Októbertől működik az egyházmegyék szexuális visszaéléseket bejelentő rendszere

Kétéves, akkreditált pedagógus szakvizsgával záruló gyermek- és ifjúságvédelmi képzést indított a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) - közölte Tóth Tamás, az MKPK titkára a testület téli rendes tanácskozása után tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

2019.12.05 MTI

Tóth Tamás elmondta: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központja és a Püspöki Konferencia fenntartásában működő Katolikus Pedagógiai Intézet képzésére szeptemberben 42 hallgató iratkozott be. Hozzátette: az MKPK szeretné, ha a jövőben minden katolikus iskolából lennének, akik elvégzik a képzést.

Tóth Tamás közölte azt is: októbertől működik az egyházmegyék szexuális visszaéléseket bejelentő rendszere, amely elérhető a püspöki konferencia honlapjáról is (https://katolikus.hu/gyermekvedelem/#LATIN). Megjegyezte: mivel a visszaélési ügyek dokumentációja az egyházmegyéktől a Szentszékhez kerül, az MKPK titkársága nem tudja, érkeztek-e már bejelentések.

Tóth Tamás szólt arról: a Katolikus Karitász idén is elindította karácsonyi segélyakcióját Tárjátok ki a szíveteket! címmel. A segélyszervezet rászoruló családokat segít a téli időszakban és karácsonykor. Elmondta, hogy évről évre növekszik az adományozók és a támogatott családok száma, így mára "az egész országot átölelő összefogássá vált" a segélyprogram. Hozzátette: a december 31-ig tartó adománygyűjtéshez idén is több módon lehet csatlakozni, a lehetőségekről a karitasz.hu oldalon olvasható tájékoztatás.

Forrás: MTI

Címlapkép: Pexels

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!