A zöld szív mindig nyerő

A természettől, családtól, közösségtől, munkától való elidegenedés, a természetes ingerekben szegény élet a fő táptalaja a gyerekek elkallódásának. Ez nem azt jelenti, hogy drága karibi utazásokba kell beruháznunk ahhoz, hogy élményekkel gazdagítsuk a gyerekeinket. Elég a mindennapos tartalmas együttlét: a hétvégi kirándulások, az erdő-mező szépségeinek élvezete, a közös asztal mellett elköltött étkezések, a „na, és mi volt ma?” kezdetű esti beszélgetések. Az „egyszerűbb gyermekkor” egy bonyolult világban kiemelten fontos ahhoz, hogy az életben fogódzókat találjanak a gyerekek, és ennek fontos része a természetből meríthető harmónia felfedezése.

2018.08.02 Mihalicz Csilla

A kisgyermekben az én és a környezet még egységes egész, csak óvodáskorban válik szét. Ekkor kezd formálódni az értékrendszer is, párhuzamosan a világ felfedezésével.

– Ebben az életkorban alakulnak ki a természet jelenségeihez való viszonyulások, az állatok, növények szeretete. A kisgyermek élénk érdeklődéssel és szeretettel fordul a világ jelenségei felé. A nevelés határozza meg, hogy ez a nyitottság megmarad vagy elvész – magyarázza dr. Victor András természettudós, az ELTE nyugalmazott tanára.

– A szülőnek gondolnia kell arra, hogy ne ültessen a gyermekébe önkéntelenül is fóbiákat (például póktól, békától, egértől, kígyótól, siklótól). A természettel való harmonikus együttélést igen megnehezítik az ebben az életkorban megszilárduló zsigeri ellenérzések. Érdemes a legelső pillanattól tudatosítani a kisgyerekben, hogy az ember nem a „világ ura”, csupán egy az élőlények között.

Az élettelen világ, a hegyek, a vizek, a föld, a levegő, a tűz, a természeti jelenségek szintén csodás felfedeznivalók a kisgyermek számára. Ha a szülők megerősítik, hogy az élettelen világra is tekintettel kell lenni, tiszteletben tartani a Föld erőforrásait, elfogadni, hogy a természeti jelenségek irányíthatatlanok és befolyással vannak a mindennapjainkra, akkor segítik a gyereket abban, hogy ne érezzen szorongást, ha kikerül a városi rengetegből. Nem pusztítani, hanem védeni fogja a környezetét, ha megtanítjuk rá, hogy – miként a középkori rom köveit nem hajigáljuk szét, úgy – az erdő bokraiban, a rét virágaiban sem okozunk kárt, nem üldözünk, nem taposunk el állatokat. A természeti környezettel kialakított kapcsolat visszahat: aki nyitott szívvel lép az erdőbe, az pozitív érzésekkel feltöltődve távozhat.

Minderről nem ismeretterjesztő előadásokat érdemes tartani otthon, és az sem helyettesíti a családi környezeti nevelést, ha természetfilmeket nézetünk a gyerekkel. Sokkal inkább abból tanulja a természet szeretetét, ha sokat jár a szabadba: ha a hétvégi séta nem a bevásárlóközpontba, hanem az erdőbe vezet. A többit már megoldja az alkotó fantázia, a sok mese, és az együttérzés képessége, amely segít megérteni az állatok és a növények életét. A gyerekek a játék segítségével tanulják a legtöbbet a világról. Jó játék a viráglocsolás, a kertművelés, a takarítás, a hulladékgyűjtés is, a kicsik fontos erényeket tanulnak meg ezekből a tevékenységekből: szelídséget, türelmet, figyelmet, áldozathozatalt, felelősségérzetet. Nagyon fontos, hogy olyan óvodát, iskolát válasszunk gyermekünknek, ahol a játék nyelvét értik és használják a tanításban, amelynek pedagógiai törekvése arra irányul, hogy a szépséget és a harmóniát emelje boldogságforrássá. Egy versenyistállóban, amelyben tehetséggondozás címszó alatt agyonterhelik fölösleges tanulnivalókkal a gyerekeket, egészen mást fognak megtanulni.

