Akik úgy szeretnek, hogy bármikor tudjanak elengedni

Mire egy gyereket kiemelnek a családjából, nem akármilyen dolgok történtek vele. Aztán, ahogyan korábbi cikkünk Jancsija, esetleg megjár csecsemőotthont, és jó néhány nevelőszülőt, mire felnő. Közben vagy visszakerül a családjába, vagy nem. Mintegy ötezer hatszázan vannak, akik ma vállalkoznak arra a feladatra, hogy úgy szeressenek, hogy bármikor tudjanak elengedni is. A nevelőszülő kicsit olyan szerepben van, mint a pszichológus: nyeli a panaszokat, próbálja megérteni, hogy mitől duzzadt föl a fájdalmak folyója, és igyekszik azt mederbe terelni. Csak még közben mos, főz, takarít is. Szilvási Lénát, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetőjét a nevelőszülői hivatás szépségeiről és nehézségeiről kérdeztük.

2019.05.21 Mihalicz Csilla

Gondolom – nem alkalmas bárki nevelőszülőnek?

A nevelőszülők kiválasztása valóban rettentő fontos. Olyanokat kell találnunk, akiknek van szívük, nagyon érzékenyek, szeretik és értik a gyerekeket, élvezik a velük való együttlétet. Akik esetleg maguk is megéltek a saját életünkben szenvedést, nehézségeket. Ez nyilván nem feltétel, de általában nem véletlenül jelentkezik valaki egy ilyen feladatra. Vélhetően nem anyagi okokból teszi, hanem van a személyiségének egy erre mozgósítható része, amire építhetünk. Komolyan vesszük tehát a szűrést. A képzés akkor jó, ha szembesíti a nevelőszülőket azzal, hogy mire vállalkoznak. Arra, hogy milyen gyerekek fognak érkezni hozzájuk, hogyan fognak viselkedni, miért viselkednek úgy, mit jelent egy gyerek számára, ha kiragadják a családjából. Ezek a tréningek élményszerűek, ezért is hívjuk döntéselőkészítő fázisnak, mert aki ezt nem bírja érzelmileg, az nyugodtan felállhat, és mondhat nemet. Úgyhogy azt hiszem, kellően világossá válhat, hogy ezeket a gyerekeket sok minden érte már: bántalmazták őket, elszakadtak szüleiktől, az otthonuktól, megszokott környezetüktől. Esetleg utálni fogják azt is, aki segíteni akar, sírnak, ellenállnak, hetekig nem alszanak.

A nevelőszülők, akikhez kerül, kapnak speciális képzést arra, hogyan érdemes traumatizált gyerekekkel foglalkozni?

Azt persze nagy kérdés, hogy melyik képző mennyire tudja ezt a háttértudást átadni, de ez volna a feladata.

Mennyire tud ez személyre szabott lenni? Van-e pszichológussal folytatott konzultációs lehetősége a nevelőszülőnek, amikor megkapja a gyereket?

Nincs minden gyereknek erre alaphelyzetben szüksége. Az a fontos, hogy a mindennapok legyenek rá terápiás hatással. A nevelőszülőnek persze értenie kell, hogy mit jelentett a trauma a gyerek életében, ami történt, az hogyan fordulhatott elő. Mi éppen ezért tartunk képzéseket a gyermekvédelmi rendszer szereplőinek, hogy a pedagógusi, a szociális szakma is átitatódjon azzal a tudattal, hogy ezek olyan gyerekek, akiknek szinte a 100 százaléka súlyos traumát élt át kisgyerekkorában, és ezt hordozni fogják, és hatással van rájuk. Ezeket mindennapi neveléssel lehet oldani, de ha azt tapasztalják, hogy a gyereknek gyenge az önkontrollja, önfegyelme, tanulási zavarai jelentkeznek, másfajta idegrendszeri fejlődést, viselkedési problémákat észlelnek, és erre ők türelmetlenül reagálnak, akkor az másodlagos sérülésekhez vezethet. A traumatudatosságot növelő tréningekre óriási szükség van, jelenleg sajnos nagyon kevés az a szakember az oktatásügyben, a szociális területen vagy az egészségügyi dolgozók között, akik jártasak, képzettek ezen a területen.

Ha a nevelőszülő megismeri is a gyerek hátterét, abból még nem feltétlenül tudja, hogy mi történt vele, az benne milyen lenyomatokat hagyott. Ha nem kap hozzá „használati útmutatót”, akkor a maga feje után kell kitalálnia, hogy az előéletére és a sérüléseire hogyan legyen tekintettel?

