Bizonyos tanárok óráin megjelenik a bántalmazás, míg másoknál ez eszükbe sem jut a gyerekeknek?

Van az országban egy iskolai bántalmazást megelőző kezdeményezés, ami úgy kezdődött, hogy egy tapasztalt pszichológus utánanézett, mihez kezdenek más országokban ezzel a problémával a szakemberek. Így talált rá egy amerikai szerzőpáros könyvére, és ezzel elindult hazai útjára a Békés Iskolák program, ami mára egyfajta mozgalommá vált. Meglepő vagy sem, középpontjában elsősorban nem a bántalmazók, hanem a szemlélők állnak.

2018.12.18 Bakóczy Szilvia

A Békés Iskolák program 2013 óta létezik az országban, Csaba, te voltál az ötletgazdája. Az inspirációt, gondolom, a saját munkád adta.

Horgász Csaba (pszichológus, a Békés Iskolák program hazai adaptációjának kezdeményezője, szupervizora): A történet 2006-ban kezdődött. Akkoriban a kőbányai nevelési tanácsadóban dolgoztam, ahol sok figyelemzavaros és magatartási problémákkal küzdő gyerekkel találkoztam. Jó néhányukról tudni lehetett, hogy érintett az iskolai bántalmazásban áldozatként vagy elkövetőként.

Mi volt a legtipikusabb történet?

H. Cs.: Én elsősorban olyan esetekkel találkoztam, ahol az iskola többnyire arra panaszkodott, hogy a gyermek az osztály vagy az iskola „réme”, aki magatartásával rettegésben tartja a társait és a tanárait. Ezeket a gyerekeket a pedagógusok hiába irányították a nevelési tanácsadóba, mert a szüleik nem működtek együtt, sőt, sokszor maguk is fenyegetően léptek fel. A leginkább problémás populáció tehát ellátatlan maradt, miközben az iskolák tehetetlennek érezték magukat velük szemben. Így merült fel bennem a kérdés, hogyan lehetne ezeket a rendbontó gyerekeket iskolai körülmények között, pedagógiai eszközökkel megzabolázni, integrálni.

Itthon vagy külföldön találtál segítséget?

H. CS.: A nemzetközi szakirodalomban való tájékozódás során találtam rá S. Twemlow és F. Sacco iskolai bántalmazás-megelőző programjára. Megközelítésüket a Why School Antibullying Programs Don’t Work című könyvükben foglalták össze. Mailáth Nóra kolléganőmmel lefordítottuk magyarra, ami aztán később meg is jelent. (https://www.flaccus.hu/miert-nem-mukodnek-az-iskolai-bantalmazas-ellenes-programok-215339.

Kaptatok segítségek az amerikaiaktól?

H. CS.: Igen, Twemlow professzor ellátogatott Magyarországra, és tartott egy előadás-sorozatot. Utána éveken keresztül figyelemmel kísérte és felügyelte hazai tevékenységünket.

Könnyű volt hazai támogatókat találni, és bevezetni a programot?

H. Cs: Nem mondhatnám. Hamar kiderült, hogy a program csak alulról szervezett módon működőképes, és komoly elköteleződés kell hozzá mind az iskolavezetés, mind a programban résztvevő pedagógusok részéről. Én magánpraxisba vonultam, szerveztem egy szakmai műhelyt a program adaptációjára, eleinte ismerősöknek. Lett egy erős mag, iskolapszichológusok, pedagógusok és egy aikido-oktató részvételével. Majd 2013-ban, a Gyengénlátók Általános Iskolájában elindult a program.

Miket érzel a program legfontosabb elemeinek?

H. Cs.: Elsősorban azt, hogy rendszerszintű beavatkozás szükséges, ami az egész közösséget bevonja a bántalmazás megelőzésébe. Szolidaritásra és demokratikus értékekre nevel, nagymértékben fejleszti az érzelmi intelligenciát, annak a képességét például, hogy tudjunk szempontot váltani, felismerni a másikban önmagunkat. Ezen alapul az empátia, ami a bántalmazás megelőzésének egyik kulcsa, hiszenha az ember beleéli magát a másik helyzetébe, kevésbé fog tudni neki fájdalmat okozni. Ehhez képest a bántalmazó hajlamos tárgyként kezelni az áldozatát, ezért tudnak a gyerekek (és felnőttek) sokszor olyan kegyetlenek lenni egymással.

