Semmi humorom a játékhoz

Mindenhonnan azt halljuk, olvassuk, hogy legyünk játékos szülők, mert az jót tesz a gyereknek, a legjobb kapcsolatépítő szülő és gyerek között, egyben gyógyító és nem utolsó sorban kitűnő problémamegoldó eszköz. De mi van akkor, ha szerinted semmi, de semmi érzéked az egészhez? Ha meggyőződésed, hogy hiányoznak belőled azok a gének, amelyek a játékosságért felelősek? Nem vagy egyedül ezzel. Rengeteg szülő érzi azt, hogy inkább visszamegy a munkahelyére még tizenöt jelentést megírni, csak ne kelljen leülnie a szőnyegre autót tologatni, babákat fura ruhába ölöztetni, vagy még egyszer ijesztő sárkányként kiabálni. Játszani néha kifejezetten nehéz.

2019.04.12 Pethő Orsolya

  • Anyaaaa, játsszál velem!
  • ??? Most nem tudok, fontos dolgom van.
  • Naaa, légysziiii!!!!
  • Ok, mit játsszunk?
  • Legyél te az űrszörny és ijesztgessél engem, én meg futok előled…
  • Nem lehet, hogy inkább rajzolunk valami szépet?

Amikor napjainkat rendkívül fontos, jelentős és komoly dolgok között éljük, és stresszelünk további komoly és fontos dolgokon, nem feltétlenül tudunk tudatállapotot váltani és visszanyúlni gyerekkori énünkhöz. Lehet, hogy kedvünk sincs hozzá, lehet, hogy az még csak-csak lenne, de nem tudjuk, hogyan kell. Milyen tanfolyamra kéne beiratkoznunk, hogy fejlesszük a játékosságunkat? Miért olyan nehéz visszamenni gyerekbe? Lássuk a leggyakoribb okokat, amelyek megakadályozzák, hogy felszabadultan tudjunk együtt lenni a kicsikkel az ő világukban!

