Hogyan találunk majd vissza a normális életbe?

Kutatócsoportok vizsgálják több körben a koronavírus-járvány lelki következményeit. A projekt háttérintézménye a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete. Pszichológus kutatók utánkövetéssel figyelik a lelki tényezők alakulását, ezen kívül Sulinyitogató címmel kutatást és komplex támogató projektet kezdeményeztek pedagógusok, Világnyitogató címmel pedig családok bevonásával. A Suli- és Világnyitogató programról a kutatócsoport egyik felelősét, a Károli Egyetem Fejlődés és Neveléslélektani Tanszékének vezetőjét, Dr. F. Földi Ritát kérdeztük.

2020.05.28 Mihalicz Csilla

Ritkán van a világban olyan helyzet, amilyen még nem volt. Mire kíváncsiak a járványügyi vészhelyzet oldásának ebben a kezdeti szakaszában a pszichológusok?

Arra, hogy a családok illetve a pedagógusok mennyire élték meg negatívan a covid-19 miatti bezártság hónapjait. A célunk az alkalmazkodó-képesség mérése, ezért a kérdőíveinket úgy állítottuk össze, hogy más bevált mérőeszközöket is beleépítettünk - mint például a WHO „lelki jóllétet” mérő tesztjét. A személyiségtényezőket is figyelembe véve ezek segítenek megérteni, hogy kire milyen hatással voltak a járványügyi korlátozások, milyen tapasztalataik, élményeik voltak ezzel kapcsolatosan, milyen az egyéni alkalmazkodóképességük, megküzdésük. A családoknak szóló kérdőívekben rákérdezünk arra is, hogy a korlátozások mennyire változtatták meg az életminőségüket, hogyan hatott rájuk hogyan tudnak alkalmazkodni.

Tehát ennek a projektnek a lényege a kutatás, és nem a segítségnyújtás az újbóli nyitásban?

Próbálunk segíteni is, méghozzá azzal, hogy azok számára, akik ezeket a kérdőíveket kitöltik, hozzáférést biztosítunk a stresszoldást segítő meditációs videókhoz. Illetve a kérdőíveket kitöltők közül azoknak, akik igénylik, visszajelzéseket is küldünk.

A családi kérdőívekben a szülőket szólítják meg?

Igen, illetve vannak gyerekeknek szóló kérdőívek is, 11 éves kortól. A kisebbeknek rajzpályázatot hirdettünk, hiszen ők jobban el tudják mondani a velük történt dolgokat szimbolikus kifejezésformákban, mint szóban. Továbbá fotópályázatot is írtunk ki.

Nyilván félelmet kelt, hogy világjárvány dúl körülöttünk, és a betegségbe akár bele is lehet halni. De mivel Magyarországon már az első napokban bezárkóztak az emberek az otthonaikba, nem biztos, hogy kifejezetten negatívan érintette őket a korlátozás. Miért feltételezik eleve azt, hogy ez stresszhelyzet?

Azért, mert minden, ami a normál életritmusunkban változást hoz, és alkalmazkodást igényel, stresszhelyzetnek minősül. Vannak persze ennek pozitív velejárói is, például, hogy nem kell reggel kiugrani az ágyból és elrohanni otthonról…

Igen, tulajdonképpen éppen a stresszfaktorok egy részét sikerült kiiktatni.

Bármilyen irányú változás stresszt jelent, gondoljunk csak az olyan örömteli dolgokra, mint amikor egy ifjú házaspárnak gyereke születik, az sem csupán élmény, hiszen jelentős felfordulással is jár. Az addig megszokott élet helyett ki kell alakítani egy újat. Ilyen értelemben mostanában minden család stresszt élt meg. Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy mely társadalmi csoportok tudtak könnyebben alkalmazkodni, és melyek bírták nehezebben az ezzel járó feszültséget.

A pedagógusoknak szóló kérdőívben számos kérdés alkalmas arra, hogy mérje a kiégettség mértékét. Úgy érzi, hogy ez gyakori lehet?