 

Nem kellenek extrém nagy ingerek

A pilisborosjenői négygyermekes (17, 12, 10, 6 évesek) Bubik-Verba család a Waldorf-iskolákban találta meg azt a szellemiséget, amely világszemléletükhöz közel áll. A férj szervezetfejlesztéssel foglalkozó tanácsadó, tréner, a feleség eredetileg pszichológus, pár éve pedig egy Waldorf-óvodát alapító egyesületet vezet.

– Azzal a szándékkal adtuk a gyerekeinket Waldorf-iskolába, hogy szabadon gondolkodó és cselekvő felnőttek legyenek – magyarázza az anyuka, Verba Judit. – Sokan azt hiszik, a szabad szellemiség azt jelenti, hogy „mindent szabad”, pedig a Waldorfokban nagyon is szigorúan felépített rendben folyik az oktatás. Kötött a gyerekek napirendje, hetirendje, meghatározott az évkör, amely szerint tanulnak, benne pedig az ünnepek rendje. Szépen behatárolt világ ez, amelyben a pedagógusok mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek meg tudják őrizni a velük született nyitottságot, kreativitást, miközben megtanulnak szabályokat betartani és együttműködni. Ezen kívül igen fontos a tapasztalatokon, cselekvéseken keresztül való tanulás, a lelki töltődés, többek között az ünnepekből, a mesevilágból. Rengeteget dolgoznak a gyerekek a kezükkel, a testükkel. A betűket például úgy tanulják, hogy először „lemozogják” a testükkel a formákat, így minden ív és szöglet beépül a testünkbe. Ahogy egyre érettebbek lesznek, úgy kerül előtérbe mindaz, ami a fejnek, az intellektusnak szól. Az a cél, hogy kiegyensúlyozottan fejlődjenek. Nem „fejnehéz” embereket, élsportolókat képeznek, nem is művészeket – bár az út nyitott bármilyen irányban –, hanem harmonikusan fejlődő teljes embereket.

Nehéz dolga van a Waldorf-pedagógiának, ha a gyerek otthoni fő programja a számítógép és a tévé, és a digitális világból vett élményeket viszi másnap a közösségbe. Aki otthon a Csillagok háborúját nézi, annak másnap vélhetően nem éri el az ingerszintjét A csillagszemű juhászról szóló mese. Nyilván a szülő dönt arról, milyen életet él otthon, de nem árt, ha az óvoda, iskola és a család értékrendje nem áll túl messze egymástól. A Waldorffal kapcsolatosan mindig fölmerül, hogy amint a gyerekek érdeklődése szélesebbre nyílik, legkésőbb a serdülőkorban elkerülhetetlenül találkoznak a fogyasztói társadalom egészen másfajta értékeivel is.

