A szülői kódfejtés alapjai, avagy így olvass a gyerek félresiklott viselkedéséből 2. rész

Az előző cikk folytatásaként, íme, azok a szülői eszközeink, amelyek segítenek gyerekeinkhez olyan közel kerülni, hogy ők hajlandók legyenek legféltettebb érzéseiket is megmutatni, felszínre hozni. És miután az érzelmek esetében – azok felszabadulása önmagában gyógyírt is jelent, így – rögtön megoldást is kapunk az egyes helyzetekre.

2019.02.19 Pethő Orsolya

1. Kettesben töltött idő

 Ez tulajdonképpen a gyereknevelés varázspálcája. Csodaszer, ami olyan, mintha tölcséren keresztül szeretetet töltenénk a gyerekbe, amitől ő ragyogni kezd, és „elfelejt” rosszalkodni. Gyerekeink folyamatosan a figyelmünkért küzdenek. Akinek testvére is van, annak nemcsak a bejövő hívásokkal, sms-ekkel, munkával, házimunkával, „már csak ezt kell elintéznem, és a tied vagyok” jellegű nehézségekkel kell megküzdenie, hanem hasonszőrű konkurenciáival is. Sosem lehet biztos benne, hogy mikor kap figyelmet, az meddig tart, és lesz e még ilyen valaha. Egyfajta „figyelem hiánygazdaság” alakul ki náluk, bármennyit is foglalkozunk velük. Így aztán sosem lesz elég az, amit adunk, mert úgy tűnik, folyamatosan kell érte harcolniuk.

 A kettesben töltött idő nem hagy kétségeket maga után. Minden paramétert világossá teszünk a gyerek számára, így neki nincs más dolga, mint hátradőlni, és élvezni ennek biztonságát. Ezért jóval több, mintha spontán csak sok figyelmet adunk egy gyereknek. Nézzük a szükséges kereteket:

 Mikor, milyen gyakran? Heti egy-két alkalom is csodákat hozhat, de a problémás gyereknél mindennap érdemes rá külön időt szánni. Lehetnek persze spontán alkalmak is, de próbáljuk ki, hogy egy maximum egy hetet felölelő naptárban vizuális módon előre betervezzük ezeket az időket.

 Mennyi ideig fog tartani? Már három perc is óriási eredményeket hozhat, de nyilván jobb, ha hosszabb időre is oda tudjuk adni minden figyelmünket a gyereknek. Egyszerűen állítsuk be az órát, vagy mutassuk meg az órán melyik mutató hol lesz, amikor lejár ez az idő. Ilyenkor a mobil kapcsoljuk ki, a testvért pedig tudjuk valahol biztonságos távolságban.

 Mi a motivációm? „Mert szeretnék, mert nekem van erre szükségem, mert hiányzol, mert szeretnék veled játszani”. Ezt mindennél fontosabb elmondani. Amikor nap mint nap, „csak úgy” különösebb felvezetés nélkül játsszunk együtt a kicsikkel, az is nyilván jólesik, de jóval kevesebb eredményt érünk el vele, mint amikor kihangsúlyozzuk, hogy ez csakis azért van, mert mi, szülők élünk-halunk egy kis közös együttlétért.

 Mivel töltjük az időt? Fontos, hogy a gyerek legyen a főnök! „Azt játsszuk, amit te szeretnél.” És igen, vannak olyan játékok, amelyeket mi, szülők utálunk, de gondoljunk bele abba, hogy: most szeretettel töltjük fel a gyerekünket! Ebbe nem fér bele az alkudozás, hogy „mi lenne, ha mégsem kardoznánk, mert olyan fáradt vagyok, hanem társasoznánk”. Most tényleg az lesz, amit ő szeretne.

Kódfejtés: Mitől lesz a kettesben töltött idő kódfejtése? Miután ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerek mindenféle bánatát, sérelmét ránk zúdítsa, elképzelhető, hogy a közös idő nem lesz olyan idilli, mint ahogyan azt elképzeltük. Sőt. Előfordul, hogy a gyerek valamilyen módon ellenkezik, mintha nem akarná ezt az egészet, például:

  •  Nem tudom, mit játsszunk…
  • Én is el akarok menni nagyihoz!
  • Miért nincs itt a tesóm?
  • Mégis apával akarok lenni!
  • Vagy egyenesen bezárkózik a szobájába, az bizony felhívás keringőre. Valójában ilyenkor ezt kérdezi: „szeretsz-e annyira, hogy így is velem akarsz lenni?” És ha a válasz: nem, akkor sokat rontunk a helyzeten. Ilyesfajta jó válaszok születhetnek erre a helyzetre: „Nem baj, türelmesen megvárom, amíg kitalálod, mit játsszunk. Én szeretnék veled kettesben lenni, nekem fontos, ezért most nem jön vissza a tesód”. Ugyanez lehet apával, nagyival kapcsolatban is. A szoba előtt pedig kitartó hősszerelmesként várni kell és udvarolni. Mert szülői szeretetünk megingathatatlan oszlop, és a gyerek érzelmi viharai nem dönthetik le.

