Amikor a párod más nevelési elveket vall…

A párod folyton rászól a gyerekekre, hogy egyenek rendesen, te viszont ezt túlzásnak tartod. Vagy sokszor rájuk kiabál, amikor valami rossz fát tesznek a tűzre és félsz, hogy megijeszti őket. Esetleg mindent megenged nekik, míg szerinted inkább korlátokat kéne felállítani. Talán már többször össze is vesztetek a kicsik előtt, vagy még jobban elmérgesedett a hangulat és állandósultak a nevelés körüli viták. Pedig minden olyan jól alakult a gyerekek előtt. Egy húron pendültetek az élet legtöbb területén. Könnyedén megterveztétek a közös nyaralást, a legtöbb dologban egyetértettetek, de legalábbis mindent meg tudtatok beszélni. Hová lett mindez, amióta szülők lettetek?

2020.11.16 Pethő Orsolya

A gyerekek születése bizony új helyzetet teremtett és ezzel együtt olyan konfliktusforrásokat hozott a felszínre, amire nem számítottatok. A szülővé válás aktiválja gyerekkori érzelmi és viselkedési mintáinkat, amelyeket ha akarjuk, ha nem viszonyítási pontként használunk. Mindegy, hogy automatikusan megismételjük őket, vagy direkt szembe fordulunk velük - meghatározzák, milyen szülővé válunk. Amikor párt választunk, a csomagba beletartoznak a másik gyerekkori mintái, sérülései és jó élményei is. Anyósunk és apósunk nem csak a vasárnapi ebédnél lesz jelen az életünkben, hanem a párunk szülői magatartásában, kompenzácóiban is folyton ott lebzselnek majd, és testet öltenek akár szó szerint a kimondott szavaiban. “Amíg az én kenyeremet eszed…” “Ne turkálj az ételben…” “Katona dolog, a fiúk nem sírnak”’

Két külön családból érkeztünk, így két különböző kultúra is keveredik saját, új mag-családunkban. Szülői viselkedésünkben, hozzáállásunkban ott van falmenőink lenyomata, és mindketten elindulhatunk egy szép, de akadályokkal, néha fájdalmakkal teli úton, amelynek során függetlenedünk ezektől a mintáktól. Különböző helyről indulunk, nem is ugyanoda érünk (saját magunkhoz) nem is ugyanabban a tempóban, mégis együtt tesszük meg az utat.

És abban biztosak lehetünk, bármennyire is kritikusan szemléljük a másik mintáit, hogy komoly tanulni valónk is van egymástól. Mert bár csak azt veszem észre, amikor magából kikelve kiabál a gyerekekkel, elfelejtem meglátni, mennyivel felszabadultabban játszik velük, mint én. Hiába nem kel fel hozzájuk éjszaka, mégis sokkal türelmesebb és valóban jelen tud lenni, amikor végre rájuk figyel. Az igazság az, hogy egyikünk sem mondhatja ki, hogy mindent jobban csinál, mint a másik. Nem kritizálhatjuk, bánthatjuk egymást a “jó ügy”, a gyerekek érdekében sem. Ugyanis ezzel árkot ásunk magunk és a másik közé, és egyben módszeresen támadjuk az önbecsülését.

Az alacsony önbecsülés az egyik legnagyobb akadály a fejlődés útján. Minél kevesebbre tartjuk magunkat, annál kevésbé tudunk változni, fejlődni, javulni. Amikor kritizálod a párodat, valójában nehezíted a fejlődését.

Mi vagyunk az első generáció, akiknek megadatott, hogy a gyereknevelést tudatos szintre emeljük. Elsőnek, úttörőnek lenni sosem könnyű. S talán ez a bizonytalanság az, ami miatt a másikat folyton bíráljuk. Ám amikor a gyerek megfogant, sok minden végleg eldőlt. Többek között az is, hogy mindkettőtöknek ugyanannyi joga van a nevelés során hibázni és abból tanulni. A gyereknek is mindkét energiára ugyanolyan mértékben szüksége van. Nem jelenthetjük ki, hogy az egyik jobb, mint a másik. Amikor párt választottál, mindez eldőlt.

A harag és a kritika automatikus, az együttműködés tudatos erőfeszítést igényel.

Nézzük, mit tehettek annak érdekében, hogy ha különbözően is gondolkodtok, valahol mégis egy nevezőre kerüljetek a nevelésben:

  1. A különbözőségen kívül bizonyára sok mindenben azonos elveket vallotok. Keressétek meg ezeket, bármily távoliak is! Talán csak abban értetek egyet, hogy mindketten szeretitek a gyerekeket, és jót akartok nekik, de már ez is egy téglája a majdani közös háznak, ha erre koncentráltok, és mindig visszatértek ide.
  2. Igyekezzetek megérteni a másik másságának eredetét! Milyen családból jött, milyen gyerekkori élményei vezettek el a mához, mit kompenzál, mit tagad, mitől fél?
  3. Bizonyára vannak olyan területei a gyereknevelésnek, amiben egyetértetek, ugyanazokat az elveket valljátok. Szedjétek ezeket össze, és álljatok egymás mellé. A gyerekeknek is jobb lesz, ha azt tapasztalják, hogy egy hajóban eveztek.
  4. Mi az, amit te tanulhatsz a párodtól? Milyen tulajdonságát, készségét vennéd tőle kölcsön szívesen, mert belőled hiányzik? Ismerjétek el, mondjátok ki, amit becsültök a másikban! Ezzel  paradox módon épp erősítve benne a fejlődés iránti vágyat.
  5. Beszélgessetek a nevelésetek hosszú távú céljáról is: mit szeretnétek elérni, hogy majd egyszer, amikor önállósodnak, milyen életet éljenek, milyen értékeket valljanak gyerekeitek?
  6. Ha lehet, ne a gyerekek előtt essetek neki a másiknak és kritizáljátok őt szülői minőségében! Ezzel a gyerekeket is megzavarjátok, nem csak a másikat bántjátok meg. Találjatok ki egy kézjelet, egy szót, ami jelzi, hogy most valami olyasmi történik, amivel nem értetek egyet, és később beszélnetek kell róla!
  7. Tudatosítsátok magatokban, hogy ez nem verseny! Nem a másik legyőzése a cél, hanem egy közös tanulási út, amiben mindkettőtöknek van miben fejlődni!
  8. Ha pusztán jószándékból, vagy akár dacból, de folyton kompenzálod a másikat (ha például ő túl szigorú, te annál engedékenyebb leszel), csak még nagyobb káoszt okozol a kicsik fejében.

Tudd, hogy mindenképpen hatással vagytok egymásra! Ha van olyan nevelési módszer, eszköz, amiben te tiszta szívből hiszel, semmiképpen se oktasd ki a párodat! Nem gyakorolhatunk teljes kontrollt egy másik felnőtt ember felett. Ennél eredményesebb, igaz, lassabb és kiszámíthatatlanabb folyamat az inspiráció. Érdemes ezt az utat választanod. Ha kitartóan, szívedből igyekszel egyre jobb és tudatosabb szülő lenni, a párod is ellesi majd tőled ezeket a fortélyokat és ő is csatlakozik hozzád ezen az úton.

Pethő Orsolya, pszichológus

Címlapkép: istock / golubovy