A legnagyobb ellenséged: a legjobb barátod

Az a helyzet – hiába hárítjuk a beismerést – hogy a legaddiktívabb „szert” még mindig nem azonosítottuk. Túlságosan fájna a leleplezés. Annyira, hogy inkább a gyerekeinket is kiszolgáltatjuk neki, semmint hogy szembenézzünk veszedelmes voltával. Igen, igen, az okostelefonra gondolunk.

2020.03.01 Mihalicz Csilla

A szülők sokat dilemmáznak azon, hogy milyen életkorú gyereknek adjanak a kezébe először okostelefont? Felismerik, hogy ezzel kezelhetetlen lavinát indítanak el?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): A legfőbb probléma szerintem éppen az, hogy nem. Nincsenek tisztában a valódi veszélyekkel, illetve az gondolják, hogy a telefon és az egyéb kütyük ártalmatlanok. Legfeljebb külső veszélyekre gondolnak: internetes bűnözőkre, szexuális zaklatókra, stb. Holott ezek sokkal kisebb számban jelentenek veszélyt – mondjuk száz gyerekből egyet érnek el. Ami persze borzasztó, de a többi 99 is folyamatosan veszélyeztetett, a napi használatból kifolyólag. Minél fiatalabb egy gyerek, annál kiszolgáltatottabb, elsősorban azért, mert az idegrendszere még kiforratlan, az önkontrollja sem kimondottan legendás. A felnőtteknek is gondot okoz, hogy korlátot szabjanak a kütyüzésnek, a gyerek pedig erre végképp képtelen, hiszen ez az instant, színes-szagos világ azonnal beszippantja. Ha a szülő annyira meggondolatlan, hogy már az óvodás, netán a bölcsődés korú gyerekének is átengedi a telefonját, hogy játsszon vele, mesét nézzen rajta napi rendszerességgel, az bizony figyelemzavart, viselkedési és később tanulási problémákat generálhat.

De miért? A villódzó képernyő ártalmaira gondoljunk?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Többre. A gyerek idegrendszere idomul ahhoz a világhoz, amelyben már egy kattintással ingerzuhatag éri. Míg az iskolában egy 45 perces órán végig koncentrálnia kell, valami unalmasra, és meg kell dolgozni a sikerért itt elég időnként egyet kattintani. A telefont nagyon jól kitalálták a szórakoztatásra: szinte elvarázsolja az agyunkat. Ezt teszi a gyerekekkel is, csak míg én felnőttként tudom azt mondani, hogy jó-jó, nagyon szórakoztató, de most dolgoznom kell, a családommal foglalkozni, aludni. A gyerek viszont - ha hagyjuk - teljesen bele tud feledkezni. Ha a szülő nem lép közbe, képes egész nap a telefonját bűvölni, pontosabban az bűvöli őt, és ez egy kisgyereknél bizony sokkal károsabb.

Az idegrendszerét milyen kár éri ezzel?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Hamis működésmódra készteti. A való élet nem arról szól, hogy mindig instant az van, amit ő akar. Időnként kell némi türelmet tanúsítani, elviselni, hogy nem úgy történik minden, ahogyan szeretné. Míg a valóságos játék folyamatos interakció: kergetőznek, dobálják egymásnak a labdát, megvárják, míg a másik lecsúszik a csúszdán, satöbbi, a virtuális játékban mindig ő van a középpontban. A telefon voltaképp hétköznapi értelemben „antiszociális” viselkedésre neveli a gyerekeket. Minél fiatalabb életkorról beszélünk, annál intenzívebbek a negatív hatások.

De vannak hasznos tanulóprogramok, applikációk hatások is... a kis digitális bennszülöttekre roppant büszkék szoktak lenni a szülők, amikor, még beszélni, menni sem tudnak, de már elbűvészkednek az érintőképernyőn. Ez valóban arra utal, hogy különleges képességekkel megáldott generáció cseperedik?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): A fiatal generációknak mindig van affinitásuk az új dolgok iránt. Ezeket a kütyüket eleve úgy tervezik, hogy egyszerű legyen kezelni: húzd jobbra, nyomd meg oldalt, tehát az egészen kicsi gyerek is elboldogul a feladattal. Igen, tanulnak közben, de mit? Nagyon szoktak örülni a szülők, amikor az óvodás gyerek idegen szavakat tanul ezek segítségével. Csakhogy a gyakorlat azt mutatja, hogy miközben megtanulnak 20-30 angol kifejezést, azzal párhuzamosan nem tanulnak meg 200-300 magyar kifejezést. Mert nem beszélgetnek. A gyerek pszichéjének az a hasznos tanulás, ha egész lényével tanulhat. Mindent megfog, szájába veszi, megtapogatja, ízlelgeti a dolgokat, használja a szavakat, kérdez, utánoz stb. Érdekes látni, hogy a digitális eszközökön nevelkedett gyereknek frusztrációt tud okozni, ha elé teszünk pár fa építőkockát - úgy akarja ezeket egymásra tenni, hogy elhúzza a kocka felszínén az ujját, mintha csak érintőképernyő lenne. Mi, felnőttek, ismerjük, látjuk a különbséget a digitális, meg a valóságos világ között, ők viszont, akik most tanulják, hogy milyen a világ, nem.

