Milliókat költünk a fikcióra

A ’90-es években rajongók ezrei voltak képesek arra, hogy az Esmeralda című sorozat vak főszereplőjének szemműtétére nem kevés pénzt gyűjtsenek össze. Amióta létezik rajongás, azóta létezik fanatikus imádat is, amely a kutatások alapján az internet, és különösen a közösségi média megjelenésével öltött igazán extrém formákat.

2019.01.27 Aeffect

A közönség mindig is hálás volt egy jó produkcióért, egy kiemelkedő alakításért, időről-időre díjazva figyelmével az adott sztárt, kialakítva egy kölcsönösen előnyös viszonyt előadó és hallgató között. A baj ott kezdődik, ha ez a harmónia felborul, és az egészséges lelkesedés önkontroll nélküli rajongássá csap át. A rajongó először érdeklődik az idealizált személy magánélete iránt, aztán már órákon át pörgeti az internetet, hogy a legjelentéktelenebb információt is megtudja róla, fórumokon csámcsog az aktuális pletykákon, és minden elérhető relikviát beszerez, amit imádottja képével díszítettek.

Egy rajongó megszállottan hiszi, hogy az általa imádott személy olyan, amilyennek a bulvárlapok írják, és amilyen képet ő maga alakított ki róla, miközben sosem találkozik vele, és teljes mértékig sosem ismerheti meg. Ez a fals kép pedig a marketing és a PR-gépezet által egy nagyon tudatosan kiszámolt, mesterséges „árucikk” amelynek sokszor az égvilágon semmi köze a valós egyénhez – viszont cserébe az ügynökségeknek nagy hasznot termel.

Szélsőséges esetekben ez a rajongás személyiségtorzulást eredményez. Számtalan történet létezik már arról, hogyan üldözték autóval az adott sztárt az autópályán, vagy épp hogyan szöktek be hírességek otthonába a rajongók – és ezek még csak a kevésbé drasztikus esetek közé tartoznak. Az elmúlt évek kutatásai kimutatták, hogy az internet adta lehetőségek, a számtalan bulvároldal és fórum csak még nagyobb teret enged ennek a jelenségnek, felerősítve a saját életünkkel szembeni elégedetlenséget.

Ahogyan a rajongónál a lelkesedés megszállottsággá válik, úgy veszíti el a kontrollt az élete felett, vágyva abba a mesterségesen megkreált világba, melyben az idealizált személy létezik. Ahhoz képest ugyanis úgy érzi, hogy saját környezete sivár, mert nincs napfénytetős autója, nem járja a világot, és nem sétál végig hetente a vörös szőnyegen kisebb lakás árát érő ruhákban. Épp ezért képes irdatlan mennyiségű pénzt áldozni arra, hogy részt vegyen egy koncerten vagy a premieren lásson egy filmet. A celebek semmi mást nem testesítenek meg, csak azt, amire egy rajongó tudat alatt vágyik: csillogó élet, véget nem érő siker és irigylésre méltó kinézet – de amit szélsőséges esetekben a rajongó valójában kap, az csupán a komoly személyiség-, és testképzavar.

 

Címlapfotó forrása: istock / Robert Daly

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!