Azt gondolom, hogy ez lenne ideális, ha az összes információ összeállna minden gyerek esetében, és ezt a nevelőszülővel alaposan átbeszélnék a szakembereink. Erre sok esetben van is lehetőség, de előfordul, hogy nem érnek össze az információk, és kevés tudással veszik át a gyerekeket. Ez nagy gond.

És mi az oka?

Elsősorban a szakemberhiány és a szakemberek között megfelelő párbeszéd hiánya. Az információk beszerezhetők lennének, és a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) terjedelmes szakértői véleményének mindezeket tartalmaznia kellene. Ennek a szakmai minőségén múlik, hogy mennyire segíti a nevelőszülő dolgát. De ez még mind nem elég, hiszen onnantól sem dőlhetünk hátra, hogy a nevelőszülőhöz került a gyerek. Ha túl sok a neveltje, ha nehéz gyerekek jutnak neki, ha nem irányul rá kellő figyelem, akkor esetleg rossz viselkedési reakciók erősödhetnek fel. Abban áll a nevelőszülői tanácsadók, képzők és a képzések szerepe, hogy fenn tudják tartani a nevelőszülő érzékenységét, és hogy ki tudja magából ventillálni a gondokat, fájdalmakat. Szerencsére a gyerekek vidámak is tudnak lenni, megölelik, örülnek neki, ilyenformán karban tudják tartani a nevelőszülőt. Problémát jelenthet, ha nem mer arról beszélni, hogy nehézségei vannak, ha úgy hiszi, hogy képes ezt a munkát örökké csinálni, és nem akar segítséget elfogadni. Olyan embereket kellene keresnünk, akik arra szerződnek, hogy járnak szupervízióra, esetmegbeszélő csoportokba és megosztják a problémáikat. Épp nemrég tartottuk a kötelező 240 órás képzést (Központi Oktatási Program), és egyértelmű visszajelzést kaptunk a nevelőszülőktől, hogy bármennyire is nehéz nekik kéthetente egy-két napra eljönni a gyerekek mellől, nagyon fontosak az esetmegbeszélő csoportok. A legtöbb segítséget az jelenti számukra, amikor egymás között, szakember vezetésével tudnak beszélni a mindennapi kérdésekről. Nagyon különbözőek ők - és ezt is kell tolerálni: van közöttük katonás, meg szolid, de mindnek van szíve.

Az is lehet nevelőszülő, akinek nincs vérszerinti gyereke?

Persze, vannak is ilyenek. Az SOS Gyermekfalvak eredetileg egyedülálló nőket keresett, tehát volt közöttük elvált, meg olyan is, akinek nem született gyereke. Sok olyan nevelőszülő van, aki vidéken, kertes házban nőtt fel, nagy család vette körül, és mikor ők kirepültek, hiányzott neki a gyerekszaladgálás. A természetet szerető embereknél valahogy eleve természetes a nagy család. De az sem kizárt, hogy egy nagyvárosi jófej nagypapa be tudjon vállalni, mondjuk, egy keményebb kamaszt. Érdemes kinyitni ebben az irányban az életet, nagyon szép epizód lehet benne - ha valamit éppen befejezett valaki, vagy súlyos krízisen esett át -, hogy egy ideig nevelőszülő legyen. Volt például egy nő, akinél rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak 40-50 éves kora között, aztán stabilizálták az állapotát, és akkor azt mondta magában, hogy új életet akar kezdeni a trauma után: befogadott két-három nevelt gyereket, és kiteljesedett az élete, jobban érezte magát. Egy meleg pár súlyosan fogyatékos kisgyereket vállalt…

Ezek, gondolom, nem magyar példák?

Nem. De azért itt is elindult egy ilyen folyamat, egyre többfélék a nevelőszülők.  A hálózatunkban van pszichológusunk, gyógytornász, aki vállalt gyereket, és újszerúen állnak a feladathoz, jól tudják érzékenyíteni a pedagógusokat például abban, hogy segítség jobban a gyerekeket a tanulásban, társas kapcsolataikban. Kell a sokszínűség ebben is, hiszen egymástól sokat tudnak tanulni.

A hazai 5600 fős nevelőszülői állomány arányaiban megfelel a világátlagnak?

Kelet-Európában ez magasnak számít. Nálunk bővült először jelentősen a nevelőszülői intézmény. A többi országban jóval később - például Bulgáriában még csak most számolják föl a nagy intézeteket, és alakítják át a gyermekvédelmi rendszert. A cseheknél is csak az elmúlt két-három évben történt ez meg. Tisztelet az akkori szakmai vezetésnek, nálunk ezt az intézmény jelentősen megerősödött az 1997. évi gyermekvédelmi törvény következtében, a kötelező nevelőszülői képzést is ekkor vezették be.  A törvény előtti időben mindössze 30 százalék volt a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek aránya, a törvény után ez fölment 40-50 százalékra, most 66 százalék körül tartunk. A foglalkoztatási jogviszony sokat lendített az ügyön. Az utóbbi időben azonban már nem a nevelőszülők száma nő, hanem a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekeké. 5500 körül volt a nevelőszülők száma régen is, meg most is. Ma átlagosan három gyerek jut egy nevelőszülőre, de előfordul sok nevelőszülő, akinél még mindig 7-8 gyerek is van.

