Egy fenékkel több lovat - avagy otthonról dolgozni, miközben a gyerek a fejeden ugrál…

Egész nap téged macerál, hogy játsszál vele. Mehetsz kitörölni a fenekét az online meeting kellős közepén. Nyafog, hisztizik, sikítva rohangál. Szétszedi a lakást, te pedig egyre idegesebb vagy. Semmi sem hatásos. Próbáltál már könyörögni, fenyegetőzni, hogy maradjon már csendben és menjen játszani. A helyzet csak egyre rosszabb. Érdekes, mégis életszerű helyzetet teremtett ez a fránya vírus sok családban, és titkon azt is remélem, hogy ha valami jó is lehet ebben az egész őrületben (és miért ne lehetne) akkor az egyik csak is az lehet, hogy a munkavállalókat kevésbé steril munkarobotként, hanem hús vér emberként tudják majd elfogadni a cégek, akiknek vannak gyerekeik is, és egyéb emberszerű dolgaik. Most többen látták egymást mackónadrágban, igaz, csak a képernyő előtt, mint eddig valaha, láthattuk egymás hálószobáját, sikítva rohangáló, vagy letolt gatyával benyitó gyerekeit. Most lehullott végre a máz mindannyiunkról. A szülői minőség az egyik legemberibb dolog, annak problémáival együtt is.

2020.11.18 Pethő Orsolya

Emberpróbáló feladat egyszerre munkatársnak, háziasszonynak, óvónéninek és anyának lenni. És ha ki kell találni melyik szerep az, amelyik a legkevésbé tolerálja a késlekedést, igen, ez a legutóbbi. A gyerekek érthető módon zéró toleranciával bírnak. Most azonnal kell minden, köztük anya is, apa is. Az igazság az, hogy a gyerekek nem direkt akarnak nektek rosszat. Nem tudnak mást csinálni, egyszerűen képtelenek visszafogni magukat. Így természetes, hogy sem a könyörgés sem a fenyegetőzés nem vezet eredményre.

Ahhoz, hogy tudjuk, mi zajlik bennük, kicsit mélyedjünk bele idegenszerük rejtelmeibe!

Az emberi agy legfejlettebb része, amely az önszabályozásra képes, azaz féken tudja tartani impulzív érzelmi kitöréseit és cselekedeteit, egy hypermodern, kényes szerkezet, mondjuk egy okostelefon a retro Eta porszívóhoz hasonlítva. Csakis optimális körülmények között képes működni. Ha 95-ös benzint tankolsz egy Royce Royce-ba, nem lesz túl hálás érte. Talán tönkre is megy a motor. Míg egy kispolski a napraforgóolajjal is elgurul. Hogy jön ez a sikítozó gyerekhez? Elárulom. Az agykéreg, ahol a tudatosság, a racionális viselkedés lakozik működésképtelen, ha nem kapja meg a jussát. Egyszerűen kikapcsol. A gyerekeknél az alapvető fiziológiai szükségleteken felül (megfelelő mennyiségű alvás, evés, stb.) az érzelmi szükségletek is kulcsfontosságúak: nevesítve a kapcsolódás iránti igény. Ha ez kielégítetlen marad, a gyerek egyszerűen elromlik, bármennyire is szeretne jó lenni, megfelelni a szülei elvárásának.

Minél kisebb egy gyerek, annál kevésbé tud késleltetni, vagyis kevesebb ideig képes várni, míg eljön végre az ő ideje. Minden, ami nyomasztja, aminek örül, ami feszíti belül, azonnal kikívánkozik - ráadásul sosem úgy, ahogyan azt, mi, felnőttek helyénvalónak gondoljuk. Amikor már nem érzi a kapcsolódást a számára biztonságot adó felnőttekkel, akkor pedig végképp kiborul a gyerek. Olyan ez, mintha egy érzelmi bögréje lenne, ami  hiába volt feltöltve, szép lassan kiürül a nap folyamán. Mindenféle szeparációs helyzet: alvás, ovi, vagy egyszerűen nem figyelsz rá, fogyasztja a bögre tartalmát, és minden valódi figyelem, jelenlét pedig tölt bele. Üres bögrével a gyerek szörnyű és elviselhetetlen, hisztizik, nyafog, esetleg agresszív, de mindenképpen az idegeidre megy.

