Nem akarok sérülést okozni a gyermekemnek

Ez a mondat számtalanszor hangzik el az irodámban, anyáktól, akik rettegnek, hogy olyanok lesznek, mint a szüleik. Igen, van némi rizikó a gyereknevelésben, én sem várom repesve a pillanatot, amikor majd a fejemhez vág mindent a fiam, amit elkövettem ellene. A kopasz fejére ejtettem a nyers húst, rácsuktam az ujjára a kertkaput. Ezek csak a fizikai sérülések, amelyeket akaratlanul okoztam neki. De mi a helyzet a lelki sérülésekkel?

2020.09.23 Pethő Orsolya

Bizonyára nekem is van vakfoltom, de a szándékom mindig is jó volt. Ahogyan minden más szülőé is. Hiszek benne, hogy mindig mindenki a lehető legjobbat igyekszik tenni, amire abban a pillanatban képes, de ez van, hogy rosszul sül el. Így tettek a mi szüleink is. És az ő szüleik is, akik miatt most annyira rettegünk, hogy sérüléseket okozunk. 

Ők tudatlanok voltak hozzánk képest. Lehetőségük sem volt azon gondolkodni, milyen lelki következményei lesz annak, ahogyan nevelnek. Egyféle nevelés volt, ami automatikusan jött. Ami hiányzott, az a tudatosság. De senkit sem csábít ez az út addig, amíg annál nagyobb gondunk , hogy egyáltalán életben maradjanak a gyerekek. A jelenkori, kényelemben és komfortban élő ember “luxusa” a tudatos gyereknevelés. Freud munkássága, akinek köszönhetően foglalkozni kezdtünk a kora gyermekkori élmények jelentőségével és egyáltalán a gyerekekkel, csak szépen lassan kúszott be a mindennapi életünkbe. Ami egyrészt egy csodálatos dolog, másrészt megvannak a maga hátrányai is.

Nézzük először a hátrányokat. A tudatosság, ha nagyon egyszerűn akarok fogalmazni, szorongást okoz. Minél többet tudok a világról, az összefüggésekről, annál több energiámba telik biztonságban érezni magamat és nem félni az esetleges veszélyektől. Már Nagy Feró is megmondta a Medvetánc című dalában: “MIért nem lettem murugya, annak az élet ünnepnap” Fiatal felnőttként még fél lábbal a lelkileg megterhelő kamaszkorban, amikor Beatricét hallgattam, mélységesen egyet tudtam vele érteni. Sokszor kívántam, bárcsak hülyébb lennék, akkor nem lenne ennyi gondom a világgal. Igen, a tudatosság megnehezíti az életünket szülőként is. Odafigyelünk olyan dolgokra is, amelyek sok energiát igényelnek. Nem ordíthatok egy jót a gyerekkel, nem pofozhatom fel, mert ott az a fránya bűntudat, ami nem hagy békén. Aggódhatok, mivel, mit okozok neki. Nem hallgatni az ösztönös reakcióinkra, felnőttként viselkedni igenis fárasztó. De megéri. 

Bár ezt a szekeret némileg túltoltuk és sokkal kevesebb szorongás is bőven elég lenne. Rengeteg az információ, annál még több a fél-információ, s ez gondot okoz. Mindenki egy kicsit önjelölt pszichológus lett,  aki állandóan azt lesi, hol vannak a hibalehetőségek. Inkább nem válok el, mert megsínylik a gyerekek. Akkor is otthon maradok három évig, ha lelkileg belerokkanok, mert ez a legfontosabb három év. 

Elmesélek egy történetet. Mivel tudjuk, hogy a gyerekrajzból minden kiolvasható, de azt már nem, hogy pontosan mi mit jelent, komolyan aggódhatunk egy családrajzon, amelyen minden szereplő pisztollyal a kezében rohangál. Egyszer egy régi kliensemet kellett megnyugtatnom, szegény alig kapott levegőt, annyira bepánikolt fia iskolai felvételin készült alkotásán. Orsi, mit jelent ez? Biztos megérezte, a sok feszültséget, ami köztük van a férjemmel, jajj, annyira félek, hogy elrontottam mindent! Kérdeztem, megtudakolta e a művésztől, szeretett fiától, hogy mi van a képen. Nem, hangzott a válasz. Rögtön téged hívtalak, mert annyira megijedtem. A képen, mint később kiderült, fent nevezett fiú egy vágyálmát örökítette meg. Nevezetesen azt, hogy a születésnapjára végre valahára ajándékba megkapja a Nerf pisztoly készletet, és azzal játszik majd az egész családja vidáman, nevetgélve. 

Freud tehát mindannyiunkat tudatosabb nevelésre motivált, de ezzel együtt meg is ijesztett, mert akaratlanul teljesítményhelyzetet csinált a gyereknevelésből. A marcangoló bűntudat sajnos nem jó tanácsadó, így felesleges aggódnunk azon, hogy mivel okozunk sérüléseket. A tudatosság nem csak ezt jelentheti. Életünk és gyermekeink élete sem mentes a nehéz helyzetektől, fájdalmaktól. Mindenkinek megvan a maga batyuja, ami bár nehéz, de potenciálisan fejlődési lehetőséget rejt magában. Eljön az a bizonyos kor, valahol harminc felett, amikor már nem illik anyánkat és apánkat hibáztatni mindenért. A felelősség már a miénk. Abból kell főznünk, ami van, de abból csudató kaját lehet rittyenteni, ha akarunk. Én semmiért sem adnám az én batyumat oda, pedig extra nehéz, mert attól vagyok az, aki. És így jócskán elhagyva a negyvenet egész elégedett vagyok vele. Az igazság az, hogy kényelmes fotelben terpeszkedve, egyik kézzel a chipses tálban, másikkal a borospohárba kapaszkodva nem igen szoktunk fejlődni. Életünk nehéz pillanatai a legjobb tanítóink, s ettől bármennyire is szeretnénk nem tudjuk megmenteni a gyermekeinket. Nincs is rá szükség. 

A tudatos gyereknevelés egy önismereti út, amely során tisztában kell lennünk azzal, hogy kölcsönösen tanulunk egymástól. Miközben tanítjuk a gyereket ő is tanít. Nem az a cél, hogy mindig mindent tökéletesen csináljunk, hanem, hogy tudatában legyünk annak, hogy mit miért csinálunk. Hogy lássuk, miben szeretnénk még változni. Mert bármikor lehet, sosem késő. 

Pethő Orsolya, pszichológus

Címlapkép: istock / monkeybusinessimages