Irodalomterápia 2.0. – Dragomán György könyveivel és Anna and the Barbies dalaival az önismeretért

Nem, nem olyan, mint anno a kötelező műelemzések a suliban. Nem, nem kell előre száz oldalt olvasni, és még csak évekre sem kell elköteleződni ahhoz, hogy a dolog működjön. Adott egy téma, például menni vagy maradni, tíz alkalom és egy szakértő terapeuta, aki a foglalkozások elején felolvassa a maga könyvrészleteit. Vagy épp dalszövegeit, újságcikkeit, a csoport pedig reagál, spontán, ahogy reflexből jön, hogy aztán magába (és később a többiekbe) nézzen, és választ kapjon az őt foglalkoztató kérdésekre.

2019.10.15 Bakóczy Szilvia

A bibioterápia elnevezésről legtöbben a bibliára asszociálnak, holott a kettőnek semmi köze egymáshoz. 

Szalai Lilla (irodalomterapeuta, család- és párterapeuta jelölt, coach) Valóban, ezért inkább a közérthetőbb irodalomterápia megnevezést használjuk. A két szó ugyanakkor nem teljesen egymás szinonimája, az irodalomterápia szépirodalmi szövegekkel folytatott terápiát takar, a biblioterápia ennél tágabb fogalom, bármilyen szöveggel végzett terápia idetartozik.

Szalai Lilla eredeti végzettsége szerint magyar-olasz szakos középiskolai tanár. 2009-ben life coach képesítést szerzett, 2015-ben fejezte be tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem biblioterapeuta szakán. Jelenleg a Magyar Családterápiás Egyesület család-és párterapeuta képzésének befejező, szupervíziós szakaszában jár. 

Valójában teljesen mindegy, hogy ki milyen szövegen keresztül ért meg magáról valami fontosat, nem?

De, én is ezzel értek egyet. Ami lényeges, hogy megérintse az embereket, és így lehessen vele dolgozni, közösen gondolkodni a szöveg által felvetett témákról. Leegyszerűsítve azt szoktam mondani, maga a szöveg valójában egy „ürügy” arra, hogy beszélgessünk, átgondoljuk az aktuális élethelyzetünket és felismerésekre jussunk.

Én még abban a rendszerben nőttem fel, amikor egy műnek egy üzenete volt, nekünk pedig azt kellett megtanulni, mit „akart” mondani az adott művel a szerző.

Ez szerencsére már nem nagyon jellemző. Egy-egy regény, novella, vers vagy épp dal mindenkinek mást jelenthet, sőt, akár ugyanannak az embernek is mást jelenthet egy szöveg az illető különböző életszakaszaiban. Nincs rossz és jó olvasat. Az irodalomterápia tehát nagyfokú empátiára és elfogadásra is nevel, nagyon felszabadító tud lenni annak a megtapasztalása, hogy egy adott szöveg különböző értelmezései egymással egyenrangúak.

Az Oxfordi Szótár szerint a biblioterápia szó 1920-ben bukkant fel először egy brit regény oldalán. Amerikában addigra már száz éve használták az olvasást terápiás eszközként. Azóta a kutatók, többek között a Sussex-i Egyetemen már bebizonyították, hogy az olvasás hatékonyabb a stressz ellen, mint a zene, a séta, vagy épp az ücsörgés egy csésze tea mellett. A magyar biblioterápia kezdetét valaki Bartos Éva 1960-as évek végén végzett kutatásaihoz köti. Ő Szekszárdon, a Tolna Megyei Kórház és Rendelőintézet pszichiátriai rehabilitációs foglalkoztatójának alkohológiai osztályán vezetett irodalomterápiás foglalkozásokat ezzel a módszerrel. A Magyar Hírlap ugyanakkor már 1852-ben tudósít egy betegek számára létrehozott könyvtárról a Rókus Kórházban.

 

Hogy néz ki mindez a gyakorlatban? Szükséges például előre elolvasni a szövegeket?

Én azt szeretem, ha a szöveget ott, a csoportalkalmon hallják tőlem először a résztvevők. Utána elkezdődik a beszélgetés, a csoporttagok megosztják egymással a legelső asszociációkat, érzéseket. A tapasztalatom az, hogy a racionalizáció nem feltétlenül tesz jót a terápiának. Márpedig jó eséllyel ez történik, ha napokig gondolkozhatok a szövegen. 

