Játékos szülő maradni nehéz helyzetekben is?

A játék öröm. A problémák komoly dolgok. A játékok könnyedek. A problémák nehezek. A játék relaxált. A problémák feszültséggel telik. Lehetséges, hogy e kettő között mégis átfedés legyen? Igen! Lawrence J. Cohen írása.

2020.03.22 Hogyan mondjam el neked

Vannak időszakok, amikor a hétköznapjaink tele lehetnek játékkal és kacagással. Nincsenek viharfelhők az égen. Ilyenkor a gyerekek szabadon játszhatnak egyedül, a társaikkal, vagy éppen a szüleikkel. Akkor fejlődnek, ha elegendő ilyen szabad játék van az életükben. Amikor eldönthetik, hogy mit játszanak és különböző helyzetekben egészséges kockázatot is vállalhatnak.

Vannak azonban időszakok, amelyek sajnos vegytisztán problémák, nincs lehetőség játszani. Túlságosan intenzívek az érzelmek, hogy a szülő és gyerek közötti játékosság létre tudjon jönni. Számos alkalommal kerestek meg szülők azzal, hogy bizonyos helyzetekben minden igyekezetük ellenére a „játékos nevelés” nem működik. Ilyenkor a gyerek túl ideges, szomorú, frusztrált vagy túlterhelt, hogy játékos legyen. Ezekben a helyzetekben is a kapcsolat a kulcsa a megoldásnak. Játék helyett a kapcsolat felépítésének a kulcsa az érzelmek megértése lehet. „Látom, hogy hogy érzel. Itt vagyok veled.” Ez a típusú empátia segít az érzések „kifutásában” és felszabadításában és lassan visszatér a lehetősége a játékosságnak. Talán ezek a legizgalmasabb lehetőségei a játékos nevelésnek, amikor a játék és problémák még átfedésben vannak.

A problémák és játék ezen átfedő zónájában még ugyan jelen van a feszültség, de megjelenik a gondtalanság és játék lehetősége is. Ilyen lehet még a konfliktus felmerülésének pillanata. Mint nemrégiben, amikor az unokám nem akarta felvenni a nadrágját, amikor már iskolába kellett volna indulnia. A probléma megjelenésének pillanata. Könnyedén kialakulhatott volna egy hatalmi harc ebben a helyzetben. Az érzések kezdtek viszonylag magasan lenni a gyerekben is és bennem is. Emiatt hirtelen kitaláltam a „Gatya nélkül” dalt és fel-alá masíroztam a szobában ezt énekelve. Ő pedig lassan nevetgélve bekapcsolódott: „Elmegyünk ma a suliba, GATYA NÉLKÜL! Nagyot néz majd tanár néni, hogy ki jött ma GATYA NÉLKÜL!”.  A menetelés éppen a nadrágjánál ért véget, amit végül vidáman felvett.

Néha olyan forró körülöttünk a levegő, hogy nincs itt az ideje a játéknak. Ekkor van itt az ideje, hogy „visszavigyük a helyzetet a játékosság zónájába”. Egy nyugodt, problémamentes időszakban, egy nyugodt szombat reggel szóba hozhatjuk ezt a problémát valamilyen könnyed formában. „Figyelj, azt vettem észre, hogy reggelente nagyot szoktunk veszekedni, amikor fel kell öltöznöd. Te is észrevetted ezt?”. Ilyenkor érdemes felvennünk a legnagyobb „nem vagy bajban” mosolyunkat. „Játsszuk el”! Ebben a helyzetben játékosabbak lehetünk, nincs jelen a valódi probléma és nem olyan intenzívek az érzelmek. A két legjobb feldolgozó játék aktiív részvételt igényel fizikailag. Az egyik a párnacsata, a másik pedig szerepcsere, amikor a gyerek kergeti körbe a szobában a felnőttet, hogy rávegye az öltözködésre.

Amennyiben ezek a kísérletek is erős érzelmeket váltanak ki („Nem akarok erről beszélni!”), ez csak azt jelenti, hogy nem érkeztetek meg még ebbe a játék és probléma közötti átfedő zónába. Ha visszazuhantatok ebbe a gödörbe, akkor ezt a helyzetet is empátiával érdemes kezelni.

A cikket Lawrence J. Cohen engedélyével közöljük.

Címlapkép: istock / Liderina