Mennyi az ideális?

Ideális az lenne, ha a testvérek együtt maradhatnának egy nevelőszülőnél, akárhányan is vannak. Nekünk, mint működtetőnek az is jó, ha valaki egy gyereket vállal, de a nevelőszülőnek - a jelenlegi finanszírozás mellett - négy gyereknél éri meg hivatásszerűen vállalni. Akkor lehet jól kijönni a pénzből. Annak jó kevesebbet vállalni, aki nem akarja az állását feladni, és már felnőttek a gyerekei.

Mennyi a nevelőszülői járandóság egy gyerek után?

A díjakat összeadva 70 000 Ft-ra jön ki a fizetés egy gyerek esetében, ha nincs szükség speciális ellátásra. Ez az összeg gyerekenként kb. 30 000 Ft-tal nő. Tehát három nevelt gyerek esetében ez 130 000 Ft. Továbbá jár még gyerekenként 45 ezer költségtérítés – ezt mind a gyerekre kell fordítani. Vidéki viszonylatban ez körülbelül egy gyerekgondozó vagy egy bolti eladó fizetéséhez hasonló.

Mi az oka annak, hogy nem sikerült több nevelőszülőt találni? Elégtelenek voltak az eszközök a toborzásra? Vagy észlelhető valamiféle társadalmi idegenkedés Magyarországon?

Azt hiszem, hogy a Svédországban meg Ausztriában is nehéz nevelőszülőt találni. Ritka az az ember, aki más gyerekét befogadja a családjába. Ahhoz, hogy őket célzottan meg tudjuk találni, nagyon fontos, hogy a nevelőszülők jó hírét keltsék ennek a szakmának. Nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a legjobb reklám az, amikor a nevelőszülő jól érzi magát a szerepében, és az ismeretségi körében ezt el is mondja. Nyilván a pénz is tud motiváló erő lenni, például a cseheknél nemrég nagyon megemelték a nevelőszülői díjazást. Nálunk is biztosan lehetne még ezen a díjazáson javítani, de még fontosabb lenne, hogy a nevelőszülők és a náluk nevelkedő gyerekek elérhető és sokoldalú szolgáltatásban, támogatást kapjanak. Jelenleg a szakemberhiány óriási, a fizetések és anyagi lehetőségek a szolgáltatások megfizetésére nagyon korlátozottak.

Készült egy kutatás arról, hogy milyen félelmek élnek a nevelőszülőséggel kapcsolatosan. A saját tapasztalataival összevetve hogyan látja, mi a legerősebb félelem, visszatartó erő?

Sokan nem tudják, hogy egyedülálló felnőtt és férfi is lehet nevelőszülő. A legtöbb embert a bizonytalanság aggasztja – érthetően -: nem tudják, meddig lesz velük a gyerek, mi lesz, ha megnő, ha baj lesz vele, kap-e segítséget valahonnan, vagy az ő nyakába szakad a gyerek összes problémája? Azt tudja mindenki, hogy a nevelőszülőség csak átmeneti időre szól, de mi van, ha ez az időszak egészen rövid? Illetve mi van, ha felnőtt korában sem lesz képes leválni? Ha anyagi problémái lesznek, a vér szerinti gyerekkel egyenlő módon kell őt segíteni? Nagyon nehéz az érzelmeket és a rációt szétválasztani ezekben a kérdésekben.

És mi a személyes tapasztalata ezekkel kapcsolatosan?

Nagyon változó. A legtöbb nevelőszülőnek vannak olyan gyerekei, akik nagyon a szívéhez nőttek, és jól működik a kémia. Ha a gyerek nagykorúságáig együtt maradnak, sokszor azon túl is megmarad a kapcsolat - egészen olyan, mintha a vér szerinti gyereke lenne. De nem minden gyerekkel alakul így a kapcsolat. Van, aki hazakerül a szüleihez, más kisiklik, van, akivel nem alakul ki jó kapcsolat…

Az SOS Gyermekfalvak milyen támaszt tud ebben nyújtani?

Egy jó nevelőszülői hálózat kőkemény bázist jelent, szakembereinkre bármikor számíthatnak, ha baj van, illetve kérdés felmerül. Biztosítunk pszichológust, szupervíziós és képzési lehetőséget, esetmegbeszélő csoportokat.

Van egy olyan mentora minden nevelőszülőnek, akit akár éjszaka is felhívhat?

Bármikor felhívható hotline vonalunk nincs, van olyan hálózat, ami ezt biztosítja. Nyilván nem cél, hogy a tanácsadók állandóan forró dróton legyenek. Ha gond van, lehet orvost hívni. De lehetnek vészhelyzetek, amikor jó, ha elérhető a személyes tanácsadó.

A kéthetenkénti esetmegbeszélő csoportok – mint háttér – folyamatosan működnek?

A képzés ideje alatt elindultak és a nevelőszülők ezt igénylik. Célunk, hogy bővítsük ezeket az alkalmakat és rendszeresen elérhető legyen. Ebben a munkában óriási erők, energiák, érzelmek mozdulnak meg. Lehet lendületet kapni, de lehet belefáradni, kiégni. Fontosnak tartanánk, hogy legyen rendszeres szupervízió. Van, ahol meg is valósul, de nem mindenütt. Az SOS-ben mi ezt számon kérjük.

Hogyan lehet a vér szerinti szülővel való kapcsolatot menedzselni? Az a lehetőség folyton ott lebeg, hogy ha az élete jóra fordul, el kell engedni a gyereket.

Nehéz úgy kezelni a gyereket, hogy el tudjuk engedni őket bármikor – erre nem igazán vannak receptek. A vérszerinti szülőhöz való viszonyt ugyanakkor nagyon fontos érteni. Azzal a tudattal kell szeretni a gyereket, hogy tudjuk, hogy neki van egy másik anyja.

Olyan, akiről esetleg borzasztó rosszakat gondolunk…

Igen, mert csak annyit tudunk róla, hogy rossz dolgokat tett. De a gyereknek fontosak a szülei - részei az énjének. Nekem pedig - nevelőszülőként - az a dolgom, hogy segítsem a gyereket abban, hogy minél valóságosabb képe legyen a szüleiről. Ha nagyon rossz véleménye van, akkor az a feladatom, hogy legalább semlegessé formáljam. Ha túl jó véleménye van a szüleiről, amit nem igazol vissza a valóság, akkor a realitások felé kell terelnem. Ha a szülő konstruktív, megbízható, akarja és szereti a gyereket, akkor az a leghelyesebb, ha segítem a közeledésüket, és egy biztonságos, jó kapcsolat kialakítását - amelyben a gyerek meg tudja védeni magát, ha kell. A nevelőszülőben a gyerekhez lojális, nyilván nem örül a bántalmazó vérszerinti szülőnek. Más a helyzet, ha a szülő „csak” nem tudott rá figyelni, a saját problémái miatt. A nevelőszülők akkor kezdenek el nyitni, ha látják, hogy a gyereknek mennyire fontos a vérszerinti szülő. Van egy nagyon szép filmünk erről, a Börtönbaba   egy kislányról, akit egy éves koráig a börtönben nevelt az anyukája, utána nevelőanyához került. Nagyon szép, ahogy a nevelőanya elmondja, hogy azután, hogy túljutottak az első néhány nehéz héten, hogyan találkoztak először hármasban a börtönben. A gyereknek az anyja mindig az anyja marad. A nevelőszülő akkor tud a legtöbbet segíteni, ha ezt el tudja fogadni. Ez a lényege a nevelőszülőségnek, hogy a gyereket segítsük abban, hogy be tudja építeni azt az anyaképet, amivel neki együtt kell élnie egész életében. Annak érdekében, hogy ne sérült ember legyen, hanem egészséges.

A nevelőszülők talán attól is félnek, hogy a vérszerinti szülők esetleg követelésekkel fognak előállni…

Amíg meg nem ismerjük a másik embert, és nem tudjuk, mit miért tesz, mindenfélét feltételezhetünk róla. Nem jó, ha lényegtelen dolgokban elvárásokat támasztunk. A kapcsolattartásra érkező vérszerinti szülők sokszor nem is tudnak a gyerekre koncentrálni, annyira azt figyelik éber antennákkal, hogy vajon milyennek látják őket: lenézik, kinevetik, alkalmatlannak nézik-e őket. Nem valami felemelő helyzet ez nekik, hogy láthatják két órára a gyerekeiket. Azért hoznak esetleg csipszet meg cukorkát, hogy könnyebben magukhoz édesgessék őket. De ha a nevelőszülő elmondja, hogy mi az, amivel valóban segíthetne, és ha a szülő kap szakmai segítséget máshonnan is saját problémái megoldásához, akkor könnyebben kialakul egy értelmes kapcsolat.

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!