A videójáték-függőség kapcsán enyhülni fog a pánik...

Mit tudunk jelenleg a videojáték-függőségről? Mekkora veszéllyel állunk szemben? Király Orsolyával, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének kutatójával beszélgettünk.

2019.04.23 Kákonyi Dávid

Milyen kutatások zajlanak az ELTE-n a videojáték-függőséggel kapcsolatban?

Prof. Demetrovics Zsolt vezetésével 2009-ben mélyültünk el a témakörben, leginkább diagnosztikai szűrőkérdőívek fejlesztésével (amelyekkel a probléma kockázatának mértékét lehet felbecsülni) és játékmotivációkkal foglalkozunk. Gyakran bekapcsolódunk országos szintű kutatásokba, illetve olyan kutatásokat is végzünk, amelyekbe kimondottan játékosokat vonunk be. 2013 óta pedig havonta írunk pszichológiai témájú cikkeket a GameStar magazinba, és ők segítenek az olvasóikat bevonni a kutatásainkba. Ez az együttműködés rendkívüli segítség a munkánkban.

Mi mondható el jelenleg a függők számáról?

A játékosok száma most még növekszik, de egy ponton nyilván elér majd egy határt, ahol meg fog állni. A függők aránya a kutatások alapján viszonylag stabil, de a játékosok számának növekedése miatt várhatóan a függőké is emelkedik még egy darabig. Az viszont, hogy egyre nagyobb a pánik a szülők körében, egyértelműen érezhető.

A szűrőkérdőíveket használó kutatások alapján elmondható, hogy azoknak az egyéneknek az aránya, akiknek az esetén felmerül a függőség kockázata, valahol 1 és 5% között mozog. A legmagasabb előfordulási arányokat az Ázsiai országokban (Kína, Korea) mérték. Fontos tudni azonban, hogy szűrőkérdőívekkel csak a függőség kockázata becsülhető, az orvosi értelemben is függőnek tekinthető betegek száma ennél jóval alacsonyabb, becslések alapján jóval 1% alatt lehet még a fiatalok körében is.

Az Y generáció felnövekedésével az lenne az ésszerű, hogy a szülők mára megértőbbek a gyermekeik videojátékozási szokásaival, és csökken a köztük lévő generációs szakadék. Ez téves gondolatmenet?

Szerintem ez még odébb van. A mai napig rengeteg szülő jön hozzánk aggódva az előadások után, hogy a gyereke minden este együtt játszik a barátaival, és erről szól minden gondolatuk. Pár percen belül aztán kiderül, hogy a gyerek közben az iskolában és azon kívül is jól teljesít, és általában is jól érzi magát. Ilyen esetekben felesleges a túlzott aggodalom. Ahogyan a tévé körül is hatalmas volt a pánik húsz-harminc éve, valószínűleg lassan ez is enyhülni fog.

Helyes hozzáállás időkeretet szabni a gyereknek, hogy ennyi meg ennyi órára ülhet a játék elé?

Fontos, hogy mi szabjuk meg, hogy a gyerek mit és mennyit játszhat, de az hogy fix, egy-két órás keretet határozunk meg, sokszor konzultáció és párbeszéd nélkül, nem a legjobb megoldás. Jobb arra törekedni, hogy ez az időintervallum közös megegyezésen alapuljon, és a gyerek is megértse, miért rossz, ha öt órát játszik naponta. Másrészt – bár a szülők ennek gyakran nem tulajdonítanak kellő jelentőséget –, a játékok játékegységekre oszlanak (pl. körök, meccsek), melyek a legritkább esetben esnek egybe a fix 1-2 órás intervallummal. Ha a gyermek egy párharc közepén szülői kényszerből lép ki a játékból, azzal cserbenhagyja barátait/csapattársait, ami plusz feszültséget kelt benne, és egészen biztos, hogy haragot vált ki benne a szülei irányába. Tehát adott időtartam helyett a játékegységek mennyiségét kellene szabályozni. Az iskolai teljesítmény játékokkal történő jutalmazása vagy büntetése sem a legjobb megoldás, hiszen felértékeli a játéktevékenységet, túlzott vágyakozást kelt a gyerekben.

Te milyen prevenciós eszközöket javasolnál?

