Szeretnéd, hogy segítsen a gyereked a házimunkában?

Ki tehet arról, ha a gyerekek nem veszik ki a részüket a házimunkából? Kedves szülők, tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be őszintén, hogy csakis mi.

2019.01.31 Pethő Orsolya

A házimunka jelentősen leegyszerűsödött az évek során. Csodás gépek segítenek minket – ezer hála mindegyikért – és még sok más is, például az eldobható pelenka, ezek mind megkönnyítik a dolgunkat. Rengeteg családhoz takarítónő jár, így ez is sok gondot levesz a vállunkról. Mindezekkel együtt, szó sincs arról, hogy túl kevésnek találnánk a házimunkát. Ám nincs kényszerhelyzet (megjegyzem, szerencsére), ami miatt muszáj lenne a család minden egyes tagját bevonnunk a munkába. Nehezen, de elbírjuk egyedül is.

Őrlődhetünk, hogy megtehetjük-e a gyerekekkel, hogy ne csak önfeledten játsszanak, hanem adjanak is bele valamit a közösbe. „Elég jó” anyák vagyunk-e, ha nem csinálunk meg mártírként mindent? És persze egyszerűbb, ha mi megcsináljuk – való igaz, hogy míg mi pikk-pakk elpakolunk mindent, a gyerekekkel együtt ez jóval hosszabbra nyúlik. Úszik a lakás, amikor a csemete „bő vízzel” felmos.

Sokakat hallottam már panaszkodni, hogy ha a kiskorú is beszáll a főzésbe, mennyivel több takarítással jár. És amúgy is óriási macera, hiszen úgyis elfelejti a teendőket, folyton figyelmeztetni kell, utána pedig nyafog, mert nincsen kedve megcsinálni. Ilyenkor megint egyszerűbbnek tűnik, ha megcsináljuk mi magunk, és marad a panaszkodás, hogy „a gyerek nem csinál semmit”.

Érdemes hosszú távon gondolkodnunk magunk- és a gyerekek miatt is. Ha ma mindent mi csinálunk meg egyedül, tíz év múlva is így lesz. Érdemes jó korán elkezdeni őket rászoktatni az apróbb feladatokra, hogy rutinná váljék, mint a fogmosás. Ha már hoztunk egy döntést arról, kinek mi a dolga a családban, igyekezzünk a lehető legkevésbé felügyelni a folyamatot. Vágjunk jó pofát a „medencéhez”, aztán töröljük fel, amikor nem néz oda. A kevéske kis motivációt nem érdemes korán letörni.

A munka tényleg nemesít. Nemcsak Thomas a gőzmozdony, hanem mindenki szeret hasznos lenni. Dopamint (a jutalomérzetért felelős hormon) termel a dicséret, jó érzés, hogy kellünk a világban, van helyünk, hozzá tudunk járulni a közös jóhoz. Ez már a gyerekekre is igaz, mi öljük ki belőlük azzal, hogy türelmetlenek vagyunk, túl sokat várunk el, kritikusak vagyunk a munkájukkal kapcsolatban. Ezen felül azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen végeznek házimunkát, akiket bevonnak a közös teendőkbe, nagyobb lesz a felelősségérzetük a közösség ügyei iránt, és másoknak is többször segítenek majd.

Lehet, hogy talán először nekünk kellene megszeretni ezt a fránya házimunkát? Mert amíg ez nincs így, addig csak riogatni tudjuk a gyerekeket vele. Persze hogy nincs kedvük hozzá, ha mi is látványosan szenvedünk tőle.

Nem vagyok híve a külső motivációs eszközöknek, mert csak ideig-óráig hasznosak. Azt tapasztalom, hogy sem a matrica, sem a fagyi, sem pedig több idő a tévé előtt nem tudja ugyanazt a motivációs szintet fenntartani, mint amikor maga a tevékenység okoz örömet.

De hogyan tudjuk ezt a belső motivációt elcsípni?

  1. Legyen vicces, közös móka a házimunka! Zenére felmosni, versenyfutással kivinni a szemetet, főzés közben séfeset játszani – mindez sokkal élvezetesebb, mint savanyú arccal túllenni a feladatokon. Biztosak lehetünk benne, hogy ha sikerül elég viccessé tenni a dolgot, a gyerekek boldogan csatlakoznak majd.
  2. A kicsik jó része imádja a kihívásokat. Egész gyermeki létünk erről szól: „vajon meg tudom ezt is csinálni?” Keressünk olyan feladatokat, amelyek felpiszkálják a kíváncsiságukat!
  3. Gondolkodjunk hosszú távon! Igen, a gyerekek sokáig nem jelentenek valódi segítséget. (A legtöbb vezető ugyanezért bukik bele a delegálásba, mert nincs ideje és energiája kiosztani a feladatokat, majd nincs türelme elviselni, hogy az nem olyan lesz, mintha ő csinálta volna meg saját maga. A beosztottak értéktelennek és motiválatlannak érzik magukat, a vezető pedig elégedetlen.) Minél korábban vonod be a gyerkőcöt, annál gyorsabban jut el odáig, hogy szinte jobb lesz benne, mint te. Természeti népeknél hat–hét évesek főznek a teljes családra, így hát van remény. Nem a gyerek képességein múlik, hanem azon, hogy hagyod-e próbálkozni, vagy pedig mindig kikapod a kezéből a porrongyot, amivel csak elveszed a kedvét a segítéstől.
  4. Legyünk valóban hálásak az erőfeszítésért! Ne a minőséget értékeljük elsősorban, hanem a befektetett energiát, a szándékot, ezzel életben tartjuk a belső tüzet.
  5. Hagyjunk némi szabadságot abban, hogy mikor, vagy mit végez el. Kérdezzük meg, mit vállal, mikor ér rá. A döntési jog, a kontroll csodákra képes.
  6. Minél korábban kezdjük el kialakítani a rutint. Már az egyéves is örömmel bele tudja tenni a levetett ruháját a szennyesbe, és ha ezt mindennap megteszi, gondolkodás nélkül csinálja majd 12 évesen is.
  7. Ne feledjük, hogy kellünk még! Ne várjuk el, hogy azért, mert egyszer megállapodtunk a feladatokban, mindig örömmel el is végzi azokat. Sok más dolog is van egy gyerek életében, ami leköti a figyelmét, ami iránt szenvedélyesen rajong. Szülőként újra és újra bele kell tennünk ezt az energiát, hogy fontossá tegyük a házimunkát, míg aztán egyszer majd, – ki tudja, mikor, – már önmagától is megy a rendszer.

Pethő Orsolya pszichológus

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!