„Az, hogy joguk van segítséget kérni, akkor is, ha ezzel a szüleikkel mennek szembe, a gyerekeknek olyan, mint egy másik bolygóról jött üzenet.” – Beszélgetés a Kék Vonal Alapítvány vezetőjével

A diskurzusok jelentős részét manapság korosztálytól függetlenül a koronavírus uralja. Nincs ez másképp a Kék Vonal Alapítvány segélyvonalán sem, ahova 9-24 éves bajba jutott gyerekek, fiatalok telefonálhatnak. Persze nem ez az egyetlen téma. A gyerekek segítségkéréséről beszélgettünk az alapítvány szakmai vezetőjével. És arról, vajon az elmúlt évtizedekben jogtudatosabbak lettek-e a gyerekek.

2020.04.18 Bakóczy Szilvia

A koronavírus járvány kellős közepén vagyunk, hogyan érinti ez a munkátokat? Megnövekedett például a betelefonálók száma?

Reményiné Csekeő Borbála (pszichológus, szakmai vezető): A hívások száma nem lett számottevően több, ezt valószínűleg a karantén is nehezíti. Az online konzultációk iránt azonban érezhetően nagyobb az érdeklődés. Ezekben a beszélgetésekben jelen van a koronavírus miatt kialakult félelem is, ami a 10-11 éves gyereket is érinti, hiszen hallják, látják a híreket, ezek között pedig sok a számukra mozaikos információ.   

A kamaszokat más miatt is érzékenyen érinti a kialakult helyzet, a karantén, a sok szigorítás.

Az online platformokon történő oktatás, vagy a kortársakkal való valódi találkozások hiánya mind-mind kihívást jelent számukra. De nincsenek könnyebb helyzetben azok a fiatalok sem, akik a kollégiumból vagy közös albérletből költöztek haza a járvány miatt. Sok új és régi konfliktust hozhat felszínre az összezártság.

Általában mivel kezdik a gyerekek a beszélgetést?

Azzal, hogy szeretnének tanácsot kérni. A beszélgetésből aztán legtöbbször kiderül, hogy nincs az a tanács, ami segítene rajtuk. Mert nagyon nehéz például arra tippeket adni, ha valaki nem látogathatja meg a nagyszüleit, holott ez minden vágya, vagy arra, ha nem találkozhat a szerelmével, netán elvesztette a munkáját. Ezekre a helyzetekre nehéz is lenne megoldást találni, de nekünk nem is ez a fő missziónk, hiszen számos problémára egyszerűen nincs instant recept.

Mit tehet ilyenkor a segítő?

Mindenek előtt az érzések létjogosultságát kell átadnunk a másiknak, azt, hogy megélhető a harag, a szomorúság, és mindezt megérti egy felnőtt. Önmagában már ez oldja a feszültséget, a magányt. A tapasztalatunk az, hogy a gyerekekben, fiatalokban konkrét megoldás nélkül is mozdul valami. Ez persze nem jelenti azt, hogy sosem adunk információkat, vagy nem keresünk közösen konkrét ötleteket. Krízishelyzetben például egyértelműen nem állhatunk meg az empátiánál.

Mondanál erre egy konkrét példát?

Ilyenek a bántalmazással kapcsolatos segítségkérések, illetve a pszichés vagy akár szomatikus betegségek. Minden olyan helyzetben, ahol jogi illetve gyermekvédelmi segítség kell, információt adunk arról, hogy mi lehet a következő lépés és ki lehet a megfelelő szakember. Ha a betelefonáló legalább részben feloldja az anonimitását, ha legalább a települést vagy a kerületet elárulja, egészen konkrét tippeket tudunk adni arra, hova fordulhat személyesen segítségért. Ha pedig egy veszélyben lévő gyerek teljesen lemond az anonimitásáról, mi magunk szervezünk neki segítséget, ilyenkor utánkövetjük az esetét.

Említetted a legkisebbeket. Milyen problémákkal jelentkeznek nálatok a 9-11 évesek?

A kisebbek sokszor nem is egy problémával, inkább egy-egy történettel jelentkeznek, vagy csak egy hangulattal. Nagyon gyakran azzal, hogy unatkoznak vagy, hogy rosszkedvűek. Szeretnének beszélgetni a barátaikról, az osztályukról, a családjukról. Ilyenkor pontosan ugyanarra a meghallgatásra és támogatásra vágynak, mint az idősebbek.

Melyik korosztály hívása a leggyakoribb?

