„Nagyon erősnek kell ma egy szülőnek lennie ahhoz, hogy szembe merjen menni a mainstreammel!”

Két szakember, mindketten több évtizede foglalkoznak az óvodás korosztállyal. Milyennek látják a mai gyerekeket? Tényleg burokban neveljük őket? Mitől különleges az óvoda, ahol dolgoznak? És vajon mi a véleményük az idén megszigorított iskolakezdésről? Dóra Ildikóval, a budaörsi Vitamini Óvoda vezetőjével, valamint Badar Györgyi Zsemlével, a Vitamaxi iskolaelőkészító nyaraltatáspedagógusával beszélgettem.

2020.01.09 Bakóczy Szilvia

Történt ezelőtt 12 évvel, hogy Szabó Eszternek elege lett a férőhelyek alacsony számából, így nyitott egy családi napközit Budaörsön. A kezdeményezés, mára elismert óvodává nőtte ki magát. Az épület alsó szintje a Vitaminiseké, ez a klasszikus óvodai korosztályt jelenti. Az emeleten a Vitamaxisok járhatnak iskolaelőkészítő foglalkozásokra.

Pedagógiai programjukban kiemelkedő szerepet szánnak a gyerekek érzelmi nevelésének, szakembereik között pedig szép számmal akadnak gyógypedagógusok, konduktorok, de ez

egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fejlesztések mellett a spontán játék háttérbe szorulna. Szemléletükről sokat elárul, hogy a gyerekek idegennyelvtanulását csak idősebb korban támogatják…

 

2020 szeptemberétől csak nagyon „indokolt” esetben lehet halasztást kérni az iskolakezdéshez. Ez a döntés nagyon nagy port kavart, Önök mit gondolnak erről? 

Dóra Ildikó: Sosem lesz százból száz gyerek iskolaérett hat éves korára. A mi intézményünk egyik előnye, hogy azok, akik később kezdik az iskolát tizenkétfős csoportban, két pedagógus, egy szakképzett dajka és szükség esetén külső szakemberek (logopédus, gyógypedagógus) segítségével készülhetnek az iskolára. 

Badar Györgyi Zsemle: Tapasztalataink szerint a kis létszámú, homogén csoport számtalan előnnyel bír, mivel több figyelem jut a részképesség lemaradással küzdőkre csakúgy, mint a kiugróan tehetséges gyermekekre.

Évtizedek óta foglalkoznak az óvodás korosztállyal, általában a hatévesek hány százaléka iskolaérett?

Ildikó: Nehéz erre egzakt választ adni, ugyanis ez évfolyamonként változó. Volt olyan csoportunk, ahol a gyerekek nyolcvan százalékának nyugodt szívvel javasoltuk az iskolakezdést és csak a maradék húsz százalékot tartottuk ott még egy évig, másik csoportban ennek a fordítottja történt. 

Tágítsuk ki egy kicsit a kérdést, Önök szerint milyenek a mai gyerekek?

Ildikó: Szeretném elkerülni a durva általánosítást. Húsz éves pedagógiai tapasztalatom alapján úgy látom, hogy egyfelől a gyerekek zöme nagyon okos, hihetetlen tárgyi tudással rendelkezik, sok meghökkentő adatot ismer, tehát az intellektusa kicsit az életkora előtt jár. Másfelől viszont a figyelmük, kudarctűrő-képességük, monotónia-tűrésük, valamint az  önállóságuk elmarad a koruktól elvárható szinttől.

Zsemle: Mindig is egyenlőtlenül, vagyis nem lineárisan fejlődtek a gyerekek, az értelem-érzelemolló azonban mostanra kinyílt. Különösen a szociális érzékenység, az érzelmi intelligencia, a közösségben való létezés terén akad bőven teendőnk.

Hogyan fejlesztik a Vitaminiben, illetve Vitamaxiban ezeket a képességeket?