Épp erre vagyunk kíváncsiak. Sok továbbképzést tartok, és amikor kifejezetten a kiégés a téma, mindig nagy érdeklődést mutatnak a résztvevők. Ez összefügghet a társadalmi változásokkal is: a gyerekek önszabályozó mechanizmusai, amelyeknek először a családban, később az óvodában, iskolában kellene az alkalmazkodás folyamatában megszilárdulniuk, sokkal fejletlenebbek, mint régebben. A pedagógus személyiségétől is függ, hogyan tud ezzel a társadalmi változással megküzdeni. A mai gyerekek már nagyon pörögnek, sokszor kell ütemet, témát váltani tanítás közben, hogy az érdeklődésüket fenn lehessen tartani.

Kíváncsi leszek, hogy visszaigazolja-e ez a kutatás azokat a megfigyeléseket, hogy a kamaszkorú gyerekeket viselte meg leginkább a társas kapcsolatok hiánya. Mit gondol erről?

A kiskamasz-kamasz korosztálynál a kortárs csoport jelenti az elsődleges referenciát. A saját rendelésemen is tapasztalom, hogy ennek a korosztálynak valóban nagy probléma, hogy a társaival csak online formában tudja tartani a kapcsolatot, és találkozásokra ritkán kerülhet sor.

Ugyanakkor talán sok mindent kompenzál az, hogy az élet lelassulása megkönnyebbülést kelt az emberekben?

A mindennapi rohanásból való kilépést a különböző személyiségtípusok eltérően élhetik meg. Vannak olyan pácienseim - huszonévesekről beszélek -, akik kifejezetten jó néven vették. A leegyszerűsítve introvertált személyiségtípusúnak nevezett embereknek, akiknek viszonylag szűk a szociális kapcsolatrendszerük, és ezzel jól elvannak, talán nem is nagyon változott meg az életük. Ugyanakkor például a fiatalok nagy része utálja a bezártságot, főként azt, hogy nem tudnak találkozni a barátaikkal. Ráadásul nem a „szülői önkény” tartja vissza őket, hanem a felelősségérzet, hogy netán hazaviszik a családtagjaiknak a betegséget. Most persze csak a saját tapasztalataimról beszélek, hiszen a kutatás még nem fejeződött be. Érdekes lesz majd megnézni, hogy az életkor függvényében hogyan alakulnak a válaszok.

És hát a foglalkozás függvényében is érdekes lesz, hiszen egy vendéglátósnak, akinek hónapokra bezárt a munkahelye, vállalkozása, vagy egy zenésznek, színésznek, akinek nincsenek koncertjei, előadásai, megrázkódtatás lehet a leállás…

Persze. Sőt, akár nekem is szokatlan ez a helyzet, és okoz álmatlan éjszakákat, hogy miként fogok online levizsgáztatni 80 hallgatót.

Miért fontos a fokozatos visszatérés, hiszen ez az egész helyzet is villámcsapásként ért bennünket? Járványügyi vagy „lélekügyi” szempontból fontos, hogy apránként térjünk vissza a régi kerékvágásba?

Úgy gondolom, hogy is-is. Nem vagyok infektológus, csupán annyi rálátásom van, amennyihez a különböző egészségügyi intézményekkel való kapcsolatom hozzásegített. Nyilván járványügyi szempontból is fontos, hiszen senkinek sem hiányzik, hogy hirtelen belobbanjon a járvány. A köz- és a felsőoktatás marad online üzemmódban, a bölcsődék, óvodák azonban már elkezdték fogadni a gyerekeket. Azonban a hirtelen ránk törő szabadulás előidézhet bizonyos személyiségtípusoknál olyan cselekedeteket is, amelyektől normál körülmények között tartózkodnának. Esetleg a közösen átélt stressz hatására fellazulhat az óvatosság, és kritikátlanul megbízhatnak idegenekben. Féktelen bulizásban vezethetik le a feszültséget, és ha addig is megengedték maguknak nagyobb mennyiségben az alkoholt, esetleg most még többet fogyasztanak belőle, amennyit a szervezetük már esetleg nem tolerál. Olyan esetről is lehetett a napokban hallani, hogy érettségiző diákok buliztak, és egyikük kizuhant az ablakon.

