Harc a testvérféltékenység ellen

„Dani nagyon szereti a kistestvérét, igaz, hogy újra bepisil, amióta megszületett. Juli odáig van a húgáért, de sajnos valami miatt verekedni kezdett az oviban. Norbi nagyon jó testvér, csak az a baj, hogy rágja a körmét, és sírva indul az oviba mindennap, nagyjából azóta amióta az öccsét hazahoztuk a kórházból.” Íme, néhány tipikus szülői mondat, ami elhangzik a rendelőmben. Mindannyian arra vágyunk, hogy a gyerekeink jó testvérek legyenek, pláne, ha van néhány rossz emlékünk a folyamatos veszekedésekről, hajtépésről. Vagy akkor, ha még ma is emlékszünk rá, mennyire fájt annak idején nagytesóként az igazságtalanság, esetleg úgy éreztük, hogy sosem védenek meg bennünket eléggé a szüleink a nagytesók támadásaitól.

2018.09.05 Pethő Orsolya

Meglehetősen idilli elképzeléseink vannak arról, mit jelent jó testvérnek lenni. Lelki szemeink előtt látjuk, ahogy édesen együtt játszanak, mindig mindent megosztanak egymással, és az első pillanattól kezdve életre szóló barátságot kötnek. Vannak családok, ahol ez az illúzió hamar szertefoszlik, és vannak, akik sokáig ragaszkodnak hozzá, annak ellenére, hogy a valóság teljesen mást mutat.

 

Egy új testvér érkezése nem csak a gyerekeknek okoz gondot. Sok édesanya számol be arról, hogy második terhessége előrehaladott fázisába érve, lelkiismeret-furdalása támadt az elsővel szemben. „Tudok-e majd egy másik gyereket is ennyire szeretni?” „Mit csináljak most az elsővel, hogyan fogadja a kisbabát?” A lelkiismeret-furdalás tovább fokozódhat, amikor a sok figyelmet igénylő kicsi miatt lazul a nagyobbikkal való szoros kapcsolat, elmaradnak a szokásos rutinok, együttlétek. „Este sajnos pont szoptatom a kicsit, úgyhogy azóta az apja olvas neki mesét.” „Még időben áttértünk arra, hogy az apja viszi az oviba.” Közben végig ott a mardosó kétely, hogy jó-e ez így, elindulni készülő könnycseppeket látok, ha rákérdezek, mit éreznek. Ha az anyukák ennyire gyötrődnek a tesókérdés miatt, várhatjuk-e, hogy a gyerekeknek meg se kottyanjon?

 

Érdemes első körben két fontos dolgot tisztáznunk:

  1. A testvérféltékenység nem a világ vége, és nem annak a jele, hogy szülőként valamit nagyon elbaltáztunk, hanem egy teljesen természetes alkalmazkodási folyamat.
  2. A testvérféltékenység nem zárja ki, hogy a sok harag, félelem és egyéb érzések mellett, a nagytesó legalább ugyanilyen intenzitással szeresse is a kicsit, kötődjön hozzá. Egyszerre több, egymásnak ellentmondó érzelem is jelen lehet mindannyiunk szívében.

Tehát az érzések ritkán egyértelműek. Egyszerre ilyenek és olyanok. Szeretem is a tesómat, meg nem is, dühös is vagyok rá, meg nem is. Rá is, anyára is, a világra is. Van gyerek, aki látszólag örül, és nem mutatja, mennyire sokkolja az esemény – esetleg az oviban lesz verekedősebb, kötekedősebb. Olyan is van, akin inkább a düh jelei látszódnak, egyre szemtelenebb, kiállhatatlanabb. Sok szülőpárral találkoztam, akik egyértelműen a tesó érkezéséhez tudják már utólag kapcsolni gyermekük viselkedésének változását. „Akkor kezdett el rosszabbul aludni. Akkor lett verekedősebb.” A legnagyobb teher egy gyerek számára épp annak a sok féle, és egymásnak ellentmondó érzelemnek a feldolgozása, ami ilyenkor megjelenik.