Zsemle: Nálunk eleinte az érzelmeken van a fő hangsúly, mert meggyőződésünk, hogy csakis egy megtámogatott (nyitott, felszabadult, magabiztos, érdeklődő) személyiséggel lehet nekilátni a gondolkodás fejlesztésének. Programunk szerves részét képezi például a tolerancia tematikus két-három hét, mely során megtanítjuk a gyerekeket az odafigyelésre, empátiára, együttműködésre, elfogadásra. Borzasztóan jó látni, mennyire felszabadítóan hat rájuk mindez.

Hogyan képzeljem ezt el a gyakorlatban?

Zsemle: Az említett két-három hétben minden reggelt egy öleléssel kezdünk, amihez körbe ülünk a szőnyegen. Ez segít mindannyiunknak megérkezni, ráhangolódni a délelőttre, illetve egymásra. Majd egymás felé fordulva elmondjuk, hogy mit szeretünk a másikban. Ez eleinte nehezen megy a gyerekeknek, de hamar belejönnek. Természetesen nemcsak az érzelmekre fókuszálunk, nálunk is, mint minden óvodában, hat műveltségterületen folyik a munka. Az anyanyelvi fejlesztés fontos része a Mesezene. Ez egy logopédiai program, ahol a hangokra érzékenyítünk. A matematikához garas-rendszert és sakkot használunk.

Amikor a kisebbik gyerekemnek két éve iskolát kerestünk, szinte az összes nyílt napon arra kérték az igazgatók a szülőket, hogy abban az esetben, ha a gyereküket felveszik, alsótagozaton hagyjanak neki hetente néhány délutánt teljesen szabadon. Önök szerint is túlzásokba esnek a szülők a különórákkal? 

Ildikó: Határozottan igen. Ez már a bölcsődés korban elkezdődik, holott egy átlagos fejlődésű gyereknek két dologra van szüksége: fix napi- és hetirendre, ami biztonságot nyújt számára, továbbá sok szabadidőre, hogy feldolgozza az őt ért élményeket. Gondoljunk csak bele, amikor mi, felnőttek megnézünk egy filmet, vagy befejezünk egy könyvet, sokszor nekünk magunknak is idő kell ahhoz, hogy leülepedjenek bennünk a gondolatok, érzések. Ez fokozottan így van a gyerekeknél, ehhez képest sokuknak estig nincs semmi szabadideje. Amikor egy gyerek hisztizik, az is gyakran ide vezethető vissza, a hiszti ugyanis nem egyszer az idegrendszeri fáradtság jele. 

Zsemle: Teljesen egyetértek. Jó lenne, ha a szülők hagynák a gyerekeket például szabadon biciklizni, magukban szöszmötölni, játszani a barátaikkal, ne adj isten, unatkozni, ahelyett, hogy foglalkozásról foglalkozásra hurcolják őket. 

Mikor van valójában szüksége egy gyereknek fejlesztő foglalkozásokra?

Zsemle: Mivel a gyerekek nem lineárisan fejlődnek, lehetnek apró döccenők. Vannak azonban olyan jelek, amiket komolyan kell venni, különösen, ha több is van belőlük. Ilyen, amikor egy gyerek rossz sorrendben veszi fel a ruháit, holott már elmúlt öt éves. Vagy ha nem tudja követni a hallott mesét, komolyabb beszédhibája van esetleg, nem váltott lábbal lép a lépcsőn, vagy nem tudja a figyelmét megtartani pár percnél tovább. 

Említették, hogy a szülők már a bölcsődei évek alatt sok különórára hordják a gyerekeiket. Mi lehet ennek az oka? 

Zsemle: Részben az iskolák felől érkező magas elvárások, a szigorú felvételi rendszer, részben az ezekről keringő mítoszok. Pedig nem szerencsés, ha már bölcsődét, óvodát  annak megfelelően választok, hogy érettségi után bejusson a Harvardra a gyerek. 

Ildikó: Szerintem rengeteg a szülőkben a bizonytalanság, ezért is íratják be a gyereküket mindenhova. 

Zsemle: Nem irigylem a mostani kisgyermekes szülőket. Nagyon erősnek kell lenni ahhoz, hogy szembe merjen valaki ma menni a mainstreammel, merthát tény és való, hogy az iskolák erősen szelektálnak, nagy a verseny. Természetesen elsősorban a nagyvárosi és ezen belül is a felső középosztályról beszélünk. 

