Én, a genitálém és az alkoholom…

A nemi szerepeinken nem szoktunk különösebben előre gondolkodni, inkább csak belekerülünk olyan „bal lábat a jobb után” alapon: szülők leszünk, házastársak, nagyszülők, netán elvált szülők. Eltervezzük az élethelyzetet, aztán vagy olyan lesz, vagy nem, mindenesetre csináljuk, amíg bele nem lavírozzuk magunkat valami szerepkonfliktusba. Amit aztán – jobb ötlet híján – feledni és hárítani próbálunk, ha meg ez sem megy, akkor valami „örömpótló” szerrel tompítani. A nemi szerepváltozások és a szerhasználat összefüggéseiről Hoyer Mária pszichológussal beszélgettünk.

2018.10.08 Mihalicz Csilla

A hagyományos férfi-női nemi szerepek közt mintha manapság elég jelentős volna az átfedés. A nők régóta családfenntartók is, a férfiak részt vesznek a háztartási munkában és a gyerekek gondozásában, sokszor a nő keres többet, a férfi megy gyesre… Okoznak-e az ilyen hagyományostól eltérő felállások szerepkonfliktust?

A hagyományos nemi szerepekről alkotott elképzelésekben ma már valóban van némi rugalmasság. Ezzel együtt is gyakori, hogy sztereotip elvárásoknak vagy a korábbi életszakaszokban megszokott és begyakorolt szerepeinknek akarunk megfelelni. Az élet azonban zajlik körülöttünk, az életciklus-változások olyan új kihívásokat hoznak, amelyekre reagálnunk kell. Sokan, akiket ezek a kihívások felkészületlenül érnek, ilyenkor akár addiktív viselkedésbe is belecsúszhatnak.

Amikor az egymással szembeni és a magunktól elvárt viselkedésekre nem vagyunk képesek, az nyomasztó súllyal ül ránk. Különösen, ha az van mögötte, hogy rosszul mértük föl az erőinket. Például a szülővé válás periódusában, amikor a már több éve gyesen levő fiatal nő belefárad az anyaságba, holott ő akart nagycsaládot, több gyereket. Aztán, ahogy szaporodtak a mindennapi gondok, titokban iszogatni kezd. Ha emiatt elindul a pletykálkodás, megbélyegzés, az csak ront a helyzeten. De fiatal apáknál is előfordulnak hasonló tünetek. Felmérések szerint a férfiak inkább alkoholt, marihuánát, heroint, kokaint használnak, míg a nők leginkább alkoholt, nyugtató, tompító hatású gyógyszereket, illetve stimulánsokat is (kokaint, amfetamint, ami szintén hat a depresszióra is). Az illegális droghasználat egyre inkább terjed a nők körében is.

Az ok egyszerűen ennyi, hogy rosszul mérte fel az erőforrásait?

Lehet ennyi is, illetve az is gyakori, hogy olyan szülőképnek akar valaki megfelelni, amely hamis, illetve fenntarthatatlan. Nehéz megélnie az apaságot annak, akinek a tévében látott szuperapuk lebegnek a szeme előtt, akik mindig mindent flottul megoldanak, és örökké tettre készek, mint a Pókember. A női magazinok sugallta tökéletes feleség, anya és szerető egy személyben szintén a lehetetlen küldetés kategóriájába tartozik. Az a legjobb, ha olyan szülők leszünk, amilyenné válni tudunk, és nem akarunk külső elvárásoknak megfelelni. A praxisomban gyakori, hogy amikor az egymással kapcsolatos elvárásoknak nem képesek megfelelni a párok, akkor jönnek a „különutas” megoldások.

Az alkohol és a drogok mellett melyek a legkedveltebb elhajlások mostanában?