Egyértelműen a kamaszoké. Őket követik a 18-20 év közötti fiatalok.

Mik a tipikus problémái ennek a két korosztálynak?

A testi-lelki egészség után szorosan mindkét korosztályban a párkapcsolati problémák vezetnek. Ide tartoznak az ismerkedés, illetve a párválasztás nehézségei. A fiatal felnőttek korosztályában, már gyakori az együttélés, a sok éves kapcsolat,ahol a kapcsolati erőszak, a hűtlenség vagy a szakítás mind nagyon nehéz krízis. Az első párkapcsolati tapasztalok a kamaszok számára is nagyon sok fontosak, ahogy az egyéb kortárskapcsolatok, a velük való közösségi élet is, utóbbi most sokuk számára az internetes felületekre korlátozódik. De a járványügyi intézkedésektől függetlenül is igaz, hogy az elmúlt években alig érkezett hozzánk olyan hívás, amiben a kortársakról szóló panaszoknak ne lett volna köze az internethez. A legtöbb bántalmazásnak egyértelműen van egy cyberbullying szála is.

Feltöltenek egy képet az osztálytársukról, aztán indul a piszkálás?

Például. Egy kompromitáló kép, ha kikerül egy tágabb közösségbe, nagyon sok rossz élményt okoz. Vagy egyszerűen az történik, hogy az osztálytársat, akit az iskolában is mindig csúfolnak, piszkálnak, elkezdik a neten is zaklatni, fenyegetni.

Mit tehet a Kék Vonal ilyenkor?

Nagyon sok mindent tisztázhatunk a telefonáló tinivel, segítünk neki átlátni a helyzetét, és új szempontokat adni. Az érzelmi támogatás és a feltérképezés mellett, keressük a megoldást adó lépéseket is. Végig tudjuk például beszélni a közösségi online platformok használatát, a biztonsági intézkedésektől a posztolási „szabályokig”. Ez gyakran rengeteg új információt jelent. Sokszor kell arról is beszélgetni velük, hogy meddig vicc egy vicc, és honnan számít az eset bántalmazásnak, bűnténynek. Egészen más a megoldási út, ha a zaklatás az egyik osztálytársuktól jön, mintha egy idegentől. Utóbbi esetben különösen fontos lehet, hogy a történteknek jogi következményei legyenek. Erre például indulásnak a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság bejelentő oldalát szoktuk ajánlani. A rendőrséghez való fordulásban sok kamasz már ott elakad, hogy a törvényes képviselő nélkül nem tehetnek jogi lépéseket. Márpedig a szülők bevonásához sokszor hiányzik a bizalom.

  12 kép

Fotó: Kék Vonal

Mindenhol megtalálnak, folyton piszkálnak. Hívd a Kék Vonalat, segítenek!

A bántalmazás nagyon gyakran – ha nem mindig – a gyengébb, védekezni nem képes gyerekeket érinti. Hogyan lehet megtanítani egy gyereket arra, hogy kiálljon magáért? Még ha ez nem is feltétlenül a Kék Vonal legfőbb feladata, mi erről a személyes véleményed?

A kortárs bántalmazás mindig közösségi történet. Nem az a lényeg, hogy egy gyerek miért nem áll ki magáért, hanem, hogy a közösség miért tűri, hogy bántják. Épp ezért a megoldások is közösségi szinten keresendőek. A Kék Vonal nem csak közvetlenül a gyerekeknek, hanem a gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek is igyekszik segítséget nyújtani, mert a gyerekek biztonsága, alapvetően a felnőttek felelőssége. Ennek jegyében van egy akkreditált pedagógusképzésünk kortárs segítő programok mentorálásáról, oktatási segédcsomagokkal, ami segítik a bullying, ezen belül is a cyberbullying megelőzését. Természetesen ettől még jó, ha az áldozat és az elkövető is kap egyéni figyelmet és szükség esetén pszichológusi segítséget, de bántalmazás megszűnését, ne attól várjuk, hogy az áldozat változzon. Ha egy közösségben az erőszak elfogadható, sőt jutalmazott, akkor mindig lesznek új elkövetők és új áldozatok.

1993 óta működtök, jogtudatosabbak lettek azóta a gyerekek?