Milyen nyilvános ajánlásokat fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy mire érdemes ügyelni a normális életbe való visszatérés folyamatában?

Most egyelőre azoknak tudunk hozzáférést biztosítani általános érvényű támogató anyagokhoz, akik kitöltik a kérdőíveket. Illetve, ha valakinek ez nem elég, és igényli, adunk visszajelzést is. A későbbiekben akár pedagógusoknak, akár az egészségügyi kormányzat részére is tudunk ajánlásokat megfogalmazni a kutatás eredményei alapján.

Az ajánlások kifejezetten erre az alkalomra készültek?

Nem, ezek meglevő anyagok, és nem is hozzánk kapcsolódnak. Bagdy Emőkét kerestük meg azzal, hogy feszültségkezelő és -csillapító módszerekről készített videofelvételeit szeretnénk megosztani, hozzájárul-e ehhez. Engedélyét adta, így az ő meditációs YouTube felvételeit tudtuk elérhetővé tenni.

A kérdőívek stresszfaktorként az otthoni munkavégzést járják körül, miközben a közhangulat, illetve a média közvetítette információ-zuhatag, amely eluralta az életet, nyilván nagy hatással volt az emberekre. Ez szándékosan maradt ki?

Igen. Ez a része annyira túlpolitizált, hogy inkább maradnánk a szakmai megközelítésnél.

A környezetemben azt tapasztalom, hogy épp azokat a rétegeket – elsősorban az időseket - érinti leginkább hátrányosan ez az egész, akik amúgy is magányosak, illetve elszigetelten élnek. Szomorú, hogy még fokozódik is az elidegenedés, a bizalmatlanság. Hozzájuk hogyan juthat el a segítség?

Magam is hallottam szomorú történeteket arról, hogy az idős emberek gyakorlatilag megközelíthetetlenek, annyira félnek. Sajnos ez azért nehéz helyzet, mert az emberiség történetében a járványok ellen mindig is egyetlen dolog segített: a karantén. Nem tudom, mit lehetett volna másképpen csinálni, mitől lett volna könnyebben elviselhető. Az biztos, hogy nem lehetett megjósolni a járvány végkimenetelét, és a szakemberek véleménye is eltért a járvány kezelésének lehetőségeiről. Láthattunk szép kezdeményezéseket is: fiatalokat, önkormányzatok által koordinált önkénteseket, óvónőket, közművelődési dolgozókat, akik kijártak az idős emberekhez, megkérdezték, hogy mire van szükségük, és bevásároltak nekik. Azt szokták mondani, hogy amikor nagy a baj, az összerázza a társadalmat. Valóban jól megkülönböztethető volt most is a két pólus: a támogatás és odafigyelés, a másik oldalon pedig a nyerészkedés. Ilyen szempontból majdhogy nem háborús helyzetet éltünk meg, amelyben az emberek jó és rossz oldala egyaránt felszínre került.

Koronavíruskutatás – ha segítségre van szükséged, vagy csupán érdekel, kapcsolódj be!

A nyomonkövetéses vizsgálat első felvételére 2020. május 11. és június 8. között kerül sor. A kutatás fő célkitűzése a kockázatészlelés, a korlátozottsághoz való alkalmazkodás, a pszichés terhek és félelmek, valamint a megküzdési stratégiák feltárása. Az első felmérés 2020. április 1-7. között zajlott. A második felmérés 2020. május közepén indult és még folyamatban van, itt lehet rá jelentkezni: http://www.koronaviruskutatas.hu/test/stressz_megkuzdes/.

Az első eredmények itt olvashatók: http://www.koronaviruskutatas.hu/eredmenyek/eredmeny-lelkitenyezok/

Címlapkép: iStock / Maria Symchych-Navrotska