Egy átlagos serdülőnek fogalma sincs, mennyi pénz folyik át rajta

Sok családban, például, ahol vállalkozók a szülők, sokat beszélgetnek pénzügyi témákról, míg másutt óvják a gyerekeket ezektől, és még serdülőkorukban sem nagyon tudják, hogy mi mennyibe kerül. A budapesti Közgazdasági Politechnikumban kötelező, négy évre felépített tantárgyként oktatnak pénzügyi, vállalkozói, gazdálkodási ismereteket. Az idő igazolta ennek a fajta műveltségnek a szükségességét, állítja Székely Réka, a tantárgy szakmai felelőse, mi pedig kíváncsiak lettünk, hogyan lehet felkelteni a serdülők érdeklődését a pénzügyek iránt.

2018.10.24 Mihalicz Csilla

Mit tapasztal a diákjaik körében, manapság szégyen, ha egy család nem engedhet meg magának valamit?

E tekintetben speciális a helyzetünk, hiszen ez alapítványi iskola, amelyben fizetni kell az oktatásért, tehát nagyon szegény gyerekekkel nem találkozunk. Különbségek persze vannak, azok között, akiknek nem számít a pénz, illetve akik erre költenek, de azért nem korlátlanok az anyagi lehetőségeik. Alapvetően értelmiségi, illetve jobb körülmények közt élő szülők gyerekei járnak ide.

Ahol nem számít a pénz, ott a gyerekeknek sem számít?

Nem mondanám. Gyakran olyan vállalkozók a szülők, akik jól gazdálkodnak, a gyerekek is megtanulják otthon a gazdálkodást, és tisztában vannak a pénz értékével. Nálunk az iskolában kötelező óra keretében diákvállalkozást kell alapítani kilencedikben, és ott tapasztaljuk ezeket a dolgokat.

Igazi vállalkozást?

Diákvállalkozást. Van egy nemzetközi szervezet, a JAM (Junior Achievement Magyarország) alapítvány, amelynek célja a diákok munkavállalói és pénzügyi kompetenciáinak fejlesztése. Megállapodása van a NAV-val, rajta keresztül bejegyeztetjük a diákvállalkozásokat, így ezek adózási szempontból is hivatalosak, kapnak nyugtatömböt, és ha kell, még áfás számlát is tudnak adni. A gyerekek webshopon keresztül és vásárokon – például a WAMP-on és a Sziget Fesztiválon is – árusítják a termékeiket.

Honnan van a vállalkozás alapításához szükséges tőke?

Részvényt bocsátanak ki, eladják, és ebből lesz a 30 000 Ft-os kezdőtőkéjük. A család is vehet részvényt, illetve a saját pénzüket is beleadják, általában 2000 forint körüli összegeket. Az a tapasztalatom, hogy még a nagyon jól el eleresztett családok gyerekei is visszafogják magukat, végiggondolják, hogy mire költsenek, és mit nem érdemes kockáztatniuk.


Fotó: Bellai László

Tanulnak előtte üzleti tervet készíteni, vagy a saját kínjukon tapasztalják meg?

Kilencedikben még nem tanulnak gazdasági ismereteket, nem tudnak semmit. A saját vállalkozásukon keresztül tanulják meg az alapokat, és később erre építjük a gazdasági ismeretek tantárgyat.

És ha valaki űrhajót szeretne gyártani? Senki nem mondja neki, hogy ez esetleg nem lesz rentábilis vállalkozás Magyarországon?

Mi, tanárok, mentorszerepben állunk mellettük. Elmondjuk a véleményünket, próbálunk szempontokat adni, megmutatjuk, hogyan kell önköltséget kiszámolni, illetve ellátjuk őket marketingötletekkel. De ha nem hallgatnak ránk, szívük joga mégis belevágni, és sikert aratni vagy belebukni.

Milyen vállalkozásokat szoktak indítani?

Nagyon sokfélét. A legtipikusabbak például a feliratos póló- illetve az ékszerkészítő kisüzemek, de gyakoriak az újrahasznosításra épülő vállalkozások, például biciklialkatrészből készítettek órákat, ékszereket, kiegészítőket, adventi koszorúkat. Az újrahasznosítás azért is népszerű, mert olcsó az alapanyag. Tavaly volt egy olyan diákvállalkozásunk, amely az országos versenyt is megnyerte. Ők sílécekből meg snowboardokból készítettek bútorokat. Egy interneten látott képről vették az ötletet.

Van a Poli történetében olyan, hogy egy diákvállalkozásból később komoly és piacképes cég nőtt ki?