Nehéz ezt megmondani, nekünk inkább az a szomorú tapasztalatunk, hogy rengetegszer lepődnek meg azon a legkülönbözőbb korú gyerekek, hogy elvben Magyarországon senkinek nincs joga bántani egy gyereket. Nincs olyan, hogy de hát pimasz volt lekevertem neki egy pofont. Vagy, hogy még jó hogy rácsaptam egy nagyot a kezére, hiszen piszkálta az orrát. Az, hogy joguk van segítséget kérni, akkor is, ha ezzel a szüleikkel mennek szembe, sokuk számára olyan, mint egy másik bolygóról jött üzenet. Természetesen a nagyobb városokban jóval több lehetősége van egy gyereknek megismerni a jogait és szükség esetén segítséget kérni, mint egy vidéki kis faluban.

Én a felnőttek mentalitásán sem érzek számottevő változást. A gyerekek ilyen-olyan bántalmazása ma is épp úgy érint minden réteget, mint ezelőtt húsz évvel. Ezt te is így látod?

Sajnos igen.

Azokban a felnőttekben pedig, akik az erőszakról mást gondolnak, szerintem még mindig van egyfajta tehetetlenség. Még ha tudnak is egy másik családban zajló bántalmazásról, még ha szeretnének is tenni valamit, nem tudják, hogyan lehetne lépni úgy, hogy a szülők ne a gyerekeken verjék le, hogy a dolog kiderült.

Ha az érintett szülőkkel való kapcsolatunk megengedi, segíthet, ha elmondjuk, hogy 2005 óta Magyarországon mindenfajta testi fenyítéssel szemben zéró tolerancia van. Ezt ugyanis sokan nem tudják. Ez épp úgy vonatkozik az iskolában büntetésből adott fekvőtámaszokra, mint az otthoni pofonokra. Az erőszak tehát nem ízlés kérdése, és nem gyereknevelési eszköz. Ha attól tartunk, hogy egy ilyen felvilágosítás csak visszájára fordulhat, érdemes inkább felhívni a helyi gyermekjóléti szolgálatot, ahol zártan kezelik a betelefonálók adatait. Nekik kötelességük elindítani egy vizsgálatot, a kérdéses családnak pedig már önmagában ez is elgondolkodtató jelzés lehet. Hacsak nem kell a gyereket azonnal kiemelni a családból, a szakemberek mindig felajánlják a segítségüket a családon belüli konfliktusok rendezéséhez. A felnőttek így kaphatnak egy esélyt, hogy elinduljanak az erőszakmentes kommunikáció irányába. Visszatérve az eredeti kérdésre, nagyon fontos, hogy jelezzük, ha baj van, hiszen könnyen lehet, hogy az érintett gyereknek ez az egyetlen esélye. Rengeteget számíthat neki, hogy a környezete nem nézi ölbe tett kézzel, ami történik vele. Aki tanácstalan, velünk is konzultálhat.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkátokban?

Az anonimitás, aminek sokszor nagy ára van. Hiszen mi krízis esetén is csak akkor tudunk konkrét lépésekkel segíteni, ha a betelefonáló adatokat ad meg. A beszélgetéseknek épp ezért mindig az a célja, hogy elnyerjük a betelefonáló bizalmát, ez azonban nyilván nem sikerülhet mindig. Az, amikor egy beszélgetésben egyértelműen érezhető az élet-halál kérdés, amikor én már látom, hogy mi lenne a következő jó lépés, ám a betelefonáló végül anélkül teszi le a telefont, hogy feloldaná az anonimitását, nagyon tehetetlen érzést okoz. Elköszönünk, és lehet, hogy soha többet nem hallok róla. Ezt nem könnyű kezelni.

Van olyan történet, ami nem megy ki a fejedből?

Engem az érint meg a legjobban, amikor egy gyerektől azt hallom, hogy öngyilkos akar lenni. Ezeket a beszélgetéseket egyszerűen nem lehet megszokni. Ezért is van jelentősége annak, hogy csapatban dolgozunk, folyamatos szupervízió mellett.

A honlapotok szerint folyamatosan várjátok az önkénteseket. Mi kell ahhoz, hogy valaki csatlakozhasson az alapítványhoz?

Stabil személyiség és megfelelő referenciák. A kiválasztási folyamat és a képzés is többlépcsős, mindez pedig egy vizsgával, illetve egy néhány hónapos gyakorlattal zárul. Jelenleg természetesen mi is online tartjuk a tréningeket.

(Bajban vagy? Ezen a számon tudsz segítséget kérni: 116 111. Ha aggódó szülő vagy hozzátartozó vagy, ide telefonálj: 116 000 Amennyiben az önkéntes munka érdekel, itt jelentkezhetsz: onkenteskepzes ( kukac ) kek-vonal ( pont ) hu.)