Berg Judit: “Jó társaságban a vesztegzár is elviselhető”

Ki nem találnák olvasóink, hogy milyen körülmények között írja Berg Judit a Rumini-sorozat 10. kötetét. Nos: egy perui vesztegzárban. Túrázni indult, kilencedmagával, és az utazás 6. napján rázárult a perui légtér: se ki, se be Arequipából, egy kétmilliós városból. Egyelőre sejtelme sincs, hogyan kerül kerül haza, így vitalitását a Rumini és az elsüllyedt világ című kalandfolyam bonyolításában kénytelen kiélni. Barátnője és alkalmi szobatársa készített vele interjút.

2020.03.25 Mihalicz Csilla

Mennyire bírod általában a bezártságot?

Rosszul bírom, sőt, gyűlölöm, ha korlátozzák a szabadságomat, legjobban jönni-menni, kirándulni szeretek - ezért is vagyok itt. Viszont épp azért, mert most már több mint 21 éve vagyok anyuka, iszonyúan tudom értékelni azokat a napokat, amikor magamban lehetek, békén hagynak, amikor senkinek nincs velem dolga, hanem a magam kedvteléseivel foglalkozhatom. Most itt Peruban a bezártság háromféle érzést vált ki belőlem. Egyfelől majd’ megbolondulok attól a gondolattól, hogy milyen élmények vártak volna ránk, ha nem üt be a világpánik, ehelyett most a tetőteraszunkról nézzük az ötezer méternél is magasabb havas hegycsúcsokat, miközben most talán a Szivárvány-hegyek közt kalandoznánk.

 

Helyette katonaság vigyázza a lépteinket a városban – gondolom, ilyen helyzetben sem voltál még, sőt, talán még Rumini sem?

Nem. Három saroknál messzebbre hivatalosan nem is sétálgathatunk, mert haza zavarnak minket. Ugyanakkor nekem húsz éve nem volt ennyi időm pihenni, és arra, hogy amikor csak kedvem tartja, a billentyűzetet nyomogassam. Itt akkor alszom el, mikor álmos vagyok, és addig alszom, míg magamtól fel nem ébredek. Viszont, még ha jó barátnőimmel is, de hárman vagyunk egy szobában, egy szekrényünk van, és abból nekem egy fiók, meg egy fotel jutott. Csak pár könyv van nálunk, ezek körbejárnak, és hiába találtunk letölthető pdf-eket, és vettünk spanyol újságokat, nincs az az élmény, hogy leveszek a polcról egy jó Esterházyt, Darvasit vagy egy kedvenc régi Dumas-regényemet. Így aztán mégis csak van egy kis börtönjellege az ittlétünknek. A harmadik negatívum pedig az, hogy otthon vannak a gyerekeim, akiknek nélkülem kell boldogulniuk. Más lenne, ha most túráznék, aztán a végén vinnék haza nekik hegyi falvakban vásárolt izgi ajándékokat és egy csomó élményt, és míg itt vagyok, nekik is zajlana az életük. De így, hogy ők is be vannak zárva, és olykor nyüszögve próbálják áthidalni a kényszerű szobafogságot, van bűntudatom.

 

És hogyan boldogulnak?

Nagyon jól. A nagylányom, Lilu, aki már egyetemista, és a barátaival lakik, most hazaköltözött, hogy segítsen, ott van az apukájuk is, Tamás, aki fantasztikusan helytáll. Felváltva tanulnak a legkisebbel, a 12 éves Vilmossal, kikérdezik, segítenek neki. A két középső lányom – Bori és Dalma - életébe beépült a távoktatás, mindkettőnek a saját gimnáziuma profiljának megfelelően, tehát minden napra kapnak feladatokat.

  12 kép

Forrás: Berg Judit

Bori (Berg Judit lányának) aktuális alkotása

Dalma lányod hogyan birkózik meg az online euritmia órákkal?

Ő Waldorf iskolába jár, amelytől távol áll az infokommunikációs eszközök használata, de nagyon helyesen megoldották a távoktatást ők is: felfüggesztették azt a gyakorlatot, hogy megpróbálják a gyerekeket távoltartani a digitális kütyüktől. Adnak nekik feladatokat, ajánlásokat, és azokat Dalma is nagyon tisztességesen csinálja, legyen az valami reggeli szellemi tevékenység, tánc vagy akár euritmia. Érdekes módon a kamaszkáim, akiket sokszor alig tudok kihajtani az udvarra, most virághagymákat ültetnek a kertben, pingpongoznak, festenek a teraszon. Bori lányom iszonyú kreatívan fest. Sokat társasoznak együtt. Az a szerencséjük, hogy ugyanabban a társasházban laknak az unokatestvéreik is, a sógornőmék gyerekei, így tudnak együtt bandázni. Ők tehát inkább valamiféle házkaranténnak fogják föl az egészet.