Nem, nincs. De ennek nem is ez a lényege, hanem a tapasztalat – akár jó, akár rossz. Néha kudarcot vallanak, vagy eleve nincs is semmi jó ötletük. Van, mikor eleinte még lelkesek, aztán elveszítik a kedvüket, mert nem elég motiváltak. De ezt is tudják a helyén kezelni. Meg is fogalmazzák, hogy azért nem sikerült, mert nem tettek bele elég energiát, vagy, mert összevesztek és nem tudtak együttműködni. Van olyan, hogy nem jól mérik fel a keresletet, és az elején már elköltik a pénzt alapanyagokra, de a terméket aztán nem tudják eladni.

Az üzleti véna is alapszükséglet, vagy bárki lehet vállalkozó, aki elég szorgalmas?

Szerintem bárki lehet. Abból is látszik, hogy sokszor nem kell újdonságot kitalálni ahhoz, hogy sikeres legyen egy vállalkozás. A pólónyomtatás jó példa erre. Azt is megtanulják, hogy a különbözőség érték: egy vállalkozásban szükség van arra is, aki tud nagyot álmodni, vannak ötletei és jól kommunikál, de szükség van olyan emberre is, aki szorgalmas, precíz, aprólékos.

Ettől megtanulnak háztartást működtetni és pénzzel bánni is?

Nem feltétlenül. De a következő évben elkezdünk gazdasági ismereteket tanítani nekik, heti három órában. Foglalkozunk a családi költségvetéssel is, illetve olyan általános pénzügyi témákról beszélgetünk, mint: bankszámla, hitelkártya, különböző hitelek, befektetések stb. Próbáljuk ezeket sok játékkal, önálló feladatokkal közelebb hozni hozzájuk. Aztán 11.-ben tanítunk vállalkozási ismereteket, üzleti tervezést, marketinget – elméleti tudással bástyázzuk körbe mindazt, amit a diákvállalkozásból megtanultak. 12.-ben a makrogazdasággal foglalkozunk: megtanítjuk a GDP, a munkanélküliség, az infláció, a gazdasági válság fogalmát. Ez jó időzítés, mert amúgy is ebben az életkorban kezdenek érdeklődni a serdülők az ilyen társadalmi-gazdasági jelenségek iránt. Ekkor már olvasnak újságot, érdekli őket a politika. Ebből a tantárgyból érettségizni is lehet, éppen a mi iskolánk akkreditáltatta. Az írásbeli egy tízoldalas projektmunka, amelynek van egy vállalati része, plusz egy kis saját kutatás, de lehet üzleti tervet is írni saját vállalkozáshoz.

Mennyire tudatosak a gyerekek a hitelekkel kapcsolatosan?

Van egy hitelellenes közhangulat. Soktól hallottam már, hogy ő biztos nem fog hitelt felvenni. Amire azt szoktam mondani, hogy azért ebben ne legyen annyira biztos, és sokat beszélgetünk arról, hogy mikor jó és mikor rossz döntés – és milyen mértékben – adóssá válni. A befektetéseket is elég jól körül szoktuk járni. Ami nagyon érdekli őket, az a tőzsde. Ők ugyan – koruknál fogva – még nem tőzsdézhetnek, de vannak olyan online programok, amelyek játékká alakítva elérhetővé teszik számukra is a tőzsde világát – valós tőzsdei adatokkal lehet játszani. Szívesen használjuk ezeket a tanításban is. De vannak más jó pénzügyi játékok is a Pénziránytű Alapítvány honlapján. Ezt a civil szervezetet a Magyar Nemzeti Bank hozta létre, elsősorban a pénzügyi tudatosság fejlesztésére.

Mennyire érdekli a gyerekeket a nyugdíj, az öngondoskodás – ami egyébként a felnőtteknek is sok fejtörést okoz?

10. osztályban foglalkozunk vele, de ez messze áll az érdeklődésüktől. A takarékoskodásra viszont sokan törekszenek. Többen is dolgoznak a középiskolások közt, nem feltétlenül azért, mert annyira rászorulnak, hanem, hogy legyen saját pénzük, illetve, mert valamire gyűjtenek. Van, akinek csak a bulira kell, mert a szülei nem adnak rá, de van, aki nagyobb értékű dologra spórol.

Mennyire jellemző rájuk hogy kitűznek olyan célt, amelyért hosszabb távon kell dolgozni? Erre a korosztályra szokták azt mondani, hogy elsődlegesen a mának él, és nehezen motiválható jövőbeli dolgokkal.

Nem általánosítanék ebben. Nem hiszem, hogy rosszabbak lennének, mint más korosztályok.

