„Az a gyerek, akit örömök érnek, aki bizalmat kap a tanítótól, mindent lelkesen csinál!” – Így lehet a gondolkodást fejleszteni Winkler Márta szerint

Az a gyerek, akit rengeteg öröm ér az iskolában, szívesen elvégzi a monoton feladatokat is, állítja beszélgetőtársam, aki szerint a gondolkodást úgy lehet a legjobban fejleszteni, ha minél több logikai feladatot adunk a gyerekeknek, és főként: ha kivárjuk, hogy maga jöjjön rá a megoldásra. De mit tehet a tanító, ha látja, hogy valaki az óra vége előtt elfárad? Winkler Márta interjúsorozatunk 3. része.

2018.09.21 Bakóczy Szilvia

Korábbi interjúiban többször hangsúlyozta: „a pedagógus legfontosabb feladata, hogy megtanítsa a gyerekeket gondolkodni”. Hogyan lehet ezt jól csinálni?

Az iskolában valóban akkor teszünk jót, ha önálló gondolkodásra ösztönözzük gyerekeinket. Mégpedig úgy, hogy előkészítjük őket a helyes anyaggyűjtésre, a gondolatmenetük felépítésére, a társakkal való véleménycserére és a továbbvivő lépések megtalálására. A gyerekek ötleteit ilyenkor a táblára jegyeztem fel, hogy mindnyájan lássák, melyek azok a megtalált utak, amelyek közelebb visznek a megértéshez, illetve a feladatok elvégzéséhez.

Fontos tehát, hogy ne készen adjuk a megoldást, hanem hagyjuk, hogy ők küzdjenek ezért. Elmondunk nekik például egy kedves, korosztályuknak megfelelő feladatot. Egy mesét, amiben van egy rejtvény. Amiben mind a huszonhat gyerek megmutathatja magát. Az én egyik kedvenc feladványom például ez volt: „Három mókus ül a fán, az apa az anya és a kis mókus. Nézzétek csak meg a képen! Ha ez az ág letörne, mind az öten elpusztulnának – mondta a kis mókus a szüleinek. De vajon miért mondta azt a kis mókus, hogy mind az öten?”

Ebben a helyzetben mind a 26 gyerek meg akar szólalni. A legkülönbözőbb válaszokat adják erre: „Biztos kis mókusokat vár a mókus mama!” „Biztos nem tud számolni!” „Mert ezt álmodta a kismókus!” „Arra járt két másik mókus.” „Mert letört két ág!” Az ehhez hasonló feladatokkal nagyon jól le lehet mérni, hogy bár még éretlenek, az első lépéseket már gondolkodva teszik meg.

Ez azt is jelenti, hogy első osztályban a tanító szerepe nagyon hasonló az óvónőéhez?

Hatalmas szükség lenne rá, hogy a tanítók lassan, fokozatosan alakítsák óvodásból iskolássá a gyerekeket. Én mindig nagyon szerettem az óvodai foglalkozások mintájára szervezni a kezdeti tanórákat: mesélni, játszani, énekelni, mondókákat mondani, sokat mozogni. Közben felmértem, mi mindent hoztak magukkal a gyerekek.  A jól ismert és kedvelt tevékenységekkel máris biztonságba helyeztem őket. Az én tennivalóm pedig – az, hogy egyénileg kire, milyen gondot kell fordítanom induláskor – egyre pontosabban kirajzolódott előttem.

Tapasztalatai szerint ilyen a mai gyakorlat?

Ezen a téren sok gondot tapasztaltam az iskolákban. Gyakran előfordul, hogy a pedagógus alig várja, hogy valaki végre megmondja a megoldást. Nem szán időt ezekre a feladatokra, nem várja meg, mire minden gyereknek elindul a gondolkodása. Sok remek kollégát ismerek, de van, aki hajlamos elfelejteni, hogy az a gyerek, akit örömök érnek, aki érzi, hogy tanítója bízik benne, akit a valós tetteiért dicsérnek, reális értékek szerint minősítenek, és aki igazságos bánásmódot észlel, lelkileg is kiegyensúlyozott lesz.

A tanulásnak része a monotónia is. Ha megkapják a gyerekek ezt a fajta rugalmas, kreatív, mesékkel és játékokkal átszőtt módszertant, akkor vajon nagyobb kedvvel végzik el az unalmasnak tűnő feladatokat is?

Az új tananyag megismerése mindig érdekesebb, mint a gyakorlás.  Ettől függetlenül sokféle módja van annak, hogy a tanító a nehezebb tudásanyagot megszínesítse. A szorzótábla tanulását például „Huszárjáték”-kal könnyítettem meg a gyerekeknek. A tollbamondás monotóniáját pedig azzal oldottam fel, hogy az osztály életéről szóló szövegbe foglaltam bele a helyesírás gyakorlására szánt nyelvtani elemeket. Összességében soha nem tartottam a monoton helyzetektől, jól emlékszem, milyen hosszú verseket, népdalokat, balladákat tanultak meg kedvvel, ellenkezés nélkül. Természetesen az sem baj, ha olykor idő előtt elfogy egy gyerek  türelme, ha hamarabb fárad el. Több olyan kisdiák volt az osztályomban, akiről pontosan tudtam, hogy mikor és melyik feladatnál fog bekövetkezni ez a pillanat.

Mit csinált ilyenkor?

Általában a fülébe súgtam, hogy nyugodtan hagyd most abba, szaladj le az udvarra, és fuss néhány kört!

És ő lement?

Eleinte igen. Később már megfontolta, mert nem akart kimaradni az órából. 

Címlapfotó: Rejtő Dávid

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!