A gyerekek tudják, hogy mit akarnak tudni

Lehet, hogy szülőként kínos nem emlékezni a kovalens kötésre, de az agyunk kiszelektál mindent, amire nincs szüksége. No de lehet ezzel hitelesen tanulásra motiválni egy gyereket?

2020.01.22 Pethő Orsolya

— Anya, mikor volt szükséged arra, hogy tudjad, mi az a kovalens kötés?

— Hmmm, hát semmikor. Rémlik, hogy meg kellett tanulni, de már fogalmam sincs mi az.

— Akkor nekem minek megtanulni?

— Az igazságot szeretnéd tudni? Nem tudom. Vagyis azt hiszem azért, hogy le tudjál majd érettségizni.

Ez aztán a frappáns válasz, amivel tanulásra lehet motiválni egy gyereket, igaz? És tényleg nincsen rá jobb magyarázatom. Szuper iskolába jár, de a kötelező tananyagot ott sem tudják megerőszakolni. Minden, amiért lelkesedik, amitől csillog a szeme, amivel ösztökélés nélkül órákat tud tölteni, és közben magába szívni a rengeteg tudást, mind csak a kötelezők után jön. Időben és energiában is.

Sosem voltam eminens tanuló, tanárok kedvence sem, az egész iskola dolgot valahogy átvészeltem IQ-ból. Lehet, hogy kínos nem emlékezni a kovalens kötésre, de az agyam kiszelektált mindent, amire nincs szüksége, amit feleslegesnek tart, ami egyszerűen nem érdekel. És mennyi szükségtelen dolgot kellett beletölteni, te jó ég! Jobban mondva számomra szükségtelen dolgokat.

Pökhendi lenne azt állítani, hogy mi, felnőttek tudjuk, mire lesz majd szüksége a gyerekeinknek, ha felnőnek. Bizonyosnak lenni benne, pedig egyenesen elmebetegség. Nem tudjuk, mi vár rájuk, de talán az nem változik meg sohasem, hogy végső soron a boldogságot és önmagunkat keressük az életünk során. És ezek a gyerekek már valamilyenek, amikor megszületnek, legtöbbjük elég korán kinyilvánítja, mi az, ami érdekli, lelkesíti, vonzza a világból és mi az, ami nem. Egy ismerősünk azt mondta a lányának, ha elég jó jegyeket hoz, csak akkor tanulhat gitározni. Vajon, ez motiválni fogja arra, hogy több energiát fektessen abba, ami viszont nem érdekli ennyire? Lehet, de élvezni nem fogja jobban, az biztos.

A gyerekekben a legmagasabb minőségű tanulás program fut. Szavunk nem lehet rá, legfeljebb az, hogy nem arra kíváncsiak, amire mi szeretnénk, hogy kíváncsiak legyenek.  Bámulatos, ahogy  egy év leforgása alatt megtanulnak beszélni, járni, mégsem bízunk bennük később, félvállról vesszük a természetes érdeklődésüket. Majd foglalkozhatsz vele, ha már megtanultad, amiről én gondolom, hogy meg kell tanulnod. Ki tudja, mit veszítünk ezzel? Én sejtem: magát az egyediséget, az önazonosságot, hogy felfedezze, miért is jött erre a világra.

A gyerekek mindent tudni akarnak, ami érdekli őket, hegyeket is képesek ezért megmozgatni, és mindent kínszenvedés megtanulni, ami nem érdekes a számukra. Ki fog e derülni róluk, hogy kik is ők valójában, ha pontosan megmondjuk neki, hogy milyenek legyenek, és mit kell ehhez tudniuk? Hány felnőtt keresi erre a választ, miután rájött, hogy semmi kapcsolata nincs azzal az élettel, amibe több tízévet belefeccölt. Egy nap rájön, hogy mindig mások elvárásainak szeretett volna megfelelni, s mindeközben nem derült ki, ki is ő ezek nélkül.

A tanulás öröm, önmagában jutalmazó, úgynevezett intrinsic motiváció, azaz valamiféle belső késztetés hajt minket. Eleve be van építve a rendszerbe - különben már kihalt volna az emberiség, de legalábbis megrekedtünk volna az első szinten. De csakis akkor mozgat belülről, amikor az érdeklődésünk vezeti ezt a folyamatot, és nem más mondja meg, hogy mit kéne tudnunk, sőt, még értékeli is, hogy mennyire jól sikerült mindez. Ilyenkor elképzelhető, hogy extrinsic, azaz külső motivációvá válik a tanulás. Szeretném, hogy szeressen a tanítónéni, szeretnék jó jegyeket, csillagot, elkerülni a megszégyenítést, megkapni a biciklit, ilyenkor ezért tanulok. Nem maga a folyamat okoz örömet, hanem a mézesmadzag, a kilátásba helyezett jutalom, vagy büntetés mozgat. Óriási csapdahelyzet, hiszen egyre nagyobb jutalmakat illetve büntetéseket kell felsorakoztatnunk annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a motivációt. Mert ha nincs nyúl, nem fut az agár sem.

Az érdeklődés az egyik ilyen vezetőszál, ami segít utat találni saját magunkhoz. Legyünk rá figyelmesek, szolgáljuk ki. Persze nem könnyű elengedni a kontrollt, és elhinni, hogy mindössze kellően ingergazdag  környezetet kell biztosítanunk a gyerekek számára, s majd ők kiválasztják, hogy merre indulnak el. Úgysem tudjuk rájuk erőszakolni a tudás iránti vágyat olyasmi iránt, amihez nincsen közük. Előbb hadd gitározzon az a gyerek, s előbb utóbb szüksége lesz a matekra, az olvasásra, a nyelvtudásra ahhoz, hogy megértse az akkordokat, az angol nyelvű dalszövegeket. Akkor már érdekelni fogják ezek is, és mindent megtesz, hogy kielégítse tudásszomját. Nem bízunk ebben a folyamatban és csak azért is, majd mi megmondjuk, hogy mit kell tudnia.

Az érdeklődés a tanulás tökéletes motorja. Amikor valami olyasmit tanulunk, ami érdekel minket, sokkal jobban tudunk koncentrálni, jobb tanulási stratégiákat alkalmazunk, megnő az energiaszintünk, a teherbírásunk, kitartásunk. 

Mit tehetünk hát mi, szülők? Talán beleszólhatunk a tananyagba is, talán nem. De mindenképpen figyelhetjük, támogathatjuk a gyerekünk érdeklődését, segíthetünk azt fenntartani, illetve a  már meglévőt használni olyasvalaminek a  megértésére, ami nem érdekli. A matek ott van mindenben, a fociban, a dínókban a Harry Potterben. A betűk és az olvasás is akkor lebilincselő, ha a témája  a gyerek saját választása. Valami, aminek a tartalmát szenvedélyesen meg akarja ismerni.

Pethő Orsolya, pszichológus

Címlapkép: istock / BrianAJackson