Mik a sztenderd, visszatérő témák? 

Vannak kifejezetten sokakat érintő és megmozgató témák. Ilyen például a párkapcsolat, válás, újrakezdés, önszeretet, családi kapcsolatok. 

Jól gondolom, hogy önmagában a jelentkezés már feltételez egyfajta önismereti kíváncsiságot, nyitottságot, ám ettől függetlenül eltérhet, hogy ki milyen intenzitással éli meg a csoportfolyamatokat?

Igen, ez pontosan így van. Van, akinek könnyebben megy az önfeltárulkozás, bátrabban mesél a nehézségeiről és a velük való megküzdéséről, és van, akinek ez nagyobb nehézséget okoz, így több időre van szüksége, hogy mások előtt meg merje mutatni önmagát. Az viszont szinte biztos, hogy mindenki bevonódik valamilyen szinten, és előbb-utóbb elkerülhetetlenné válnak az egymásnak adott visszajelzések is. Ezeknek nagyon fontos szerepük van a csoportfolyamatban. Mondok egy példát. Előfordult, hogy az egyik csoporttag sosem a feltett kérdésre válaszolt, önmagáról soha semmi személyeset nem osztott meg, helyette mindig általánosságban beszélt.A csoport résztvevői eleinte türelmesen hallgatták, később kezdte őket zavarni ez a felszínesség, és egyikük ezt vissza is jelezte. Másik csoportban az egyik résztvevőnek azt jelezte vissza a csoport, hogy szerintük bántóan, már-már megalázóan beszélt a házastársáról. Nem az érzéseit kérdőjelezték meg, hanem a stílust, ahogyan a partnerével kapcsolatban megnyilvánult. Mindkettő nagyon elgondolkodtató volt az érintetteknek. 

Okozhatnak ezek a visszajelzések sértődéseket? 

Természetesen. Van, aki átgondolja azok létjogosultságát, és van, aki megbántódik.Ez jórészt attól is függ, ki milyen lelkiállapotban, nyitottsággal van jelen a csoportban Az én szerepem ilyenkor az, hogy mederben tartsam a csoportfolyamatot, figyeljek minden csoporttagra, és észrevegyem, ha valaki nem tud mit kezdeni a hallottakkal, és ha bántásként éli azt meg. Ilyenkor arról is fontos beszélgetnünk, miért esett rosszul az adott észrevétel, mi volt vele a közlő szándéka és milyen gyenge pontra tapinthatott rá a másiknál. 

Ha úgy alakul, hogy egy csoport huzamosabb ideig jár hozzád terápiára, több meghatározó pozitív változásnak is szemtanúja lehetsz. 

Ez valóban így van. Volt egy olyan csoporttag, aki nagyon nehezen lépett ki egy bántalmazó kapcsolatból. Utána évekig bezárkózva élt. A szemünk előtt zajlott le a változása, ahogy elkezd kinyílni, új barátokat szerezni, különböző programokon részt venni. Ehhez a változáshoz szerintem a csoportban megtapasztalt bizalom és elfogadás adta a kezdő lökést. Épp ezért erre a történetre például nagyon szívesen emlékszem vissza. 

Mi mindenre jó még a csoport?

Mivel tapasztalatom szerint a résztvevők sokszor hasonló problémákkal jönnek, felszabadító erejű tud lenni annak a megtapasztalása, hogy a gondjaikkal nincsenek egyedül. Ezen belül mindenkinek mást kell megtanulnia magáról. 

Egy terápia tíz alkalomból áll. Közben folyamatosan nő gondolom a már említett bizalom szintje is. 

Igen, mivel ez egy folyamat, az első három-négy alkalommal többnyire még én kérdezem őket a szöveg felolvasása után. Volt-e hasonló tapasztalatod? Mi jut eszedbe a szövegről? Mit gondolsz, jól döntött a főhős? A csoporttagok számára ebben a kezdeti, „bemelegítő” időszakban még nehézséget okozhat egy-egy mélyebb, őszintébb megosztás. Idővel mélyülnek a csoportfolyamatok, egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és megfigyelhető, hogy az emberek egyre bátrabban és szívesebben mesélnek önmagukról. 