Ráadásul a külvilág is elég egyértelmű jelzéseket ad arra nézve, mi lenne szerinte a helyes. Anya angyalszerű mosolya, amikor épp kedvesen nyúl a nagytesó a csecsemőhöz, ezzel szemben mérges az arca, ha épp hangoskodik szoptatás közben – mindez világosan azt mondja: „nekem az a jó, ha szereted a kicsit. Ha mérges vagy rá, azzal felbosszantasz.” A gyerekek pedig, bár a látszat néha nem ezt mutatja, nagyon, de nagyon szeretnének megfelelni szüleik elvárásainak. És miután a rossz érzések, a harag, a gondolatok, mely szerint „azonnal vigyék vissza ezt az izét a kórházba!” ennek ellenére is megjelenik, a megoldás egyedül a bűntudat, és ezen érzések elfojtása lehet. Ez pedig még rosszabb, mintha nyíltan ki merné mutatni, mert többnyire szorongásos tünetetekhez vezet. Éppen ezért az első és legfontosabb teendőnk elfogadni, hogy a tesvérféltékenység teljesen normális dolog. Nem kell pánikba esni, szégyellni, és komoly támadásba sem érdemes lendülni ellene.

Aranyszabály: minél inkább szabad utat engedünk az érzéseknek, azok annál gyorsabban távoznak.

Azaz, minél inkább hagyjuk, hogy a nagytestvér féltékenykedjen a kicsire, annál hamarabb megnyugszik, és máris szabadon áramolhat a szeretetenergia.

Szerencsére a legtöbb – gyerekkorában rivalizáló – testvér remek támasza egymásnak felnőttként, de ha meg tudjuk könnyíteni az alkalmazkodás folyamatát, miért ne tennénk?