 

Neked keseregnek, hogy sajnáld őket, vagy próbálják a vidám arcukat mutatni, hogy ne nyugtalankodj a távolban?

A gyerekeim vagy elképesztően nagyvonalúak, vagy szándékosan megkímélnek attól, hogy a legnagyobb keserveket rám zúdítsák. Azt nem gondolom, hogy nem hiányzom nekik, szerencsére felfogták mind a négyen, hogy most ez van, senkinek nem lesz jobb a kesergéstől, inkább hozzuk ki a helyzetből a legjobbat. Szóval az intenzív családi élet nem állt meg nélkülem.

 

Tudnak főzni, vagy hozatnak maguknak főtt ételt?

Az a szerencse, hogy rajtam és a nagylányomon kívül mindenki tud és szeret főzni. Én is tudok, csak nem szeretek. Tamás bevásárol, és javarészt nyilván ő főz, de a kislányaim is képesek akár komolyabb menüt is összedobni, a kisfiam pedig parádés kakós csigát tud sütni, hiszen azt két éves kora óta mindig együtt csináltuk.

 

Ha otthon lennél, miben lenne más az élet?

Sokkal kevesebb időm lenne. Nem tudnék szabadon írni és csetelni a barátaimmal. Otthon én is részt vennék a napi ügymenetben, amitől nyilván csökkenne a népszerűségem, hiszen azon lennék, hogy elkészüljenek a feladataikkal. Nem hagynám, hogy Vilmos sokat számítógépezzen, és nagyon akarnám, hogy inkább társasjátékozzunk, amit mindig picit erőltetni kell - de az ilyesmiben jó vagyok. Ma egyébként megbeszéltük, hogy Vilmostól én fogom mostantól kikérdezni a törileckét, innen, mert én jobban bírom idegekkel, mint a Papa, és utána amőbázni fogunk online. Ha volna időm, biztos, hogy sokkal többet olvasnék, és kiülnénk a jó teraszunkra beszélgetni. Cseten nehéz azt elérni, hogy megnyíljanak, és felszínes dolgoknál többet is eláruljanak magukról, még ha videócseten láthatom is őket. Tíz perc után megunnak és szaladnak a dolgukra.

 

A nagy terasz hatalmas lehetőség az együttlétre - mi is használjuk a tetőteraszunkat itt a szálláson...

Az maga a csoda, hogy itt van kilenc ember, akik egymástól teljesen különbözőek, és, bár mindenki ismert valakit a társaságból, van, aki többet is, alapvetően azért jöttünk ide, hogy közösen túrázzunk, és az együttlétünk még az elviselhetőség határán maradjon. Ehhez képest most sülve-főve együtt vagyunk, és számomra nagyon pozitív csalódás, hogy mennyire jól. Már volt „Beugrózás”, kétszer is, mindennap vannak közös nyelvórák – ezeket túravezetőnk, Nagy Endre, a Mirador Adventures vezetője tartja -, amelyekhez az is csatlakozik, aki nem akar spanyolul tanulni, vagy már magasabb szinten beszéli a nyelvet. Hiszen annyira viccesek a példamondatok, hogy ez is egy alkalom a közös röhögésre. És én, aki végtelenül szégyellem, hogy rettentően nem hajlékony a testem, együtt tornázom akár a fiúkkal is. Hiszen, ha olyankor akarok edzeni, amikor még nem tűz vadul a nap, és nem zuhog az eső a tetőn, olyankor vannak ott a fiúk is. Sokszor hallgatunk zenét, közben kicsit iszogatunk is, ami belefér egy felnőtt társaság életébe. Ezen kívül még tiszteletben is tartjuk egymás határait.

 

  12 kép

Fotó: Mihalicz Csilla

Berg Judit

Hogyan bírod a bizonytalanságot, az egymást kioltó információkat? Immár tíz napja lógunk a levegőben...

Vannak a csoportban olyanok, akik ezen jobban idegeskednek nálam. Én azzal védekezem a lehangoltság ellen, hogy elfogadtam: április második felében fogunk valahogyan hazajutni, és addig nem nagyon tudunk innen kimozdulni. Amikor ehhez képest valami kiút megnyílni látszik, olyankor örülök, hogy de klassz. Aztán amikor kiderül, hogy mégsem, akkor azt mondom magamban, hogy úgysem hittem benne igazán. Az én stratégiám a beletörődés. Hosszú távra tervezek ebben az enyhén penészes három fős szobában.

 

Legalább tudsz dolgozni. Mit írsz?

Szerencsére elhoztam a laptopomat, bár nagyon fontolgattam...

 

Ezen élősködöm most én is...