 

2. Hallgatni arany 

Mit szeretnénk a legeslegjobban szülőként, amikor a kicsi sír, hisztizik, vagy bármilyen heves érzelmet fejezi ki? Hogy most azonnal hagyja abba! Meg akarjuk nyugtatni, vagy egyenesen felszólítjuk erre. Megoldást keresünk, prédikálunk arról, miért nem érezheti éppen azt, amit érez, el akarjuk terelni a figyelmét másra. Dühösek vagyunk. De szinte sosem hallgatjuk meg igazán, hogy mi a baja, mi nyomja a kicsi szívét. Amikor azzal a motivációval vagyunk jelen egy hisztiben, hogy pusztán meghallgassuk azt, a vihar előbb-utóbb magától is elmúlik, és újra kisüt a nap. Ilyenkor tulajdonképpen csak hagyjuk, hogy kijöjjön az, aminek ki kell jönnie, miközben az utat kikövezzük szeretettel, biztonsággal, megértéssel. Nézzük az eszközeinket:

Megerősítő mondatok:

Nem tudjuk akármikor, akármilyen helyzetben őszintén kimutatni, felszabadítani az érzéseinket. (Lehet, hogy meg vagyunk lepődve, amikor várandósan, amint kinyílik bennünk valamiféle „szeretetkapu”, folyamatosan sírunk mindenen). Biztonságban, teljes intimitásban vagyunk képesek elengedni, amitől félünk, ami igazán nyomaszt. Ennek az atmoszférának a megteremtésére valók a megerősítő mondatok. Mondjuk ezeket a legnagyobb szeretettel és gyengédséggel:

  • Itt vagyok, biztonságban vagy.
  • Nem megyek sehová, segítek.
  • Itt maradok, amíg ez a rossz érzés el nem múlik.
  • Nyugodtan sírj.
  • Sajnálom, hogy nem a tiéd lett az utolsó süti/nincs kedved oviba menni/elveszett a kedvenc labdád.
  • Mindannyiunknak vannak rossz napjai, ez természetes.

Tükrözés:

Szeretettel, megértéssel a szívünkben (nem robotszerűen!) egyszerűen visszamondjuk, amit a gyerek mond:

  • Nagyon szeretnél még egy sütit enni..
  • Fájt, amikor megütötted a kezedet.
  • Nem sikerült a torony, amit építettél.
  • Nincs kedved suliba menni.
  • Szerettél volna még aludni egy kicsit.

 Csönd:

Szülőként legtöbbször szeretnénk befolyásolni, kontrollálni az eseményeket. Talán a legnehezebb csak hagyni, kísérni a dolgok történését, akár az érzelmek felszabadulását, távozását. A csönd mágikus erővel bír, tanuljuk meg hát egy kicsit befogni a szánkat! (Ezzel a fiam most nagyon látványosan egyetért.)

Nincs egyetlen forgatókönyv, amely teljesen beválik. Vannak gyerekek, akiknél szinte egy szót sem érdemes szólni, vannak, akik nem tűrik ilyenkor az érintést. Meg kell tanulnunk, hogy a gyermekünk milyen segítséggel tudja az érzelmeit elengedni, és melyek akasztják meg a hullámot.

 

3. Felszabadult hancúrozás, játék

Amikor birkózás közben olyan energiával nyom le a fiad, hogy alig kapsz levegőt, amikor labdázásnál teljes erőből vágja hozzád a lasztit, amikor óvó néniként komolyan megleckéztet, biztos lehetsz benne, hogy van mitől megszabadulnia. A gyerekek elsősorban a játékon keresztül dolgozzák fel érzelmeiket, és erre legkevésbé a nyugodt légkörű – egyesek szerint dögunalom – társasjátékok alkalmasak. Minél több a rohangálás, hancúrozás, minél hangosabb, intenzívebb egy játék, minél több benne a nevetés, hülyéskedés, szerepcsere, annál inkább alkalmas erre a célra. Ha ovi után nem kell továbbra is jól viselkedni, hanem ki lehet ereszteni a gőzt, és például rosszgyerekeset, vagy vérmes óvó néniset lehet játszani, magunkkal is jót teszünk, mert a gyerek nem az esti rutint használja majd a feszültség levezetésére.

 

4. Korlátok

A „NEM” néha a legkedvesebb és leghasznosabb szó a nevelésben, ha nem is mindig szó szerint hangzik el. Nagyon nagy szükség van rá. A korlátok biztonságot teremtenek, így hozzájárulnak ahhoz, hogy a nyomasztó érzelmek szabadon tudjanak távozni. Ahogyan az őrjöngő, szüleit éppen csépelő gyereket is magától és a saját agressziójától védjük meg, ha határozottan, de nem erőszakosan lefogjuk a kezeit. Hisz ez is egyfajta NEM. A korlátok védelmet nyújtanak, amelyeken belül szabadon garázdálkodhat a gyerek. Mint a járókában, amikor még kicsi volt. Itt mindent ki lehet próbálni bátran. Néhány korlát:

  • Most már indulunk haza.
  • Megbeszéltük, hogy ez az utolsó mese, ki kell kapcsolnod a tévét.
  • Most elmegyek, de délután jövök érted.
  • Fel kell venned a cipődet.
  • Ez a vacsora, ha nem kéred, legközelebb csak reggelizni tudsz.

Meggyőződésem, hogy mindannyiunkban ott rejtőzik a problémamegoldó-képesség. Bármilyen nehézségen képesek vagyunk túltenni magunkat. Semmi másra nincs szükségünk, mint értő fülekre, szeretettel ölelő karokra, együttérzésre, és annak tudatára, hogy van kinek elmondani a bánatunkat. Valaki, aki nem fog minket kinevetni, bírálni, akit nem zavarunk, nem dühítünk az érzéseinkkel, aki csak meghallgat. Meggyőződésem, hogy ha meg tudjuk mindezt adni a gyerekeinknek, ezáltal egy jobb világot teremtünk.

Pethő Orsolya, pszichológus

Címlapkép: istock / mikkelwilliam

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!