  1. Az egész, lehet, hogy saját gyerekszobádból indul. Mire emlékszel, játszottak veled a szüleid, vagy más felnőttek? Nem mindegy, van e egyáltalán mintád arra, pontosan milyen az, amikor egy szülő vagy nagyszülő partnere a kicsiknek a játékban. Szerencsések azok, akikkel annak idején leültek a szőnyegre, ők könnyebben tudják ugyanezt a szerepet saját életükben megvalósítani. Aki viszont folyton csak vágyott rá, hogy a felnőttek csatlakozzanak hozzá a játékban, ám különböző okokra hivatkozva mindig visszautasították, az valószínűbb, hogy azt se tudja, hogyan kezdjen hozzá. A visszautasítottság, a mellőzöttség érzése gördül akadályként a játék útjába.
  2. Az is elképzelhető, hogy valójában sajnálod az időt a játékra. Fontos felnőtt életünkből nézve időpazarlásnak tűnik a földön csúszni-mászni, markolókat tologatva. Annyi más, produktívabb, vagy annak tűnő dolog vár rád, amelyek egyenesen nyomasztanak. Ott a házimunka, mindennapos elintézendő ügyeid, és akár a munkahelyi gondjaiddal is tele van a fejed. Tényleg lehetetlennek tűnik egyik pillanatról a másikra megállítani az időt, és átlépni egy másik dimenzióba. Nem is tudsz belmerülni, ha a háttérben folyamatosan fut a “mit kell még elintéznem” program. A játék maximálisan a jelenről szól, hiszen a pillanatnyi öröm a célja.
  3. Lehetséges az is, hogy attól tartasz, hogy a rólad kialakult kép sérül a játék során. Ugyanis egy kicsit le is meztelenedünk ilyenkor, jobban látszanak érzelmeink, sérülékenyebbek leszünk, vagy egyenesen hülyét csinálunk magunkból. Ha attól félsz, hogy kevésbé leszel szép, összeszedett, logikus, és kiszámítható,  esetleg a tekintéyled csorbul, akkor mindez visszatarthat attól, hogy belemerüljél a játék sajátos világába. Egész gyerekkorunkban azt hallgattuk, hogy viselkedjünk már normálisan, ne rohangáljunk ész nélkül, ne kiabáljunk. Most pedig épp erre lenne szükség? Igen, akár bűntudat is tapadhat a játékban jellemző viselkedéshez gyerekkori élményeink alapján.
  4. Igyekszünk életünk minden pillanatát kiszámíthatóvá tenni, szinte alig van olyan élmény, ami váratlanul érhet minket. Megszoktuk, hogy a nyaralást az utolsó másodpercig meg tudjuk tervezni, 3D-ben megnézhetjük a szállodai szobát, interneten veszünk jegyet a múzeumokba, az applikáció muattja, hol számíthatunk dugóra az úton. Nem megyünk olyan étterembe, amiről ne olvasnánk el az ajánlókat. Csak semmi meglepetés! A gyereknevelésben azonban borul minden kontroll iránti igényünk, a játékban pedig teljesen át kell adnunk a gyeplőt a kicsiknek. Csoda, ha nem megy?
  5. Sokakat konkrét félelmeik tartják vissza a játéktól. Túl hangos - mit szólnak majd a szomszédok? Mindig elkezdenek vadulni, és akkor valaki biztosan sírni fog, vagy megsérül, jobb, ha már el se kezdjük. Vannak, akik attól tartanak, hogy megerősítenek olyan viselkedésformákat a gyerekben, amelyeket valójában tiltani szeretnének. Mi, édesanyák, pedig általában jobban tartunk a játékban megjelenő agressziótól, nem tudunk mit kezdjünk például egy karddal, vagy nem értjük, mi értelme két autónak százszor karambolozni egymással.
  6. Lehetséges az is, hogy túl sokat akarunk adni, ami ijesztő és valóban teljesíthetetlen célnak tűnik. Meggyőződésünk, hogy a gyerekekkel egész nap kell foglalkoznunk, folyamatosan játszani kéne velük, szórakoztatni őket. Ehhez tényleg nincs senkinek sem energiája, sem kedve. Sokkal többet ér, sőt elegendő naponta egyszer-kétszer 10-15 percre bevetni magunkat, de akkor teljesen, mint egész nap úgy csinálni mintha, de lélekben valahol máshol járni.

 

Hogyan tudsz ezen segíteni? Az biztos, hogy nem génmanipulációra van szükséged. A játékosság már ismerős a számodra, nem kell újratanulnod. Inkább az önismeret segíthet. Elsősorban érdemes tisztáznod, téged személyesen mi az, ami visszatart a játéktól? Kezdetnek idézd fel gyerekkori élményeidet, ki játszott veled, és hogyan? MI volt a kedvenced? Miben tudtál teljesen feloldódni? Beszélgessél valakivel ezekről az élményeidről és a hozzájuk kapcsolódó érzéseidről valakivel, akivel őszinte tudsz lenni. Beszélj nyíltan a félelmeidről is, ha vannak. Kezd kicsiben: merülj bele a játékba naponta 2 percre. Kövesd a gyermekedet, csak csináld azt, amit ő. Hogy érzed magadat? Úgy érzed, mindenki téged néz? Szégyelled magad? Nevezd meg ezeket az érzéseket és erről is beszélj valakivel, aki felé őszinte tudsz lenni. Lopjál játékötleteket másoktól, és próbáld ki. Minden családban van legalább egy nagybácsi, aki különösen rá tud hangolódni a kicsikre, de a játszótéren is találhatsz öteleteket, amelyeket kipróbálhatsz otthon.

Az az  egy biztos, hogy nem hiányoznak belőled a játékosság gének, legfeljebb valami visszatart attól, hogy újra aktivizálódjanak.

Pethő Orsolya, pszichológus www.kolyokszerviz.hu

Címlapkép: istock / AndreyPopov

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!