Hogyan készülődjön a gyerek gyorsabban reggel? Szülői kommunikációs kvíz 5. rész

Rita minden reggel kész idegroncsként lép ki az ajtón. A reggelek amúgy sem tartoztak soha a kedvencei közé.

2018.01.10 Jeli Viki

Bagoly és pacsirta: hallotta egyszer, hogy így osztható kétfelé az emberiség. Ő a maga részéről mindig is a baglyok csoportjához sorolta magát: a nap első felét félálomban tölti, ahogy azonban beesteledik, visszatér belé az élet és általában éjfél után kerül csak ágyba. Rita reggeleit kislánya, Szofi teszi még pokolibbakká. Szofi ugyanis ebben a napszakban olyan, mint egy lassított felvétel. Sem enni nem hajlandó, sem öltözni, csak álmodozik és szórakozottan babrál a játékaival. Rita nem tudja elég korán felkelteni ahhoz, hogy időben elinduljanak és ne egy őrült rohanás legyen, amíg megérkeznek az óvodába. Ezen a reggelen sem volt ez másként. Míg Rita kezében kávéjával rohangált a lakásban, hogy összekészítse a ruháit és a munkájához szükséges papírokat, Szofi szépen visszabújt az ágyába és újra álomba merült. Mikor Rita ezt meglátja, először kétségbeesve az órára néz, aztán dühösen a plafonra.

 

Kérdés: Hogyan vehetné rá Rita a kislányát arra, hogy gyorsabban készüljön össze reggelente?

a) Hívja fel Szofi figyelmét arra, hogy minden reggel hasonlóképpen viselkedik és fejtse ki, ezzel mennyi gondot okoz.

b) Magyarázza el Szofinak, hogy ennél ő már sokkal nagyobb gyerek. Próbáljon a kislány intellektusára apellálni, értesse meg vele az ok-okozati összefüggéseket.

c) Hívja játékba a problémás helyzetet. Hívjon segítségül egy bábot, akivel megtárgyalhatja a történteket. Keljen a kislánya védelmére a bábbal szemben. Esetleg ajánljon versenyhelyzetet és játsszanak „ki öltözik fel gyorsabban?”– játékot a gyerekkel.

 

Kattints a helyes válaszért!

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!