„Már a tanárok sem tudnak fegyelmezni a gyerekem iskolájában”

A gyermekem 6. osztályos. Egyetlen tanórát sem tud a pedagógus normálisan megtartani, mert a gyerekek az osztályban ordítoznak. Azok a gyerekek, akik figyelnének, nem tudnak, mert a többiek nem hagyják őket. Senki és semmi nem tudott rájuk hatni eddig. Mi lehet a megoldás? A társukat bántják minden ok nélkül. Alapkérdéseket sem értenek. Nem tudjuk, hogy mit tehetnénk szülőként. Olvasónk kérdésére Ambrózi Kata pszichológus, pedagógus válaszolt.

2018.06.11 Ambrózi Kata

Kedves Olvasó!

Én biztosan az osztályközösség építésével kezdeném a teendőket. Bár nem egyszerű feladat az osztály légkörét megváltoztatni, szerintem ez a leghatékonyabb a hosszan tartó változáshoz. Valószínűnek tartom, hogy ezek a gyerekek már így is eléggé meg vannak bélyegezve, nem fog segíteni rajtuk, ha netán még pecsétet is kapnak róla. Sokszor fontos tudni, diagnosztizálni, mi húzódik egy-egy viselkedés mögött, de ez esetben szerintem nem erről van szó, inkább magatartási, beilleszkedési problémák lehetnek. Erre pedig megoldás lehet, ha az egész osztály összetartóbbá, támogatóvá válik, és befogadják a peremre szorult gyerekeket is. Ez elsőre hihetetlennek tűnhet.

Ebben viszont segíthet egy pszichológus. Az osztályfőnök kérhet személyes konzultációt első sorban, hogy ő hol érzi erősnek és gyengének magát az osztály irányításában. Illetve fontos lenne az egész osztály számára – csoportos foglalkozások keretében – kisimítani a gyűrődéseket, konfliktusokat. Tisztázni, hogy senki nem bánthat senkit az osztályban. Az iskolapszichológusnak részben ez a feladata, keressék fel, egyeztessenek a „hogyan tovább?”-ról. Ha nem elérhető az iskolában ilyen szakember, akkor a helyi nevelési tanácsadót érdemes felkeresni, és ott segítséget kérni az osztály számára. Ha van a környéken segítségnyújtással foglalkozó alapítvány vagy egyesület, őket is fel lehet keresni, hátha akad szabad kapacitású pszichológusuk. Nem feltétlenül kell, hogy teljesen a profiljába vágjon a tevékenységük, ettől még találhatnak kompetens szakembert.

Sőt, van még egy tippem, miként lehet ingyenesen vagy jelképes összegért szakembert találni. Keressenek végzős pszichológushallgatót vagy legalább mesterképzésben levőt. Ő már biztosan segítséget adhat az osztálynak, ez jó gyakorlóterep számára, tehát motivált lesz, és tud konzultációt kérni a tanáraitól, ha nehézségek merülnek fel.

Az osztály légkörét már azzal is javítani lehet, ha közös elfoglaltságot találnak, például közös projektbe kezdenek, ahol minden gyereknek fontos szerepe van. Azt kell megérezniük, hogy mindenki lehet jó valamiben, mindenkinek juthat fontos teendő, ami szükséges a végeredményhez. A projekt teret ad annak, hogy a képességei szerint mindenki testhezálló feladatot végezzen, így senki nem marad ki, és mindenki kell a közös sikerhez. Tehát a kirekesztettek a közösség részévé kezdenek válni. Ilyenek például az életkerekítő játékok – ez egy varázslatos játék az érzelmi intelligencia fejlesztésére

A megoldás lehet, hogy hosszabb feladat lesz, de ha kitartóak, és találnak szakembert az osztály számára, minden okuk meg lehet a bizakodásra!

Ambrózi Kata pszichológus, pedagógus

 

Címlapfotó forrása: istock / pinstock

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!