Az énerő fejlődése a fiatalokban

A fiatalok önbizalmának épülése szakadatlan hullámvasút. Mindennapi eredményeik és a környezetükből érkező visszajelzések folyton hozzátesznek és elvesznek belőle. Pedig a stabil pozitív önkép nélkülözhetetlen megtartó erő életünk során. Hogyan tudjuk támogatni a gyermekek énerejének fejlődését? Mit tehetünk, ha megbicsaklik a folyamat? Pszichológusokkal beszélgettünk a kérdésről.

2016.12.22 Frajna Piller Annamária

Mit értünk énerő alatt?

Turcsán Ágnes, pszichológus: A saját pozitív énképpel való azonosulást. Azt, hogy hiszünk saját magunkban. Tisztában vagyunk a saját értékeinkkel, no és a gyengeségeinkkel is, de inkább a pozitív értékeinkre koncentrálunk, és azokból próbáljuk meg kihozni a legjobbat.

Hogyan alakul ki ez az önkép a gyerekben?

Turcsán Ágnes: Elsősorban a visszajelzések alapján, amelyeket a gyerek a környezetétől, a szüleitől, az óvodai, iskolai társaktól és pedagógusoktól kap. Ha többnyire negatív jelzéseket kap vissza, inkább kudarcai vannak, akkor nehezebben fogja észrevenni a saját pozitív értékeit, mintha inkább pozitív megerősítés érkezik felé a világból. Természetesen mindannyian másképp vagyunk érzékenyek a visszajelzésekre. Kell egyfajta önismeret is. Szükséges, hogy az ember kíváncsi legyen, hogy milyen is ő valójában, hogy kialakuljon egy önreflexió, hogy mi az, amit jól csinálok, mi az, amin javítani vagy alakítani kéne. De alapvetően nagyon meghatározó az, hogy milyen jelzéseket kapunk vissza. 

Szülőként miképpen adhatunk támogatást a gyermek önismeretének és önbizalmának fejlődéséhez? 

Turcsán Ágnes: A szülő-gyerek kapcsolatban nagyon fontos, hogy egészen kicsi kortól kezdve adjunk a gyerekeknek apróbb feladatokat, megbízásokat. Lényeges, hogy ne legyenek irracionális elvárásaink. Egy kicsi óvodás nem fog mindent tökéletesen megoldani. De ha  teljesíthető feladatokat kap, a gyerek egészen kicsi korában megtanulja, hogy tud kompetens lenni, el tudja végezni a rábízott feladatokat, ő ügyes. Létfontosságú, hogy ez a kompetencia érzés folyamatosan alakuljon a gyerekben, mert ennek alapján lesz megfelelő az önbizalma.

Mit tehetünk még?

Turcsán Ágnes: Gyakran találkozom olyan szülőkkel, akik kétségbe vannak esve, mert a gyerek nem úgy teljesít az iskolában, ahogyan ők szeretnék. Ez az elégedetlenség beindít egy ördögi kört, amelyben a gyerek is, a szülő is egyre inkább „rágörcsöl” a tanulásra, de annál inkább nem teljesít jól a gyerek. Ilyenkor szoktuk javasolni, hogy esetleg keressenek olyan elfoglaltságot, sportot, zenét vagy bármilyen hobbit, ahol a gyerek azt érezheti, hogy én ebben jó vagyok, én ezt jól csinálom, képes vagyok rá. Minden embernek szüksége van pozitív visszajelzésre, dicséretre, sikerekre. Nagyon fontos ez a gyerekeknél is, mert őket is nagyon jól lehet motiválni dicsérettel, pozitív visszajelzéssel.

Sütőné Daragó Edina: Amikor például tanulási problémák miatt felkeres egy család, nemcsak a tanulásra koncentrálunk, hanem megpróbáljuk a gyereket egészben nézni, és a szülővel arról beszélgetni, hogy milyen is az ő gyereke, és hogy neki vajon miben okoz örömet az a gyerek. Vannak-e nehézségei? Szeretné-e ha változna a kapcsolatuk? A szülőknek gyakran ugyanolyan nehéz megtalálniuk a saját tényleges motivációikat a gyerek fejlődésével kapcsolatban, mint maguknak a gyerekeknek. Sokszor érzik úgy, hogy nincs eszköz a kezükben. Tudják, hogy értékes a gyerekük, de érzik, nem elég, ha ezt ők tudják, neki is el kell hinnie magáról. A gyermek pszichodráma csoportok ebben is segíthetnek.

Milyen módon segít a gyerekdráma a gyermek önértékelésének fejlesztésében, megerősítésében? 