Általában elmondható, hogy egy szakértő frontális előadása az osztályteremben nem a leghatékonyabb módszer. Nagyon jó példa ellenben egy volt kollégám kezdeményezése, akik a XIII. kerületben egy drogfüggőség tematikájú szabadulószobát hoztak létre, melyben a fiataloknak egy függő elméjéből kell megszökniük. A feladatok is erre a témára épülnek, és játékosan oktatnak. Sok esetben azonban a leghasznosabb nem is a gyerek, hanem a szülő bevonása, érzékenyítése, mert gyakran az, hogy a gyerek „állandóan” játszik, csak tünete egy komolyabb problémának: például a szülő nem figyel eléggé oda a gyerekre, illetve nem tud elég alternatívát nyújtani számára a szabadidejének eltöltéséhez, a sporthoz és a szociális élethez. Ha a szülők tudnak őszintén nyitottnak és nem ítélkezőnek lenni a videojátékokkal kapcsolatban, felhasználhatják őket arra, hogy beszélgetést kezdeményezzenek a gyerekkel, és többet tudjanak meg róla. Például azáltal, hogy megértik, miért szeret játszani, mi motiválja őket leginkább: a másokkal való közös játék, a versengés, vagy esetleg a hétköznapok előli menekülés. Sok szülő kívülről, például szakértőktől vagy tanároktól várja a segítséget, miközben a legfontosabb pont az lenne, hogy ők maguk nyissanak a gyerekek és azok hobbija, érdeklődési köre fele, valamint az, hogy ők maguk jó példát mutassanak.

Magyarországon van szervezett segítségnyújtás a videojáték-függők számára?

Nem, sajnos egyelőre nincsen. Az egyik fő akadály, hogy eddig nem volt pontos definíciónk a betegségre, és orvosi kódja sem volt. Lévén, hogy a probléma természete más függőségekéhez hasonló, azoknak a kezelőhelyeknek egy része, amelyek drogfüggőket, alkoholbetegeket vagy szerencsejáték-függőket fogadnak, a videojáték-függők számára is elérhetőek. A közeljövőben változást hozhat, hogy tavaly az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megalkotta a videojáték függőség (vagy, ahogy ők nevezték, játékzavar) definícióját. Ennek alapján a pszichiátriai osztályokon lehet majd ilyen BNO kóddal (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) diagnosztizálni és kezelni betegeket.

Játékzavarról akkor beszélhetünk, ha a következő tünetek tartósan vagy ismétlődően fennállnak egy legalább 12 hónapos időszak alatt: (i) a játékos elveszti az irányítást a játékkal töltött idő felett, (ii) elhanyagolja a mindennapi teendőit, nem kötik le azok a szabadidős tevékenységek sem, amelyekben korábban örömét lelte, (iii) a negatív következmények ellenére folytatja a játékot, még akkor is, ha szembesül annak káros hatásaival (pl. csökken a munkahelyi vagy iskolai teljesítménye, romlanak a társas kapcsolatai, elhanyagolja magát).

Külföldről hallani példákat intézményes módszerekre. Milyen példák léteznek állami szintű beavatkozásra a videojáték függőség elleni küzdelemben?

Ázsiában próbálkoztak például azzal, hogy este nyolc és reggel hat között a 18 év alattiakat nem engedik internetezni, vagy három órányi játék után a karakterük már nem fejlődik tovább, hanem éppen ellenkezőleg, gyengülni kezd. Ezeknek a szabályozásoknak a sikerességéről azonban nincsen megbízható információ, annyi bizonyos, hogy nem átütő. De mint már említettem, nem a játék mennyisége a fontos, hanem az, hogy milyen szerepet játszik az életünkben és milyen hatása van, ezért nem is gondolom, hogy ilyen vonalon kéne elindulni. Az állam feladata leginkább a megelőzés és a kezelési rendszer fejlesztése kéne legyen, segítséget nyújtani a betegségben szenvedőknek. A Távol-Keleten erre is láthatunk példákat, sok dedikált klinika működik, ahol internetfüggő kliensekkel foglalkoznak. Ők népegészségügyi problémának tekintik az internetfüggőséget, igaz, ott többeket is érint.

A piacot uraló játékok többsége a férfiaknak szól. Ez az oka, hogy a probléma is őket érinti leginkább?

Valóban, a videojátékosok, és így a játékfüggők többsége is férfi, aminek egyik oka mindenképpen az, hogy a versenyszellem is a férfiakra jellemző inkább, mely általános evolúciós okokra vezethető vissza. Érdekes azonban, hogy a „gamerek” között a problémás játékosok aránya már nem feltétlenül magasabb a férfiak körében. Az elkötelezett játékos lányok között sajnos szintén vannak olyanok, akik a függőség jeleit mutatják.

Hány óra játékidő felett nevezünk valakit gamernek?

Ez egy nehéz kérdés, mert ezt sem a játékidő határozza meg, de több kutatás is arra az eredményre jutott, hogy az intenzíven játszók átlagosan körülbelül heti 20 órát töltenek videojátékokkal.

Gyakran olvashatóak vészjósló vélemények a tömegközlekedési eszközökön telefonukba búvó felnőttekről is. Te hogyan látod ezt?

