Orvosság szerelmi bánatra!?

Gyógyszert fejlesztenek a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) ellen – de akár szerelmi bánatra is hatásos, röppent föl a hír a magyar sajtóban is a Guardian cikke nyomán. Egy mély szedálásra alkalmazott szerrel végeznek kísérleteket arra, hogy enyhítsék a gyötrelmes emlékek hatását. Akár már 24 óra múlva tompul a trauma nyomában járó fájdalom. Vajon kinek és mire lesz ez jó?

2020.02.26 Mihalicz Csilla

Nemcsak valamilyen durva trauma, de az elválás, a gyász, a csalódás is fáj – ki könnyebben, ki nehezebben dolgozza föl. Van, aki meg egyáltalán nem. Kutatók szerint a traumatikus élmény akár mentális betegség kialakulására is hatással lehet. Okozhat fizikai rosszullétet, álmatlanságot, depressziót, extrém ritka esetben akár a megtört szív szindrómát is, amikor a stresszhormonok szintjének hirtelen megemelkedése miatt a szív egy része átmenetileg megnagyobbodik. Egy új kutatásban rövid hatású anesztetikumot adtak intravénásan olyan embereknek, akik fájdalmas emlékekkel küzdöttek. 24 óra múlva arról számoltak be, hogy már nem volt annyira élénk bennük az élmény lenyomata.

A kutatás eredeti célja az volt, hogy a PTSD tüneteire gyógymódot találjanak. De amint az lenni szokott, bekerültek a képbe egyéb alkalmazhatósági területek is – elvégre, ha már van egy gyógyszer, akkor el is kell adni. PTSD szindrómája viszonylag kevés embernek van, szerelmi bánata viszont mindenkinek lehet. A kutatást vezető dr. Bryan Strange azonban arra figyelmeztet, hogy körültekintően kell kialakítani az indikációk feltételrendszerét, hogy csak olyanoknak adják, akiknél nagyobb előnyt jelentene a kezelés, mint amekkora kockázattal jár.

Félő, hogy a kutatók még óvatosak, de mint a nyugtatók világszerte széles körű indokolatlan használata – és a nyomában járó függőség – jelzi, a gyakorlati alkalmazásban már nem szokott érvényesülni az egészséges mértéktartás. Milyen egyszerű volna egy hirtelen haláleset vagy szakítás következtében elveszített szeretteinket pár szem bogyóval, könnyített gyászfolyamatban elengedni – így gondoljuk legalábbis. Nyilván nem szeretünk szenvedni, ráadásul a fájdalom akár hosszú időre blokkolhatja a hétköznapi működésünket. Hasznos lehet ilyenkor legalább a pihenést megkönnyíteni valamilyen módszerrel.

Csakhogy a gyász hosszú folyamat, és nem hiábavaló. Az élet tele van elszakadásokkal, veszteségekkel, amelyekből nem menekülhetünk ki egyszerű szedálással – hosszabb távon nem is volna jó, hiszen ezek feldolgozása segít abban, hogy helyükre kerüljenek élmények, dolgok, személyek az életünkben, helyzetek, szerepek átrendeződjenek. Mindezek hosszabb távon segítik a fejlődésünket. Szüleink elveszítésével a magunk lábára kell állnunk. A párkapcsolati trauma a saját részünk átgondolására késztet, hibáinkkal, önbecsapásainkkal szembesít. Nyilván nem azonnal, hiszen előbb túl kell élni. De ha elintézzük azzal, hogy „elhagyott az alávaló”, és bekapunk rá néhány bogyót, azzal lehet, hogy megspóroltuk a fájdalmat, de elkerültük a szembesülést is, ami viszont már nem válik a javunkra.

Nyilván meg kell különböztetni ettől azt, amikor egy társadalmi vagy természeti katasztrófa nyomában olyan trauma ér valakit, amely feldolgozhatatlan, és amelynek nincs megszívlelhető tanulsága, amelynek felismerésében segítségünkre lehetne az idő. Ilyen lehet népirtás, holokauszt, földrengés, súlyos baleset túlélőjének lenni. Ezeket nem követi igazi gyógyulás, a következmények hosszú távon megmaradnak, indokolatlan bűntudat, emlékbetörések, a hasonló helyzetek pánikszerű kerülése formájában. Ezek enyhítése, gyógyítása volt a kutatás elsődleges célja.

Az „egyszerű” szerelmi bánatot jobb, ha hagyjuk megtörténni, hátha még hasznunkra is válik. Kétségkívül vannak ugyanakkor olyan esetek, amelyekben az elhagyott személyben sem a tanulságok levonása nem tud megtörténni, sem a fájdalom nem enyhül. A Guardian cikke említi Helen Fisher amerikai kulturális antropológus eredményeit, aki több mint négy évtizedet töltött azzal, hogy tanulmányozza a szerelem agyra gyakorolt hatásait. Kutatásának legizgalmasabb megállapítása az volt, hogy agyi MRI vizsgálatok kimutatták, hogy az agy elváltozásai feltűnő hasonlóságokat mutatnak a szeretett személy elveszítése illetve a függőséget okozó szertől, tárgytól való megfosztottság állapotában. „A szerelemben elutasított emberek tanulmányozása során aktivitást találtunk a vágyhoz és megszállottsághoz kapcsolódó agyi régiókban. Az agy jutalmazási központja, a nucleus accumbens az a terület, amelyhez például a szerencsejátékkal vagy a szerekkel való visszaélés kialakulása is kapcsolható. A szerelmi csalódást elszenvedettek esetében ugyancsak találtunk aktivitást a fizikai fájdalom és a vele járó szorongás esetén érintett agyi régióban is. Ezek az ingerek nagyon erős agyi választ keltenek.” Mindez azt támasztja alá, hogy az „egyszerű” szerelmi bánat bizony nem elhanyagolható mértékű trauma.

A cikk szerint aki nehezen birkózik meg vele, az eredményesen kezelheti kognitív terápiákkal, illetve jó eredményeket mutatnak az olyan módszerek, mint például a szemmozgás deszenzibilizálása és újrafeldolgozása (EMDR módszer ) valamint a neurofeedback.

Címlapkép: Pixabay 

Címkék

énerő szerelem