Bizony nagyon jól jön most. Még októberben, amikor a 9. Ruminit befejeztem (Rumini Tükör-szigeten) eszembe jutott a folytatás, és még frissiben nagy lendülettel elkezdtem írni. Aztán karácsony táján ez megtorpant, de az elutazásom előtt új lendületet vett, most pedig nagy lelkesedéssel folytatom.

 

Mi lesz a címe?

Rumini és az elsüllyedt világ.

 

Ez most eléggé aktuális.

Az írói oldalamon rengeteg kommentet kapok, hogy biztos kerül majd Rumini karanténba és járványba. Később talán lesz majd ilyen történet is, de ennyire gyorsan nem fut át rajtam, ami világban történik. Amit most írok, abban még nincs karantén. Viszont Ruminiékkel szemben életem legnagyobb szemétségét készülök elkövetni. Szerintem egyébként a kalandregényíró akkor tesz jól, ha gonoszul áll a főhőseihez, és a lehető legnagyobb nehézségeket zúdítja rájuk. Hát én most ezt teszem.

 

Kihozta belőled a karantén a kis ördögöt?

Még otthon szabadult el a palackból a szellem, és ennek a következményeit próbálom most felgöngyölíteni.

 

Hová küldted Ruminiéket?

Az Atlantiszra, vagyis egy hasonlóképpen elsüllyedt, titokzatos világba. Jelenleg hat különböző helyre szórtam szét őket, úgy, hogy többen közülük vagy totál öntudatlanok vagy foglyok. Akik még éppen tudnak cselekedni, azok is olyan körülmények közt teszik, hogy remélem, az olvasóim hinni sem akarják majd.

 

Amikor elkezded írni az újabb Ruminit, tudod már, hogyan fogod a hőseidet kiszabadítani, vagy a lehetetlen helyzetek kiagyalásáig tervezed meg előre, és közben jön az ötlet, hogyan tudják ezeket megoldani?

Amikor az első Ruminit elkezdtem írni, fejezetről fejezetre haladtam, és gőzöm sem volt, hogyan fog alakulni a sztori. Ennek megfelelően sokszor éjszakákon át nem aludtam, annyira izgultam. Azóta sokkal tudatosabb, vagy inkább tapasztaltabb író vagyok. Mindig van egy íve a történetnek, tudom, honnan hová akarok eljutni, tudom a főbb dramaturgiai pontokat, előre kitalálom a fő konfliktus-típusokat, a negatív szereplőket... De mindig van egy csomó előre nem látható részlet is. Részben azért, mert menet közben jó ötleteim támadnak, másrészt azért, mert ha számomra minden fordulat előre látható, akkor az olvasó számára is. A Rumini könyveknek az a titkuk, hogy mindig meg tudom lepni az olvasóimat. De ehhez az kell, hogy magamat is rendszeresen olyan extrém helyzetbe hozzam, hogy tényleg minden fantáziámat mozgósítanom kelljen a megoldásokhoz.

 

A kiadód, gondolom, annak drukkol, hogy minél tovább tartson a vesztegzár Peruban?

Ha annak nem is, de biztosan nem bánják, hogy írok. Egyébként most fog megjelenni a legkisebbeknek szóló új sorozatom következő része, a Sári születésnapja, és azt is fontolóra vettük a kiadómmal, hogy tudnánk-e online könyvbemutatót tartani, figyelembe véve a hat óra eltolódást.

 

Mit tudnál ajánlani vesztegzár idejére kisgyerekes szülőknek?

Imádom a kicsiket, és borzasztóan élvezem, hogy a húgom három kisgyereke révén vannak még körülöttem. Ha az enyémek most lennének picik, iszonyú sok rajzolás, gyurmázás, kartonpapírból bábkészítés lenne nálunk, aztán a bábokkal előadnánk meséket. Anno nagyon sokat báboztam velük. Biztos, hogy vonatoznánk, kisautóznánk, és talán edényekből építenénk várost, és ott mennének az autók, mert előbb-utóbb meg lehet unni a fakockákat. Kicsi korukban az enyémek nagyon szerették az oroszlántornát. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a fürdőköpenyek öveit a derekunkra kötöttük, a fenekünknél lelógattuk, az volt a farkunk, és én mint oroszlánmama négykézláb masíroztam körbe a szőnyegen, ők pedig utánam. Közben csináltunk nyújtózós gyakorlatokat, aztán hanyatt vágtuk magunkat, és így kalimpáltunk a lábunkkal meg úgy... Ezek rendes tornagyakorlatok voltak, csak közben oroszlánok voltunk, ezért közben bömböltünk is, meg néha az orrunkat is összedörgöltük. A gyerekeket játékkal és odaadással mindenre rá lehet venni.

Ajánlott linkek: