Egy iskola azoknak, akiket máshonnan eltanácsoltak

Van egy iskola, ahol minden gyerek másképpen más: a máshonnan lógók, kilógók, tengők-lengők, csellengők, a függőben levők gyűjtőhelye. Az „integrálhatatlanok” iskolája, ahol megengedett „furcsának” lenni, nem beszélni, túlpörögni, lazsálni, hibázni. Itt nem akarnak a szó hagyományos értelmében nevelni, vagyis a társadalmi elvárásoknak megfelelően „betörni” a gyereket, mint a csikót. Az egyik diáklány úgy fogalmazott: „a Zöld Kakasban engedik az embert, hogy az legyen, aki”. Mihalicz Csilla írása

2018.01.23 Mihalicz Csilla

A Zöld Kakas Líceumnak nincsenek titkai – ez abból is látszik, hogy elsőre mindjárt a szokásos heti stratégiai stábértekezletre kapok bebocsáttatást. Ugrás ez a mélyvízbe, nem is értek többet eleinte, mint azt, hogy kilenc tanár beszélget hat gyerekről, akik egy osztály is, meg nem is, merthogy itt nincsenek osztályok, sem hagyományos tantárgyak, sem tanórák. Ide nem úgy kerülnek a gyerekek, hogy beíratják őket az első osztályba, hanem úgy, hogy pár helyről már eltanácsolták őket. A Zöld Kakas sokaknak a „második esély”.

A „stratégiai stáb” olyan szokásos ülés, amelyen a tanárok megbeszélik, hogyan telt a hét, milyen említésre méltót produkáltak a Gyémánt csoport nyolc-tíz év körüli nebulói – Álmos, Bence, Fanni, Dani, Marci –, és hogyan lehetne a tapasztaltak alapján tovább építeni a velük való együttlétet.

Ahol a diákok egy saját univerzumban élnek

Másnap reggel igazán nagy várakozással léptem a Gyémánt csoport szobájába – a nevük onnan van, hogy az egyik gyerek a zöld kakasról a gyémánt félkrajcárra asszociált.

A kihúzott kanapé szélén két tanár dőlt végig fél könyökre támaszkodva, közöttük elheverve egy bozontos hajú kisfiú próbálta elszabotálni az ország-városozást. Kérdeztem a nevét, amire játékos torokhangokkal válaszolt, és amikor vettem a lapot, megnyílt. Ő volt Álmos. Beengedett a saját univerzuma peremére, ha kérdeztem, általában válaszolgatott, készségesen magyarázott kedvenc videójátékáról, de az ország-városozásról hallani sem akart. Sebaj, nem erőltették. Amikor vágtázó gondolatai a zene körül kötöttek ki, odalépett a szintetizátorhoz, és hosszú percekig elmerült egy sajátságos improvizációban. Az viszont már nem érdekelte, amikor az egyik tanára egy házilag készített didzseriduval (az észak-ausztráliai őslakosok fúvós hangszere) szeretett volna kapcsolódni hozzá. Mire a hangok világából Álmos kikeveredett, már csak fél óra volt délig, amikor is le lehetett menni a konyhába, és elfogyasztani az ebédet, utána – speciálisan neki – még járt egy fél óra számítógépezés, mielőtt az édesanyja érte jött.

A tanárok elfogadásának alapja: Önazonosság

A tanítási napok a Zöld Kakasban a folytonos konszenzuskeresés mentén telnek. Itt nem az a lényeg, hogy valamiféle tananyagot elsajátítsanak a gyerekek, hanem az, hogy ami aktuálisan érdekli őket, abban támogatást kapjanak.

Ezek a „furcsa” gyerekek nem ebben a világban élnek, pontosabban nem azt érzékelik világnak, amit mi, és össze vannak zavarodva, hogy a felnőttek nem értik, amit ők közölni szeretnének – fogalmazza meg Braun József, az iskola egyik alapítója, hogy ők milyennek látják a diákjaikat. – Ők nem fogadják el azokat a tekintélyeket, amelyeket a társadalom állít. Nem tisztelnek engem azért, mert diplomám van vagy piros autóm, de ha nem játszom a szokásos játszmákat, hanem önazonos vagyok, azért nagyon hálásak. A Zöld Kakas speciális módszertana még formálódik. Egyelőre úgy látszik, hogy a kicsiknél nem lehet határozott keretek közé szorítani a munkát. A tanóra menete attól függ, hogy az adott kolléga milyen ötletekkel érkezik, mennyire tud ráhangolódni a gyerekre. Gyakorlatilag az adott helyzetben együtt találnak ki valamit. Ott még nem tartanak, hogy ez mindig csoportban történjen, de afelé haladnak. Azt a fajta – projektek mentén történő – szerves tudásbővülést, amellyel mi építkezünk, úgy kell elképzelni, hogy van, mondjuk, egy „bungiépítés”, melynek során megtapasztalják, hogy milyen minőségű, milyen vastagságú és hajlékonyságú ágakkal lehet dolgozni. Képzőművész tanárunk, Csaba nemrég felépített egy kohót, és a gyerekekkel fújtatót készítettek, faszénen vasat olvasztottak, kalapáltak: betonvasból kést formáltak. Közben nem hangzott el, hogy a vas olvadáspontja 1538 fok, és ebből nem kellett másnap dolgozatot írniuk, hiszen a lényeget megtanulták e nélkül is.