A Békés Iskolák Programhoz mostanáig 17 iskola csatlakozott, közülük Székesfehérvár, Kalocsa és Győr ma már egyfajta tudásbázisként működik. Horgász Csaba ötletgazda és szupervizor mellett Adler Katalin és Sándor Éva a kezdetek óta részt aktív szervezők. Jelenleg ők ketten a program koordinátorai.

Nemrég hallottam egy történetet. Egy hatodikos kisfiút kipécéztek az osztálytársai, rendszeresen elvették az uzsonnáját, pénzét, gúnyolták, fizikailag is sokszor bántották. A történet hosszú hónapokig zajlott. Tanév végén a szülők kiíratták a bántalmazott kisfiút az iskolából.

H. CS.: Nem vagyok meglepve, a szülők nagyon gyakran ezt a megoldást választják, és ebben sajnos sokszor az iskola is partner. A rossz légkörű iskolából a bántalmazott gyereket a szülők általában kimenekítik, a bántalmazókat pedig inkább az iskolák igyekeznek eltávolítani. A baj az, hogy ettől még a bántalmazó iskolai légkör változatlan marad, ezért bizonyosra vehető, hogy ki fogja termelni a következő bántalmazót, netán bántalmazókat. Ehhez képest a Békés Iskolák programban elsősorban nem a bántalmazóra összpontosítunk, hanem a szemlélőkre. Ugyanis minden bántalmazó annyit tesz, amennyit a szemlélők megengednek neki. Látens módon, gyakran maga a rendszer, az iskolai légkör olyan, ami kiválthatja, netán kiprovokálhatja az arra fogékony egyénekből a bántalmazó viselkedést.

A felelősség alapvetően a felnőtteké.

H. CS.: Természetesen. Gondold csak végig, ha nem így volna, miért lenne az, hogy bizonyos tanárok óráin megjelenik a bántalmazás, míg másoknál ez eszükbe sem jut a gyerekeknek? Az, aki érzelmi és fizikai biztonságban érzi magát a közösségben, nem arra motivált, hogy megzavarja az iskola rendjét, vagy bántalmazza a társait.

Térjünk vissza a programot elindító amerikai könyvre, melynek már a címe is nagyon figyelemfelkeltő. Miért nem működnek az iskolai bántalmazás-ellenes programok?

H. Cs.: A szerzők szerint azért, mert nem az a lényeg, mennyire kidolgozott egy program, hanem az, hogy megvalósulnak-e azok az alapelvek, amelyekre az adott program felépülhet. Hogy rendszerszintű-e a beavatkozás, megvalósul-e a tanárok és diákok érzelmi bevonódása és személyes elköteleződése, felelősségvállalása, az érzelmi intelligencia fejlesztése, a már említett szolidaritás és érzelmi biztonság. A Békés Iskolák program ezért valójában nem egy részletesen kidolgozott program, inkább szemlélet, egyfajta lélektani alapvetés.

Adler Kata (koordinátor): Nekem is az tetszett, hogy ez a program nem egyéni problémának tekinti a bántalmazást. Ami persze mindig konkrét egyéneken csapódik le, de vannak iskolák, ahol a bántalmazás visszatérő jelenség. Véletlenül találkoztam a könyvvel, amit Csaba fordított, nagyon jónak tartom, hogy keretet ad, amit aztán mindenki saját magára szabhat.

Említettétek, mennyire fontos az iskola légköre, benne minden résztvevővel. Mekkora felelősség jut a szemlélőknek?

H. Cs.: Meglehetősen nagy, hiszen a passzivitásukkal ők is hozzájárulnaka bántalmazás megjelenéséhez, elhatalmasodásához. Ezért a program elsősorban az ő aktivizálásukra épül. A cél az, hogy senki ne nézze tétlenül, ha másokat bántanak, illetve hogy a gyerekek megtanuljanak kiállni önmagukért és másokért.

Várj, a szemlélők többsége általában gyerek. Felelőssé tehető egy kisiskolás, de akár egy felső tagozatos gyerek csak azért, mert nem tudja a helyén kezelni, amit lát? Nem úgy születünk, hogy tudjuk, mi a helyes és mi nem.