Akinek van némi gazdasági ismerete, az kevésbé tudja magát belehajszolni erején felül való költekezésbe? Jobban megbecsüli a dolgait, hogy ne legyen muszáj őket lecserélni? Vagyis a nagyobb pénzügyi tudatosság ellenállóbbá tesz a fogyasztói társadalom csábításának?

Nem hiszem, hogy van összefüggés, ez elsősorban attól függ, hogy ki mit tekint értéknek. Viszont azt megértik a diákok a vállalkozások működtetése közben, hogy mennyire sokat kell dolgozni a pénzért, és, hogy mi miért kerül sokba. Hiszen például amikor büfét üzemeltetnek, és szendvicset árulnak, tudják, hogy mennyiből jött ki, és hogy ha arra még ráteszik az adót, a munkabért meg a bérleti díjat (e két utóbbival nekik nem kell kalkulálniuk), és rászámolják az időt, mire elkészítették és eladták, akkor már nem is olyan nagy a nyereség.

Mi a személyes tapasztalata, mikor érdemes zsebpénzt adni? Nekem ez annak idején sok fejtörést okozott. Emlékszem, próbáltam kikalkulálni, hogy ha méltányolom, hogy a saját kedvteléseikre költsenek a fiaim, akik – szerintem – mindent megkaptak, akkor annak mi a mértékegysége: a napi csoki, vagy mi lehet reális igény? És mi a viszonyítási alap? Az, hogy én mit engedhetek meg magamnak? Hogyan tanítsuk spórolni a gyerekeinket?

Ezekre én is csak a saját gyakorlatomat tudom mondani. Középiskolás korukban adtam először heti zsebpénzt a gyerekeimnek. Az egyiküknek ez mindig kevés volt, folyton „fizetési előleget” vagy hitelt akar tőlem felvenni, amire én azt mondtam, hogy takarékoskodjon jobban, előre spóroljon, ne hitelből éljen. Ezek állandó meccsek voltak közöttünk. Szerintem nem azt kell nézni, hogy a szülő mennyit engedhet meg magának, hanem azt, mennyi lehet reális az adott serdülő esetében.

De mit tartunk reálisnak?

Ez nehéz kérdés. Nálunk például a kisebbik lányom lovagolni jár, és én úgy gondolom, hogy a lovaglás drága mulatság, úgyhogy azt fizesse a zsebpénzéből, és mondjon le érte másról, ha annyira fontos neki.

Viszont az is egy logika, hogy ha az egyik gyereknek „jár”, mondjuk, a foci egyesületi díj vagy a zeneóra, akkor a másiknak miért nem „jár” a lovaglás? Ugyanakkor nem biztos, hogy egy drága kedvtelés ugyanúgy belefér a büdzsébe, „egy nekem, egy neked” alapon. Mint amikor a család a közös nyaralásról dönt, és esetleg szívesebben menne a Bahamákra, de csak a Balatonra futja. Milyen támpontokat lehet ebben adni?

Ezeket a harcokat minden családban megvívják, és az empátiát lehet segítségül hívni. Az iskolában szoktam a gyerekeknek olyan feladatokat adni, hogy vezessék két hétig a kiadásaikat és a bevételeiket, erre csináljanak egy táblázatot. Ez is rázós terep egyébként, hiszen van olyan gyerek, aki egyáltalán nem kap zsebpénzt, míg más viszonylag sokat. Erre azt szoktam mondani, hogy bárki bármit beírhat a táblázatba, én nem ellenőrzöm, hogy valóságos-e. Az a lényeg, hogy mindenki gondolja végig, mennyi pénz folyik át rajta. Tehát a kiadások oszlopba írják be a havi bérlet árának a felét is, hogy lássák a nagyságrendeket, és össze tudják vetni a kedvteléseiket a szükségletekkel. A másik jópofa játék, amit kedvelnek, amikor négyfős csapatokat alkotnak, és ebben kiosztják a családi szerepeket: anya, apa, gyerekek, nagyszülők. A szerepkártyájukra rá van írva, hogy akit képviselnek, mit szeretne megkapni. A kisfiú, mondjuk, görkorcsolyát, apa horgászbotot, anya új ruhát, a nagymama fodrászhoz menne. Adott, hogy mennyiből gazdálkodhatnak, mennyi a család jövedelme. Készítsék el a havi költségvetést, és döntsenek. A költségvetésből nem jön ki minden, úgyhogy le kell meccselniük, kinek mi jut. Utána mindegyik csoport elmeséli, hogyan döntött és miért. Vannak, akik poénra veszik a dolgot, mások úgy döntenek, eladják az autót, és akkor nem kell költeni benzinre, és mindenkinek meglesz mindene. Akkor erről is beszélgetünk, hogy lehet-e autó nélkül élnie egy családnak, mikor igen, mikor nem, mibe kerül egy autó fenntartása, illetve milyen alternatív lehetőségek vannak. Meg szoktam kérdezni, hogy szerintük mennyiből jön ki egy átlagos magyar család megélhetése, ezen belül százalékos arányban mennyit költ rezsire, élelmiszerre, közlekedésre, satöbbi. Érdekes, hogy általában elég reálisan tippelnek, viszont például a ruházkodás költségeit túlbecsülik, ami talán azért van, mert az ezzel kapcsolatos kiadásokkal sokkal inkább szembesülnek. De azt már nem tudják, hogy mennyi megy el a rezsire. Akkor megnézzük a statisztikákat, hogyan alakulnak a százalékos arányok egy átlagos magyar családban, illetve egy magas vagy egy alacsony jövedelműnél. Akkor kiderül, hogy az alacsony jövedelműek bevételeiből a rezsi és az élelmiszer sokkal nagyobb arányt visz el, mint egy magasabb jövedelmű családban.