  1. Külön töltött idő: Szervezzetek napi szintű 15-30 perces külön töltött időt a nagyobbik testvérrel, szigorúan kettesben. Ha nem megy mindennap, legalább kétszer-háromszor egy héten. Úgy, hogy a kistesó nincs látótávolságban, de az még jobb, ha nincs is otthon. Játsszatok azt, amit szeretne, kapja meg azt a 100 százalékos figyelmet anélkül, hogy harcolnia kéne érte. Ez mindkettőtök szempontjából fontos, hogy érezzétek, még mindig mennyire szeretitek egymást. A testvérféltékenység miatt „elromlott” gyerekről hamar azt hisszük, hogy már nem is lehet őt szeretni igazán, hiszen mást sem csinálunk egész nap, mint fegyelmezzük.
  2. Keretezzük át a konfliktusokat! A jó testvérség nem pusztán abban nyilvánul meg, ha idilli módon együtt játszanak, ahogy azt elképzeltük annak idején. A konfliktuskezelés nem elméleti tantárgy, csakis konfliktusok árán lehet benne fejlődni.
  3. Óriási ajándék egy testvér ebből a szempontból, hiszen otthon, biztonságos körülmények között lehet gyakorolni. Nem az a dolgod, hogy megoldd helyettük a helyzetet, hanem az, hogy segítsd őket abban, hogyan találjanak megoldást a vitás kérdésekben. Különben tőled fognak függni, és azt tapasztalod majd, hogy egyre több és több vitájuk lesz. Fogalmazd meg a problémát, és keressetek együtt megoldást rá. Lehetőleg többet. Amíg a kicsi nagyon kicsi, addig adhatsz javaslatot helyette te. Például: „Látom, mindketten ugyanazzal a játékkal akartok játszani. Hát, ez bizony probléma. Mit tegyünk? Mit gondoltok, mi lehet a megoldás erre? Látom, Márk, hogy nagyon szeretnél most egyedül játszani, de Dani meg arra vágyik, hogy vedd be a játékba. Mit gondoltok, mi legyen?”
  4. Kihangosított érzelmek: Beszélj a kicsi lehetséges érzéseiről a nagynak, és fordítva. Kutatások bizonyítják, hogy ezzel segíted az empátia kialakulását egymás iránt. Az empátia pedig fontos konfliktuskezelő eszköz. „Hallod, hogy sír? Bizonyára nagyon fáradt már, és aludni szeretne.” Eddig oké, de nem tisztességes, ha mindig a nagynak kell megértenie a kicsit: „Látod, milyen mérges éppen a bátyád, mert elvetted a játékát. Látod, a nővéred mennyire el van keseredve? Ölelésre van szüksége szerintem.” A szereped nem a bíróé, hanem inkább a mediátoré. Minden helyzetben minden félnek megvan a maga igazsága, a maga motivációja, és mindketten azt szeretnék, hogy megértsd őket. Az agresszor ugyanannyira sértett, mint maga az áldozat. Próbáld megadni mindkettőjüknek a megértésedet. Annak is igaza van, aki nem akarja a másikat beengedni a játékba, és annak is, aki nem hagyja a másikat békén.
  5. Érzések és viselkedés elválasztása: Szabad legyen bármit érezni a testvérrel kapcsolatban, de ne lehessen bárhogy viselkedni. Ha dühös, és megüti a kicsit, mondd ki neki nyugodtan, hogy megérted, ha mérges. Érzésekkel nem lehet vitatkozni, a viselkedést azonban szabályozni kell. Mesélhetsz arról, milyen kapcsolatod volt neked a testvéreddel, és itt ne csak a rózsaszín részletekre térj ki, hanem a vitákra, feszültségekre is. Érdemes a könyvesboltban is körülnézni – egy meseszereplő lelkébe beleélve magát ugyanaz lehet a tanulság – nahát nem csak én érzem ezeket, akkor lehet, hogy ez így rendben van? Teret kell engedni az érzéseknek ahhoz, hogy el tudjanak múlni. Ennek legjobb módja pedig, ha beszélünk róluk, és empatikus fülekre találunk.
  6. Áramló oxytocin: Ha egyszerre tudod megszeretgetni, nevetésre fakasztani mindkét csemetédet, miközben a karodban, öledben vannak, a felszabaduló oxytocin hormon erősíti a kapcsolatot köztük.
  7. Ketten egy ellen: Találjatok ki olyan játékokat, amelyekben az öszefogásukra van szükség. Ha téged kell lebirkózni, elgáncsolni, elkapni, vagy becsavarni vécépapírba, lefújni borotvahabbal, biztos, hogy szívesen működnek majd együtt. Ezek a jó élmények tovább erősítik a kapcsolatukat.
  8. Vissza az időben: A játék keretein belül szolgáld ki a nagyobbik regressziós igényeit. Ilyenkor természetes, ha újra kisbaba akar lenni vagy pelenkát kér. Meg tudod toldani egy kis viccel is: Ha például azt játsszátok, hogy egész napra csecsemővé változik át, feltűnően akadj ki, amikor ettől el akar térni: pláne, ha pizza az ebéd, és nem akarja megenni a bébipapit. „A babák sajnos nem tudják a pizzát megenni. Lehet, hogy ilyen rövid idő alatt megnőttél?” Erre ő: Igeeeeen!!! „Oh, milyen korán elkezdett beszélni ez a kisbaba.”
  9. Nyugi, a szándék a fontos: Igen sokszor lesz olyan, hogy a nagyobbik segítene, de inkább megnehezíti a dolgodat. Ha ennek hangot adsz, már csírájában elfojtasz minden együttműködő szándékot. Nem érdemes ráförmedni, sőt, jobb megerősíteni, hogy hozzá akar járulni valamivel a kicsi jólétéhez. „Nahát, rád mosolygott!” Mutasd meg, hogyan tud pozitív megerősítést szerezni a kicsitől. Hogyan tudja megnevettetni, akár csikizéssel, hülyéskedéssel. Mindenki szereti, ha szeretik.
  10. Egyediség: Soha, de soha ne hasonlítsd össze a gyerekeket. „A te korodban ő már… Nézd, ő milyen szépen… Miért nem tudsz olyan lenni, mint…” Mindannyian másban vagyunk jók. Ezek sajnos mind erősítik a rivalizálást.
  11. Vizsgáld meg a saját érzéseidet! Kisebb tesvér vagy, és jól jött volna, ha több védelmet kapsz a szüleidtől? Vagy épp mindig úgy érezted, hogy a kistestvéredet szeretik jobban? Bűntudatod van, mert félsz, hogy elromlik a naggyal való csodálatos kapcsolatod a kicsi érkezése miatt? Nem tudod, hogyan tudsz majd egynél több gyereket szeretni? Gyerekkori mintáink komoly befolyással vannak arra, hogyan neveljük saját gyerekeinket. Kétségeink, bűntudatunk és vakfoltjaink mögött ott vannak megélt sérelmeink, be nem gyógyult sebeink. Ezeket érdemes kibogozni, és meglátni, miért egyik vagy másik gyerek mellé állunk folyton a konfliktusokban, vagy épp miért rettegünk tőlük túlzottan. Ha szükséges, keress fel egy szakembert.
  12. Anyaidő: Szakíts időt magadra! Nem lehet kétfelé figyelni, ha fáradt vagy, nyűgös, feszült. Ha kimerültek az érzelmi elemeid, muszáj töltődnöd valahonnan. Ez több gyereknél fokozottan érvényes. A gyerekek által megkívánt energia nem összeadódik, hanem valahogy szorzódik, hiszen a kettőjük közti interakciókra is figyelned kell.

 

Pethő Orsolya, a Kölyökszervíz és az Anyaszervíz pszichológusa

 

Címlapfotó forrása: istock / BraunS

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!