H. Cs. Ez igaz, ezért van itt szerepe a békítő programoknak, amelyek megtaníthatják őket arra, hogy személyesen és közösségi szinten nekik is szerepük van a történésekben, és arra, hogy milyen eszközeik vannak a bántalmazás megelőzésére vagy megakadályozására. Itt arról is szó van, hogy például nem nevetnek, ha tanítási órán egyik társuk bohóckodásával zavarja az órai munkát, mert ennek a tanár és ők maguk is könnyen áldozatul eshetnek.

A. K.: Magam is nagyon fontosnak tartom a programban azt, hogy a szemlélőkre fókuszál. A bántalmazásokban közvetlenül mindössze néhány ember érintett, a szemlélők sokkal többen vannak. Egész pontosan, amerikai kutatások szerint a bántalmazások 85–90 százaléka szemlélők előtt zajlik. Fontos, hogy azokat is ide kell sorolni, akik csak hallottak a bántalmazásról. Megdöbbentő és érdekes adat az is, hogy az áldozatok 75 százaléka szól a felnőtteknek, ennek ellenére a bántalmazás évekig is elhúzódhat.

Mi ennek az oka?

A. K.: Az, hogy a szemlélő nem gondolja problémának a bántalmazást, illetve nem tudja, hogyan avatkozzon bele. Ez a hallgatólagos elfogadás természetesen fenntartja a bántalmazást. A „Ne árulkodj!” „Védd meg magad!” „Nincs időm erre!” típusú kifejezések zöld utat adnak a bántalmazóknak.

Milyen az a légkör, amiben a bántalmazás eszébe sem jut a gyerekeknek?

H. Cs.: A bántalmazás legalapvetőbb motivációja az érzelmi biztonság hiánya. A családban elhanyagolt, traumatizált vagy bántalmazott gyermek sem otthon, sem az iskolában nem érzi magát biztonságban. A közösségben azzal próbálja kezelni a szorongásait, hogy rendzavaró viselkedésével a figyelem középpontjába kerül, és hatalmi pozíciót szerez magának. Azt hiszi, hogy csak akkor lehet biztonságban, ha ő a legerősebb, legfélelmetesebb. Egy bántalmazó légkörű iskolában a tanárok és a „problémás” gyerek között gyakran hatalmi harc zajlik: a rendzavarást az iskola megbünteti, ez azonban csak fokozza a gyerek szorongását, és olajat önt a tűzre.

Ezzel szemben egy békés légkörű iskolában a szorongó gyermek úgy érezheti, hogy a felnőttek és a tanulótársai kellően intelligensek érzelmileg, és képesek érzékenyen reagálni a szorongásaira, képesek figyelni rá, megérteni az érzéseit, félelmeit, szolidárisak és törődnek vele, tehát fizikailag és érzelmileg is biztonságban érezheti magát, akár nagyobb biztonságban, mint otthon.

Nagyon sok családban előfordul, hogy nem kap a gyerek elfogadást, szeretetet. Helyre tudja ezt billenteni az iskola?

A. K.: Új közösségi normákkal felül lehet írni az otthonról hozott normákat. A gyerekek pontosan leveszik, hogy mit lehet csinálni az adott közösségben, és mit nem.

Tegyük fel, hogy egy iskola tanára, pszichológusa vagy vezetője érdeklődik a program iránt. Mi történik azután, hogy jelzi felétek az érdeklődését?

A. K.: Tartunk egy bevezető előadást az iskolában az egész tantestületnek. Ez azért jó, mert utána mindenki el tudja dönteni, hogy részt akar-e venni benne, és azért is, mert ha elindul a program, fontos, hogy mindenki tudjon róla, ne csak a szervezők. Megalakulnak az úgynevezett békítő-teamek, majd felvesz az iskola egy diagnózist saját magáról. Egy kérdőíven megkérdezik a gyerekeket, a pedagógusokat és a tejes iskolai személyzetet, illetve a szülőket is a bántalmazással kapcsolatos tapasztalataikról, arról, hogy összességében hogyan érzik magukat az iskolában. Önmagában már ennek is van egy nagyon jó üzenete. Végül elindul a program helyi kidolgozása.

Tőletek milyen konkrét eszközöket kapnak a csatlakozó iskolák tanárai?

