A válás nagyon megviseli a hatéves kislányt

Válása közben egy édesanya kérte a segítségünket. Az édesapa három hónapja él külön. A váláson túl az is nehezíti a helyzetet, hogy éppen iskolába megy a gyerek, és a környezetéből többen problémát okoznak a kislánynak. Azzal sokkolják, hogy „így meg úgy viselkedj, így meg úgy ne csinálj, mert te már mindjárt iskolás vagy”. A kislány az óvodában elkezdett sírdogálni, és mindenféle rosszullétekre hivatkozik, hogy ne kelljen óvodába mennie, Reggelente úgy kell „lefeszíteni” az anyáról, hogy be tudja adni a csoportba. Sok esetben tanácstalan az anyuka, hogy mit csináljon. Olvasónk levelére Pethő Orsolya válaszolt.

2018.08.15 Pethő Orsolya

Kedves Olvasó!

A gyerekek, amikor úgy érzik, kicsúszott a lábuk alól a talaj, elvesztették az érzelmi biztonságukat, akkor természetes, hogy belénk, szülőkbe, anyákba próbálnak kapaszkodni. A kislánynak időre van szüksége, amíg hozzászokik a változásokhoz, feldolgozza a veszteséget. És igen, én sem értek egyet azzal, hogy ne menjen oviba, csak azért, mert épp nem akar. Ám ilyenkor, ha azt érezzük, hogy a gyerekünk kétségbeesetten kapaszkodik belénk – és közben mennünk kell dolgozni, vagy egyszerűen csak nekünk is egy kis levegőre lenne szükségünk, hogy feldolgozzuk a minket ért veszteséget – hajlamosak vagyunk „energetikailag eltaszítani” a gyereket. Annyira akarjuk, hogy menjen már oviba, vagy hagyja abba a sírást, és persze aggódunk is miatta, mert attól tartunk, hogy „most már mindig így lesz”, hogy ő – ezt a sürgetést érezve – még erősebben akar kapaszkodni.

Pedig valószínűleg az el nem sírt könnyek és fájdalom okozzák a szorongást, amitől most jobban ragaszkodik a kislány. Segíteni kell neki abban, hogy a valódi érzéseit is meg tudja élni. Talán azt gondolja, „nem volt elég jó az apjának, hiszen elhagyták”, ki tudja…
Ehhez nagyon együtt érezve, de határozott korlátokat kell állítani számára: „Én is szívesen lennék veled egész nap. Tudom, hogy most nehéz neked, de nem lehet, az óvodások oviba mennek, a felnőttek pedig dolgoznak.” Az aggódás helyett próbáljon ráhangolódni a kislányra: „Értem, hogy most nehéz bemenni a csoportba. Szívesebben maradnál velem, de tudod, hogy azt nem lehet. Hogyan tudunk ezen segíteni?”

A kislánynak azt kell éreznie, hogy ön még erősebben ragaszkodik hozzá, mint a kislány önhöz, önnek jobban hiányzik ő, mint neki ön. Érdemes a következőket kipróbálni:

Ha nem is az aktuális bánat kapcsán, hanem az ön döntése alapján egy-két napot tudnak „lógni” a munkából és az oviból, tarthatnak egy anya-lánya napot, amikor minden az önök összetartozásáról szól. Fontos, hogy a kislány tudja: erre önnek van szüksége, hiszen szeretne vele tölteni egy teljes napot.
Reggel érdemes tíz-tizenöt perccel korábban kelni, és a reggeli rohanás helyett összebújni, játszani, kapcsolódni. Ez feltölti a gyerekek „érzelmi bögréjét”, ami éjszaka kiürült, és segít az elválásban.
Ovi után, délutánonként is érdemes olyan játékokat játszani, amelyek a kapcsolódásról szólnak. Szeretgesse „agyon”, bújjanak össze, viccből kövesse mindenhová a lakásban, azzal a felkiáltással, hogy egész nap mennyire hiányzott önnek, és most már nem akarja szem elől téveszteni.
Érdemes átgondolnia azt is, ön hogyan érez a válással kapcsolatban. Az igazság az, hogy, ha például bűntudata van, mert nem tudta egyben tartani a családot, vagy akár érthető módon a felelősség nyomja nagyon a vállát, az is okozhat hasonló tüneteket a gyereknél.


Pethő Orsolya, a Kölyökszerviz és az Anyaszerviz pszichológusa

 

Címlapfotó forrása: istock / shapecharge

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!