Nem könnyű megoldást adni erre a nehéz helyzetre. Sokfelé kell megfelelni, ráadásul sem térben, sem időben nem könnyű elkülöníteni az egyes feladatokat. Gyerek mellett dolgozni, csak néhány szabály figyelembevételével lehetséges, és akkor sem leányálom. Akik nehezen tudnak koncentrálni zajban, akiket különösen frusztrál, ha megzavarják őket, most nagyon megszenvedik ezt az időszakot. Nézzük ezeket az alapvetéseket, amelyek segítenek valahogy átevickélni a zavaros tengeren!

  1. Először a gyerek, aztán jöhetsz te. Ahogy azt már említettem, a gyerekek minél kisebbek, annál kevésbé tudnak késleltetni. A pillanatban élnek, az aktuális érzelmeiktől vezérelten. A hosszú és szeparációban töltött éjszaka után mindenképpen szükség van az érzelmi bögre feltöltésére. Üljetek le egy 15-20 percre játszani, vagy még az ágyban hancúrozzatok egy jót. Ugyanígy, a délutáni alvás után sem lesz arra képes, hogy kivárja a sorát, ha nem kapcsolódtok egy időre. Mi felnőttek sokszor fordítva gondolkodunk - bírd ki ezt a kis időt és aztán rád figyelek. A gyerekek ellenkezőképpen működnek: most akarlak, és utána el tudlak engedni egy időre.
  2. Kell egy napirend! Amitől aztán lehet, hogy eltértek, de legalább nem kapkodás és fejetlenség lesz a vége. Gyermekednek a reggelivel együtt legalább 4-5 ilyen 10-15 perces teljes figyelemre van szüksége ahhoz, hogy viszonylag elguruljon estig. Tervezd meg a napot és iktasd be azokat az időket, amivel gyermeked is számolni tud. Készítsetek egy vizuális napirendet képekkel, amit ő is ért, tudja követni és látja benne, hogy bár most dolgozol, ha csörög az óra, újra az övé leszel teljesen
  3. Egyszerre csak egyfelé figyelj! A legrosszabb, amit csak tehetsz, ha egyszerre többfelé próbálsz figyelni. Komolyan mondom. Ugyanis ez lehetetlen, maximum gyorsan/állandóan tudod váltogatni a figyelmed fókuszát. Ez azonban egy komoly stresszfaktor és estére annyira kikészülsz, hogy mindenki mást is kiborítasz majd. Amikor a gyerekkel vagy, akkor legyél vele és figyelj rá, amikor dolgozol, akkor abban mélyedj el és ne reagáld le a kicsi próbálkozásait. Így nem csak hamarabb hagyja abba (hiszen a dühöd is egyfajta figyelem, tehát érdemes volt egzecíroztatnia téged) hanem csak egyfelé kell koncentrálnod és kevésbé lesz megterhelő a nap.
  4. Önálló játék. Most sajnos visszaüt, hogy már csecsemőkora óta állandó túlingereltségben él egy gyerek, sosem unatkozott úgy igazán, így nem tud egyedül játszani. Erről, s arról, hogyan tudod segíteni az önálló játékot, már írtam bővebben itt.
  5. Mértéktartó képernyőhasználat. Aki valamennyire követi a munkámat, tudja, hogy nem vagyok nagy barátja a végnélküli képernyőbámulásnak. Egyre több kutatás lát napvilágot, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy muszáj mértéket tartani, különben rövid és hosszú távon is komoly következményei lesznek, pláne a még képlékeny gyermeki agy esetében. De ne legyünk álszentek, mindannyian tudjuk, a képernyő milyen remek baby sitter, ha már semmi mást nem tudunk kitalálni. Akkor legalább a korának megfelelő tartalmat és időben egyértelmű korlátokat szabva ültessük le a gyereket, ha egy kis csöndet és nyugalmat akarunk.

Pethő Orsolya, pszichológus

Címlapkép: istock / dragana991