A videojáték árnyoldalai: erőszak és függőség

A videojátékozás kapcsán a legnagyobb média figyelmet a téma árnyoldalai, elsősorban az erőszak és a függőség kapja. Közkeletű elképzelés ugyanis, hogy a videojátékok agresszívvé és függővé tesznek. Például a nyugati világban gyakori lövöldözések egy jó részét is sokan a videojátékok rovására írják. De vajon tényleg erőszakosabbá tesznek a videojátékok? Másrészt az aggódó szülők könnyen gondolhatják azt, hogyha gyerekük napi több órát játszik videojátékokkal, akkor az már akár függőségnek is tekinthető. De honnan lehet valójában tudni, hogy videojáték-függő-e egy gyerek vagy sem?

2019.04.10 Pintér Róbert

„A tavalyi győztes gyilkolt a floridai e-sport-versenyen” szólt a hír 2018 áprilisában. Egy másik idei hírben a 2018 februári floridai iskolai lövöldözést elkövető Nikolas Cruzról bizonyosodott be, hogy rendszeresen játszott videojátékokkal. A 2012 decemberi connecticuti iskolai lövöldözésben 20 gyerekkel és magával is végző Adam Lanza is szokott videojátékozni. Rendszeresek az olyan hírek, amelyek erőszakos cselekmények elkövetői esetében azt sugallják, hogy mivel agresszív videojátékokkal játszottak, feltehetően ez váltotta ki náluk az agressziót is. Ugyanakkor önmagában a videojátékozás nem vezet szélsőségesen erőszakos cselekedetek elkövetéséhez. Ha így lenne, akkor idehaza is jelentősen növekednie kellett volna az erőszakos cselekményeknek amióta a videojátékozás elterjedt, hiszen 2018-ra csak Magyarországon 425 ezer, többnyire fiatal férfi játszik heti 20 vagy több órában videojátékot. Nem véletlen azonban, hogy a legtöbb (iskolai) mészárlást az Egyesült Államokban követik el, ahol a fegyverviselés rosszul szabályozott és kialakult egy rossz társadalmi minta is arra, hogy bizonyos élethelyzetekben látszólag „megoldás” lehet fegyverhez nyúlni és ártatlanokat lelőni vele. Az 1999-es hírhedt columbine-i iskolai mészárlás kapcsán csak 2014-ig több, mint 50 olyan esetről lehet tudni, ami az eredeti esemény valamilyen „másolata” volt vagy lett volna, csak szerencsésen megakadályozták azt. Egyértelmű, hogy jóval összetettebb problémával van dolgunk, mint amit az erőszakos videojátékok egyszerű betiltásával meg lehetne oldani. Pláne, hogy erőszakos cselekmények azelőtt is voltak, hogy egyáltalán megjelentek volna a videojátékok.

Persze az erőszaknak is több formája ismert, nem csak a(z iskolai) lövöldözés, ami extrém módon erőszakosnak tekinthető. Sok olyan kutatás készül, amely a videojátékok és az agresszió kapcsolatát vizsgálja, mivel a téma nagy társadalmi érdeklődésre tart számot. Egy 2018 októberében a Proceedings of the National Academy of Sciences c. lapban közzétett amerikai tanulmány (Metaanalysis of the relationship between violent video game play and physical aggression over time) 24 korábbi nemzetközi publikációt összegzett Kanadából, Japánból, Németországból és az Egyesült Államokból, amelyek empirikus módon vizsgálták a videojátékok és az agresszió kapcsolatát. A 24 kutatás együtt összesen 17 ezer 9-19 év közötti résztvevővel 3 hónaptól 4 éven át terjedő időtartamig folyt. A cikkek többsége úgy találta, hogy az erőszakos videojátékokkal való játék növeli az agressziót, egy kisebbség viszont úgy vélte, hogy ez az állítás túlzó, sőt van, aki szerint egyszerűen hamis a kapcsolat.

Valójában nagyon nehéz tudományos módszerekkel vizsgálni a témát és emiatt nem jelenthető ki egyértelműen az sem, hogy létezik ok-okozati viszony az erőszakos videojátékok és az erőszakos viselkedés között. A cikk szerzői szerint egyelőre csak az látszik biztosnak, hogy az erőszakos videojátékokkal való játék és az agresszív viselkedés együtt járnak, de nem tudni, hogy melyik volt előbb. A videojáték teszi agresszívé a vele játszó gyereket, vagy először agresszív a gyermek és emiatt kezd el ezekkel a játékokkal játszani. Feltehető, hogy emiatt a megoldás sem önmagukban a videojátékokban, például azok szabályozásában van (az agresszív játékok tiltása, még szigorúbb életkori korlátozása). Hanem a videojáték használatot és az agresszióra való hajlamot együtt kell a gyermekeknél kezelni, a videojátékozás megtiltása egyedül nem fog eredményre vezetni egy amúgy agresszív gyermeknél. Az említett cikk megítélése is ellentmondásos, a Psychology Today-en megjelent bírálat szerint a metakutatás pontatlan, mivel egyrészt összemossa a durvább agressziónak számító iskolai verekedést az olyan állításokkal, hogyha „bántanak, akár erőszakkal is megvédem a jogaimat”, vagy a „voltam már olyan mérges, hogy összetörtem valamit”. Másrészt a cikkben elemzett kutatásokban mindössze a fiataloknál megjelent erőszak 1%-át képes magyarázni a videojáték, ami meglehetősen kevés…

De nézzük a videojáték másik árnyoldalát, a függőséget. Mivel erről már többször esett szó az oldalon (például, hogy a WHO a mentális zavarok közé sorolta, vagy interjú készült a témában Demetrovics Zsolt addiktológussal, illetve kiderült, hogy a játékok szándékosan addiktívek), így csak igen röviden a lényeget emelném ki. A videojáték függőség legalább annyira vitatott és érzelmekkel átfűtött téma, mint a videojáték és az erőszak kapcsolata. A videojáték függőség viselkedési függőség (tehát nem egy kémiai szerhez alakul ki függőség, mint a kábítószer vagy az alkohol esetén), így hasonlít például a kóros játékszenvedélyhez, a munkamániához vagy a kényszeres vásárláshoz. A zavar lényege, hogy a videojáték elsőbbséget élvez az élet más területeivel, akár a napi tevékenységekkel szemben, még akkor is, ha negatívak a következmények, sőt, ez még akár fokozódhat is. Játékfüggőnek pedig akkor tekinthető valaki, ha a videojátékozás „a személyes-, családi-, szociális életben, a tanulás vagy a munka területén jelentős károkat okoz az adott személynek, és legalább 12 hónapon át tart ez az állapot”. Jó tudni azonban, hogy a legtöbb viselkedési függőség az adott tevékenységet űzők 1-2%-a esetében fordul csak elő, ennyiben jóval ritkább, mint azt egyébként laikus módon feltételeznénk. Fontos még, hogy a viselkedési függőség többnyire csak tünet és legtöbbször mélyebb zavarok, problémák fordulnak elő a hátterében, így a gyerekkori videojáték függőséget is érdemes tágabb (családi, iskolai) kontextusban is vizsgálni.

Mindkét téma kapcsán elmondható tehát, hogy nem teljesen fekete-fehér a helyzet, például a legtöbb kirívóan erőszakos cselekmény hátterében a valahol félresiklott szocializáció, a rosszul működő társas kapcsolatok (szülőkkel, testvérekkel, osztálytársakkal…), a meg nem értő szélesebb társadalmi közeg (például iskola) és a társadalmilag elterjedt ellentmondásos viselkedésminták bonyolult viszonya áll. Egészen biztos, hogy nem lehet annyi mindent a videojátékok rovására írni, amennyit általában a média szeretne, vagy a többségi társadalom hisz a rendszerint morális pánikkeltésnek köszönhetően. A legjobb, amit tehetünk, ha a témával kapcsolatban egy újabb hírt hallunk vagy egy friss kutatási eredményről olvasunk, hogy megőrizzük a szkepszisünket. A videojátékok ugyanis erőszakosak lehetnek és függőséget okozhatnak, de a játékosoknak csak egy elenyésző kisebbsége lesz a videojátéktól tényleg erőszakosabb vagy függő – ők viszont nem véletlenül.

Szülői tipp:

A The Center for Internet and Technology Addiction oldalán található egy viszonylag rövid, 17 kérdésből álló teszt a videojáték függőségről (angolul tudók előnyben). Ha felmerül a gyanúja, hogy gyermeke függő lehet, első lépésként érdemes vele kitölteni a tesztet. Amennyiben a teszt eredménye ezt megerősíteni látszik (7 pontnál többet érnek el), kérjen nyugodtan segítséget, első körben fordulhat az iskola pszichológushoz vagy egyéb pszichológushoz. (Fontos: a teszt önmagában még nem alkalmas diagnózisra, csak segít annak eldöntésében, hogy érdemes lehet-e külső segítséget kérni.)

Radikális módját választotta egy svéd apuka, Carl-Magnus Helgegren, újságíró és egyetemi oktató arra, hogy megtanítsa gyermekeinek mi a különbség a videojáték és a valóság között. Elvitte az akkor 10 és 11 éves gyerekeit Izraelbe, korábban háború sújtotta helyekre és megmutatta nekik, hogy milyen egy háború testközelből (például katonákkal készítettek interjút, meglátogattak egy menekült tábort). Azóta a fiúk sem úgy néznek a videojátékokra és az abban mutatott erőszakra, mint azelőtt. Ha gyermeke játszik erőszakos videojátékot, akkor beszélgessen el vele Helgegren történetéről, kérdezze meg, hogy gyermeke hogyan reagálna egy hasonló utazásra. Beszéljék meg, hogy mi lehet a különbség egy játékbeli és egy valóságos háború között.

Címlapkép: istock / PaSta77

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!