A pornófüggőség férfiaknál fordul elő leggyakrabban, nőknél inkább a virtuális flörtölés. Ha „már nem szeret úgy, mint régen, nem hoz rózsát”, sokan az interneten keresnek vigasztalást. A romantikára vágyó hölgyek kedvéért szerkesztik meg azokat a virtuális udvarlókat, akikkel lehet flörtölni, miközben nincs is mögöttük valós személy. A hölgy viszont valós érzelmeket táplál „tengerentúli” lovagja iránt – elhanyagolva közben hús-vér partnerét –, és a szakadékba zuhan, amikor egyszer csak eltűnik a profil. Olcsón megúszta, ha csak ennyit veszít. Az ilyen „kíber-özvegység” egyre gyakoribb jelenség. A másik formája, amikor a férj/feleség vonódik be úgy az internet világába – akár online szerepjátékokkal zárva ki magát a valós életből –, hogy magára hagyja a partnerét. Igen gyakori, bár egészen más eredetű probléma a társfüggőség, amelyben „a szeretet jegyében” tartjuk fogva a másikat. Csakhogy a függőség nem szeretet.

  12 kép

Forrás: Bellai László

Hoyer Mária

Mondana példát?

Az a 40–50 közötti nő, aki a magára maradt idős szülőjéről gondoskodik, szép és tisztességes feladatot teljesít. De nem ritka hogy a szülő – vagy azért, mert már mentálisan hanyatlik, vagy azért, mert olyan a természete – zsarnokként tornyosul a felnőtt gyereke feje fölé, aki nem mer ellentmondani, hanem, mint egy rabszolga, szolgálja őt, miközben elhanyagolja saját családját. Sokszor szoktam erről előadást tartani, és nagyon gyakori, hogy utána odajönnek megkérdezni: „és akkor én mit csináljak a saját anyámmal?”. Jogos a kérdés, hogy a szép elméletek mögött a valóságban mit lehet tenni. Én azt mondom: mérlegelni kell, hol végződik az én gyermeki kötelességem. Hát, nagyjából ott, hogy az idős, beteg szülőm kapja meg a szükséges ellátást. Legyen meg az étel, a gyógyszer, az orvosi ellátás, a törődés – de a gyereke privát életében nem rombolhat, mert arra a bizalom megvonása a méltó válasz. Más idősödő embereknek az okoz problémát, hogy a felnőtt gyerekei elvárják a non-stop nagymamaságot, annyira, hogy nem tudják a saját életüket élni. De nem képesek ezt a konfliktust felvállalni. A társfüggőség, kodependencia gyakran a félreértett szeretet függősége: szeretném, ha szeretne engem a másik, ezért hajlandó vagyok elviselni a zsarnokoskodását – azt, hogy megaláz, rombolja az önértékelésemet.

A fogyasztói társadalomban rettentően megnőtt az olyan viselkedésfüggőségek előfordulása – mint a vásárlás-, vagy a testedzésfüggőség. Ezekkel találkozik a praxisában?

Hogyne! És ide tartozik az ortorexia, vagyis az egészségesétel-függőség és a különböző táplálkozási zavarok is. Ezek mind azzal függnek össze, hogy a fogyasztói társadalomban minden termékké válik, és az eladhatóságban fontos szempont a megjelenés. A szépségipar legfontosabb terméke: a testkép. Megmutatják, milyennek kell lenned, és hozzákapcsolják az ezt kiszolgáló háttéripart: a fitnesztermeket, a fogyasztóturmixokat, a barnító krémet, a kozmetikumokat és az olcsó divatcikkeket. Mindez súlyos nemi szerepproblémákhoz vezet. A cégeknek természetesen nem az az érdekük, hogy én szeretni képes és szerethető, sikeres nő legyek, hanem az, hogy minél többet vásároljak, és jó fogyasztóvá váljak. Ezt azzal érik el leghatékonyabban, ha testképzavart gerjesztenek – ezért van annyi anorexiás, bulimiás fiatal. A testképzavar pedig befolyásolhatja a nemi szerepeket is, például, ha én, mondjuk, 50 évesen is bombázó akarok lenni, ennek megfelelő ruhákat hordok, és olyan testet építek, amely egy huszonéves lánynak is becsületére válna. Holott ebben a korban már más a szerepkészlet. Gyakori, hogy a nagymamaszerepet ilyen testképzavar miatt utasítja el valaki. Egy fiatal páciensem panaszolta, hogy az anyja közölte vele, „majd akkor megy babázni, ha neki kedve van, egyébként ne számítson rá”. Egyszer, amikor nem jól érezte magát, át akarta hívta az anyját, aki közölte, hogy „ő ilyenkor jár fitneszklubba, és erről nem mond le. A lánya oldja meg a problémáját, ahogy tudja. Nem vagyok az anyád!”– tette még hozzá a jól ismert szlogent, ami már annyira abszurd volt, hogy a lányának leesett az álla, hogy a vér szerinti anyja szájából ilyet hall. Az ilyen viselkedés létjogosultságát megerősíti, amikor azt látjuk, hogyan tolja magáról Sharon Stone a bikinis fotókat. Valóban jól néz ki 60-hoz közel is, de hát akkor mi van?! Számos hasonló korú csinos nőt ismerek, aki nem feltétlenül az ilyen testben látja az élete értelmét. Férfiaknál ennek megfelelője az, amikor valaki olyan oldalakat böngész, ahol ifjú szépségek úgymond „sikeres idősebb férfi barátot” keresnek. Aki úgy gondolja, hogy a kicsit őszes halántékával és nem a vastag pénztárcájával teszi magát vonzóvá, és a legfinomabb falatokat szeretné megkapni, az ne csodálkozzon, ha csúnyán megzsarolják egy randevú után. Egy páciensemnek elmagyaráztam, mikor ez megtörtént vele, hogy ide elsősorban nem én kellek, hanem rendőr és jogász, mert ez bűncselekmény. Nagy árat fizetnek az emberek, ha hamis tükörbe néznek, és nem fogadják el, hogy a nemi szerepek változása az élet velejárója. Pláne, ha közben zajlik az élet, mondjuk, meghal az idős szülő, és az illető nem volt mellette.

