Van jó is a távtanulásban – például az, hogy lehet fejjel lefelé lógva matekozni

Sokan unatkoznak, mások szinte kényszeresen próbálnak plusz értelmet vinni a mindennapokba. Kiemelten nehéz azoknak a családoknak, akik ezeket a hónapokat társasházi lakásba zárva, hiperaktív gyerekekkel próbálják ép idegekkel átvészelni. Mit tud ajánlani nekik - a türelem és a szeretet mellé - Gyarmathy Éva pszichológus, az MTA Kognitív Idegtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

2020.04.29 Mihalicz Csilla

Ma egy városi lakótelep ötödik emeletén élő kétgyerekes család hogyan tud élhető életet kialakítani, úgy, hogy lehetőleg nem megy az utcára?

Ha nincs akár egy egészen pici kert, akkor igenis ki kell mozdulni. A gyerekek idegrendszeri fejlődéséhez nagy szükség van téri információkra, térbeli változatosságra. Ezért én mindenképpen levinném a gyerekeket sétálni egy közeli parkban, forgalommentes utcákon. Lehet azt játszani, hogy feltérképezünk olyan helyeket, ahol még nem jártunk, illetve, ahol senki sincsen. Ezenkívül egy egészen kis lakásban is lehet mozgásos időtöltést kialakítani: például úgy, hogy háromdimenzióssá tesszük a lakást. Ezt viszonylag egyszerűen meg lehet oldani, még a legkisebb szoba is alkalmas erre: lehet „majomketrecet” gyártani, keresztben fölszerelni egy rudat, arról lelógatni mindenféle mászható dolgokat. Ha lógázhatnak, hintázhatnak a gyerekek, fölmászhatnak a gyerekszekrényre - sőt, az emeletes ágy is lehet játékeszköz - az jól helyettesítheti a külső térinformációkat. Lehet madzagokat átfűzni, téri alkotásokat gyártani is.

Hogyan lehet dolgozni és kikapcsolódni hiperaktív, eleven gyerekek mellett? Hogyan lehet velük egyezségeket kötni szülői „magánidőről”?

A hiperaktív gyerek szempontjából ez a helyzet nehezebb is meg könnyebb is. Hiszen most nem muszáj neki egész nap egy helyben ülni, mint az iskolában, ahol ebből állandóan konfliktus van, hanem akár fejen állva vagy a hintán lógva is csinálhatja a feladatait. Ha sokkal több mozgást beleiktatunk a tanulási időbe, az önmagában is nagy segítség. A hiperaktív gyerekek esetében különösen fontos a szabályrendszer, az a különbség, hogy még keményebb szabályokat kell megállapítani, és ezeket sokkal következetesebben betartatni. A tevékenységben tartást segíti, ha a feladat érdekes (bővebben). Nagyon jól le lehet kötni őt digitális eszközökkel, lehet az ő „magán időszaka” a gépezés, tévézés, addig is tud a szülő mondjuk jógázni. A másik út szimpatikusabb, de több áldozatot kíván: amikor bevonjuk a gyereket a saját tevékenységeinkbe – amennyiben ezek elég izgalmasak számára. Így kevesebb lesz ugyan a szülő magánideje, viszont ha sikerül bevonni a gyereket a jógába, az hatalmas nyereség. A hiperaktív gyerekeknek jót tesz a meditáció. Nagyon jól rá tudnak hangolódni a különböző szellemi állapotokra.

Az gondoltam volna, hogy inkább ugrálós feladatokkal lehet őket lekötni…

A hiperaktív gyerekek is nagyon sokfélék, de az kimutatható, hogy a meditáció kifejezetten jól megy nekik, hiszen az szellemi élmény. Ők nem annyira mozgásra, inkább élményekre vágynak, hiszen a dopamin, az örömtermelő rendszer hamar kiürül náluk, ezért újra és újra szükségük van aktivitásra, érdekességre, újdonságra, kockázatokra, megerősítésre, játékra. A meditáció olyan élményeket, állapotokat nyújthat nekik, amelyek ezt segítik.

Azért az nagy áldozat lehet a szülőtől, hogy még az úgynevezett énidejét is a hiperaktív gyerekkel együtt töltse, beáldozva a lehetőséget, hogy saját maga feltöltődjön kicsit, nem?

Ez így van, de például egy közös „gépezés” lehet neki is kikapcsolódás, feltöltődés, egyben jó alkalom arra, hogy megismerkedjen a gyerek „digitális életével”, lássa, hogy a szabadidejében mivel foglalkozik. Egy hiperaktív gyerekkel nem egyszerű a kapcsolatteremtés, nehéz belépni a világába, hiszen állandóan száguld. Ha sikerül elengedetten játszani vele, akkor könnyebb apró javaslatokat tenni, hogy mi mindent lehetne csinálni, ami még jobb.

Eddig sok energiát fektettek a szülők abba, hogy távol tartsák a gyerekeket a kütyüktől, most viszont a távoktatáshoz szükség van ezekre. Nehéz lesz utána újra visszatérni a tiltáshoz?

Hát, igen. Egy szülő kérdezte is tőlem kétségbeesetten, hogy a gyerekkel nagy nehezen kialkudott „gépidőbe” vajon beleszámít-e az, amit a tanulással kell tölteni? Nyilván nem, és épp ezért lenne fontos, hogy az iskola ne szögezze a gép elé a gyerekeket. A digitális oktatásnak nem arról kellene szólnia, hogy a pedagógust nézik, ahogyan beszél, vagy az átküldött pdf-eket. Hasznos lehet oktató videót nézni, vagy eleve digitális oktatási felületekre szánt tananyagokat feldolgozni. Egyébként pedig minél több offline feladatot végezzenek a gyerekek: fizikai tevékenységeket, kísérleteket, egyszerű építési feladatokat, csíráztassanak babot, satöbbi. Hozzáteszem, amiről mi azt gondoljuk, hogy érdekes, az nem biztos, hogy számukra is az, ezért érdemes mindig a választás lehetőségével megkínálni őket, akár a tanulásban, akár az egyéb feladatokban.

Talán még arra is ki lehet használni ezt a nehéz helyzetet, amire sosincs elég idő: bevonni a gyerekeket a házimunkába. Nekik az is lehet játék, nem?

Kisgyerekek esetében ez leginkább a közös tevékenységet jelentheti: együtt takarítunk, főzünk. Eleinte ez inkább csak nehezíti a haladást, ezért is szokták az anyukák azt mondani: „inkább menjetek játszani, majd én megcsinálom”. Ám ha rászánjuk az időt, akkor a gyerek egyre ügyesebb lesz, és akár örömöt is találhat benne. Itt is fontos, hogy legyen lehetősége választani a különböző feladatok közt – lehet ez az ő előnye. Ismerek olyan családot, ahol közösen megállapodtak abban, hogy melyik tevékenység hány pontot ér, és annak megfelelően osztották el. A több pont nagyobb dicsőséggel járt. Nagyon fontos, hogy ha egyszer a feladatokat kiosztottuk, akkor a felelős végezze is el. Az nem ér, hogy végül mi visszük le a szemetet a gyerek helyett.

Címlapképistock / namuoid