Ilyen szabadulószobát még nem látott ez az ország!

Nem könnyű kamaszokkal a drogokról beszélni úgy, hogy felvállalják a saját élményeiket és ne röhögjék ki a sok hasznos (és néhány közhelynek tűnő) információt. Angyalföldön tettek minderre egy forradalmian új kísérletet. Az önkormányzat szakemberei közösen a Nyírő Gyula Kórház addiktológusaival terveztek egy szabadulószobát, melyben egy függő srác fejével gondolkodva kell megoldani a rejtvényeket. Mi pedig fogtuk magunkat és elvittünk oda egy csapat tinit, hogy velük együtt teszteljük az ötletet.

2019.04.29 Bakóczy Szilvia

A 13. kerületi Tüzér utcában járunk, a házszám stimmel. Mondjuk, az épület egy iskolára hasonlít, pedig mi most nem egy oktatási intézményt keresünk. Gyors ellenőrzés, jó helyen járunk, itt valóban a kerület Prevenciós Központja működik.

Ketten fogadnak minket. A szabályokat gyorsan nyugtázzuk a hat kamasszal, mindenki azon izgul, mik lesznek a konkrét feladatok és milyen a szabadulószoba belülről. Belépünk. Totális sötétség, majd elindul a magzatot ábrázoló film. Megszólal egy hang, egy fiatal srác beszél arról, hogy a sorsa már a születése előtt eldőlt. A sztorik a függő, időnként agresszív apáról, a házasságot a gyerek születésével menteni próbáló szülőkről szerintünk legalábbis erre utalnak.

És jön az első kérdés, hogyan nyílik ki az ajtó? Mi lesz a kód? A gyerekek hamar megfejtik (minden poént nem fogok lelőni), kattan egyet a zár, belépünk egy lakásba, amiben a drogos fiú egész élete elfér. A sarokban összetört autó. A falon kérdések: „Ki vagyok én?”  Továbbra is a srác hangja hallatszik. A mondatai között szünet, hogy legyen időnk mindegyiket felfogni. „Igenis apa!” „Értettem, apa!” „Mindenki szivat a suliban.”„A vidék, az mindig ’le’, igaz? Leutazom ide, meg oda…A pestiek azt hiszik, hogy ők szarták az egész világot!” – ömlik ránk a hangszórókból. Közben egyik feladat a másikat követi, hol különböző drogokat kell összepárosítani azok hatásaival, hol egy képregény részleteiből kell titkokat kibogozni.

Mi pedig közben megértjük, hogy bullshit, hogy egyenlő esélyekkel születünk. Hogy igenis számít, hogy vártak-e egyáltalán minket a szüleink, számít, hogy ordítottak-e velünk, vagy egymással, amikor kicsik voltunk, és még csak épp kóstolgattuk a bizalmat. Hogy később egy bandának is nagyon komoly súlya van, ahogy annak is, hogy belekeveredünk-e a hazugságok hálójába. 

„Sokkoló volt elsőre” – mondja a szabadulószobás programot követő elemzésnél az egyik lány. – Különösen a magzati kor közben hallott sztoriktól nehéz szabadulni. Pedig nekem nincs is függő ismerősöm.”

„Én ismerek valakit, akivel mindez megtörtént, masszívan füvezett, de volt ott szerintem más is. Nem is tudta befejezni a középiskolát, mondjuk már amúgy sem tanköteles” – veszi át a szót egy másik lány.

„Nem könnyű nemet mondani mindenre, amivel megkínálnak, de én egyelőre tök jól elvagyok alkohol vagy egyéb drog nélkül. Szerintem gáz, ha valaki csak ezekkel tudja jól érezni magát” – így egy másik gimnazista.

Arra a kérdésre, hogy könnyen tudnának-e drogot szerezni, mindenki azonnal bólogatni kezd. „Az egyik osztálytársamon keresztül simán” – mondja Sári, aki egy elit budai gimnáziumba jár.

Mivel hamar összekapcsoljuk a drogozást a suli utáni üresjáratokkal, a két prevenciós szakember a hobbikra terelik a szót. Az egyik lány zenél, egy másik novellákat írogat, majd elhangzik a tánc és a festés. A sport és normális filmek mindenkinél jól fekszenek. „Én kirándulni szoktam a szüleimmel – meséli az egyik lány mosolyogva. – Ezen általában mindenki megrökönyödik, mert vagy elváltak a szülei, vagy sosem programoznak közösen.”