A közlekedési eszközökön gyakran megfigyelem, hogy az emberek amint felszállnak, előveszik a telefont. Valódi jelenlét helyett a virtuális térben tartózkodnak – és még csak azt sem mondhatnám, hogy ott nem éri őket frusztráció. Jobb volna ehelyett bambulni a buszon?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Persze, hogy nyomkodják a telefont, de ez pótcselekvés, ami sokszor nem hogy pihentetne, de fölöslegesen és folyamatosan további információval bombáz, és stimulálja az idegrendszert. Bambulni azért jobb, mert közben az ember belülről kifelé dolgozik. Kicsit álmodozik, feldolgozza, ami előtte történt, filozofál, lazul. Míg a telefon még plusz inger, holott ingerekkel eleve túl vagyunk terhelve. Nagyon hiányzik az idegrendszerünknek a csend és a nyugi, az, hogy kint legyünk a mezőn, és csak nézzük a szélben susogó fákat, a felhőket, miközben a gondolataink a saját természetes, nyugodt medrükben áramolhatnak.

Mikor beszélhetünk telefonfüggőségről?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Muszáj szétválasztani e kérdésben a gyereket a felnőttől. Az utóbbi esetében a függőség úgy értelmezhető, hogy van egy normális állapot, amihez képest eltolódnak a fontossági hangsúlyok a függőség tárgya irányában. Gyerek esetében viszont, akinek éppen alakulnak a normái, ez az eltolódás sokkal komolyabb probléma. A függő embert el lehet küldeni elvonóra, és némi küzdelem árán - szerencsés esetben - vissza tud térni a szerhasználati zavart megelőző állapothoz. Míg, ha a gyerek idegrendszere, gondolkodása, személyisége a kütyükkel összefonódva alakul, akkor nála nem lesz „előtte” állapot, amihez vissza lehetne térni. Tehát náluk ezt sokkal nehezebb korrigálni, hiszen a kütyühöz kötöttség nekik a „természetes” állapotuk.

Már az is káros, ha a gyerek rimánkodására a szülő odaadja pár percre a telefonját?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Igen. A WHO ajánlása szerint 2 éves kor alatt a gyerek 0 percet tartózkodjon a digitális világban. Nem neki való. Ehhez képest én is láttam olyan szülőt, aki utazás közben folyamatosan tartotta a babakocsiban fekvő gyerek szeme elé a telefont. Sokan pelenkázás közben is ezzel érik el, hogy nyugton maradjon a pici. 3-4 éves kortól lehet a kisgyermeket lassan beengedni a mozgóképek világába: megnézni együtt - fél óránál nem hosszabb ideig – valami mesét, aztán beszélgetni róla.

Vekerdy Tamás egész életében arról beszélt, hogy a könyvből, még inkább a fejből mesélt történetekkel nem egyenrangú a képernyőn nézhető mese. Ehhez képest ma már arról beszélünk, hogy az ne legyen több fél óránál.

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Igen, ha mesélünk a gyermekünknek az ezerszer jobb, de ha már ott tartunk, hogy bevezetés a digi világba, akkor mese után menjünk el sétálni, és beszélgessünk arról, hogy kinek mi tetszett, melyik szereplő volt szimpatikus, mi lett volna, ha…, mi volt a tanulság - és így tovább. Amikor képernyőt néz a gyerek, az fantasztikus inger, de a Disney-filmek is sok olyan kérdést felvetnek, amelyekkel nem biztos, hogy jó őt magára hagynom. A mondott/olvasott mese sokkal inkább tud a személyével találkozni, és kifejteni gyógyító erejét, így tudja a gyerek feldolgozni a mese segítségével a benne levő feszültséget, frusztrációt, dühöt.