Arra nem mernék fogadásokat kötni, hogy hová tart az emberiség, ha az emberek a metrón nem szépirodalmat olvasnak, hanem Candy Crush-t játszanak, de 30 évvel ezelőtt sem olvasott mindenki szépirodalmat a metrón. Ha valaki otthon és a munkahelyén is helytáll, jól érzi magát a bőrében, és útközben játszik a mobilján, szíve joga. Arra viszont ügyelni kell, hogy a családban lefektetett szabályok mindenkire érvényesek legyenek. Ha vacsora közben a szülő a telefonját nyomkodja, nehéz hitelesen elvárni az ellenkezőjét a gyerektől.

Milyen különbségek vannak a fiatal és idősebb gamerek között?

Főleg motivációs. A fiatalabbak impulzívabbak, jobban szeretnek lövöldözni, kiélni az agressziót. Az idősebbek a nyugodtabb, gondolkodósabb, stratégiai játékokat részesítik előnyben.

Látható különbség a függők arányában, ha különböző társadalmi rétegeket vizsgálunk?

Talán a szakiskolákban a legnagyobb a probléma mértéke, 15 éves kor környékén, de más életkorokban és más iskolatípusokban is vannak érintettek. Ezekben a családokban sajnos kevesebb figyelem jut a gyerekekre, és általában alacsonyabb a kommunikációs kultúra szintje is.

A játékipar egyik pár éves újítása volt a loot boxok megalkotása, melyek talán a kaparós sorsjegyekre hasonlítanak leginkább. Valóban súlyos a probléma? (A loot boxokról korábbi cikkünkben olvashatnak bővebben.)

A loot box egy pár éve befutott találmány, mellyel a mai mikrotranzakciós játékipari modellt szolgálják ki, azaz hogy olcsón vagy akár ingyen vásárolhatsz meg egy játékot, de a gyorsabb előrejutáshoz, kiegészítőkhöz, extra tartalmakhoz sok kisebb összeget kell kifizetned. Sok szakértő érvel amellett, hogy ez nem olyan, mint a szerencsejáték, hanem ez konkrétan szerencsejáték a videojátékokon belül. Ez pedig azért is fontos kérdés, mert amíg a hagyományos szerencsejátékok  szabályozva vannak, addig a loot box-ok egyelőre nincsenek.

Tehát a videojáték-függőség a szerencsejáték-függőséggel vonható párhuzamba?

Azért állítják ezt a két függőséget gyakran párhuzamba, mert mindkettő viselkedési függőség, vagyis az érintettek nem valamilyen kémiai anyagtól (drog, alkohol stb.) függenek, hanem egy viselkedési mintázattól.  Ami a videojáték-függőség lefolyását illeti, egyelőre nagyon keveset tudunk róla. Egyéni beszámolók szerint (amik nem általánosíthatók) vannak olyan esetek, ahol egy mélypont elérése után az egyénnek sikerül változtatnia, és akár szakmai segítség igénybe vétele nélkül is képes felépülni, szemben más függőségekkel, köztük a szerencsejáték függéssel is, melyeknél a felépülés legtöbbször egy nagyon hosszadalmas és küzdelmes folyamat.  Nem tudjuk azonban, hogy azok a videojátékos esetek, amelyeknél az érintettek önerőből képesek a változtatásra, eredetileg mennyire voltak súlyosak, így további kutatásra van szükség ahhoz, hogy többet tudjunk a betegség lefolyásáról és természetéről.

Az esportok növekvő támogatottsága nem normalizálja túlzottan a videojátékozást?

A félelem véleményem szerint nagyobb annál, mint ami reális lenne. Az esport veszélyét én inkább abban látom – más élsportokéhoz hasonlóan –, hogy nagyon fiatalon kell mindent feláldozni érte. Ebben a sportágban 12-14 évesen már profi játékosokról beszélhetünk, akiknek nagyon korán kell nagyon komoly áldozatokat hozniuk a siker érdekében, és amikor már nem tudnak többé az esporttal foglalkozni, és abból megélni, kérdés, hogy sikerül-e könnyen karriert váltaniuk.

Sokkal nagyobb ellentmondást látok más területeken. Például, hogy a pálinka erőteljesen reklámozott nemzeti érték, miközben a szakemberek szerint tömény alkoholt egyáltalán nem kellene az embereknek inniuk, mert rendkívül egészségtelen. Szemben a pálinkával, a videojátékokkal, és magával a videojátékozással, mint szabadidős tevékenységgel nincs gond, sőt. Egyre jobb videojátékok vannak, amik által tanulni, fejlődni lehet, és barátságokat is köthetünk. A kérdés az, hogy ez a tevékenység gazdagítja az életet, vagy elvesz belőle. Lehet ezt a szabadidős tevékenységet is úgy űzni, hogy az gazdagítsa az ember életét, amennyiben nem ez az egyetlen örömforrás.

  12 kép

Fotó: Kákonyi Dávid

Király Orsolya (ELTE) kutatási területe 2011-től az online játék addikció feltérképezése Dr. Demetrovics Zsolt vezetésével

Címlapkép: itock / FOTOKITA

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!