Váratlan lecke a tanításról

Nem számítottam arra, hogy én fogok tanulni. Pedig tudhattam volna, hiszen számtalanszor tapasztaltam már: aki tanít, az tanul. Persze, csak, ha odafigyel.

2020.09.17 Gulyás Vince

 

Övvizsgára készültünk. Csupa felnőtt, negyven pluszos karatéka, akik mind meglett emberként kezdték a harcművészet gyakorlását. Nyár volt, meleg, és karantén - utóhatás: szabadban edzés, ahol óhatatlanul látja a világ az ember csetlését - botlását. Persze, a járó-kelő világot rendszerint szemernyit sem érdekli ez a csetlés-boltlás, mégis, aki gyakorol, úgy érzi, a morzsát kutató verébtől a padon szunyókáló hajléktalanon át a bevásárlószatyorral túlpakolt, óvodás gyermekeit terelgető édesanyáig mindenki az ő bírája, hovatovább gúnyolója. Nem beszélve az estefelé jelentkező, a gyérítéstől megerősödött szúnyoghadról, akik kiváltképp vonzó lakomát látnak az izzadó gyakorlók fáradt izmaiban lüktető vérben.

Szóval, akad hátráltató tényező, gazdagon. Nem is megy a gyakorlás úgy igazán. Pedig látszik az igyekezet. Még a karantén alatt is, on-line edzések formájában, folyamatosan gyakorolt a csapat. És most is. Mégsem karate az, ami látszik. Inkább valamiféle bágyadt tánc. Hiányzik belőle az elszántság. A harcnak még a látszata is. És nem értem, miért. A vizsga pedig minden nappal közelebb jön. És különös módon, számít. Pedig nem azért gyakorlunk, hogy vizsgázzunk. Nem egy újabb övszínért edzünk. Mégis van jelentősége, talán, mert egy markáns mérföldkő, egy egyértelmű visszajelzés arról, amiért itt vagyunk, amiért hétről hétre megdolgozunk: a fejlődésről. 

Kellenek ezek a mérföldkövek, mint ahogyan szükség van a visszajelzésekre ahhoz, hogy tudjuk, jó úton járunk-e vajon. Gondolkodom, töröm a fejem. Amit látok, arról nehezen adhatok olyan visszajelzést, ami több a “gyerünk-gyerünk-fog-ez-menni-ügyes-vagy-meg-tudod-csinálni” frázisain. Mert tizedjére is túl magas az állás, nem zárt az ököl, nem fókuszált a tekintet, lassú a mozdulat, beesett a mellkas, leesik a rúgás vége… Pedig megvan az egyénenkénti figyelem, a pontos hibajavítás, egyértelmű útmutatás, sőt, bemutatás, a másik oldalon pedig a valódi akarás. Mégis nyögés a vége.

Rövid pihenő. Gondolkodom tovább. Nézem az előttem álló, izzadó felnőtt karatékákat. És egyszercsak bevillan, hogy hol itt a hiba, mi az, ami hiányzik! Gondolkodtam. Az volt a gond - no, nem úgy általában, hanem, hogy az ésszel tudható dolgoknak a végére értünk már. Nem gondolkodni kell, hanem valóban látni, és felfogni, mi az, amit látok. Hogy kik azok, akiket látok. És azután ezt elmondani nekik is: hogy igen, ők kezdők. A karatéban. Ám nagyon, de nagyon sokat elértek már az életükben. Édesapák, édesanyák, akik legalábbis kiskamasszá nevelték már a gyermekeiket, rengeteg figyelemmel, türelemmel, aggódással, örömmel értek el megannyi fontos “győzelmet”. Sikeres vezetők, vállalkozók, szakemberek - ki épp mivel és hogyan kapcsolódik a munka világába. Mindannyian Valakik, akik jó ideje felnőttek lévén a maguk erejéből váltak azzá. Van mire támaszkodjanak, van miből hitet, erőt meríteniük. 

Furcsa, egyre csillogóbb szemmel hallgatták a “prédikációt”. Aztán újra dolgozni kezdtünk. Az állások mélyek lettek, az öklök masszívak, a tekintet fókuszált. Magához képest mindenki villámmá vált, kihúzta magát és megtartotta a rúgás végét. A bágyadt táncból karate lett. 

Visszajelzésekre szükség van, a fejlődés elengedhetetlen része. A visszajelzés adása azonban nem technikai kérdés. Mint a legtöbb dolog az emberi kapcsolatokban, csak akkor működik igazán, ha szívből jön, ha az intuíció táplálja, a jó szándék vezérli és a kölcsönös elfogadásra épül. 

Az őszinte visszajelzésre, a figyelemre, megértésre való igény nem múlik el a gyerekorral. Kevesen nőnek fel úgy, hogy ilyesmivel túltöltötték volna a raktáraikat. Így aztán ez a vágy is gyakorta húzza magára a cinizmus, a közönyösség vagy a gyerekes “humor” álarcát. Ha sikerül mögé látnunk, kinyílik egy lehetőség-kapu, amin átjutva többé, jobbá válhatunk. 

MInden tanítónak, minden tanulónak ez a legnemesebb célja. Akár edző, vagy tanár, vagy vezető, vagy szülő, ha barát, vagy társ. 

Gulyás Vince, szervezetfejlesztő szupervizorkarateedző, kali-instruktor

Címlapkép: Pixabay

Címkék

pedagógusoknak