Applikációk, ami segíthetnek a józanságban

Végtelen számú applikáció közül válogathatunk manapság. Egy részük kifejezetten a függőknek szól. Ezekből válogattunk.

2020.06.12 Bakóczy Szilvia

Bár a naptárba is róhatod az x-eket, illetve valószínűleg fejben is tartod, mutatok egy appot, amely veled együtt számolja a józanul töltött napokat. Érdemes őket számolni, mert nem mindig könnyű józannak maradni, és jól esik az embernek látni, hogy mekkora eredmény van mögötte. Elég szar hetem volt, rég nem volt annyira rossz kedvem, mint szerdán, de a gondolat, hogy még egy napot a magaménak, a saját győzelmemnek tudhatok, legyőzte annak a vágyát, hogy lehúzzam a redőnyt, igyak egy üveg bort, és ne törődjek semmivel” – olvasható a Józan akarok lenni blogon, a SoberTime nevú mobilalkalmazásról, ami a szerző szerint „egyszerű, mint a faék, mégis hasznos”. És ez még csak egy a sok hasonló, józanságot segítő kezdeményezés közül.

Mert létezik egy Habit Bull nevű alkalmazás is, ami már az új szokásokról szól. Mindegy, hogy az a cél, hogy naponta 6 kilométert sétálj, vagy az, hogy x oldalt olvass minden nap, a mobil app a kitűzött célt tartja számon, és ha teljesült, akkor „pipál” és dicsér. Ami szintén nagyon motiváló lehet az élménybeszámolókat olvasva.

A Sober Grid már egy jóval személyesebb oldal, nekem épp ezért tetszett ez a legjobban. Itt emberek mesélnek magukról, illetve töltenek fel képet egy-egy új hobbiról, ami segített nekik kitölteni a kezdeti űrt, amit az alkohol, illetve egyéb drog megvonása okozott. A képeket lapozgatva mindez tényleg nagyon inspiráló, ráadásul anonim is lehet regisztrálni, ha valaki kerülné a nyilvánosságot. És sokan kerülnék.  

Az egyetlen hátrányuk az említett alkalmazásoknak az lehet, hogy ezek mind igényelnek némi angol nyelvtudást, de ha valaki akár csak alapfokon is beszéli a nyelvet, felfoghatja a nyelvtanulás egyik új formájának is.

Léteznek persze még más jellegű, de szintén a józanodni vágyókat célzó applikációk, amik például különböző motivációs idézetekkel próbálnak inspirációt nyújtani, illetve amik a vallást helyezik a középpontba. És persze mindeközben már itthon is elindult az ötletelés. Utóbbi egyik eredménye a Yoozan.eu, amit az ELTE munkacsoportja tesztelt 2019 év végén. Itt követheted, hogy mit és mennyit ittál, és ez milyen hatással volt a hétköznapjaidra. A 90 lépés program már egy Youtube-on elérhető kezdeményezés, ami napi üzenetekkel segíti a leszokást, ráadásul ezek érintettek szájából hangzanak el. Vagyis itt a közösségi vonal is igen erős.

A 17 évesek között Európában a magyar fiúk isszák a legtöbbet, a lányok a harmadikok a sorban. Vagyis, sokkal több hasonló alkalmazásra lenne szükség.

Címlapkép: istock / Ridofranz

Címkék

kütyü