Mit csinálnának a gyerekek egy „játékok nélküli” világban?

Vigyázz! Kész! Rajt! Indul az ajándékdömping…

2019.12.02 Pethő Orsolya

A minimalizmusról még mindig csak álmodom, de egyre tisztábban érzem, ahogy szorítanak, függőségben tartanak a tárgyak, és milyen jó, amikor szinte fellélegzik a lakásunk egy-egy alapos selejtezés után. Nem találom a szavakat arra, mennyi felesleges tárggyal vesszük magunkat körül, mert azt hisszük majd boldoggá tesznek.

Gyermekeink is fogyasztási őrületbe születnek bele. De vajon vádolhatjuk e a kicsiket, ha elkapja őket a láz, és beszippantja az „Akarom!” energiája? „Nekem egy favonatom volt meg egy kisautóm, és mégis boldog gyerekkorom volt!” – hallom apukáktól. „Kint játszottam a porban a haverokkal, és nem volt szükségünk ennyi kacatra.” Aztán valaki más: „Azt szeretném, ha a gyerekemnek mindene meglenne, nem úgy mint nekem volt. Miért ne venném meg, ha megtehetem?” Kinek van igaza? Mit vegyek meg, és mit ne? Hol a határ? Mit mondjak, miért nem veszem meg? Gyermekeink szemében nincs a tárgyaknak valódi értéke. A bőség és az a tény, hogy könnyen megszerezhetőek a javak, azt eredményezték, hogy nem tudjuk őket megbecsülni. Rengeteg kérdés merül fel ilyenkor, amelyeket nem könnyű megválaszolni, de az biztos, minél több játéka van egy gyereknek, annál kevesebbet játszik.

Egy német projekt megdöbbentő eredményeket hozott (Der Spielzeugfreie Kindergaten - azaz játék nélküli ovi). Abból a szobából, ahol a gyerekek tartózkodtak eltávolítottak minden játékot, csak a szükséges tárgyak maradtak, pl.: székek, asztalok stb. Arra voltak kíváncsiak, mit kezdenek a gyerekek magukkal. Az első napon unatkozva, összezavarodva lézengtek az üres helységben. A második napon már az ott maradt használati tárgyakkal kezdtek többféle játékba, például az asztalterítőket a saját cipőikkel rögzítették és barlangot építettek belőlük. Nemsokára felfokozódott a hangulat, és szaladgálva, kacagva játszottak naphosszat. A harmadik hónap végére varázslatos képzeletbeli világot építettek és játszottak a gyerekek. Csak hab a tortán,  hogy javult a kommunikációs és koncentrációs képességük, a figyelmük. Erről eszembe jutott az a szülinap zsúr, amit egy dojo-ban rendeztünk (karate terem) a fiamnak. Semmi más nem volt ott, csak nagy üres tér, a falon tükör és néhány habszivacs tégla. A gyerekek őrületes bulit csaptak, máig szívesen emlékszünk rá.

Emellett azt is tudjuk, hogy a szerzés, a birtoklás ugyanolyan dopamin fröccsöt eredményez az agyban, mint bármelyik másik függőség. Könnyen szerzett örömérzet ez, ami azonnal el is múlik, mint az első randi izgalma. A gyerek azt érzi, hogy élni sem tud egy-egy új játék nélkül, sóvárog, de csak addig, amíg meg nem kapja. Mégis veszünk, mert nekünk nem volt, vagy épp azt mert igen, mert bűntudatunk van amiatt, hogy keveset foglalkozunk vele, mert nem ismerünk más szeretetnyelvet, mert nem tudjuk elviselni, amikor csalódott. A szerzés hasonlóan a cigarettához, az alkoholhoz, vagy más hasonló dolgokhoz függőséget okozhat. A könnyen jött öröm sokkal nagyobb, mint amit hétköznapi tevékenységekkel el lehet érni. Idegrendszerünk megszokja a koca-jutalmat és már más örömet el sem tud képzelni. Sóvárog, követel. A sok játéktól a gyerekek egyáltalán nem lesznek boldogabbak, ahogyan azt szeretnénk. Sőt. Mint a drog utáni depressziós másnap, úgy lesz egyre inkább elviselhetetlen az élet  szerzés nélkül.

A kevesebb játék paradox módon több, mélyebb, tartalmasabb, önállóbb játékhoz vezet. Kisebb lesz a kupi otthon, nem veszekszünk állandóan miatta. Meg tud nyugodni a lelkünk, a szemünk a lakás üres pontjain. A a kicsik a kevesebb tárgyat és játékot megtanulják értékelni. És nem csak egy pillanatra, amikor megkapják.

Nemsokára itt a Karácsony. Amikor elmegyünk vásárolni, érdemes szem előtt tartanunk ezeket a szempontokat. Gondoljuk végig, mit jelent számunkra az ünnep? Mi az, amit az ajándékozással ki akarunk fejezni? Nincs más mód, amivel kevésbé káros módon ugyanezt a célt el tudjuk érni?

Például vezessünk gyerekenként listát,  amelyen gyűlnek a kívánságok. Ha valamire bizonyos idő után is úgy érzi, hogy nem tud nélküle élni (kisebb gyerekeknél ez 2-3 hét, felnőtteknél 2-3 hónap minimum), akkor vegyük meg. A módszer rádöbbenti majd arra, hogy mennyi minden iránt sóvárgunk csak, amire már nem is emlékszünk. Ezzel két legyet is ütöttünk egy csapásra, mert a várakozás egyben a késleltetés kialakulását is segíti.

Adjunk inkább élményt, közös időt, figyelmet. Ha már veszünk játékot, ragaszkodjunk azokhoz, amelyek nyílt végűek, a kicsik fantáziájuktól függően sokféle módon használhatják, és maguktól nem csinálnak semmit. A zörgő, zenélő villogó dolgok börtönbe zárják a gyerekek fantáziáját.

Vállaljuk fel a konfliktust a családdal, és vegyünk közösen mindössze egy-egy ajándékot.

Pethő Orsolya, pszichológus

Címlapkép: istock / Hakase_

Címkék

énerő

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!