A kamaszkor még sokkal nehezebb, amiatt, hogy a szülőknek folyamatosan kell egyensúlyozniuk a korlátok állításával, hogy lehetőleg a gyerek maga tanuljon önmérsékletet. Hogyan lehet őt ebben segíteni?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Az nagyon idejétmúlt koncepció, hogy a szülő próbálja meg kontrollálni a gyereket. Abban a pillanatban, amikor okostelefont vett neki, valójában kimondta: mostantól felnőtt vagy. Adott neki egy világot, amelyben ő az Isten. Az interneten minden gyerek - akárhány éves is - funkcionális felnőtt. Nincsenek előtte korlátok. Tegyük fel, hogy 10 weboldalból kettő megkérdezi, elmúltál e 18 éves - 10-ből 10 hároméves már tudja, mire kell ilyenkor kattintani, hogy továbbléphessen. Amikor tehát saját okostelefont veszünk a gyereknek, fel kellene világosítanunk szexuálisan - hiszen bármikor belefuthat szexuális tartalomba -, ismertetnünk kellene az internetbiztonsági alapelveket - hiszen bármikor akadhat adathalász vagy bűnöző hálójába. Ez a felvilágosítás nyilván el szokott maradni. Hiányzik hozzá a megfelelő tudatosság és kultúra. Amikor a serdülőkorú gyermek szülőjének először jut eszébe, hogy magára hagyta a gyerekét a digitális világ dzsungelében, amelynek farkastörvényei között kis digitális Maugliként nevelkedett, és virtuális legyek urát játszik, akkor már általában baj van az iskolában. Például, mert Klárika nevében létrehoztak egy facebook-profilt és ráírogatnak a tanárokra. A 14 éves fiatalok már rendszeresen találkoznak a szexting jelenségével (írott vagy képi szexuális üzenetek) - és ez tényleg csak a jéghegy csúcsa, a felszín alatt sokkal mélyebb problémák vannak. Amire nem az a válasz, hogy elkezdünk azon gondolkodni, hogyan korlátozzuk a telefonhasználatát.

A probléma azt hiszem, ott kezdődik, hogy a szülő a saját szorongásait ellensúlyozva folyamatos elérhetőségben szeretné tartani a gyerekét egy digitális pórázzal. Holott amikor még nem volt okostelefon, és a világ semmivel sem volt kevésbé veszélyes, elbírták azt a feszültséget a szülők, hogy délutánig nem tudnak kapcsolatba lépni a gyerekükkel. Durva, ha azt mondom, hogy a szülő biztonságérzetéért lett beáldozva a gyerek szabad fejlődése?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Nem. A telefont nyugodtan nevezhetnénk digitális gardedámnak, és ezek a funkciók, amelyeket a szülők lepasszolnak rá, valahol biztosan megbosszulják magukat. Elgondolkodtató, hogy amikor a gyerekek telefonfüggőségére az iskolában azt a megoldást találják a tanárok, hogy jó, akkor nem lehet náluk telefon napközben, és azt kérik, hogy a gyerek ne is hozzon, vagy elzárják szekrénybe, akkor mindig van sok szülő, aki tiltakozik, mert elképzelhetetlennek tartja, hogy ne tudja bármikor elérni a gyerekét.

Tegyük fel, hogy valaki ezekről másképpen gondolkozik, mint az átlag, és nem hiszi, hogy a gyerek a kütyüktől fejlődik. Mit tegyen, hogy a gyereke ne legyen különc, hátrányos helyzetű pária egy másfajta közegben, ahol esetleg azért fogják csúfolni, mert nincs okostelefonja. Mi jobb: úszni az árral, vagy vállalni a különcség ódiumát?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Ez két rossz megoldás. Visszadobom a labdát: mi jobb, arra nevelni a gyerekemet, hogy halálra dolgozza magát, vagy arra, hogy hajléktalanként tengődjön? Én inkább egy harmadikat propagálnék. Nem érdemes ráhagyni a gyerekre, hogy ússzon az árral, se azt mondani, hogy akkor mi magányos harcosok vagyunk és nekimegyünk mindenkinek. Az tud működni, ha elkezdjük behozni a lemaradásainkat. A technológia annyira felpörgött, hogy az oktatás, az egészségügy, a jogrend több évtizeddel elmaradva kullog utána. Ha egy szülő látja a veszélyeket, de nem akarja követni a mintát, akkor beszélgessen erről gyermekével, szülőtársakkal, tanárokkal, az iskola vezetésével. Akkor tud valami változni, ha az közösségi szinten történik. Nagy valószínűséggel sok szülő és a legtöbb igazgató egyet fog azzal érteni, hogy nem szabad hagyni a gyerekeket elveszni a virtuális világban. Akár a házirend szintjén is lehet foglalkozni azzal, hogy mit csinál a gyerek az iskolában a kütyüjével: tudatosan használja, tanóra keretében, vagy csak a tanulás szabotálására? A sok kérdéssel kinyílik egy új fejezet, és elindul valami egy harmadik opció mentén. Szerencsére egyre több ilyen kezdeményezést látok, általában pozitív eredménnyel. Megesik, hogy a szülők, tanárok, vagy éppen diákok megnyerésére, a generációs szakadék áthidalásához elkél a külső segítség, ezért is járom az országot ezzel a témakörrel.

