Hogyan oldhatod meg az 5 legjellemzőbb, iskolai környezetben felmerülő kommunikációs kihívást?

2012 óta tartunk pedagógus továbbképzést „Beszélj úgy, hogy érdekelje” címmel. Összegyűjtöttük tréningünk tapasztalatait, mi az az 5 leggyakoribb kommunikációs probléma a pedagógus-szülő és gyermek viszonylatában és milyen eszközök segíthetnek ezek megoldásában.

2018.03.07 Skita Erika

A szavak hatalmas erőt képviselnek. Tudnak építeni és motiválni, de tudnak rombolni, kétséget ébreszteni és tétlenségre kényszeríteni is. Nem mindegy tehát, hogyan használjuk a kommunikációt, mint eszközt. Lássuk, hogy a hozzánk forduló pedagógusok, szülők mit tapasztaltak, hol csúszhat félre a kommunikáció; milyen lehetőségek vannak, hogy javítsunk és fordítsunk a nehéz helyzeteken.

1.     Valódi párbeszéd sérül

Nagyon magától értetődőnek tűnhet, hogy valódi kommunikáció legyen szülők és pedagógusok között, pedig sajnos gyakran nem egyszerű ezt megvalósítani. Nézzünk egy egyszerű példát! Olyan helyzetekben kifejezetten látványos ez a konfliktusforrás, mint például egy szülői értekezlet vagy fogadóóra. Ebben a szituációban a kétoldalú beszélgetés helyét könnyen át tudja venni a párhuzamos monológ, ahol a felek mondanivalója néha sehol és sehogyan nem tud kapcsolódni egymással. Mindenki mondja a magáét – de senki sem hallja a másikat. Csoda, ha ebben a kakofóniában éppen a lényeg vész el?

Javítási lehetőség: a megoldás első és legfontosabb lépése, hogy halljuk meg egymást, és valódi dialógusok induljanak meg a szülő-gyerek-pedagógus viszonylatban. Indítsunk azzal, hogy a legjobbat feltételezzük a másikról. Kérdezzünk! Ismételjük meg az elhangzottakat visszajelzésként, hogy biztosan úgy értettük-e, ahogyan azt a másik szerette volna.

Például: „ha jól értem, ez azt jelenti, hogy”; „ az eddig elhangzottak alapján ez számomra azt jelenti, hogy”; és ha igazán szeretnénk továbblépni, hozzátehetjük „nagy segítség lenne nekem, ha…”

2.     Túlzott óvatosság: úgy bánunk egymással, mint a hímes tojással

Ha úgy kell beszélnünk a másikkal, hogy folyton az jár a fejünkben, nehogy véletlenül olyat mondjunk, amivel megbánthatjuk, általában olyan, mintha nem mondanánk semmit. Az érthető, ha mind a szülő, mind a pedagógus próbálja a lehetőségekhez mérten a legfinomabban a másik fél tudomására hozni, ha valami nincs rendben, de a túlfinomkodás egy idő után visszaüt. A másik fél nem veszi komolyan a helyzetet, nem tesz valódi lépéseket a megváltoztatásra, így a probléma csak mélyülhet. Amikor pedig ezzel keressük meg újra, látjuk a szemében a meglepődést: legutóbb még minden rendben volt, nem?

Javítási lehetőség: A nyitott és őszinte kommunikáció elengedhetetlen, ha valóban együtt kívánunk működni. Leggyakoribb hibáink egyike, hogy ahelyett, hogy valóban hallgatnánk a másikat, már a magunk válaszát fogalmazzuk. Erre érdemes figyelni, mielőtt reagálunk.

3.     Fontos az egyensúlyt megtalálni, hogy ne csak egymás hibáztatását; panaszkodását kelljen hallgatni

Ki szeret olyan valakivel találkozni, beszélni, akiből csak úgy zúdul ránk a panasz? Aki minden alkalommal – kérés nélkül is – elmondja, mi mindent rontunk el, és hogyan kellene ezt jobban…? Ezekre a helyzetekre az általános reakció a visszahúzódás a páncélba, a tüskék előmeresztése: a személyeskedés. Azt pedig mindenki tudja – vagy tapasztalatból vagy élénk képzelőerejére támaszkodva - hogy ez hová vezet. Megoldásra, valódi megoldásra biztosan nem.

Javítási lehetőség: Ha el tudjuk mondani, mi az, ami működik, azzal támpontot adhatunk a segítséghez, a lehetőségek átgondolásához. Ahhoz, hogy valóban segítséget kapjunk a másik féltől, ahhoz, amit problémának érzünk. Lecsapott sisakrostélyok és előreszegezett lándzsák helyett fordítsuk át a helyzetet, és hagyjuk, hogy együttműködési szándékunk első sugarai megjelenjenek a horizonton.

4.     Áthidalhatatlan távolság a partnerség helyett

Persze, az iskolában más szabályokat is figyelembe kell venni, de ha elérhetetlenné tesszük magunkat a másik fél számára, akkor nem csak a hibáztatástól, felelősségre vonástól vagy kioktatástól kíméljük meg magunkat, de a jobbá tétel lehetőségétől is.

Minden út az első lépéssel kezdődik. Ha egyedül, a másik fél nélkül akarunk mindent megoldani; vagy éppen túl messze vagyunk egymástól egy repülőgép is kevés, hogy közelebb jussanak az álláspontjaink.

Javítási lehetőség: Ha el tudjuk engedni a szoros értelemben vett elvárásainkat és a valóságnak, a helyzetnek megfelelően tudunk reagálni, kérdéseket feltenni, őszinte válaszokat adni és együttműködni, sokkal többet tehetünk, mint az elefántcsont-tornyunkban ülve, egyedül.

5.     Hiányzó közös nevező

Igen, kétségtelen, hogy nem egyszerű kommunikációba bocsátkozni valakivel, akivel nem találjuk a közös hangot. Aki folyton áthárítja a felelősséget (ld. 3. pont) vagy aki mindent megtesz, hogy ne legyen jelen (ld. 4. pont).

Az eddigi pedagógusokkal végzett munkánk azonban azt mondatja velem, hogy Pauline Kael-nek igaza volt, amikor azt mondta, hogy „ahol szándék van, megoldás is van”.

Javítási lehetőség: Egy pedagógusképzésünk végén az egyik résztvevőnk arról számolt be, hogy egy „problémás szülővel” való találkozásra a nálunk tanultak szerint készült fel, kis post-it papírokra írva magának az emlékeztetőket. A szülő pedig úgy távozott a megbeszélésről, hogy az volt a legpozitívabb találkozója. Mindenkihez van kulcs, kérdés, hogy foglalkozunk-e azzal, hogy megtaláljuk.

Címlapkép: istock / Steve Debenport

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!