– Ez valóban elkerülhetetlen, de nem mindegy, hogy mikor és milyen mértékben – feleli erre a felvetésre Verba Judit. – Mi is benne élünk a modern világban, sokat dolgozunk számítógépen, van okostelefonunk, mosogatógépünk, sok tekintetben úgy élünk, mint a legtöbb ember. Abban talán másképpen, hogy nagyon sok időt töltünk együtt: a reggelit, vacsorát együtt költjük el, és mivel nem szól semmi a háttérben, ilyenkor beszélgetünk. Mindenki elmondja, mi történt aznap, hozzászólunk, megbeszéljük. Ezek az ismétlődő dolgok, az élet kiszámíthatósága nagy nyugalmat ad a gyerekeknek, és erre van leginkább szükségük, nem folyamatos ingerekre. Persze elzárni sem lehet őket, nem is lenne jó. Az óvodás korú illetve alsó tagozatos gyerek szüleinek azonban nagy a felelősségük abban, hogy engedik-e, hogy csak úgy hömpölyögjön az élet a gyerekkel, vagy tudatosan hoznak döntéseket arról, mit engednek és mit nem. Ezekben a döntésekben következetesen kitartani hatalmas energiát igényel, hiszen azokat a környezet ellenében is érvényesíteni kell. Adott esetben a nagymamákkal is konfrontálódva – például megkérni őket, hogy náluk se nézhessen az óvodás korú gyerek híradót. Nekünk ez evidens, mivel már 11 éve nincs tévénk, és nem is hiányzik senkinek. A gyerekeink annyi mindennel foglalkoznak mindig, hogy nem gond feltalálni magukat. Kiskoruktól megszokták, hogy nincsenek extrém nagy ingerek. Ezt persze nem úgy értem, hogy nincs társaságuk, sőt, nálunk mindig nagy élet van, és a faluban is barátokkal vagyunk körülvéve, folyamatosan jönnek hozzánk, vagy mi megyünk. Ha éppen úgy adódik, hogy magunkban vagyunk, és az egyik gyerek azt mondja, hogy unatkozik, azt szoktam mondani: „még egy kicsit unatkozz, aztán majd lesz belőle valami!” És tényleg, két-három perc múlva eszébe jut valami, amivel elkezd foglalatoskodni. Mindegyik gyereknek megvan az érdeklődési köre, a két nagylányomból nagy lovas lett, itt a közelünkben egy szép fennsíkon vannak lovak, pár hónapja a lányok kaptak saját hátast is. Úgyhogy amikor hazaérnek, már öltöznek is át, és rohannak a lovakhoz. Edzenek vagy kimennek a barátaikkal terepre. Volt már olyan, hogy innen föllovagoltak Dobogókőre és vissza. Maguk látják el a lovakat, nincs idejük unatkozni. Az pedig föl sem merül, hogy belessenek az éjszakába, kábítószert fogyasszanak, annyira más érdeklődési körre tettek szert az évek folyamán.

  12 kép

Forrás: Verba Judit

Gyerekek kerti wc-t készítenek a lovas csapat számára

„Nincs izgalmasabb dolog a természetnél, ha hagyjuk, hogy hasson a gyerekre”

Az egyszerű életben mindenkinek megvan a maga feladata, nem az a felállás, hogy a szegény, túlterhelt gyerekek pihennek, miközben a szintén túlterhelt szülők csiszatolják a háztartást. A Bubik-Verba családban az élet része az is, hogy a gyerekek elosztják egymás közt a takarítást – maguk alkotta szabályok szerint bírálják el, hogy késznek nyilvánítható-e az adott helyiség –, összehajtogatják a ruhákat, megterítenek, leszedik az asztalt, bepakolnak a mosogatógépbe. Persze borzasztó nehéz egy ilyen rendet kialakítani, és amint a szülők lazítanak, azonnal el is úszik. De hosszú távon szokás, gyakorlat lesz belőle.

A család nem lakott mindig Pilisborosjenőn. Bubik Szabolcs egy budapesti panelben nőtt föl, Verba Judit egy miskolciban, a közös életüket lakótelepen kezdték a fővárosban, aztán egyre kijjebb költöztek. Egy kertes családi házban, hasonszőrű környezetben persze könnyű azt mondani: nem kell mindig szórakoztatni a gyerekeket, ha megszokják, hogy az élet viszonylag egyszerű, és nincsenek extrém ingerek, nem is igénylik, hogy a szüleik folyamatosan szórakoztassák őket. De az egyszerű élet lakótelepi környezetben is élhető, mindössze a folyamatos szerzés, fogyasztás és az újabb és újabb vágykeltés meddő körforgásából kell kikerülni, amellyel nem boldogságot, hanem folytonos kielégületlenséget keltünk a gyerekeinkben.