Hogyan függnek össze a nemi szerepváltozások a szenvedélybetegségekkel?

Nagyon sokféleképpen. Csak egyet említek: egy alapítvánnyal együttműködve vezettem pár éve egy olyan zárt női csoportot, amelybe szenvedélybetegek, illetve női hozzátartozóik jelentkezhettek. Akkoriban kezdtem fordítani olyan cikkeket, amelyek azzal foglalkoztak, hogy a függőségekből való felépülésben milyen alapvető különbségeket mutatnak a férfi, illetve női páciensek. Tematikus csoport volt, amelyet egy jól felépített program szerint vezettem. Elkezdtünk befelé haladni a nőiséghez kapcsolódó kérdésekkel, azon feltételezés mentén, hogy ez segít feldolgozni a nők addikcióval kapcsolatos problémáit. Volt a csoportban 55 éves több gyerekes családanya, aki a felnőtt gyereke miatt jött, volt 20 éves, aki 16 éves kora óta heroinozott, volt sovány, kicsi, nagydarab, nagytermészetű… mindenféle. Az első foglalkozást ezzel a kérdéssel kezdtem: „milyen kislánynak vártak engem?” Vagyis, hogy a szülők milyen elvárásokat közvetítettek felé a női szerepek vonatkozásában. A csoport feléről mindjárt kiderült, hogy őt valójában fiúnak várták, és nem örültek, hogy kislány lett. Sokukat valami nagyon jól szabott szerepbe szerették volna beletuszkolni: legyen mindig nagyon jó és engedelmes. De felnőtt nőként ezzel nem tudtak mit kezdeni. Aztán haladtunk a kérdésekkel egyre beljebb. Amikor felvetettem, ki milyen viszonyban van a testével, azonnal a negatív érzések jöttek. Aztán egy ponton elkezdtek nevetgélni saját magukon, ugyanis rájöttek, hogy ha a mellettem ülőnek az a baja, hogy nagy a melle, nekem meg az, hogy kicsi, neki az fáj, hogy nagy a feneke, nekem meg az, hogy nincs fenekem, akkor mi itt a valódi gond? Egyre mélyebbre kerültünk az intimitásba. Akkor felvetettem, mit gondolnak arról, hogy „én és a genitálém”. Látszott a tanácstalanság a tekintetekben. Egyáltalán mit jelent ez a szó? Volt, aki még sosem hallotta. Én pedig szándékosan nem mondtam mást. Akkor elkezdték egymásnak elmagyarázni: „hát, tudod… az…” Úgyhogy először megbeszéltük, ki minek is nevezi a teste legintimebb tájékát. Aztán amikor ezentúl túljutottunk, kérdeztem, milyen érzések kapcsolódnak hozzá. Na, akkor felhördültek! Volt, aki azt mondta, ő már tudni se akar róla, hagyjam őt ezzel békén. Mondtam, hogy ettől még ez a testrésze nem fog megszűnni, jó, ha elfogadja. „Ugyan már, ennyi idős fejjel?!” – jött a válasz. Elkezdtek egymásra reagálni: azt mondta az egyik a másiknak, hogy igenis, egy idős nőnek is lehet öröme a testében. Akkor előálltam a legkényesebb kérdéssel: „És a gyönyör? Az mit jelent számodra?” Volt, aki azt mondta, ő sosem élt át örömöt a szexben. Mindig úgy gondolta, hogy a férjének legyen meg az öröme, ő meg legyen túl rajta. Nem volt témája ennek a tréningnek az abúzus, de mindig bejött a képbe. Nem feltétlenül kriminológiai esetek formájában, sokan beszéltek nemkívánatos érintésekről, tanár, orvos, szülő, rokon részéről. Aztán rátértünk a jelenre: hogyan raktam össze magam, hogyan vagyok most, és hogyan fog az életem működni a mindennapokban. Merthogy ez szorosan összefonódik a női önértékeléssel.