Mindenki jó valamiben?

A gyerekek nagy része végül leérettségizik, de ezt a lehető legkevesebb szenvedéssel szeretnénk elérni. Bár ebben az iskolában mindenki másképp különleges és másképp integrálhatatlan, Braun József szerint vannak közös vonásaik:

Ezeknek a gyerekeknek nagyon kell a szabadság, az autonómia, és az, hogy hasonszőrűekkel tudjanak találkozni. Valószínű, hogy inkább valami saját startup fog kinőni a kezük alatt, vagy talán a fesztiváliparban találják meg a helyüket, és nem árufeltöltőként. A saját útjuk megtalálásához kell az autonómia. Ha meg akarjuk őket közelíteni, nekünk kell megtalálnunk hozzájuk az utat, úgy, hogy alkalmassá tesszük magunkat arra, hogy érzékeljük azt az új világot, amelyben ők otthonosan mozognak. A Zöld Kakasban folyó munka tehát tanulmányi kísérlet, terepmunka – óriási érzelmi és szellemi kihívás. Aki ezt nem bírja a kollégák közül, az elmegy. Nálunk alapvetés az, hogy nem beszélünk negatív módon a gyerekekről. Nem hangzik el olyan, hogy „már megint nem tudtam vele megtalálni a hangot, már megint átvert…”. Mert ha belemerülünk a negatív érzésekbe, korlátozzuk magunkat abban, hogy belelássunk a világukba. Tudatosítanunk kell, hogy azért váltanak ki bennünk indulatokat, mert nem értjük őket.

Nevelhetetlenek? Akkor hogyan tanulnak?

Olvasóink egy része nyilván úgy érzi, ezeket a gyerekeket egyetlen szóval lehet legpontosabban leírni: neveletlenek. A Zöld Kakas tanárai szerint inkább az a helyzet, hogy nevelésükbe beletörött a bicskájuk a szüleiknek, de az oktatás intézményrendszerének is. Ebben az iskolában nem próbálkoznak olyan házi feladattal, hogy „na, akkor a következő órára olvassátok el a Candide-ot”, mert úgysem tennék. Viszont jó eséllyel megnéznek egy filmet, amelyhez kapcsolódva meg lehet beszélni velük nagyjából ugyanazt az erkölcsi-filozófiai problémát.

Mit takar, honnan származik és mire való a műveltségképünk – ezek azok a kérdések, amelyekkel folyamatosan küzdök – osztja meg dilemmáit Kerényi Mária magyartanár. – Ezeknek a gyerekeknek nincs közük Zrínyi Miklóshoz, Arany Jánoshoz. Valaha volt egy olyan társadalmi közmegegyezés, hogy egy nyelvet beszélünk, egy kultúrát építünk, hiszen ugyanazokat a verseket tanultuk meg kívülről. De ma nincs ilyen közös nyelv, mert ezek a gyerekek nem értik Arany János verseit. Amit még értenek, az a XX. század eleje – a Nyugat. Nemcsak a nyelv, hanem a megváltozott környezet miatt is. „A körúton állt egy telefonfülke.” – Örkényt idézem. De miért kéne telefonfülkéből telefonálni? – kérdezik ők.

Nagy kérdés, hogy a közös kulturális elemek átadása nélkül mi fogja megőrizni a kultúránkat. A Zöld Kakas tanárainak erre nincs válaszuk, legalábbis ezekre a gyerekekre vonatkozóan nincs.

Az a populáció, amellyel mi foglalkozunk, amely marginális, kiszorult mindenhonnan, másfajta közösséget épít – magyarázza Braun József.

Ezek nagyon komoly veszteségek – ismeri el Kerényi Mária –, de tudom, hogy lehet élni Arany balladái nélkül. Csak azt nem látom, hogy helyette mit tudunk átadni. Nincsenek kész válaszaim, csak azt látom, hogy mi az, ami nem működik.

Talán meg kell elégedni azzal, hogy ez az iskola felkészíti őket arra, hogy el tudják fogadni magukat és a külvilágot, sérülések nélkül.

A Zöld Kakas specialitása: Egyéni bánásmód

A szigorúan bizalmas anyagként megkapott - néhány évvel ezelőtt készült – „életútinterjúkból” számomra igen vegyes kép rajzolódik ki a gyerekekről. Esetenként valóban különös, „nem evilági” személyiségek képe, máskor súlyosan traumatizáló szülők árnyalakjai sejlenek föl a háttérben. A Zöld Kakasnak – miután sem a múltat, sem a személyiséget „átírni” nincs alkalma – végül is egyetlen lehetősége maradt: az egyénre szabott „második esély” megadása. Ilyen módon az iskola valóban hiánypótló jelenség. Nem mindenki számára nyit kaput, csak annak, akivel lát esélyt a közös munkára.

