„Ha a szülő kapkod, nem fogalmaz tisztán, ha nem tud egy egyszerű kérdésre világosan felelni, nagy valószínűséggel a gyereke is hasonlóan fog viselkedni!”

Azt gondolhatnánk, hogy az a szülő, aki elviszi a gyerekét a logopédushoz, magától értetődően konstruktív. Számít a szakember véleményére, szívesen veszi a jelzéseket, és megfogadja a tanácsait. De vajon ez így van a valóságban is? És mi a baj ezzel a mondattal a szülő részéről: „Ő ilyen.” Beszélgetés Nagy Rita Gréta logopédussal, szülőkről, gyerekekről, és arról, milyen tükröt tartunk egymásnak.

2019.05.02 Bakóczy Szilvia

2009 óta dolgozol logopédusként. Egyenes út vezetett ide?

Nagy Rita Gréta: Egyáltalán nem. 17-18 évesen kifejezetten nehezen kommunikáltam. Visszahúzódó alkat voltam, és egyáltalán nem szerettem a szóbeli kommunikáció különböző formáit.

Mi segített a változásban? Hiszen mégis logopédus szakra mentél.

Részben egy pszichológus, részben pedig maga a főiskola, ahol muszáj volt rendszeresen szerepelni.

Hasonló gondokkal küzdöttem a főiskola közepéig. De én a kínlódás mögött a korábbi hagyományos oktatási kereteket véltem felfedezni. Hiszen sehol nem szoktunk hozzá, hogy egymás előtt szerepeljünk, egymás szemébe nézzünk, amikor megszólalunk egy-egy órán.

Ebben is lehet valami, de nálam inkább a lelki okok domináltak. Végül a tanítás oldotta fel a szorongást, ahol muszáj volt magam helyett másokra figyelni.

Azt hittem, a sikerélményeket fogod kiemelni.

(Nevet.) Nem nagyon voltak sikerélmények. A tanárok közül talán, ha 1-2 mondta, hogy igazi pedagógusvér csörgedezik az ereimben. Szerencsére én már akkor tudtam, hogy a logopédián belül milyen területekkel szeretnék foglalkozni.

A főiskola után egy darabig intézményi keretek között foglalkoztál gyerekekkel. Ma pedig már magánpraxist viszel. Miből lett eleged?

Intézményi keretek között, legyen az óvoda, iskola vagy pedagógiai szakszolgálat, nagyon nehéz kibontakoznia egy szakembernek, legalábbis az én tapasztalataim szerint. A vezetők között kevesen vállalják fel a kísérletező kollégákat. Ehhez képest a saját praxisomban szabadon ötvözhetem a különböző módszereket. Nálam például van mozgás, hangterápia, artikulációjavítás, beszédtechnika, és persze nyelvlökéses terápia is, mindez ugyanazon az órán.  De nekem volt egy másik nehézségem is, a már említett szabadsághiány mellett. Ez pedig a gyakorlás számonkérésének nehézsége. Nem hoz füzetet a gyerek, nem gyakorol, rendszeresen kihagy egy-egy alkalmat, mi pedig ott állunk tehetetlenül, hiszen a szép szón kívül semmit nem tudunk csinálni. A munkánk egy része így feleslegessé válik, ami a magamfajta eredménycentrikus embereket nagyon zavar. Egy magánpraxisban sokkal könnyebb megállapodásokat kötni szülővel is, gyerekkel is. Elmondom az elején, hogy mik lesznek a keretek, mik a kéréseim, és ha nem tartják ezeket be, leülünk még egyszer. Ha pedig ezek után sem változik semmi, mondhatom azt, hogy sajnos nem működik az együttműködésünk, mert nem tartják be, amit kérek, ezért inkább fejezzük be. Én ugyanis senkitől nem akarok pénzt gyűjteni.

Az emberek többsége értékeli az őszinteséget?

A többségük igen, és képes is változtatni.

Említetted a nyelvlökéses terápiát, ami ma nagyon népszerű Magyarországon. Miért van erre akkora igény?

A „nyelvlökéses” gyerekeknél, felnőtteknél nincs jó helyen a nyelv nyugalmi állapotban, illetve nyelésnél. Utóbbi esetben például csinál egy nyelvlökő mozdulatot. Mindennek nem elsősorban a beszéd szempontjából van jelentősége, hanem azért, mert a nyelv működése megváltoztatja a fogak helyzetét.

Ezt akkor a szülő is könnyen kiszúrhatja?

Igen, bár általában a fogszabályozó orvosok küldik el a gyerekeket logopédushoz a fogszabályzás előkészítéseként vagy a fogszabályzó levétele előtt. Ha ugyanis nem változik a nyelvállás és a nyelv működése, akkor előbb-utóbb ismét fogszabályzóra lesz szükség.

Bevallom, én azt hittem, hogy a beszéddel, hangképzéssel kapcsolatos problémákkal keresnek meg a legtöbben.