– Szerintünk tévedés, hogy a gyereknek folyton izgalmas programokat kell szervezni – hangsúlyozza Verba Judit. – A gyerek képes saját magának értelmes tevékenységet találni, ha hagyjuk, és nem vesszük el tőle azokat az örömöket, amelyeket kis dolgokban is meg lehet találni. Nemrég jöttünk haza a Nyéki tó partjáról, ahol az unokahúgomékkal voltunk. Nekik is van három gyerekük, és a fiúk együtt horgásztak. Az unokahúgom kisfiának ez volt az első horgászkalandja, és az a hatéves gyerek képes volt órákig állni térdig a tóban, horgászbottal a kezében, és figyelni a kapást. Megbeszéltük, hogy amit kifogunk, beletesszük a gödörbe, kicsit nézegetjük, örülünk neki, aztán visszaengedjük. Ez az egész hatalmas kaland volt neki, miközben semmi nagy dolog nem történt. Nem voltak villogó elemes kapásjelzők, drága csalik, semmi csinnadratta. Csak állt a vízben a kis botjával, átélte a várakozás izgalmát, megcsodálta a vörösszárnyú keszeget, és örült minden kis eseménynek. Jött egy bácsi, aki tanácsot adott, hogyan lehet összeszerelni a horgot, mutatott egy másik technikát. A fiúk ebben a foglalatosságban egész napra teljesen elmerültek. Én pedig közben arra gondoltam, hogy épp most töltődnek föl és szereznek maguknak hosszú távú belső stabilitást. A kisfiam legnagyobb élménye az volt nemrég, hogy életében először sátorban aludhatott, és az éjszakai viharban megtapasztalta a félelmet is. Szerintem nincs izgalmasabb dolog a természetnél, ha hagyjuk, hogy hasson a gyerekre. A nagylányaim a lovakkal élnek át hatalmas élményeket. Figyelik az állat mozdulatait, és gyakorolják, hogyan tud egy 30 kilós gyerek együttműködni egy 500 kilós állattal, hogyan tud vele együtt mozogni, a lélegzetével irányítani. Megtapasztalni, hogy ha nyugodtan lélegzem, a ló is megnyugszik. Az gondolom, hogy ezekhez a mélyen rögzült lelki alapokhoz az élet bármilyen nehézsége idején vissza tudnak majd nyúlni, nem lesz szükségük pótszerekre, hogy megvigasztalódjanak. Ezek olyan töltődések, amelyeket ők a természetből merítettek, a növényekkel és az állatokkal való együttélés során.

 

Örökbefogadó gyerekek

  12 kép

Forrás: Verba Judit

Közösségi fasor ültetés Pilisborosjenőn

Bubikék – 50 másik pilisborosjenői családdal közösen – tavasszal hosszú távú elköteleződést is vállaltak, azzal, hogy részt vettek a falu közös projektjeként kivitelezett faültetésben. Régóta tervezték néhányan, hogy milyen más lenne az út, amely a helyi nevezetességek – a Teve-szikla és az egri várrom makettje – felé vezet, ha nem egy forró pusztaságon kellene keresztülvágni, hanem árnyas fasor védelme alatt. Összefogott néhány család, megegyeztek az érintett földtulajdonosokkal, hogy ültetnek fákat. Meghirdették a faluban, hogy örökbe lehet fogadni a fákat, jelentkezett is 50 család, hogy szívesen részt vesznek a fák ápolásában, sőt, áldoztak is rá: örökbe fogadták a fákat. Kiválasztották a mikroklímának leginkább megfelelő fafajtákat, megszervezték a faültetést, majd az egyik hétvégére megrendelték a facsemetéket, mindenki hozta a kis szerszámát, a helyi építési vállalkozó előtte kiásta a gödröket, csöveket fektettek a földbe a fák gyökeréig, hogy száraz időben lehessen őket locsolni. Beszálltak az akcióba önkéntes tűzoltók is, akik időnként szintén locsolják a fákat. A végén jó bográcsozással ünnepelték meg a fasor létesítését. Némelyik fának két családja is van, akik felváltva járnak locsolni. Így lett Pilisborosjenőnek magas kőrisfasora, a két szélen egy-egy hárssal. És így kaptak jó leckét 50 család gyerekei arról, milyen érzés életet adni, alázattal és türelemmel figyelni egy törékeny növény fejlődését, és arról, hogy nem lehetetlen a környezet tisztelete mellett, a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal élni.

 

Címlapfotó forrása: Verba Judit

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!