Sütőné Daragó Edina: A játék során a gyerek átélheti a mindenhatóság érzését azáltal, hogy van egy saját története, hogy csinál egy csodavilágot, ahol bármi megtörténhet. Megélheti a saját nagyszerűségét. Mondhatnánk, hogy ezt az álmainkban is megtehetjük, de valójában nem, mert amikor álmodunk, tőlünk függetlenül történnek a dolgok. A gyerekdrámában pedig aktív részesei vagyunk az eseményeknek. A kezünkben van a kontroll lehetősége, hogy hatni tudunk, hogy változni és változtatni tudunk, hogy rajtunk múlnak dolgok. Az önbizalomhiány, szorongás, függőségek kialakulásában kulcsszerepe van a kisebbrendűségi érzésnek, ami eluralkodik az emberen, ha úgy érzi, nem elég jó, nincs eszköz a kezében a problémák megoldására. Ezért számít sokat az „énerő kialakulásában, hogy a pszichodráma során megéli a gyerek, hogy képes szembenézni a saját problémáival. És nemcsak hogy szembenéz, de megoldást is tud rájuk találni.

Janda Zsuzsa: A gyerekdráma úgy segíti a gyerekek egészséges önértékelésének alakulását, hogy miközben játszanak, majd a játék után visszajelzést adnak és kapnak, rálátnak a saját viselkedésükre, működésükre. Megtapasztalják, hogyan hatnak a többiekre, és elgondolkodnak azon, vajon ez egybeesik-e azzal a szándékkal, amit ők szeretnének elérni. Nyilván mindenki azt szeretné elérni, hogy szeressék őt, hogy elfogadják, hogy értékeljék. De sok olyan gyerek van, akinek ez különböző oknál fogva nem sikerül. Nagyon gyakran esünk abba a hibába, hogy a külső körülményeket okoljuk emiatt. A csoportban a gyereknek arra nyílik lehetősége, hogy kísérletezzen. Kipróbálja, megtapasztalja, akár egy szerepben, akár a reális viselkedési szinten, hogyan hat a másikra. Tehát, hogyha én barátkozni szeretnék, de nagyot ráordítok a másikra, aki ettől megijed, akkor nem csoda, hogy hátrálni kezd. Teljesen értékítélet mentes az egész közeg, nem lehet rosszat csinálni. Mindig a jelenségeket próbáljuk megérteni.

A kortárs csoport elismerő vagy becsmérlő viszonyulása is nagymértékben befolyásolja a gyerekek önértékelését, énképét. Hogyan lehet ellensúlyozni a rossz hatásokat?

Janda Zsuzsa: Sok példa van sajnos arra, hogy a fiatalok valóban iszonyúan ki tudják készíteni egymást. Kiközösítik az osztályban, vagy az interneten létrehoznak egy „valakit utáló klubot” és minden nap többször is, többen is különböző üzenetekkel bántják, sértegetik, megalázzák. Nincs olyan gyerek, aki ezt kibírná vagy jó viselné. Egyébként is borzasztóan nehéz dolga van, mert bizonyos életkor után már „ciki”, hogy a szülőtől kérünk védelmet. Ráadásul a szülő nem is tud nagyon mit csinálni. A pedagógus szerepe is kényes, mert gyakran ha valaki bűnbakká válik egy gyerekközösségben, és a felnőtt mellé áll, azzal még inkább eszkalálódik a probléma. Ilyen helyzetben nagyon fontos az, hogy legyen egy hely, ahol módja van a gyereknek tisztázni, hogy mit is gondol ő most saját magáról. Hogy a többieknek van-e igaza, és ő tényleg egy nagy „lúzer”, aki semmire se való, és megérdemli, hogy bántsák, vagy pedig a szüleinek, és másoknak, akik szeretik és elismerik az értékeit. A drámacsoport ebben nagyon jó segítséget tud jelenteni.

Kende Hanna, a gyerekdráma hazai módszertanának kifejlesztője mondta egy 2012-es interjúban, hogy: „A magukról rossz véleménnyel lévő vagy negatív énképpel élő, illetve problémás gyerekek felismerik saját értéküket, és kiteljesedjenek, amikor azt tapasztalják, hogy a velük foglalkozó felnőttek megbecsülik őket. De nemcsak önmagukat, egymást is megtanulják becsülni és szeretni, sőt, megtanulnak egymásért tevékenykedni. A gyermekpszichodráma alatt ráébrednek, hogy nincsenek egyedül.”

Címlapfotó forrása: Pixabay