Ebben általában kevésbé motiváltak az emberek. Pontosabban, ezekkel a problémákkal, illetve a megkésett beszédfejlődéssel elsősorban nem magánlogopédushoz mennek, hanem igénybe veszik az gyerekekre vonatkozó ingyenes állami ellátást. Persze előfordul, hogy valakinek kevés az ott kapott óraszám vagy nem érhető el a közelben, ilyenkor keresnek meg minket.

Rengeteg szülővel találkozol, milyennek látod őket?

Valaki nyitottan és bizalommal érkezik, másoknál ez utóbbit ki kell érdemelni. De nincs ezzel semmi baj. Ami érdekes, hogy a szülők mennyire sokféleképpen viszonyulnak a gyerekükhöz. Valaki nagyon lelkiismeretes, amit kérek, betartja, a tanácsokat megfogadja, és gyakorol a gyerekkel. Velük könnyű és motiváló a munka. Bár az én munkámnak nem része, hogy a szülőkkel mélyebben foglalkozzam, nem lehet nem észrevenni, hogy legtöbbször a gyerek a szülő tükre. Vagyis, ha a szülő kapkod, nem fogalmaz tisztán, nem tud egy egyszerű kérdésre világosan felelni, nagy valószínűséggel a gyereke is hasonlóan fog viselkedni.

A szülők hány százaléka lelkiismeretes és konstruktív?

(Gondolkodik.) Körülbelül a fele. A többi szülővel kicsit nehezebb. Valakivel azért, mert hárít. Mondok egy példát. Elhozza valaki a tízéves gyerekét egy nyelvlökéses terápiára. Izeg-mozog a gyerek a széken, a szemmozgásán is látszik, hogy nem tud tartósabban figyelni pedig nem kínzom monoton feladatokkal, és különben is tudom, hogy mit lehet egy tízévestől várni. Visszajelzek a szülőnek, hogy itt bizony nemcsak logopédiai probléma van, amire ő ezt válaszolja: „Ő ilyen.” Mások jellemzően hozzáteszik, hogy „mi ilyennek szeretjük őt.”  Amit én maximálisan megértek, a probléma az, hogy ennek a szeretethez semmi köze. De hadd meséljek el egy másik tipikus esetet. Elhoz egy szülő egy gyereket, szintén nyelvlökéses terápiára, de amikor az első alkalommal tesztelem a primitív reflexeket, kiderül, hogy mozgásterápiára is szükség van, mert egy-két kisbabakori reflex a mai napig fennáll még. Megkérdezem a szülőt, hogy volt-e valami probléma a gyerekkel a szülés után, amit egyébként pár perccel korábban már megkérdeztem az anamnézis során. Elsőre azt mondja, semmi, majd amikor a nyaki reflexet említem, kiderül, hogy pár hónapos koráig féloldalasan tartotta a nyakát-fejét, és emiatt Dévényi Anna terápiára jártak. Ezek nélkül az információk nélkül nehezebb a munkánk.

Jól sejtem, hogy a szülőkkel nehezebb, mint a gyerekekkel?

Jól. Nem szeretek panaszkodni, de ennek a munkának ez az egyik fő nehézsége. Nem könnyű a szülők gondolkodását befolyásolni, pedig ez lenne a cél, nem az, hogy a terápia idejére le tudjam választani a gyereket a szülőről.  Előfordul az is, hogy játszma van a szülő és gyerek között, amit szintén könnyű észrevenni.

Fordítsuk meg a kérdést, milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Mindenképp gondolják végig, hogy milyen probléma volt a gyerekkel korábban és a keressék meg az összefüggéseket. Kevesen tudják, hogy a nagymozgások összefüggenek a finommozgásokkal, köztük a nyelv és az ajkak mozgásával, így a hangképzéssel is. Legyenek nyitottak a szakembernél, hiszen segíteni akar. Fogadják meg a tanácsait, és gyakoroljanak a gyerekkel, különben a munka és a pénz kárba vész. És mindenképp vigyék vissza kontrollra a gyereket, akkor is, ha a szakember korábban befejezettnek tekintette a terápiát. Nyelvlökéses terápia esetén ez pár hónap múlva, mozgásterápia esetén ez 1-2 év múlva esedékes. A problémák ugyanis néha visszajönnek, ezért előfordulhat, hogy ismét szükség van egy rövidebb terápiára.

Hét éve vagy vállalkozó logopédus, mik azok a történetek, amikre szívesen emlékszel vissza?

Nagyon sok jó sztori van! Rengeteg gyerekre emlékszem, akinek sikerült változtatni a hangképzésén, tekintetén, figyelmén. Vagy az én terápiám miatt, vagy azért, mert azt más terápiákkal sikeresen kombináltuk. A legjobban azokat a történeteket szeretem, amik valamilyen nem várt jó eredményt hoznak. Tartósan javul például a testtartás vagy a látás, holott eredetileg nem is ezzel kerestek fel. Az ilyen esetek mögött egy sor érték áll, amiben hiszek, ilyen a szakértelem mellett a bizalom és a gyakorlás.

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!