A jelentkezőkkel elbeszélgetünk, és azokat vesszük föl, akiknél látjuk ezt a fajta autonómiatörekvést, személyes moralitást, és hogy nem félnek megélni az érzelmeiket. Mélyen depressziós gyerekekkel nem tudunk mit kezdeni – hangsúlyozza Braun József.

Többek között a személyes moralitás mérésére a Zöld Kakas tanári közössége kidolgozott egy úgynevezett „kompetenciatérképet” (link: http://www.kompetenciaterkep.hu/). A „kompetenciatérkép” olyan online teszt, amelyhez a volt növendékekkel készített interjúkból válogattak mondatokat, és az ezekből összeállított kérdéssorokat kell a diákoknak magukra vonatkoztatva értelmezni egy tízes skálán. Kívülálló számára is érdekes lehet egy-egy ilyen teszt kitöltése, a kapott értékek sokatmondóak lehetnek például az új munkaerő kiválasztásánál is.

Az úgynevezett „társadalmi normákkal” kevéssé lehet ebben a közegben érvelni, a tartalom nélküli szólamok hidegen hagyják a gyerekeket. Hatást inkább azzal a fajta egyéni bánásmóddal lehet rájuk gyakorolni, amely a Zöld Kakas egyik specialitása. Ennek alapja a mentori rendszer: amikor valaki bekerül, kis ismerkedési idő elteltével saját mentort választ magának. A mentori rendszer igen eredményes például a különböző szerhasználati problémák kezelésében is, hiszen a Zöld Kakasba sokan úgy érkeznek, hogy már van múltjuk e tekintetben is. Ez itt nem kizáró ok, legfeljebb nehezítő tényező.

Semmiképpen sem csukjuk be a szemünket a probléma láttán – erősíti meg ezt a nézetet Braun József. – Ahhoz, hogy erről nyíltan lehessen beszélni, kell egy sajátos szervezeti kultúra. Nem érdemes előlünk titkolniuk, de elvárjuk, hogy hajlandók legyenek közösen dolgozni a megoldáson. A személyes segítővel együtt feltárják, mi az a feszültségforrás, amelyet a gyerek így próbál kezelni, levezetni. Ha a függőségei már akadályozzák az iskolai munkában, eltanácsoljuk azzal, hogy „akkor jöjjön vissza, ha kitisztult”.

A mai eszemmel már másképpen csinálnám

A gimnazisták sem életkor, illetve évfolyamok szerint nem rendeződnek csoportokba. A Légió csoportban a legtöbben a 10-12. évfolyamnak megfelelő tanórákon vesznek részt. Amikor belépek, az összetolt asztalok körül egy nagyobb csoport éppen valami stratégiai játékot ül körbe, mellettük négyen francia kártyával verik a blattot – ők tűnnek megzavarhatóbbnak.

Nilla megerősíti, hogy az első fél-egy év nagyon sokat jelentett itt: annak megtapasztalása, hogy „másságával” nincs egyedül, itt mindenki másképp más, de egyformán elfogadható. „Te is sírtál a szekrényben kiskorodban?” – kérdi tőle társnője, akinek afrikai fonatos frizurája van. „Persze, meg a vécében. Emlékszem, már az oviban sem értettem, miért kell ordítva és botokkal hadonászva rohangálni az udvaron. Én mindig nagyokkal barátkoztam, a felnőttekkel beszélgettem, és háromévesen olvasni akartam megtanulni. A bátyám tanító nénije segített is, vele nagyon jóban voltam később is. Alternatív suliba jártam, aztán egy budai gimibe írattak, ahol nem tudtam beilleszkedni. Nem szóltam senkihez. Ha mások hozzám szóltak, azt végighallgattam, de nem nagyon tudtam, mit válaszoljak. Aztán egy idő után nem jártam be, mire persze kirúgtak.” Nilla óvodapedagógus szeretne lenni.

Ricsi, egy másik kártyás, hegesztő lesz – legalábbis ezt állítja. Nem tudom eldönteni, marháskodik-e. „Kedvelem a fizikai munkát – magyarázza. – Egész nap a laptop előtt ülök, nem akarok még munka közben is valami képernyőt bámulni.”

Próbálom elképzelni őket az érettségin, aztán egy munkahelyen, ahol majd kérdeznek, és válaszolni kell, egyenletesen teljesíteni, olykor túlórázni, de főként: együttműködni, másokat elviselni. Vajon menni fog? Vagy nekik más útjuk lesz?

Sok még a kérdőjel a Zöld Kakas körül. De az biztos, hogy valami történik ott azokkal a gyerekekkel, akiket addig sehol sem tűrtek meg. Szeretetet és elfogadást kapnak, sok-sok pedagógiai munkával egy második esélyt arra, hogy nagyobb megrázkódtatások nélkül befejezzék a diákéveiket, és sötétben botorkálva, utakat keresgélve felnőtté váljanak.

 

Címlapfotó forrása: Bellai László

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!