Mitől függ, hogy milyen szövegekkel dolgozol?

Amerikában ez a módszernek jóval nagyobb múltra tekint vissza, ott sok kész, tematikus „listából” dolgoznak a szakemberek. Itthon az irodalomterápia még gyerekcipőben jár, nincs ilyen jellegű segítségünk. Minden terapeuta a saját egyéniségével is dolgozik, a saját olvasmányélményei alapján állítja össze a csoportfoglalkozások szövegeit. Én például nagyon szeretek kortárs magyar szövegekkel dolgozni, tapasztalatom szerint nagyon jól működnek,és szeretik is a csoporttagok. Mindez azért is számít, mert az irodalomterápia másodlagos célja az olvasás népszerűsítése.

Volt már olyan szöveg, ami nem jól működött egy csoportban?

Nem igazán volt ilyen eset. Az viszont már többször előfordult, hogy egy szöveg nagyon irritált valakit, ami persze egyáltalán nem volt véletlen, ennek ilyenkor mindig utána járunk. Inkább azt érdekes megfigyelni, hogy ugyanaz a szöveg mennyire másképp hat különböző részvevőknél. Volt olyan csoporttag, akiből József Attila Kopogtatás nélkül című verse heves ellenkezést váltott ki, ő arról számolt be, számára milyen fojtogató lenne egy ilyen jellegű erős és kisajátítónak ítélt szeretet. Másik csoporttag pedig arról vallott, hogy menyire megérintette ez a vers, ő azt gondolta, ilyen az igazi szeretet, ennek az élménynek a megélésére vágyott ő is. 

Mik a gyanús reakciók a csoporttagoknál, amire oda kell figyelned? 

Ha például valaki egyáltalán nem szólal meg. Vagy épp ellenkezőleg, ha túlságosan felkavarja egy szöveg és ez a hozzászólásában is tetten érhető. Utóbbi esetben igyekszünk közösen „megoldást” találni, hogy nyugvópontra tudjon kerülni benne az érzés az alkalom végére. Ha úgy látom, hogy valamelyik résztvevő túlzottan zaklatott állapotban marad, előfordulhat az is, hogy a foglalkozás után beszélgetek még vele négyszemközt, hogy érezze, nincs egyedül, számíthat a csoport és az én együttérzésemre, támogatására. Ilyenkor a következő alkalommal mindig meg szoktam kérdezni, hogyan ment tovább benne a szöveg értelmezése.

Tőled tudom, hogy a hozzád jelentkezők nagyvárosi, művelt, érzékenyemberek, jellemzően 30-asok,40-esek. Milyennek látod őket? 

Sok a magányos, elfáradt és megfásult ember. Viszont igazi odafigyeléssel ki lehet őket mozdítani ebből az állapotból, és rendszerint kiderül, hogy nagyon színes és kreatív emberek, akik alig várják, hogy megnyílhassanak és az őket közvetlenül érintő kérdésekről, problémákról beszélgethessenek értő és odafigyelő közegben. Ugyanígy igaz, hogy a mai negyvenesek még úgy nőttek fel, hogy nem baj, ha nem szeretsz iskolába járni, nem baj, ha mégsem érdekel, amit tanítanak, muszáj beállni a sorba és végigcsinálni, amit elkezdtél. Részben ezért is, sokan nem szeretik a munkájukat, mégsem mernek változtatni. A fiatalabb korosztályok már könnyebben továbblépnek.

Segíthet az irodalomterápia másoknak is, például a depresszióval, illetve szenvedélybetegséggel küzdő embereknek?

Határozottan. Depresszióban és függőségben szenvedő emberek esetén már elismert eredményeket tudnak felmutatni az irodalomterápiás foglalkozások. Tudomásom szerint például a Nyírő Gyula kórházban alkalmaznak irodalomterápiát kiegészítő terápiaként szenvedélybetegek számára. Ilyenkor a csoportok kettős vezetéssel történnek, egy irodalomterapeuta és egy pszichiáter részvételével. Ezen kívül komoly eredményeket lehet elérni irodalomterápiával demens betegek kezelésében is.

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!