Könnyű nekik, jut eszembe elsőre, nagyváros, középosztálybeli szülői háttér, sok lehetőség… aztán elgondolkodom. Vajon ez igaz? Tényleg könnyű nekik? Csak azért, mert főváros, mert jó iskola? Ha igazak a statisztikák, ha nemcsak városi legenda, hogy szinte mindenki kipróbálja a drogokat ebben a korban, ők hogyan fogják azokat majd visszautasítani?

„Szerintetek miért lesz valaki függő? Miért kezd rendszeresen drogozni?” – feszegetik a kérdést a szakemberek is. „Mert jobb az az állapot, mint az élete” – mondja az egyik lány. „Szerintem hajlam is lehet.” „Mert megkap valamit a szertől, amit másoktól nem.” – így a többiek. „Kicsit társaságfüggő is. Ha mindenki iszik, nem akarsz kívülálló lenni” – mondja Sári.

A Tudat-törő szabadulószoba 2017-ben nyílt, a Nyírő Gyula Kórház OPAI Drogambulancia addiktológiai csapata és az angyalföldi Prevenciós Központ munkatársai közös pályázatának eredményeként. Az ötlet Dr. Kapitány-Fövény Máté egyik hallgatója, Gilbert Anna fejéből pattant ki. Mostanáig körülbelül 3000 diák látogatott el a szabadulószobába. Valamint több tucat szakember, akik közül többen fontolgatják a hasonló programok kezdeményezését. Többek között Romániában is.

Szedmák Eszter (a prevenciós központ munkatársa) szerint a diákokat általában a „játék” több részlete is megérinti. „A kamaszoknak nagyon fontosak a titkok, ahogy az ehhez kapcsolódó bizalom is. A szabadulószobában mindebből kapnak egy jó adag ízelítőt, hiszen a főszereplő élete hemzseg a rejtélyektől. A diákok ezeket végighallgathatják, ez pedig segíti az ő megnyílásukat a játék után. Amiben persze valószínűleg annak is szerepe van, hogy a beszélgetésen az őket kísérő felnőttek nem vehetnek részt, csak mi, akikkel életükben először találkoznak, de akik kíváncsiak a véleményükre és nyitottak.”

  12 kép

Fotó: Belali László

Szedmák Eszter (a prevenciós központ munkatársa): "A kamaszoknak nagyon fontosak a titkok, ahogy az ehhez kapcsolódó bizalom is. "

De milyenek egyáltalán a mai kamaszok, amikor a drogokról van szó? Miket mesélnek? Mik a panaszaik? A vágyaik? „Tapasztalataim szerint a tinik többsége nem őszinte a szüleivel – válaszolja Szedmák Eszter. – A barátnőmnél alszom, mondják otthon, miközben bulizni mennek. Ugyanis gyakran belefutnak abba, hogy ha elmondanak a szüleiknek egy problémát, ők azt azonnal bagatellizálják, degradálják. Ez persze a kamaszoknak sem jó így, szeretnének ők egyenesek lenni a felnőttekkel, szeretnék, de a beszámolóik alapján gyakran úgy érzik, egyszerűen nem éri meg. Mert az őszinteségnek jellemzően tiltás a vége.”

A szakember szerint igazságtalan lenne mindenért a szülőket hibáztatni, hiszen a legtöbben komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy mindent megadjanak a gyerekeiknek. „Semmiképp nem szeretném elítélni a szülőket, akik fáradtak és túlterheltek. Különösen azoknak nehéz, akik egyedül nevelnek gyereket. Ugyanakkor jó lenne, hogy ha látnák, hogy a kamasznak igenis igénye a kölcsönös őszinteség, a közös programok, a bizalom és igen, egy kicsivel több lazaság is. És ha ezeket nem kapja meg, érthető, hogy előbb-utóbb feladja, inkább bedugja a fülhallgatót és a barátaival csetel.”

Ezen a ponton beugrik a szabadulószobában „pergő film” egyik jelenete, amiben épp az anyjának mond valamit a kamaszfiú, de közben mi jól halljuk az anya kihangosított gondolatait is. Amik viszont már nem a gyerekről szólnak, hanem róla, a felnőttről, a főnökről, a határidős feladatokról, frusztrációról. Hát igen. Ez a szabadulószoba ugyan kamaszoknak készült, de bizony komoly tükröt tart nekünk, felnőtteknek is.

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!