A. K.: Adunk például egy szemléleti alaptréninget, továbbá útmutatót az osztályfoglalkozásokhoz, ami abban segít, hogy a tanárok megértessék a gyerekekkel a bántalmazás jelenségét. Szóba kerül, hogy egyáltalán mi is az a bántalmazás, és az is, hogy kik a résztvevői, mi a következménye és mit tehetünk közösen ellene. Ehhez nagyon jó kisfilmek, játékos foglalkozások vannak, amiknek része természetesen a beszélgetés a témáról, tapasztalatokról. A végén a tanárok kialakítják közösen a gyerekekkel az osztályban érvényes szabályokat, amiket hasznos, ha mindenki kötelező érvényűnek tart magára nézve. Bevezetjük a békítő-team tagjait a helyreállító konfliktuskezelés eszköztárának használatába is. Ezt a módszert ajánljuk a bántalmazó és az áldozat kapcsolatának helyreállítására, javítására. Kidolgoztunk egy 13 tanórás mozgásos, játékos úgynevezett Békés Harcos foglalkozás-sorozatot is, amely önvédelmet, önfegyelmet tanít a gyerekeknek.

A szülők kapcsolódhatnak valamilyen módon a programhoz?

A. K.: Igen, őket is be lehet vonni. Erről hadd meséljek el egy történetet. A győri Váci Mihály Általános Iskola igazgatónője, Hajnal Csilla, annyira lelkes támogatója lett a kezdeményezésnek, hogy minden osztályban követte, melyik közösség hol tart a megvalósítással. Ha valamelyik lemaradt, felajánlotta a segítségét. Időközben ugyanis ő maga is képzett tréner lett, vagyis bármikor be tud már ugrani. Ugyanebben az iskolában a gyerekek kitalálták, hogy szerveznek egy segítő csoportot, hogy azok a gyerekek, akik valami miatt rosszul érzik magukat, tudjanak kihez fordulni. Ők lettek a gyerekanimátorok. Rengeteg játékot megtanultak, összesen vagy harmincan jelentkeztek, ma már rendszeresen ők játszanak a kicsikkel, sikerült kialakítaniuk egy nagyon jó bizalmi kapcsolatot a közösséggel. Ezen nagyon jól tetten érhető a szemléletváltozás. A gyerekeket ugyanis senki nem jelölte ki erre a feladatra, ők maguk kezdeményezték az egész akciót. A jelentkezők kaptak egy írásos tájékoztatást az alapelvekről és a feladatokról, a szülők pedig Békés Iskola logót és kitűzőket készítettek. Itt érhető tetten például, hogy a szülőket az általános tájékoztatáson túl, milyen módon lehet bevonni a programba, elkötelezetté tenni őket.

Mostanára 17 iskola csatlakozott a programhoz. Sok ez vagy kevés?

H. Cs.: Mihez képest kérdezed? Én azt gondolom, hogy akár egyetlen békés iskola is nagy jelentőséggel bírhat, hiszen pozitív példa és minta, és így értékteremtő. Én akkor lennék elégedett, ha minden iskola békés iskola lenne, és a békés iskolák légköre szép lassan „megfertőzné” az egész társadalmat. Az oktatás minden családot érint, és a gyereket érő kedvező hatások visszahathatnak a szülőkre is. A békés iskolából kikerülő gyerekek pedig felnőttként talán magukkal viszik ezt az értékrendet, és személyes példájukkal hozzájárulhatnak egy szolidárisabb, békésebb társadalmi légkör kialakításához.

A. K.: Ez egy alulról jövő kezdeményezés, ami sok erőfeszítést igényel, különösen a program bevezetésekor. Nem voltak illúzióink, hogy százával jelentkeznek majd az iskolák. Tudjuk azt is, hogy nagyon nehéz pluszmunkát vállalnia egy tanárnak. Nekünk most azokkal kell foglalkoznunk, akik valódi változást akarnak, és készek erőn felül is áldozatot hozni ennek érdekében. Ilyenek is szép számban vannak. A többiek majd csatlakoznak. Tudjuk, hogy amibe belekezdtünk (ahogy magunk között mondani szoktuk) nem egy sprint, inkább egy maraton. A szemléletváltáshoz sok idő kell. De minél később kezdjük el a közös munkát, annál később indul el a változás.

A Békés Iskola programról részletes információ itt elérhető, csatlakozni pedig itt lehet.

Címlapkép: istock / LSOphoto

 

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!