Azt a kritikát is gyakran hallani, mely szerint lényegesen több mindent engedünk meg a gyerekeknek, mint nekünk engedtek meg a szüleink.

Ildikó: A szülők mindig is máshogy akarták a gyerekeiket nevelni, mint ahogyan őket nevelték anno, de tény, hogy megengedőbbek lettek. Ez a mi munkánkat nem nehezíti meg, mert a gyerekek nagyon pontosan tudják, hogy mit lehet az óvodában megtenni, és mit nem. Amikor a nemet mondásról beszélgetünk a szülőkkel, gyakran halljuk ezt a kifogást: „Nem akarom, hogy sérüljön a lelke!” Pedig attól bizonyosan nem fog sérülni senki, ha szerető légkörben, következetesen nevelik őt a szülei. Hadd mondjak egy konkrét példát. Hőemelkedése van a gyerekeknek és fáj a torka. A szülő mégis behozza reggel, közben ezzel mentegetőzik: „De hát annyira be akart jönni!” Ezzel leveszi a döntés felelősségét a saját válláról, és átteszi a gyerekre. Ez nagyon nem helyes, a gyerek nem egy kisméretű felnőtt, csak azzal terhelhetjük, amit elbír. Vállalni kell a szülőséget, annak összes súlyával és a hibázás lehetőségével együtt. Ha a szerepek világosak, biztonságban érzi magát.

Zsemle: Én is hadd mondjak egy konkrét esetet. Megállapodik a szülő a gyerekkel, hogy naponta húsz perc tabletezést engedélyez, mert ezt tartja helyesnek hatéves korban. De húsz perc után nem történik semmi. A gyerek tovább tabletezik, a szülő pedig nem mer konfrontálódni vele. Holott a gyerekeknek szükségük van kapaszkodókra, a szülő által kijelölt határok pedig épp ezt jelentik nekik. A Vitaminiben, illetve a Vitamaxiban a meleg, következetes nevelésben hiszünk. Szerencsés esetben a szülők is ezt a mintát követik otthon. 

Mi az, amit a mostani szülők jobban csinálnak, mint az ő szüleik? 

Ildikó: Annak ellenére, hogy a túl sok különóra, illetve direkt fejlesztés nem szolgálja egy átlagos gyerek érdekét, önmagában az, hogy a szülők nyitottabbak a fejlesztő foglalkozásokra, szerintem pozitívum. Húsz évvel ezelőtt még győzködni kellett a szülők többségét. „Az én gyerekem nem hülye!” Sokan elintézték ennyivel. Ma már a legtöbb szülő rendkívül tájékozott, a nyitottságuk pedig tényleg megkönnyíti a munkánkat. 

Zsemle: Nagyon jó látni, ha egy gyermek jól működő családból érkezik, amit egyébként már messziről ki lehet szúrni. Ebbe a nagyszülőkkel való jó kapcsolatot is beleértem. 

Ahogy Önöket hallgatom, az jut eszembe, hogy hiába tájékozottak a mai szülők, szerintem hasznos lenne számukra a rendszeres szülői tréning. Ideális esetben abban a közegben, ahova a gyerekük tartozik. Önök esetleg tartanak tréningeket gyereknevelési témákban? 

Ildikó: (Nevet.) Napi szinten. Viccet félretéve, törvényi előírás, hogy évente kétszer írásos visszajelzést kell adnunk a gyerekekről. Ez nagyon jó apropót jelent a szülőkkel folytatottbeszélgetésrea fogadóórákon. 

Zsemle: Emellett valóban napi szinten beszélünk aktuális nevelési kérdésekről a szülőkkel.

Meg szokták fogadni a tanácsaikat?

Zsemle: Kérdeznek, és általában hallgatnak is ránk. Az esetek túlnyomó részében megfogadják a tanácsainkat és kifejezetten hálásak érte, sőt, visszajeleznek arról, hogyan működött. Nyugodtan mondhatom, hogy intézményünk egyik erőssége a szülőkkel kialakított, jól működő kommunikáció.

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!