Gondolja, hogy a párkapcsolati kép, mást mutat nem szenvedélybetegek esetében?

Valószínűleg mások a hangsúlyok és a kapcsolati mintázatok. Az addikt személyt általában a szeretés szenvedélye jellemzi, míg az intim kapcsolatokban az én fejlődése áll a középpontban. Az előbbi egy statikus állapotot akar fenntartani, míg az utóbbi elfogadja, hogy a párkapcsolat nem mindig ugyanabban a stádiumban van, mint amikor kialakult, és elég erős ahhoz, hogy elviselje a különböző egyéni ritmusokban jelentkező szeparáció–individuáció igényeket. A szenvedélybeteg ember mindig „szeretve” akar lenni, és az azonnali kielégülés igénye vezérli, nem pedig a hosszú távú elköteleződés.

Extrém módon gyakori, hogy a gyerekkorukban alkoholista szülőktől szenvedő nők „nagyivó” partnert választanak, sokszor azzal a szándékkal, hogy megmentsék. Majd inkább maguk is felzárkóznak. Gondolom, ez is a családi mintával és a torzult női szerepekkel függ össze?

Igen. De ezen túlmenően a kutatásokban megfigyelhető volt még egy érdekes körülmény: az addiktív viselkedés kialakulásában sokkal nagyobb szerepe van nőknél a férfi partner „kínáló” szerepének, mint fordítva. Az első drogos élmények gyakran úgy indulnak, hogy a fiú megkínálja a lányt valamilyen droggal, akinél ez romantikával átszőtt élményként raktározódik el. Ezek a korai asszociációk a kémiai anyag és a szerelem érzése között a felnőtt nővé váláskor ismét felelevenednek, ha drogos partnerrel találkoznak, és ez válik a közös élmény alapjává. Majd később a valódi intimitás rovására megy, kvázi azt helyettesíti. Egyetemista lányok esetében gyakori, hogy az első szexuális élmény és az első „berúgás” egybeesik.

Furcsán hat, amikor idősödő emberek nyúlnak alkoholhoz. Mintha az a kép élne bennünk, hogy az alkoholistává válás a fiatalok „kiváltsága”.

Ez is gyakran a nemi szerepváltozásokkal függ össze. A nagyszülők generációjában nem ritka jelenség, hogy nem képesek alkalmazkodni a változásokhoz. Azok a nők, akik legfontosabb szerepüknek a családi tűzhely melletti áldozathozatalt tartják, idősebb korukban gyakran esnek súlyos depresszióba, illetve lesznek zugivók. Akkor már ugyanis nem várja el a család az önfeláldozást, ők viszont sokszor nem találnak maguknak más szerepet, és mellőzöttnek érzik magukat. Mindezt a környezet is megszenvedi, hiszen nem tudják elengedni felnőtt korú gyerekeiket. Jellemzően a párkapcsolatukban is alárendelt helyzetben vannak, amit már idősebb korban esetleg nehezen viselnek. Sokan nyugtatókat szednek vagy rájárnak a bárszekrényre, hogy oldják a feszültséget, mások viszont képesek megvívni a harcukat, és a hobbijaiknak élni, megújulni az aktív évek után.

 

Címlapfotó forrása: Bellai László

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!