Szeretik a gyerekek ezeket az órákat?

12.-ben már általában igen. A 10. osztályos anyag még nagyon távol áll az ő világuktól. Azt szokták mondani: „anyukám sem tanulta, mégis tudja, hogyan kell gazdálkodni”. A vállalkozás már sokkal izgalmasabb nekik, főleg a marketing. Megtanulják belőle, hogyan tudják a saját korosztályukat elérni, megszólítani. Ettől mindjárt fejlődnek az informatikai képességeik is.

A tantárgy metodikáját ki dolgozta ki?

Nagyrészt a JAM. Mi vettük föl a kapcsolatot a szervezettel, és ezzel összefüggésben jöttek ide Magyarországra, még a ’90-es évek elején. Szerveznek országos és nemzetközi versenyeket, amelyre a világ minden tájáról beneveznek csapatok – többek közt a mi diákjaink is. Jó tapasztalat nekik, hogy ezt más országokban is mennyire komolyan veszik. A tanítás gyakorlatát mi alakítottuk ki, úgy, hogy kötelező tantárgyként beférjen a keretbe. Ez nem könnyű, hiszen az órarendbe be kell építeni heti egy dupla órát, ráadásul például a diákvállalkozással délutánonként meg hétvégén is kell foglalkozni. Nehézség abból a szempontból is, hogy amit a gyerekek nem önként választanak, abban nem túlzottan motiváltak. Az viszont fontos, hogy így mindenki profitál belőle. Sokan azt hiszik, hogy mi közgazdasági szakközépiskola vagyunk, pedig nem. Ez „sima” gimnázium, de azt gondoljuk, hogy az általános műveltségnek fontos része a gazdálkodás.

Ez így is van. Más iskolákban hogyan tanítják?

A pénzügyi tudatosság, a gazdasági és vállalkozói ismeretek kompetenciák megtanítását különböző tantárgyakhoz sorolták be. Például üzleti tervet a történelemtanárnak kellene tanítania. Ez azért nem túl jó ötlet, mert a történelem tananyag amúgy is túlzsúfolt, nem is szokták tudni befejezni. Bizonyos gazdasági ismeretek persze megjelennek a történelemben, mint például az állami költségvetés, és megjelennek a matematikában is, amikor a pénzügyi számítások keretében a kamatos kamatot tanítják, és a befektetések hozamainak a számítását, értékelését. A gazdaságföldrajzban fontos fogalom a GDP, tehát oda is jutott egy kevés abból, amit mi komplex tantárgyként tanítunk. A Pénziránytű Alapítvány szervez tanároknak továbbképzéseket, hiszen akiknek ezeket az ismereteket tanítaniuk kellene, annak idején maguk sem tanulták.

Nem csak azért tűnik számomra hatékonyabbnak a Poli képzése, mert komplex, hanem azért is, mert például a vállalkozói ismereteket nem frontális óra keretében próbálják átadni. Egy éves gyakorlati munkafolyamatban tanulják meg a gyerekek. Megtehetik ezt más, nem alapítványi iskolákban is?

A NAT ad rá lehetőséget, hogy a szabad órakerettel az iskolák maguk rendelkezzenek. Gyakran a különböző tagozatok használják fel ezeket a kereteket, illetve plusz nyelvórákra fordítják. Azokban a gimnáziumokban, ahol sokat adnak a felvételi eredményességre, ott nincs idő ilyesmivel foglalkozni, hiszen a pénzügyi tudatosság tanításának nincs pontszámokban mérhető eredményessége, de nálunk az évek igazolták a fontosságát, és azt, hogy így lehet a legeredményesebben tanítani.

Címlapfotó: Bellai László

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!