Emeld fel a hátsód, menj el inkább sportolni!

Túl sokat lóg a képernyő előtt. Folyton csak a haverok, semmit sem tesznek, csak cigiznek. Meg tán már valami húzósabbat is kipróbáltak. Na, ebből elég! “Szedd össze magad, nyomás sportolni!”

2019.05.31 Gulyás Vince

Számomra talán a legállandóbb, legstabilabb, legmegbízhatóbb örömforrás a mozgás. Egyfajta zsilipként alkalmas egy munkával töltött nap után arra, hogy megállítsam a nyüzsgést és a figyelmemet a családomra fordítsam. Segít abban is, hogy megszabaduljak a fölösleges stressztől. Állandó jó közérzetet biztosít, jelentős szerepe van abban, hogy fizikailag és lelkileg karban tartsam magam.

Ugyanakkor szervezetfejlesztőként és karateedzőként is nagyon sokszor találkozom emberekkel, akik számára egyáltalán nem öröm a mozgás.

Vállalati tréningeken gyakran beszélgetünk arról, hogy ki mennyit sportol, kinek mi a viszonya a mozgáshoz. Az a tapasztalatom, hogy nagyjából fele-fele arányban vannak azok, akik többé-kevéssé rendszeresen sportolnak - és azok, akiknek a mozgás úgyszólván semmilyen módon nincs jelen az életükben. Ugyanezt tapasztalom a harcművészeti workshopokon, sőt a karateedzésre félve-óvatosan ellátogató felnőtt, középkorú kezdőkön, vagy újrakezdőkön. Velük beszélgetve érdekes képet kapok arról, hogy hogyan vélekednek a rendszeres testmozgásról.

Először is: szinte mindnyájan vágynak rá. Nagy többségük szeretne rendszeresen mozogni, esetleg emlékeik is vannak arról, hogy régen milyen jó hatással volt rájuk a mozgás. Felmerül a kérdés, hogy akkor vajon miért nem teszik! Íme a leggyakoribb válaszok:

Nincs idejük eljárni sportolni. Maradna a futás, de azt nem bírják és nem is szeretik.

Nincs társaság, az egyedüli sportok meg unalmasak.

Nem tartják magukat elég ügyesnek, fittnek ahhoz, hogy sportoljanak.

Sokféle sportot kipróbáltak már, de sehol sem tudtak kikötni, egyik sem tetszett nekik.

Nem néznek ki elég jól, cikinek tartják, hogy megjelenjenek egy fitnesz teremben.

Ha egy kicsit jobban belemegyünk, majdnem minden esetben ott van egy vélt, vagy valós elvárásrendszer. Hogy meg kell felelni valaminek, hogy el kell érni valamit, valami többet. Nem belülről jön az érzés…

Mert a rendszeres mozgást és a sportot szinonimának tekintik. Persze, a sporttal sincs semmi baj. Ha valamivel van, az talán a sporthoz is kapcsolódó teljesítmény-kultusz. Hogy mindenkinek sportolnia kell. És azzal, hogy a sportot a legtöbb esetben így, vagy úgy, de a versennyel, a versenysporttal azonosítjuk.

A sport nevelő hatása megkérdőjelezhetetlen. Segít megtanítani,  hogyan érhetünk el akár kimagasló eredményeket rendszeres, tudatos munkával és arra is, hogyan fogadjuk a kudarcokat.  Sportoló közegben sokkal ritkábban találkozunk a függőségek különböző formáival. Nem varázseszköz, csak egyike a jó irányoknak. A rendszeres testmozgásnak fontos szerepe van abban, hogy kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat.

Ám nem mindenki számára a versenysport a legjárhatóbb út. Vannak, akik nem a teljesítményt, a kihívást keresik. Szívesen mozognának többet - de nem gondolkodnak másban, csak sportokban - amelyeket kipróbáltak már, és nem találtak benne semmilyen örömöt. Nem voltak elég ügyesek, vagy elég kitartóak, vagy egyszerűen csak nem érezték magukénak azokat a formákat, amikkel találkoztak. 

Nagyon nehéz elköteleződni olyasvalami mellet, ami nem esik jól. Sokan szeretnek edzőterembe járni, de sokan járnak edzőterembe csak azért, hogy “jól nézzenek ki” - ugyanakkor semmit sem kedvelnek benne, esetleg a hatását, meg amikor véget ér az óra.

Ma már szinte kötelező futni. Az, hogy rengetegen húznak futócipőt, és találják meg magukat ebben a sportban, szerintem igazán jó dolog. Mégsem működik mindenki számára. Amikor például jelentős túlsúllyal, vagy hosszú kihagyás után valaki úgy dönt, hogy mozogni/sportolni kezd, tízből nyolcszor a kocogást, futást választja. Ami ilyenkor hatalmas megterhelés lehet a szervezet számára - és eleinte szinte bizonyosan nem fog jólesni sem. Sétálni, gyalogolni néhány kilométert, de akár csak párszáz métert kezdetben valószínűleg lényegesen célravezetőbb volna.

Bár lustálkodni nagyon jó, az ember nem arra született, hogy egész nap üljön, már gyerekkorától kezdve. Az iskolai testnevelésórák jelenthetnek nagyszerű lehetőséget arra, hogy alkalmat teremtsenek és kedvet csináljanak a gyerekeknek a mozgáshoz - de ahogy látom, pont ugyanakkora esélye van annak is, hogy hosszú időre elvegyék a kedvét a lurkóknak mindentől, ami sportnak látszik.

Felnőttként - szülőként, nevelőként, tanárként felelősek vagyunk azért, hogy milyen mintát közvetítünk a következő generációk számára. Ezért először a magunk számára érdemes megtalálni azt a formát, módot, amiben jól érezzük magunkat, ami segít abban, hogy fizikailag és lelkileg is harmonikusabban - sem túlhajszolva, sem eltunyulva - létezzünk. Nem (csak) azt kell megmutatnunk, hogy mi a jó sport. Elsősorban abban érdemes mintát mutatnunk, hogy lehet jó a lét. A világ, amiben élünk, lehet alkalmas arra, hogy jól legyünk benne. Hogy ne kelljen elmenekülnünk előle. És ebben segíthet a mozgás is.

Gulyás Vince (szervezetfejlesztő szupervizor, karateedző)

Címlapkép: istock / shironosov

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!