"Az ember abban különbözik az állatoktól, hogy képes beszélni arról, ami benne zajlik. Ám ez tanulási folyamat eredménye."

A fiam az összes ruháját egyszerre nőtte ki, így sok minden más mellett új télikabátot is be kellett szereznünk idén. Úgy alakult, hogy az apjával tudtak elmenni, én dolgoztam. Küldtek egy fotót a szerzeményről, sokat nem láttam rajta, csak azt, a fiam büszkén, boldog mosollyal feszít a kabátban. Hazaérve, az előszobában meghűlt bennem a vér. Egy csodaszép, ám vékony szövetkabátot találtam ott, amit jóindulattal sem lehet télinek nevezni.

2019.12.16 Pethő Orsolya

Ahogy azt kell, lelki szemeim előtt láttam, amint süvítő szélben, hóviharban vár harminc perceket a buszmegállóban, és globális felmelegedés ide vagy oda, állandó tüdőgyulladással küzd egész télen. Persze vehettem volna néhány mély levegőt, átgondolhattam volna, de nem, beléptem a szobába és intézkedtem. — Ez nem télikabát, ebben meg fog fagyni. Nem kiabáltam, nem minősítettem senkit, de aki ismer engem tudja, hogy nincs is erre szükség, az arcomon minden ott van. Elég feszült este következett, az a döntés született, hogy másnap kicseréljük. Tudtam, hogy igazam van, de mit ér az igazság, ha belegyalogolok vele egy kiskorú épphogy csak nyiladozó önkifejezésébe. Nagyon tetszett magának abban a kabátban én pedig nagyon rosszul éreztem magam.

Másnap én értem rá a cserét lebonyolítani vele. Szereztünk egy melegebb kabátot, arcán nyoma sem volt a tegnapi boldogságnak. A fiam kimért volt, sőt, pikírt, időnként finoman be is szólt. Én tűrtem, és azon gondolkodtam, meddig fog ez tartani.

Este lefekvéskor megölelt: — Anya, bocsáss meg, nagyon haragudtam rád és meg akartalak büntetni.

És akkor nagyon hálás voltam. Csodálatos, hogy ilyen a viszonyunk, amiben mindent ki lehet mondani. Meg lehet mutatni az érzéseket és lehet beszélni róluk. Örültem, hogy nem vesztünk össze a boltban, mert nem viselkedett “rendesen”, vagy mert nem volt elég “tisztelettudó”.

Mi vezetett el idáig? A gyerekek úgy születnek, hogy minden gátlás nélkül megélik és kifejezik érzéseiket. Ezt mi, felnőttek vesszük el tőlük, lassan, módszeresen. Mert nem bírjuk elviselni, amikor a gyerek hisztizik, mert szeretnénk, ha megtanulna tisztességesen viselkedni. Nem az érzelmeiket kéne elvennünk tőlük, csak meg kéne őket tanítanunk kulturáltabban kifejezni azokat. Hogyan lehetséges ez? A tanulás indirekt módon történik. Nem működik az “inkább püfölj egy párnát”, vagy a “használd a szavaidat” sem. Amikor elmentek otthonról, azaz kikapcsol a racionális agy és átveszi az irányítást az érzelmi agy, minden  erőfeszítésünk kudarcot fog vallani, ami arra irányul, hogy az aktuális állapotot megváltoztassuk. A tanulás kulcsa az, hogyan bánunk  a saját és a gyerek érzelmeivel.

Önszabályozás

Először is meg kell tanulnunk saját érzéseink kifejezését szabályozni. Mások, főként saját gyerekünk negatív érzelmei, a harag, düh, vagy akár a csalódottság, szomorúság is olyan gombokat nyomogatnak bennünk, amitől mi magunk is elveszítjük a stabilitásunkat. Haraggal, szorongással válaszolunk ezekre a helyzetekre. Ha azt érzed, hogy ilyenkor nem tudsz nyugodt maradni, érdemes dolgoznod ezen. Hogyan tudnál biztonságot teremteni a számára, ha magad is kiborulsz? Az érzelmileg reaktív szülők gyerekei szinte sosem nőnek ki a dackorszakból, állandó indulatkezelési problémákkal küzdenek. Amíg ebben nem tudsz akárcsak egy apró lépést is megtenni, ne várd, hogy gyermeked kevésbé intenzíven fejezze ki az érzelmeit.

Épp elég empátia

Másrészt meg kell tanulnunk együttérezni a negatív érzelmekkel, többek között a haraggal is.  Ez nem könnyű, hiszen zsigeri reakciónk épp a támadás, az agresszió. Itt gondolatban ki kell lépni a helyzetből hogy kicsit messzebbről és feljebbről már ne úgy érezzük, hogy mindez ellenünk szól. Miközben a gyerek szemszögéből is látjuk a helyzetet, az ő szívével érzünk, mégsem szabad belemerülnünk annyira, hogy már ne tudnánk segíteni. Empátiából is megárt a sok. Csak úgy tudjuk kihúzni a gödörből a másikat, hogy közben mi magunk stabilan állunk a lábunkon.

Fogadjuk el az érzéseket

Meg kell tanulnunk az érzések felett nem ítélkezni. Most tényleg emiatt vagy dühös? Ne legyél már ilyen apróság miatt szomorú! És a gyerek szép lassan megtanulja, hogy nem vevők az érzelmeire. Akkor miért is számoljon be róluk? Úgysem érdekel senkit. És ez már ott elkezdődik, amikor az első óriás hisztit rendezi valami csekélység miatt. Valójában nem is az érzelmeikkel van bajunk, hanem azzal, ahogyan viselkednek. De ezt mi magunk sem tudjuk kettéválasztani, így nem is tudjuk átadni a különbséget. Sok szülőt hallottam már idegesen azt mondani: megértem, hogy dühös vagy. A gyerek nem a szavaknak hisz, hanem ami mögötte van. Aki dühösen érti meg a másik haragját, az valójában egyáltalán nem érti azt meg.

Érzelem szótár

Miközben mi magunk is megtanuljuk pontosan kifejezni, mit érzünk, mindeközben a gyerek érzelmi szótárát is fejlesztjük. Mennyit beszélünk mi magunk arról, hogy milyen helyzet milyen érzéseket váltott ki belőlünk? Ovi után csak faggatózunk, vagy mi magunk is mesélünk a napunkról? Minél cizelláltabban tudjuk kifejezni, ami bennünk van, annál inkább számíthatunk környezetünk megértésére és arra, hogy nem kell az érzelem által hordozott rengeteg energiát a viselkedésbe fordítani. Az ember többek között abban különbözik az állatoktól, hogy képes beszélni arról, ami benne zajlik. Ám ez nem megy magától, tanulási folyamat eredménye.

Pethő Orsolya, pszichológus

Címlapkép: istock / Daisy-Daisy