha két gyerek között veszekedés támadt, eleinte úgy mentek oda, hogy valamelyikük árulkodott. Ma már inkább ezt mondják:„Lívia néni, segíts nekünk kibékülni”. Tehát bíznak abban, hogy a problémákat meg tudják oldani. Ez nagyon fontos, mert a konfliktusmentességet nem tudjuk elérni, sőt: nem is lehet ez a célunk, hiszen épp a konfliktusok inspirálnak minket fejlődésre. De fontos, hogy tudjuk a konfliktusokat kezelni. Szintén fontos, hogy a fiúk és lányok között a bizalom meg tud születni. Ebben a korban igen lényeges, hogy – bár természetesen külön csapatban vannak, de ha van alkalmuk meghallani egymást ilyen szinten, hogy kit-, mi- hogyan érint, akkor ezt később a párkapcsolataikban is jól tudják használni.

Az iskolán kívül hogyan kivitelezhető mindez?

Sok család azért rendeli meg tőlünk a játékot, mert az iskolában kezdték el használni, és úgy gondolják, hogy számukra is hasznos lenne. A gyerekek megtapasztalják, milyen az, amikor kicsit felülről nézhetnek egy konfliktusra, és megtapasztalhatják, hogy a másik mit érez, amikor történik valami. Felismerik, milyen hanglejtéssel beszél a másik, ha dühös, milyen a mimikája, ha fél vagy csalódott.

Az Erőszakmentes vagy Együttműködő Kommunikáció azt mondja, hogy minden tettünkkel, minden mondandókkal valamilyen szükségletünket igyekszünk kielégíteni: elismerésre vágyunk, kapcsolódni szeretnénk, tisztánlátásra van szükségünk… vagy megértésre, békességre, olykor elfogadásra, máskor őszinteségre vagy épp együttműködésre. Ha egy berögzült stratégiához ragaszkodunk, és nem tudatos számunkra maga a szükséglet, a minőség, amire vágyunk, akkor összeütközésbe kerülhetünk, és frusztrálttá válhatunk. A játékok során ezek a kifejezések bekerülnek a szóhasználatba. Egy élő helyzetben pedig mindezt már könnyen elővesszük. Ráadásul a kártyák arra is alkalmasak, hogy amikor már benne vagyunk egy helyzetben, akkor kikeressük, hogy „mi is van velem, és mi lehet a másikkal?”.

Vannak esetleg olyan tapasztalataik, hogy szülők részéről ellenérzések mutatkoznak a módszerrel kapcsolatban?

Igen, olyan is van. A leggyakoribb kritika, hogy „szembeszállt, vagy szemtelen volt velem a gyerekem”. Amikor aztán rákérdezünk, jellemzően kiderül, hogy tulajdonképpen a gyerek csak kifejezte, mit szeretne. Képviselte magát, és ez szokatlan volt a szülőnek. A mi tapasztatunk viszont az, hogy azért is időszerű ez a módszer, mert ma már önmagában fegyelmezéssel, hatalmi szóval nem tudunk hatni a gyerekekre, csak akkor, ha tiszteletet éreznek irántunk. A tisztelet kialakításában pedig nagyon sokat jelent, ha segítünk nekik megragadni, ami bennük zajlik, és ők egyelőre nem tudnak mit kezdeni vele. Segítünk nekik megérteni saját magukat, ha segítünk nekik boldogulni egymással.

 

Hasznos oldalak:

Címlapfotó forrása: Bellai László

Az X Kommunikációs Központ interjúja

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!