Telefonukat csapatban nyomkodó fiatalokat látva sok szülő azt mondja: nincs semmi gond, hiszen ők így vannak együtt, így kommunikálnak. Egyetért ezzel?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Igen is, meg nem is. Nem baj, hogy használja a technológiát a fiatal generáció. Probléma akkor van, ha elvész benne. Nem gond, ha csetel, az már inkább, hogy a fiatalok zöme az online közlésmódot választja, és egyre nehezebben kommunikál valóságos helyzetekben.

Az a probléma, hogy az életet a telefonján nézi, ahelyett hogy élné?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Azért éli is, másképpen, mint a szüleinek generációja. Inkább az a gond, hogy évről évre csökken a fiatalok szókincse. Meg az, hogy ha nincs telefon, egyre nehezebb a másik szemébe nézni. A „kérem”, meg a „köszönöm” kiveszőben levő szavak, helyette úgy kommunikálnak egymással offline is, ahogyan online szoktak: nem a másikhoz beszél, hanem a másikról ejt el kommenteket. Ami általában valami trollkodós odaszúrós komment, és aki erősebbet tud mondani, az kap több kacagást, offline lájkot, a szurka aztán körbe jár, és senki sincs biztonságban. Az érzelmi intelligencia fejlődését nem igazán segíti, hogy az önbecsülést felváltja a lájkvadászat, az önismeretet a magamutogatás, a kommunikációt a LOL meg a WOW, a minőségi emberi kapcsolatokat a nagy tételű szimuláció. Ha több ezer barátom van, és egyszerre tíz emberrel csetelek, akkor szociális vagyok? Még ha közben végig magányosan ülök is a szobámban. A hosszú távú tervezést felváltja a pillanatnyi stimuláció, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy tanulás illetve később munka és karrierépítés helyett közösségi oldalakon posztolgatva, sorozatokkal, videójátékokkal telnek el évek. A pszichológiai egészségünk legfontosabb aspektusa az, hogy a stresszt és a negatív érzelmeket hogyan kezeljük. Tanulunk belőle, fejlődünk általa, vagy a kütyüket tökéletes figyelemelterelésként használjuk minden problémánkra. Utóbbi esetén az a gyerek, aki 8-9 éves korában megkapja az első okostelefonját, és korlátozás nélkül használja, abból lesz 18-20 éves korára olyan fiatal, akinek az érzelmi intelligenciája nyolcéves kora után hézagosan, töredezetten fejlődik és működik. Például a munkahelyén az első visszajelzés után fölmond, mert nem bírja elviselni a kritikát, vagy kitartás hiányában képtelen végig vinni egy projektet, nem nő fel, nem költözik el otthonról, stb.

Ha jövőkutató lenne, azt kérdezném, mostantól ilyen lesz a világ?

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Több tendencia is látszik. Az egyik az, hogy a nyugati társadalmakban például egyre kevésbé vállalnak a fiatalok elköteleződést, párkapcsolatot, gyereket. Japánban már trendszerű jelenség, hogy mivel az élet tele van nehézségekkel, a fejünkben elképzelt ideálik pedig ritkán teljesülnek, egyre többen vonulnak vissza az élettől. Nem akarnak, munkát, nem akarnak párkapcsolatot, de még nemi életet sem mert az is „macerás”. Inkább bezárkóznak a saját világukba, és testi lelki szükségleteiket megoldják a technológia által. Szépen ível felfelé a digi-szexualitás, vagyis amikor valaki elsősorban a technológia által közvetített eszközökkel él nemi életet - gondolok itt a szexrobotokra, vagy a szextingre, a pornóra, a szexchat-re, hologramokra, és sorolhatnám. Megvolt az első férfi, aki elvett egy hologramot Japánban

Végül is ez a trend megoldaná a Föld népességproblémáit…

Tóth Dániel (Pszichológus Pasi): Igen, méghozzá háború nélkül. A másik út az, hogy tudatosan kezdjük el használni ezeket a dolgokat, odafigyelünk magunkra és egymásra, a technológiát pedig visszarakjuk a helyére, hogy eszköz legyen, és ne a mindennapjaink alfája és omegája. Ha valaki úgy érzi, hogy ez nehéz feladat, nincs hozzá ereje, az remek, mert akkor ő már szembenézett a problémával. Kezdjen tájékozódni, olvasson és lépjen!

Címlapkép: istock / Halfpoint

Címkék

kütyü szülőknek